Abby Hanlon: Dory fantáziája elszabadul
A gyerekeimet – mint egy felpaprikázott tanító néni – időnként szétültetem az asztalnál abban bízva, hogy így már nem tudják rugdosni, böködni egymást, akár az evésre is jut energiájuk, s az idegeim kissé kisimulhatnak két fogás felszolgálása között. Nem tudom megmagyarázni, miből gondolom újra és újra, hogy érintés nélkül nem tudják piszkálni egymást. Az érintésmentes idegesítésnek ugyanis rengeteg műfaja van a szemmel veréstől az asztal alá beszélésen át az utánozós játékig (Egyik gyermek: Miért utánzol? Másik gyermek: Miért utánzol? Egyik: Ne utánozz!!! Másik: Ne utánozz!!! Egyik: Aú, mindig utánozza, amit mondok! Másik: Aú, mindig utánozza, amit mondok! Nyenyenye!!!). Ennek egyik koronázatlan királynője számomra a visító feljajdulás lányaim részéről: „íííí, anyaaaa, már megint rám nézett!!!”
Rendkívüli elégedettséggel tölt el, amikor olyan életszagú, hiteles testvérsztorikat olvasunk a gyerekeimmel, amelyekben tényleg sikerül magunkra ismernünk. Ezek megmutatják a testvéri kapcsolat ambivalens, semmilyen más emberi kapcsolattal össze nem hasonlítható mivoltát.
Abby Hanlon Dory-sorozata ebből a szempontból az egyik favoritom lesz a lentihez hasonló párbeszédek miatt:
„- Anyu! Pocok nem hagy minket békén!
- Miért, mit csinál? – kérdezi anyukám.
- Néz minket!
- Hangosan szuszog!”
A kötet főhőse, a hatéves Dory egy háromgyermekes család legkisebb tagja, iskolás nagytesói, Luke és Violet már összekovácsolódtak az évek folyamán, ő viszont legkisebbként kilóg a sorból. Azzal szerelik le folyton a nagyobbak, hogy ő túl dedós a közös játékhoz. Doryt azonban nem olyan fából faragták, hogy feladja, a két nagytesót árnyékként követi, hogy végre észrevegyék, ő is a világon van.
„Azért sem hagyom őket békén. Azt ugyan nem tudom, hogy mit mondjak nekik. Ezért inkább kérdezősködöm. Ami eszembe jut, azt megkérdezem.
- Mit jelent az, hogy békén?
- Miért van hónaljunk?
- Miből lesz a műanyag?”
Néha sikerrel jár, néha nem, de utóbbi esetben sem búslakodik. Számára ismeretlen az unalom. Először is ott van neki legeslegjobb barátja, a drága, kedves kitalált Mary, aki Dory ágya alatt alszik, s aki minden kérdését érdekesnek és elgondolkodtatónak tartja.
„Dory: Mi a szendvics ellentéte?
Mary: Ezen én is szoktam gondolkozni.”
Mary természetesen rendkívül hasonlít Doryhoz, hobbijuk a szörnykeresés, a szennyeskosárban szánkózás a nappalin keresztül és alvás színlelése. Dory Maryvel karöltve az egész házat sikeresen megtölti élettel, játékkal, kalanddal. Mindig van kitől óvakodni, kire vadászni, hol a ketchup-, hol a kanapészörnyre vagy épp az emeletifolyosó rémére. Luke és Violet, azaz a nagytesók ismerve Dory élénk fantáziáját, bedobnak neki egy kis gumicsontot abban bízva, hogy így békén hagyja őket. Mesélnek neki Szipircsókról, aki pont az olyan piciket rabolja el otthonról, mint Dory. Ha azonban kevésbé dedósan kezdene el viselkedni, mint mondják, megmenekülhetne Szipircsóktól. A leleményes nagytesók csak arról feledkeznek meg, hogy még sosem sikerült igazán elmagyarázniuk Dorynak, miben is áll az ő dedóssága, mivel dühíti fel őket olyan nagyon. Így pedig Dory nem kezd el kevésbé idegesítően viselkedni, hanem teljes beleéléssel beleveti magát az új fantáziabirodalomba: Szipircsókot akárhogy is, de le kell győznie.
Nagyon érdekes volt látni olvasás közben, miként küzd egymással a gyerekeim józan esze és a történet sodrása. Örömmel néztem, hogy néhol teljesen beszippantja őket Dory fantáziavilága, vele együtt lesik Szipircsókot, s aztán hogyan kerekedik felül a teljes beleélésen a világismeretük és a szöveg helyes értelmezése: Dory mindezt csak képzeli, nagyon beleéli magát a szerepjátékba.
A szerző saját illusztrációi kísérik a könyvet, s azok a mesének adnak még egy plusz élvezeti faktort. Nem nagyon tudom megmondani, utoljára milyen gyerekkönyvön nevettünk ennyit, hogy a könnyünk is kicsordult, gyanítom, hogy valamelyik Tatu és Patu lehetett az. Dory arckifejezései, a huncut, kócos hajkoronája, a szeplői és a hegyes kis fogacskái, de még a kéztartásai, a testtartása is rendkívül beszédesek, erősen viszik előre, adják elő maguk is a történéseket. Dory alteregója, a kitalált Mary vizuális megjelenítése pedig duplázza ezt az élményt.
Jócskán találkozhatunk a szövegben olyan gegekkel, amelyek a szülők felé kacsintanak ki mind az illusztrációk, mind a szöveg tekintetében. Néhol maga a téma is ilyen kikacsintás. Például amikor Doryt státuszra viszi anyukája az orvoshoz, Dory azonban akkor már napok óta azt játssza, hogy ő a nagytestvérei kutyusa. Így a státuszon a doktor néni minden kérdésére (ami a szellemi fejlettséget, a beszédfejlődést stb. kívánja feltérképezni) annyit válaszol, hogy „vau”. A gyermeki hallgatóság nálunk igen jól szórakozott ezen a jeleneten, de ők persze nem tudhatják, milyen az, amikor a státuszon az egyébként szuperokos gyerek nem hajlandó információt szolgáltatni a védőnéninek.
Dory szülei is maximálisan való életből vett karakterek, kissé megkínzott idegekkel csinálják a háromgyermekes mindennapokat, ami ugyancsak egy nagy pluszpont a kötetnek.
Ezt a könyvet magammal vinném egy lakatlan szigetre, keretbe foglalnám, kitüntetném a Babilon Kiadó munkatársait, akik lefordításra érdemesnek találták. Ha most, ebben a pillanatban barátaim könyvajánlást kérnének tőlem otthonra vagy ajándékötletnek 5+ korosztálynak, esetleg már bátrabban olvasó 7+ éves gyermeknek önálló olvasásra, habozás nélkül mindenkinek, minden alkalomra a Doryt ajánlanám. Kétség sem férhet hozzá, hogy a többi kötetét is beszerezzük itthonra. Ez is a Dory javára írható: a Babilon Kiadó még további két kötet (Dory végre igazi barátra talál, Dory és a fekete bárány) magyar fordítását is elérhetővé tette a rajongók számára.
Cím: Dory fantáziája elszabadul
Szerző és illusztrátor: Abby Hanlon
Ford.: Fenyvesi Orsolya
Kiadó: Tessloff Babilon Kiadó
Év: 2016
Oldalszám: 160
Korosztály: 5+
