bátorság

Roald Dahl, a gyermekkori félelmek nagy szakértője írt egy olyan könyvet, amelynek a tetőpontján II. Erzsébet brit királynő egy árva kislánnyal és egy óriással villásreggelizik a Buckingham-palotában. Az inasok jobb híján pingpongasztalra terítenek meg a 8 méteres óriásnak. Kávéspohara egy négyliteres porcelán korsó, evőeszközei egy ásóvilla, lapát és kés helyett a nagy kard, amivel annak idején I. Károly fejét vágták le. Forgassuk vissza egy kicsit az időt, hiszen előre elárultam, számomra mi volt a regény tetőpontja! De nagyon fontos az is, miként jutunk el idáig.

Az, hogy a gyermek otthon nekünk vígan, gondolkodás nélkül nemet mond, korántsem jelenti azt, hogy más helyzetekben, másféle csoportokban, más felnőttekkel szemben, vagy épp kortársainak nemet fog tudni mondani. Nem jelenti azt, hogy nemet fog mondani Petikének és Nórikának arra, hogy közösen kitépjék a legkisebb ovis alól a játékmotort az udvaron. És nem biztos, hogy nemmel felel arra, ha egy felnőtt olyat vár tőle, amit nem várhatna el. Röviden: még akár olyan helyzetekben sem biztos, hogy tud majd így reagálni, és sértetlenül kijönni az adott szituációból, amikor egyértelműen indokolt lenne. Egy-egy elszalasztott nem akár hosszan gyógyuló lelki sérüléseket is okozhat neki vagy másoknak. A nemet mondásról beszélni így hát akkor is indokolt, ha szülőként sokszor azt érezhetjük, örökké csak ezt hallgatjuk gyermekeinktől.