A gyereknevelés egyik legviccesebb szakasza, amikor a beszédfejlődés kezdetén álló gyermek a NEM szót igen határozottan elkezdi ismételgetni. Vigyorogva, szemöldököt húzogatva, kihúzott háttal, babapépes állal, lábujjszopogatás szüneteiben határozottan szajkózza, hogy nem, nem, nem. Aztán a dackorszak hullámai is rengeteg nemet hoznak az életünkbe. A szülő sokszor talán azt érzi, hogy képtelen olyasmit ajánlani a gyermeknek, amit az ne utasítana el élből valamiféle nemmel, például toporzékolva, sűrű fejrázással, lépteinek megmakacsolásával. Szóval a kisgyermekes élet jelentős részben arról is szól, hogy gyermekünk nemet mond a családnak. A szülőt ettől uralmába kerítheti az érzés, hogy egy végtelenül határozott elképzelésekkel rendelkező gyermeke van, aki minden támasz nélkül megállja majd a helyét azokban a csoportokban is, amelyeknek hamarosan a tagjává válik.
Az azonban, hogy a gyermek otthon nekünk vígan, gondolkodás nélkül nemet mond, korántsem jelenti azt, hogy más helyzetekben, másféle csoportokban, más felnőttekkel szemben, vagy épp kortársainak nemet fog tudni mondani. Nem jelenti azt, hogy nemet fog mondani Petikének és Nórikának arra, hogy közösen kitépjék a legkisebb ovis alól a játékmotort az udvaron. És nem biztos, hogy nemmel felel arra, ha egy felnőtt olyat vár tőle, amit nem várhatna el. Röviden: még akár olyan helyzetekben sem biztos, hogy tud majd így reagálni, és sértetlenül kijönni az adott szituációból, amikor egyértelműen indokolt lenne. Egy-egy elszalasztott nem akár hosszan gyógyuló lelki sérüléseket is okozhat neki vagy másoknak. A nemet mondásról beszélni így hát akkor is indokolt, ha szülőként sokszor azt érezhetjük, örökké csak ezt hallgatjuk gyermekeinktől.
Kertész Erzsi segítő könyve, a NEM mese a NEMről, a nemet mondásról szóló mese, és egyben módszertankönyv is, tehát nem mese. Segítség mind a gyermekeknek, mind azoknak a szülőknek, akiknek visszahúzódó, nagyon szerény, vagy esetleg altruista típusú gyermeke van. Olyan gyermeke, aki nem szívesen vagy csak nagyon nehezen mond nemet olyan szituációkban is, amikor emiatt sérül a saját önérzete, esetleg jelentős hátrányba kerül másokkal szemben bizonyos szituációkban.
A történet elbeszélője egy kisiskolás fiú, aki egyes szám első személyben mesél problémáiról, amitől ezt hallgatni intimebb program lesz, mint más típusú elbeszélők esetében. A téma kényessége miatt ez nagyon jó választás volt Kertész Erzsitől. Segíti ugyanis a gyerekeket a hangolódásban, az empatikus hozzáállás kialakulásában a hallottakkal szemben. Ez a kisfiú ugyanis rögtön az elején a legkellemetlenebb problémáiba avat be minket, amelyek mind egy tőről fakadnak, és leggyakrabban az iskolai közegben fordulnak elő. Érzi, hogy valami nincs a birtokában, valamiféle képesség, ami másoknak megadatott. Ami miatt másoknak például nem veszik el a tízóraiját, nem tépik le a sapkájukat a fejükről, nem lökik le őket a lépcsőn. Vagy mondjuk, akaratuk ellenére nem kell minden nap megenniük a szomszéd néni túrós süteményét a folyosón állva annak ellenére, hogy szívből utálják a túrós ételeket. A kisfiú azt ugyan nem tudja, mi az, ami másokban megvan, belőle pedig hiányzik, de nagyon éleslátóan megjegyzi, hogy megaláztatásainak van valami közös oka.
Valaki másnak lenni biztosan könnyebb. Van valami titkos erő a birtokukban, ami megvédi őket. És nekem abból nem jutott. Csak a rendességből dupla adag. Hozzám mégsem akar senki hasonlítani. Még én magam sem.
Főhősünk, vagy kezdetben inkább antihősünk a történet kezdetén az iskolából hazafelé igyekezve ismét csak a szomszéd néni csapdájába esik. Olgi néni belediktál pár szelet túrós süteményt. A kisfiú aznap éjszaka nehéz pocakkal fekszik a sötét szobában, és egyszer csak valami egészen furcsa történik. A takaró ráncai közt megjelenik valami fura lény, ami semmihez se hasonlít. Mivel először látomásnak, álomnak véli, a kisfiú a lény megjelenését a túrós sütire és a gyomorbántalmakra vezeti vissza.
Én vagyok a Nem, a benned raboskodó, szupertitkos csodafegyver.
Így mutatkozik be az a kis lény a takaróról. Éjszaka mászott elő fogságából, ugyanis a kisfiú álmában beszélt, és olyan őszintén utasította el a szomszéd néni túrós sütijét, ahogy még soha, egyértelműen és bántóan: „böeee, utálom!” Ezzel pedig szabadjára engedte a Nemet, aki innentől fogva tréningezni kezdi a kisfiút. Sok mindent megtanít neki, például, hogy rengeteg nem létezik, minden alkalomhoz, helyzethez, emberhez, beszélgetőtárshoz különféle nemek illenek. A sok ezer nem közül be is mutat néhányat, mint a cincogó nem, a kő kövön nem marad nem, a köszönöm nem, vagy a csak azért sem. Miután a kisfiú a Nemmel beszélgetve megfogalmazza a problémáját, máris a megoldáskeresés legfontosabb lépését tette meg:
Csak…tudod…hiába is igyekeznék, ez az egész nem nekem való. Rendes vagy, hogy meg akarsz tanítani… de én nem vagyok olyan, tudod milyen… […] Nem tudok hangosan kiabálni, sem határozottan fellépni, ahogy a nagymamám, tanácsolja, sem megvédeni magam, ahogy apu szeretné. Ezek nekem nem mennek.
Megkezdődik a terápia, a nem tanfolyam, amelynek során a Nem olyan szituációkba vonja be a kisfiút, amikor vagy azzal kell szembesülnie, hogy mások nemet mondanak neki, és ettől nem dőlt össze a világ, vagy neki kell a sarkára állnia és nemet mondania. Nem mindegy azonban, milyen helyzetekben milyen nemet választunk. Néha elég a bátortalan, gyáva nyúl nem, néha pedig még a lerepül a hajad nem se elég. Ha rosszul választunk, azzal megsérthetünk, kis mértékben vagy egészen komolyan megbánthatunk másokat. Az egyik legnehezebb szituáció, amit megmutat a Nem a kisfiúnak, hogy milyen kemény helyzet az, amikor erős csoportnyomás mellett kell megpróbálni nemet mondani. A kisfiú egy maroknyi osztálytársa suli után egy sérült macskát dobál, amelyik ki van szolgáltatva nekik, nem tud elszaladni. Igaz, csak nagyon halkan, nagy szívdobogva, félelmekkel tele, de a kisfiúnak végül sikerül nemet mondania, és arról a nemről azonnal kiderül, hogy nagyhatalmú nem volt, ugyanis megbontja a csoportot. Az egyik dobáló, aki addig sehogy se tudott visszakozni, és a csoport nyomására részt vett az állatkínzásban, kiszáll, ott hagyja a csoportot minden következmény ellenére is.
A NEM mesével könnyű együtt rezegni, hiszen az illusztrációk és a szöveg együttesen hívnak interaktív játékba, szinte könyörögnek, hogy mi magunk is próbálkozzunk a nemek kimondásával. Hogy kiabáljunk, toporzékoljunk, elnézést kérve mondjunk nemet, vagy hogy köszönjünk és nemet is mondjunk egyszerre. Kasza Julianna rajzai már azelőtt kinyittatták a gyerekeimmel a könyvet, hogy egyáltalán sorba állítottam volna olvasáshoz. Épp nyakig voltunk két nagyobb meseregényben, és egy kisebb zsebkönyvsorozat darabjait is egymás után daráltuk, amikor a NEM mesét átlapozva követelni kezdték a gyerekeim, hogy minden mást tegyünk félre, és fogjunk hozzá ehhez a különleges könyvhöz. Nemcsak ők érezték különlegesnek, én is meg vagyok győződve róla, hogy elkel otthon a polcon egy ilyen segítő könyv szinte minden családban.
Író: Kertész Erzsi
Cím: NEM mese
Illusztrátor: Kasza Julianna
Kiadó: Pozsonyi Pagony
Év: 2016
Oldalszám: 64
Korosztály: 6+
