2018 októberében, a Neveljünk olvasókat! Facebook csoport indulásakor az első 1500 tagot kérdeztem meg, náluk mely gyermek- és ifjúsági könyvek voltak a család aprajának és nagyjának abszolút kedvencei. A tagok által javasolt könyvekből készült összeállítás azóta is az Égigérő egyik legnépszerűbb bejegyzése. Évről-évre szülők ezrei olvassák el, és indulnak el a listánk alapján könyvesbolti vagy könyvtáras „bevetésekre”. Idén, a 3. születésnapunk és a 30.000-ik csoporttag megérkezése alkalmából újra feltettem a kérdést a napi szinten mesélő, felolvasó vagy már önállóan olvasó gyerekeket nevelő csoporttársaimnak:
Ha csak 3 gyerek- vagy ifjúsági könyvet ajánlhatnál családotok kedvenceiből másoknak, melyek lennének azok?
Ahogyan várható volt, a tagok sok száz könyvötlettel érkeztek. A csoportnak már említettem, de itt is megjegyezném, hogy óriási büszkeséggel tölt el, hogy hétről hétre mennyi mesés csodát fedezünk fel együtt, aminek hála, mára a tagok ezreinek lett a mesélés, közös olvasás a családi hétköznapok elmaradhatatlan része. Azért, hogy ezt a mesés eredményt megőrizzük és tovább is adjuk minél több, a gyerek- és ifjúsági könyvekkel talán csak most ismerkedő szülőnek, pedagógusnak, összefésültem és korosztályonként besoroltam az ajánlott könyveket. Az így elkészült lista végtelenül színes lett. Kortárs és klasszikus történetek, próza és vers, humoros, filozofikus, tanító és szórakoztató könyvek váltják egymást a legkülönbözőbb témákban.
Fontos megjegyezni, hogy az itt látható könyveken, sorozatokon túl is van élet. Természetesen ezeken a műveken kívül még ezernyi csoda vár benneteket a könyvesboltok és könyvtárak polcain. Amiért mégis fontosnak tartom időről időre közreadni ezt a fajta ajánlást, mert ezek a könyvek nemcsak most, hanem egész évben újra és újra előkerülnek a csoporttagok könyvajánlásaiban. Így bizton állíthatjuk, többszörösen kipróbált és a szigorú zsűri (ti. gyerekek+szülők) tetszését elnyerő művekről van szó. Korosztályi besorolás tekintetében az Égigérő összes listájához hasonlóan itt is igaz az, hogy a korosztályra vonatkozó javaslatok nincsenek kőbe vésve. Minden családnak, minden gyereknek eltérő lehet a mesehallgatós, olvasós útja, ritmusa. Bár egy-egy korosztályon belül is igyekeztem a számomra logikusnak tűnő sorrendet tartani, de tapasztalataim szerint mérvadónak mindig az adott gyerek aktuális olvasmánylistája kell, hogy legyen. Így kérlek benneteket, a saját gyerekek életkoránál található könyveket tekintsétek viszonyítási pontoknak. Az elmélet szerint valahol ott érdemes keresgélni, de a gyakorlat azt mutatja, hogyha az előtte vagy utána jövő csoportban találtok meg párat az aktuális olvasmányaitokból, úgy azok környékéről (is) érdemes válogatni.
Bátorítalak benneteket, hogy a következő pár hónapban szerezzétek be a lista számotokra még ismeretlen ajánlottjait, és fedezzétek fel őket családilag.
Biztosra veszem, hogy mesés élményekben lesz részetek!
Gyerekkönyves kedvencek 0-2 éves kor között
Ringató lapozók-sorozat
Nyulász Péter: A baba bab-sorozat
Ana Weller: Első képes állatlexikonom
Eric Carle: A telhetetlen hernyócska
Natalie Marshall: Meglepikönyv kihúzható fülekkel-sorozat
Sam Taplin: Kukucs-sorozat
Rachel Elliot: Húzd és mondd-sorozat
Móricz Zsigmond: A török és a tehenek
Nemes Nagy Ágnes: Ki ette meg a málnát?
Szabó Zsolt: Kicsi Traki
Zelk Zoltán: A három nyúl
Bartos Erika: Bogyó és Babóca
Bernd Penners: Megfújni és tapaszt rá!
Jörg Mühle: Kisnyuszi-sorozat
Marék Veronika: Boribon-sorozat
Julia Donaldson: A majom mamája
Julia Donaldson: Tölgyerdő meséi-sorozat
Gyerekkönyves kedvencek 2-4 éves kortól
Kitty Richards: Topppancs-sorozat
Csukás István: Sün Balázs
Berg Judit: Maszat-sorozat
Zdenek Miler: A kisvakond és az árvíz
Marék Veronika: Kippkopp-sorozat
Marék Veronika: Télapó és ezüstmackó
Axel Scheffler: Pipp és Polli-sorozat
Kisgombos mesegyűjtemény
Tamás Zsuzsa: Kicsi Mimi-sorozat
Scolar Mini ismeretterjesztő sorozat
Julia Donaldson: A Graffaló
Katie Daynes: Mi az a kaki?
Harcos Bálint: Szofi-sorozat
Farkas Nóra: Összeköt a szeretet
Vlagyimir Szutyejev: Vidám mesék
Bartos Erika: Hónapok meséi
Gazdag Erzsi: Mesebolt
Rotraut Susanne Berner: Évszakos böngészők-sorozat
Oliver Jeffers: A pingvin és a kisfiú
Rotraut Susanne Berner: Misu-sorozat
Vadadi Adrienn: Kicsimackó
Czernák Eszter: Hová bújt a süni?
Pásztohy Panka: Lili és Pitypang-sorozat
Bartos Erika: Százlábú
Bartos Erika: Zakatoló
Susan Gernhauser: Az én nagy képes szótáram-sorozat
Susan Gernhauser: Éjjel-nappali böngésző
Susanne Gernhauser: Keress! Találj! Mesélj!-sorozat
Catherine Leblanc: Akkor is szeretnél? (Kismackó-sorozat)
Kiss Judit Ágnes: Babaróka ajándéka (Babaróka-sorozat)
Kis Judit Ágnes: Babaróka kertje (Babaróka-sorozat)
Julia Donaldson: Boszi seprűnyélen
Julia Donaldson: Zog, a sárkány
Julia Donaldson: Macskazene
Werner Holzwarth: Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére
Kirsteen Robson: Keresd meg! - Állatok a farmon
Fazekas Anna: Öreg néne őzikéje
Aurélie Chien Chow Chine: Gaston érzelmei-sorozat
David McKee: Elmer-sorozat
Hervé Tullet: Pötty könyv
Czernák Eszter: Sárkányovi (Sárkányovi-sorozat)
Susan Chiew: Borzas-sorozat
Magali Le Huche: Pepe-sorozat
Sven Nordquist: Pettson és Findusz-sorozat
Dániel András: Kuflik-sorozat
Liane Schneider: Barátnőm, Bori-sorozat
Christian Tielmann: Barátom, Berci-sorozat
A rövidlátó zsiráf és a többiek
Harry Horse: Kisnyuszi-sorozat
Tove Jansson: Mumin-sorozat
Richard Scarry: Tesz-Vesz város sorozat
Csodalámpa és az erdő
Bartos Erika: Brúnó Budapesten-sorozat
Kormos István: Vackor az óvodában
Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok
Tony Wolf: Mesél az erdő-sorozat
Annie M. G. Schmidt: Janó és Janka-sorozat
Berg Judit: Panka és Csiribi-sorozat
Csukás István: A téli tücsök meséi
Fésűs Éva: Csupafül 22 meséje
Jakob Martin Strid: Hihetetlen történet az óriás körtéről
Kádár Annamária: Lilla és Tündérbogyó
Weöres Sándor: Ha a világ rigó lenne
Tóth Krisztina: Malac és Liba-sorozat
Szentkúti Márta: Barka és Barna-sorozat
Micimackó mesegyűjtemény
Lu Fraser: A legbátrabb jak
Gryllus Vilmos: Vízcseppmesék
Gyerekkönyves kedvencek nagyobb ovisoknak (4-5 éves kortól)
Melanie Watt: Cidrimókus-sorozat
Kiss Judit Ágnes: Babaróka kistestvére (Babaróka-sorozat)
Bonny Becker: Medve és egér-sorozat
Fésűs Éva: Az ezüst hegedű
Julia Donaldson: Papírbabák
Czernák Eszter: Zoé középsős lesz (Sárkányovi-sorozat)
Lackfi János: Dombontúli mesék-sorozat
Dániel András: Mit keresett Jakab az ágy alatt?
Mechler Anna: Kerék mesék sorozat
Bartos Erika: Őrangyal
Zdenek Miler: A kisvakond nadrágja
Zdenek Miler: Vakond a városban
Catherine Emmett: A mocsár királya
Annie M. G. Schmidt: Szutyoksári
Bálint Ágnes: Mazsola-sorozat
Gáll Viktória Emese: Borsi-mesék
Sylvie Misslin: Hahó, királyfi! Merre vagy?
Csepregi Zoltán: Helló, Brub vagyok!
Valeria Thomas: Winnie, a boszorkány-sorozat (nagy alakú képeskönyv)
Vadadi Adrienn: Ovis mesék-sorozat
Czernák Eszter: Irány a nagycsoport! (Sárkányovi-sorozat)
Kiss Judit Ágnes: Babaróka meséi (Babaróka-sorozat)
Lauren Child: Charlie és Lola-sorozat
Bajzáth Mária: Járom az új váramat (Népmesekincstár-sorozat)
Daniela Drescher: Gyere velem a Tündérek országába!
Daniela Drescher: Gyere velem a sellők birodalmába!
Nicholas Oldland: A medve, a jávorszarvas és a hód-sorozat
Jeka Verstegen: Kannácska hercegkisasszony
May Szilvia: A Fásli Utcai Állatkórház-sorozat
Balla Margit: Bibi és Kifli
Móra Ferenc: Zengő ABC
Harcos Bálint: Dorka és az elgurult gomb
David Grossman: Zsiráf, és irány az ágy!
Bálint Ágnes: Tündér a vonaton
Dániel András: Kicsibácsi és Kicsinéni-sorozat
Csukás István: Mirr-Murr-sorozat
Erwin Moser: Koko és Kiri
Csukás István: Süsü, a sárkány
Csukás István: Pom Pom meséi
Gilbert Delahaye: Márti-sorozat
Annie G. Schmidt: Titi-sorozat
Kornej Csukovszkij: Doktor Hű de Fáy
Stefanie Dahle: Szamócka-sorozat
Megumi Iwasa: Szeretettel üdvözöl: Pingvin!
Julia Donaldson: A nyomozókutya
Berg Judit: Mesék a Tejúton túlról
Gyerekkönyves kedvencek nagyobb ovisoknak és kisiskolásoknak (5-7 éves kortól)
Otfried Preussler: Torzonborz-sorozat
Varázslatos utazás – Esti mesék a világ minden tájáról
Bálint Ágnes: Az elvarázsolt egérkisasszony
Beatrix Potter: Nyúl Péter és barátai
Jill Barklem: Szederberek összes meséje
Benedek Elek: Gyémánt mesekönyv
Boldizsár Ildikó: Esti mesék lányoknak
Boldizsár Ildikó: Esti mesék fiúknak
Nádori Lídia: Sárkány a lépcsőházban
Michelle Knudsen: Oroszlán a könyvtárban
A legszebb mesék Mátyás királyról
Mechler Anna: A virágtündérek titkai-sorozat
Dr. Seuss: Grincs
Kertész Erzsi: Állati KávéZoo-sorozat
Dániel András: És most elmondom, hogyan lifteztem
100 Benedek Elek-mese
100 magyar népmese
Szegedi Katalin: Lenka
Molnár T. Eszter: Kóborszálló
Markus Majaluoma: Apa-sorozat
Harcos Bálint: A boszorkánycica
Wéber Anikó: Ragacs, a hős kismacska
Erwin Moser: A macskakirály születésnapja
Vincent Cuvellier: Amikor életemben először megszülettem
Aino Havukainen: Tatu és Patu-sorozat
Fodor Sándor: Csipike
Gerald Durrell: Léghajóval a világ körül
Martin Baltscheit: Csak egy nap
Zelk Zoltán: A tölgyfa születésnapja
Milos Macourek: Matyi és Sári az iskolában
Timo Parvela: Miú és Vau-sorozat
Jakob Streit: Puck, a törpe
Sally Lloyd-Jones: Jézus meséskönyv, a Biblia
M. Kácsor Zoltán: Zabaszauruszok-sorozat
Vadadi Adrienn: Kockacukor lovassuli-sorozat
Berg Judit: Rumini-sorozat
Bodor Attila: A tél menyasszonya
Varró Dániel: A szomjas troll
Lackfi János: Átváltozós mese
Keresztesi József: Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza
Albert Barillé: Egyszer volt…
Vibók Ildi: A szupercsapat
Vadadi Adrien: Alma utca 22-sorozat
P. L. Travers: Mary Poppins
Ana Galán: Mondragó-sorozat
Bosnyák Viktória: Mantyusok-sorozat
Lázár Ervin: A legkisebb boszorkány
Sophie Corrigan: Nem rossz állatok
Gyerek- és ifjúsági könyves kedvencek kisiskolásoknak
Kolozsi Angéla: Bódog és Szomorilla
Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika
Czigány Zoltán: Csoda és Kósza
Berg Judit: Tökmagok-sorozat
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
Geronimo Stilton-sorozat
Kántor Kata: Nózi nyomoz-sorozat
Maria Maneru: Mindentudók klubja-sorozat
Chihiro Maruyama: Pierre, a labirintusnyomozó-sorozat
Valeria Thomas: Winnie, a boszorkány-sorozat (kis alakú, önálló olvasásra)
Daisy Meadows: Varázslatos állatbirodalom-sorozat
Janikovszky Éva: Égigérő fű
Kertész Erszi: Göröngyös úti Iskola-sorozat
Margit Auer: Mágikus állatok iskolája-sorozat
Cressida Cowell: Így neveld a sárkányodat!-sorozat
Mark-Uwe Kling: A nap, amikor a nagymama tönkretette az internetet
Gyerek- és ifjúsági könyves kedvencek 8-10 éveseknek
L. Frank Baum: Óz, a nagy varázsló
Zalka Csenge Virág: A kalóz királylány
Zalka Csenge Virág: Ribizli
Darvasi László: Trapiti
Philiph Reeve: Sen és a száguldó szán
Molnár Krisztina Rita: Maléna kertje-sorozat
Fabian Lenk: Idődetektívek-sorozat
Jeff Kinney: Egy ropi naplója-sorozat
Nyulász Péter: Helka-sorozat
Jeney Zoltán: Rév Fülöp-sorozat
David Walliams: Gengszter nagyi
Kertész Erzsi: Panthera-sorozat
Roaldh Dahl: Boszorkányok
Erich Kastner: A két Lotti
Erich Kastner: A repülő osztály
Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány
Jean-Philippe Arou-Vignod: Hat Jean egy családban-sorozat
Erna Sassen: Egy indián, mint te meg én
Roald Dahl: A barátságos óriás
Roald Dahl: Charlie és a csokigyár
Astrid Lindgren: Ronja, a rabló lánya
Csukás István: Nyár a szigeten
Bojti Anna: Éjszaka az állatkertben
Ifjúsági könyves kedvencek 10-12 éveseknek
Raina Telgemeier: Mosolyogj!-sorozat
Astrid Lindgren: Kalle nyomoz-sorozat
Jo Nesbo: Doktor Proktor pukipora-sorozat
Jacqueline Wilson: Tündérek és titkok
Jacqueline Wilson: A tesóm nem semmi
Csukás István: Vakáció a Halott utcában
Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívtak-sorozat
Gimesi-Jeli-Tasnádi: Időfutár-sorozat
Alan Bradley: Flavia De Luce rejtélyei
Michael Peinkofer: Gryphony-sorozat
J.K. Rowling: Harry Potter-sorozat
Arthur Ransom: Fecskék és fruskák-sorozat
Ifjúsági könyves kedvencek 12 éven felülieknek
Scott Westerfeld: Leviatán-sorozat
Sara Pennypacker: Pax
J. K. Rowling: Ickabog
Steven Isserlis: Miért csapott Beethoven a lecsóba?
Leiner Laura: Szent Johanna Gimi-sorozat
Rick Riordan: Percy Jackson-sorozat
Bosnyák Viktória: Apolló Akadémia-sorozat
Veronika Roth: Divergent-sorozat (15+)