Aino Havukainen és Sami Toivonen: Tatu és Patu csodálatos karácsonya
Tatu és Patu, a két furavári tesó különös, csavaros gondolkodásmódja ismerős lehet sokaknak, akik úgy döntöttek, elolvassák ezt az ajánlót. Tapasztalatom szerint az, aki egyszer is felkacagott már a két csíkos pulcsis srác botladozásain az általunk ismert világ útvesztőjében, az még többet és többet akar belőlük. Tatu és Patu, ahogy azt minden kötetük elején olvashatjuk, testvérek, Furaváron laknak, ahol minden másképpen van, mint nálunk. Ebből kifolyólag Tatunak és Patunak az a fura, ami a mi világunkban megszokott, esetleg már unalmas is. Elképesztő lelkesedéssel próbálják megérteni, hogy például miért így étkezünk (Tatu és Patu, asztalhoz!) vagy miért és hogyan játszunk, ha van szabadidőnk (Tatu és Patu elszabadul Szabadtéri játékok fura kézikönyve).
Az is lehet, persze, hogy sokan azért kattintottak a címre, mert még soha nem szagolták meg egyetlen egy Télapó hónalját se. Őket meg kell nyugtatnom, hogy ez így is van rendjén. A most bemutatandó kötet borítóján a riadt Télapót elborult tekintettel (Tatu) és hibbant rajongással (Patu) szorongató két kis fura fickó azonban ezt meg fogja tenni helyettünk is. Hogy erre mégis mi okuk lehet? Mindössze csak az az icuripicuri félreértésük, hogy összekeverik a Télapót a karácsonyfával. Terveik szerint meglepik jó barátjukat, Verát és családját azzal, hogy beszereznek egy igazán jó minőségű Télapót, feldíszítik szépséges gömbökkel, girlandokkal, és ebből aztán majd a világ legeslegjobb karácsonya kerekedik. A fiúk gyógyszere már itt elgurul, elindulnak jó minőségű Télapót keresni a városban. Mint azt vizsgálódásaikból megtudjuk, a jó minőségű Télapó hónalja csak úgy illatozik az autentikus karácsonyi aromáktól, nem holmi műanyagszag árad belőle. A feje szépen szól kopogtatásra, belül nem korhadt. Kannából szájon át öntözve akár Vízkeresztig szépen megmarad, nem hullatja szakállát, mely a rázástesztet már vásárlás előtt is jól tűri. Mire mi, olvasók és a hallgatóság már az oldalunkat fogjuk a vihogástól, szerencsére megérkezik az áruház biztonsági őre, és segít a két tökkelütött furavári fazonnak: közli velük, hogy ez a riadt, de birkatürelmű szakállas férfi nem egy karácsonyfa, hanem egy Télapó, akit nem szokás feldíszíteni és a nappali sarkába állítani.
Tatu és Patu eloldalog, de őket nem olyan fából faragták, hogy tévedéseiken sokat töprengjenek. Helyette gyorsan újraterveznek, elmennek karácsonyfát szerezni (előbb egy postaládát, majd egy leveleket kézbesítő postást próbálnak gyökerestül kitépni a földből), majd Veráék lakását feldíszíteni. Nem is Tatu és Patu lenne az, ha nem rossz házban keresnék Verát. Ha nem egy tök idegen család (Viziék) lakását dúlnák fel, míg azok gyanútlanul Tenerifén vakációznak. Miközben a furaváriak csodálatos karácsonyi koncepciójukat próbálják megvalósítani az üres szomszéd házban, Vera és családja búslakodva üldögél, és várja órákon át a fiúkat, majd a városka utcáit rója, hátha valami baja esett a kis fickóknak. Tatu és Patu eközben a Veráék otthonának vélt házban kisütik a mikulásvirágokat, karácsonyi díszeket keresnek a fagyasztóban. Tatu a saját talpához erősíti a fát, amit előzőleg kiteregettek, majd két végén égeti a halszagú karácsonyi aromagyertyát, Patu pedig saját magát csomagolja be…
Meg kell, hogy mondjam, ezeket a válogatott marhaságokat olvasva és nézve, úgy nevettünk a majdnem 5 évesemmel, hogy majd’ lefordultunk a kanapéról, folytak a könnyeink, remegtek a rekeszizmaink. Az olvasást folyton meg kellett szakítani, hogy a gyermek kiszaladhasson a konyhába megosztani a nagymamájával az épp elcsattant poénokat. Mindeközben a majdnem 7 évesem kihúzott háttal, egyetlen arcrezdülés nélkül, tudósan felvont szemöldökkel követte a képeket, és betűzgette újra a szövegbuborékokat, amit én felolvastam nekik. Miután befejeztük a kötetet, és a kisebbik gyermekkel meg tudtunk nyugodni kicsit, visszavedlettünk Tatu és Patuból értelmes emberi lényekké, a nagylányom szintén egyetlen arcrándulás, egy elmosolyodás nélkül, meglehetősen szigorúan közölte, hogy neki is nagyon tetszett a könyv.
Végtelenül hálás vagyok ennek a kötetnek, mert én karácsonyi könyvön még életemben nem nevettem ennyit. S ez a tonnaszám kiadott patetikus, ajándékkézbesítős, karakterfordulatos, varázslatos történeteket magukba foglaló kötetek tengerében igazi felüdülés volt. Azért is hálás vagyok, mert a kisebbik gyermekem azóta is emlegeti, hogy milyen jókat nevettünk. Elraktározta ezt az olvasást valami olyasminek, ami kettőnké, noha a nagytestvére is részese volt. Mivel azonban kettőnkből hasonló reakciókat váltott ki, mégiscsak közös, összekacsintós történetként gondol rá.
Különösen nagy erénye Tatu és Patu karácsonyi kötetének, hogy a hamarosan induló ünnepi pörgésnek elébe vághattunk egy ilyen laza képregénnyel, ami tulajdonképpen azt mondja: emberek, ne vegyük már annyira komolyan ezt az egészet, ne feszüljünk be már előre a karácsonytól! Nem tragédia, ha a mézeskalács csillag- és angyalforma helyett például malac alakú lesz, nem baj, ha a gyermek nem rendeltetésszerűen használja a karácsonyfadíszeket, még az se, ha a fa kicsi vagy túl nagy, hullatja a tüskéit, semmi se baj, a tökéletesség csak egy ábránd, semmi köze a valósághoz. Együk a pfúj ízű bonbonokat, s ha más nem akad, csomagoljuk be önmagunkat, és azt adjuk ajándékba! Ennél többet nem is adhatunk: figyelmet, időt, közös élményeket, közös történeteket és nagy, felszabadult nevetéseket. Vagy ahogy a kötet zárlata fogalmaz:
„Mi ennek a történetnek a tanulsága? Semmi… Na jó, talán az, hogy nem baj, ha az ember néha furáskodik is egy kicsit!”
Cím: Tatu és Patu csodálatos karácsonya
Szerző, illusztráció: Aino Havukainen és Sami Toivonen
Fordítás: Bába Laura
Kiadó: Cerkabella Könyvek Kft.
Várható friss megjelenés: 2020.11.21. Előrendelni a kiadó oldalán tudtok.
Oldalszám: 32
Korosztály: 3+
Még több karácsonyi gyerekkönyvet keresel? Évek óta folyamatosan gyűjtjük neked a legjobbakat!
