Robban a kreativitásbomba

Dr. Seuss: Kalapos Macska

Amikor gyermekeink felfedezik a szerepjátékok világát, akkor a kupicsinálás is egészen új szintre helyeződik. Ugyanis csak étkezőasztal körül álló székekből lehet vonatot építeni a nappaliba (valamiért sosem a gyerekszobába), szükséges hozzá még 4 db esernyő, számtalan törikönyv, szétszedett golyóstollak kis rugói, szalvéták miszlikre tépve, kenyérhéj, 2 vödör legó és anya melltartója. S ha a nappaliban kész a vonat, akkor hirtelen egy plüssmajomnál lábtörés gyanúja lép fel. Azt a bizonyos végtagot csakis a konyhában felállított orvosi rendelőben lehet megröntgenezni, hazafelé meg be kell ugrani anyáék hálószobájába cukrászdázni, hiszen a kismajom derekasan bírta a megpróbáltatásokat. Így mire anya felocsúdik, a sportcipője a szennyes ruhák alatt bujkál, mire apa kortyolhatna a konyhaasztalon hagyott almaléjéből, borogató rongy úszkál a pohárban, a gyermekek meg már régen az udvaron játszanak a kutyával.

Dr.Seuss a Kalapos Macska című könyvével azt a tettetett tudathasadásos állapotot mutatja be, amivel a minden képzeletet felülmúló kupi alkotói általában szüleik elé állnak nagy szempilla-rebegtetéssel: „Ja, én semmiről sem tudok, nem én voltam, sose láttam még ezeket a dolgokat, itt se voltam…” Szóval Dr. Seuss nagyon viccesen elmeséli nekünk, mi is történik olyankor, amikor senki nem tud magyarázatot adni a rövid memóriájú csemeték közül arra, hogy az átlagosan rendes otthon miként vált 13 perc alatt egy méretes trágyadombbá.

A Kalapos Macska meséjében két testvér otthon ül és unatkozik, mivel kinn szörnyű idő van, s ha nem lehet kimenni hintázni, fára mászni, akkor csak a benti dögunalom marad. Míg kint vihar tombol, mondhatnánk azt is, hogy bent a jó meleg és száraz szobában vihar előtti csend honol.

Kedves szülők, ha vannak köztetek olyanok, akik valami csoda folytán még nem láttak gyermeket unatkozni, elárulom, hogy az egy igen veszélyes állapot. Olyasmi, mint egy időzített bomba, amin már javában kattog a visszaszámláló. S ha robban? Akkor robban a kreativitásbomba. Akkor megtelnek befőttesüveg-tetőkkel az előszobában sorakozó cipők, akkor eltűnnek a ruhacsipeszek, és virágföldbe ásva várják a régészeket. Akkor hirtelen kibeleződik a nagy ruhásszekrény, hogy oda is el lehessen bújni. Akkor titokban liszttel töltött lufi készül a kanapé mögött, vagyis a nappalinak még a helyét is liszttel szórják fel utódaink. Akkor véletlenül kiömlik az étolaj, és eltűnnek a 19. század végi kiadású könyvek a polcokról. Akkor levelek íródnak ákombákom betűkkel a számlák hátoldalára, megtelik a szülői ágy kitört Barbie-lábakkal és lenyírt türkiz póni sörénnyel.

Szóval ilyen kreatív robbanás előtti állapotban találjuk a Kalapos Macska meséjének testvérpárját. Nagyban búslakodnak az ablak előtt ülve, amikor váratlan vendégük érkezik, egy majdnem kifogástalanul elegáns macska két lábon, összegyűrt konzervdobozra emlékeztető csíkos kalapban. Kalapos Macskánk olyan, mint aki kóla-kávé-energiaital turmixot uzsonnázott. Ez a felpörgött búgócsiga állapot az én gyerekeimnél egyébként minden este a fürdőkádba vezénylés előtti fél órában érkezik el, úgyhogy a legkevésbé sem csodálkoztak a Kalapos Macska mutatványain olvasás közben.

A vendég mint egy tornádó végigsöpör a házon és a dögunalmon. Erre megvan minden lehetősége, hiszen a gyerekek anyukája estig a munkahelyén, nincs senki, aki megálljt parancsoljon. A gyerekek házi állata, az akváriumában riadtan figyelő aranyhal próbálja a józan ész szavával befolyásolni eseményeket. Aki próbált már teljesen felpörgött búgócsigagyerekeket kádba imádkozni, az sejtheti, mekkora sikerrel jár a befeszült halacska. Szóval a Kalapos Macska azonnal felráz mindenkit, s mintha egyedül nem lenne képes legyőzni az unalmat, szabaddá engedi egy doboztrükk keretében társait, a két Izét: Izé Egyet és Izé Kettőt. Ez azért is nagyon praktikus, mert ha anya hazaér a munkahelyéről, és megkérdezi gyermekeit, hogy ki csinálta ezt a kupit, egészen őszintén lehet mondani, hogy „nem mi voltunk, hanem az Izék…”

A többihez hasonlóan szuper volt olvasni ezt a Dr. Seuss könyvet is, egyrészt a ritmusos, jól csengő szöveg (ez a fordítónak, Szabó T. Annának is köszönhető) és a rendkívül vicces illusztrációk miatt, másrészt pedig azért, mert megint nagyon betalált. A bezártság, a kinti ramaty idő miatt nagyon gyakran játsszuk újra és újra ugyanazt a parttalan vitát a szétborított szobákról a gyerekekkel. Amikor olvasni kezdtük a Kalapos Macskát, az a bizonyos étkezőszék-vonat még ott állt a nappalinkban két székláb közé feszegetett melltartómmal díszítve, a gyerekeim nagyokat pislogtak felé a lapok fölött. Rákérdeztem, hogy ezt a kupit itthon ki csinálta, tán a Kalapos Macska? S ez a kérdés, mint egy gátat átszakító erő, előhozta belőlük azt a sok-sok gondolatot, ami olvasás közben felmerült bennük. Arról, hogy sokszor bennük is ott bujkál a Kalapos Macska meg a kis Izék, hogy nem is olyan nagy dolog gyorsan együtt rendet rakni, hogy idegent be szabad-e engedni a házba vagy igaza volt-e a halacskának, aki mindenáron ki akarta tessékelni, és így tovább. Mi odáig vagyunk Dr. Seussért, s az ő könyvei esetében szerintem nincs felső korhatára annak, hogy olvassuk, forgassuk, szeressük.