6+1 ok, amiért nektek is el kell olvasnotok a Lengemeséket

Berg Judit talán a kortárs magyar gyermekirodalom egyik legismertebb alakja. Az olvasóvá nevelők valószínűleg már gyermekeik egészen kiskorában megismerkednek vele, amikor a bájos Maszat-történeteket kezdik forgatni otthon. A Rumini mellett talán legismertebb, mindenesetre valószínűleg legnagyobb médiavisszhangot kapó műve a Lengemesék, a nagyobb ovis és kisiskolás korosztályt megcélzó, 2012. és 2016. közt folytatásokban megjelent négy részes meseregény. A lengék történeteiből 2017-ben Timkó Bíbor illusztrációira támaszkodva animációs filmet (Lengemesék) is készítettek az első két kötetből (Tavasz a Nádtengeren, Nádtengeri nyár), amelyet 2018-ban követett a folytatás a mozikban (Lengemesék 2. – Tél a Nádtengeren). A rajongók hűségét kiszolgálni született további Lenge-kötetek is megtalálhatóak már a könyvesboltok és könyvtárak polcain, mint a Lengekalendárium vagy a Lengeszakácskönyv, illetve 2019-ben a legfiatalabb korosztályt is megcélozták a Lenge Mini-sorozattal, amely néhány oldalas kis lapozókból áll (Lengemesék színekben, Lengemesék számokban stb.)

Ebből a sok adatból azonban mégse derül ki a legfontosabb, hogy miért érdemes nektek is a kezetekbe venni a lengék történeteit, mit várhattok tőle. Megpróbáltam összefoglalni 7 pontban, hogy számunkra miért volt olyan fontos ez a négy kötet, mit adott nekünk Berg Judit a Lengemesékkel:

1. Mert a Nádtenger, a történet helyszíne és világa fantasztikus. Úgy találkoznak a gyermekeid a varázslattal, hogy egyetlen unikornis se ugrál el előttük, egyetlen törpe, manó, boszorkány nem kerül a képbe, senki nem lesz láthatatlan varázsütésre vagy nem találja magát hirtelen egy elvarázsolt világban. Ehelyett megcsodálhatjuk a tavat és a nádast minden évszakban, hogy hogyan változik az élővilága, hogy lesz az ebihalból béka, aki majd elvermeli magát a télre, és ott várakozik egészen tavaszig, hogy szövik a pókok a hálóikat, hogy élnek egymás mellett (ki békében, ki háborúban) az élőlények. Szóval belelátunk az élet körforgásába, a természet folyamatos váltakozásába.

2. Mert a Lengemesékben nem oldódnak meg egy csapásra, meseszerűen a konfliktusok. Dolgozni kell rajtuk, bocsánatot kérni, megbánni a bűnöket, belátni a hibáinkat, helyre hozni őket, és akadnak olyan szereplők, akik erre nem képesek, ahogy a valóságban is. Bugyuta álkonfliktusok helyett igazi, kemény szituációkba csöppenünk. Ha olvassátok, tanúi lehetnek a gyermekeid annak is pl. ahogy egy csapat egészséges béka addig cikizi egy csökevényes lábú békatársát, akinek egy ebihal korából származó sérülése miatt nem fejlődött ki annak rendje és módja szerint az egyik lába, hogy az elhagyja közösségét, és életveszélybe kerül az ellenség táborában. És ne ringassuk magunkat abba a megnyugtató elképzelésbe, hogy a csúfolók bocsánatot kérnek, és megbánják bűneiket, ez már nem a Bogyó és Babóca világa. A csúfolódók és kiközösítők csúfolódók is maradnak. A csökevényes lábú békának, Táltosnak ebből a közegből kell kiemelkednie, a legtöbbet kihoznia magából. És ha arra gondolsz, hogy ez túl kemény téma egy ovisnak, várd csak meg azt az időszakot, amikor kezd elszabadulni egymás másságának tematizálása, amikor jaj annak, aki szemüveges, aki duci, aki túl magas, túl alacsony, aki fekete hajú és aki vörös, aki barna bőrű vagy túl sápadt, aki leragasztott szemű és akinek nem nő olyan gyorsan a haja, mint a többieknek. Ha valamire szüksége van ennek a korosztálynak, akkor az az, hogy valódi mintát kapjon valódi fájdalmas helyzetekre, mert az élet tele van olyanokkal, akik sosem kérnek bocsánatot.

3. Mert az illusztrációk zseniálisak. Az a fajta illusztráció, aminél azt érzed, hogy egyszerűen nem akarsz semmit máshogy elképzelni, és legszívesebben bekameráznád az illusztrátor munkaasztalát vagy ellopnád a naplóját, amit a munkamenetről írt, mert tudni akarod, milyen asszociációk sora végződött abban a képben, ami a szöveg mellé került. Amit konkrétan kiemelnék, az két dolog. Az egyik az, hogy az arckifejezések széles skáláját mutatja meg a szereplőkön, amik olyan jól reprezentálják a különböző érzelmeket és lelkiállapotokat, hogy sokszor azért álltunk meg a szövegben, mert a gyerekek (jó értelemben) lefagytak a látványtól. Egyszerűen nem lehetett tovább haladni a szövegben, amíg nem beszéltük meg, mit látunk annak a lengének vagy harácsnak az arcán a képen, és ez rendesen üdítő hatású a sok nevető, síró vagy mérges arc után, amiket látunk egyéb mesekönyvekben.

A másik pedig a mese negatív alakjait összefogó közösségének, a harácsoknak a lakóhelyét, Harácstanyát bemutató illusztrációk. A harácsok, a piros bőrű lusta népség, az emberek elszórt szemeteiből építik fel otthonaikat. Az életük minden mozzanatában szerepet játszik a szemét, miközben ők maguk is felhalmozzák a saját szemetüket. Nem törődnek a környezetükkel, aminek az a vége, hogy már tiszta ivóvizük se marad, hagyják elmocskolódni a forrásaikat, és egész télen éheznek és fáznak, mert nem gondoltak előre, nem ismerik fel, hogy a környezetük mennyi egészséges, finom ételt és energiaforrásokat rejt. Nem terveznek, csak a mában élnek, és elmerülnek a szemétben, ezt pedig az illusztrációk kifejezetten hangsúlyosan mutatják meg.

4. Ha környezettudatosságra szeretnéd nevelni a gyermekeidet, a harácsok és a lengék életvitele közti különbségek felmutatása miatt kiválóan alkalmasak erre a Lengemesék. A szöveg és az illusztrációk is szépen bemutatják, mekkora a különbség egy természettel harmonikusan együtt élő közösség és egy szemétből tákolt társadalom között.

5. Mert Berg Judit a Tüskevár-életérzést és –hangulatot meg tudta írni az ovis, kisiskolás korosztálynak. Tavaly a húsvéti hosszú hétvégén volt szerencsénk egy tó környékén kisebb nádas mellett sétálgatni, ami a lányainknak nagy élmény volt, hiszen megelevenült a lengék, a kecskebékák, a harácsok és a Nádtenger lakóinak élőhelye. Egész végig az olvasás során annyira együtt éltek a lengékkel, annyira elmerültek a szöveg világában, hogy úgy beszélgettek róla nap mint nap, mintha a barátaikról, ovis sztorikról csevegnének vagy maguk is ott töltöttek volna egy nyarat a lengeifjoncokkal.

6. Mert egy fordulatokkal teli nagyívű történetről van szó, sokszínű és különböző érzelmi előjelű viszonyokkal, és csupa-csupa várakozással. Amíg a főhős, Füttyös Vilkó arra vár, hogy fiatal felnőtté váljon és felelősségteljes feladatokat kaphasson, úgy érzi, az élet nagyon kibabrált vele: barátai már mind rigóháton repülnek, nyilaznak, beléptek a Nádtenger lakóit védelmező lengeőrök sorába, ő pedig a zöldhajú lengeifjoncok között ragadt, eltiltva mindentől, ami érdekes lehet számára. Füttyös Vilkónak nagyon sok mindent kell megtanulnia, azt is, hogy nem lehet siettetni az időt, hogy mindennek oka van, és hogy a tetteinknek komoly következményei lehetnek. Vilkó sok jó és sok rossz döntést hoz, amivel bajba sodor másokat.

+1 A főhős, Füttyös Vilkó csonka családban nő fel, édesapja réges-rég eltűnt, nem lehet tudni róla semmit. Vilkó emlékek helyett csak a róla szóló történeteknek van a birtokában, és így is egy csodálatos példakép neki az apa, aki igazi tiszteletreméltó alakja volt egykor a Nádtengernek. Mégse bánkódunk, ahogy Vilkó se, hiszen szép, teljes életet él, van egy (a szövegben egyébként háttérben maradó) édesanyja és egy gondoskodó nagyapja, aki igazi apapótlék számára. A gyerekeknek szüksége van arra, hogy különböző családmodellekkel találkozzanak meseolvasás közben, és nagyon szükségszerű az is, hogy ezek ne forduljanak mindig happy endbe, hogy kicsit közelebb maradjunk az élethez, az oviban barátaikká váló gyerekek életéhez, hogy empátiával tudjanak majd viszonyulni ahhoz, aki pl. csonka családban kell, hogy felnőjön, és ne furcsálkodással, önkéntelen bántással. Berg Judit bevállalta azt, hogy Vilkó nem kerekedik fel lengeőrré válva, felnőve, nem keresi, és nem találja meg édesapját. Ahogy Táltos is, a csökevényes lábú béka, ő is a legjobbat próbálja meg kihozni abból, ami neki jutott, és szerintem sikerül is neki.