Az Egy Ropi naplója és még sok-sok vicces, laza, könnyen olvasható könyv csak Rátok vár!
Nem is tudom, hogy mennyi magyar és külföldi gyerekirodalmi blogot és weboldalt követek, de azt bizton állíthatom, hogy a világ legtöbb országában a szülőknek a kisiskolások olvasásra szoktatása jelenti a legnagyobb gondot. (Mármint az olvasóvá nevelés területén :D) Nincs ez természetesen másképpen kis hazánkban sem. Az Égigérő "Neveljünk olvasókat" csoportjába is naponta érkeznek azok a szülők és pedagógusok, akik tanácstalanok, hogyan tudják a "kütyük és más modernkori hívságok rabságában vergődő" gyerekeket rávenni az olvasásra. Amíg csak mesélünk a kis ovisunknak, természetesen semmi gond: imádja, szereti az összebújós meséléseket. Az általános iskola első osztálya még szintén könnyebb terep, hiszen annyira friss az olvasni tudás és még annyi mindenre (de a későbbiekhez képest legfőképpen a szülői útmutatásra) nyitott az elsősünk, hogy ha rászánjuk az időt a jó gyerekkönyvek megtalálására, könnyen sikerrel járhatunk.
És megérkeztünk a kiskamasz korhoz. Gyermekünk 2-3. osztálytól egyre inkább önállóan kezd létezni a világban. Legfőképpen a barátai határozzák meg ízlését, véleményét a világról és kevés cikibb dolgot tud elképzelni, mint hogy a frissen olvasott könyvekről csacsogjon a haverokkal. Erre érkezik a szülő, aki úgy érzi, itt az idő, hogy a kezdő, nagybetűs könyveket felváltsa a komoly irodalom, és az iskolai kötelezők mellé még odabiggyeszti a saját gyermekkori kedvencét: Ezt olvasd el fiam/lányom! Nekem is csodálatos élmény volt!
Kedves szülőtársam! Ha egyetértesz velem abban, hogy bár praktikus viselet volt a csősapka, és a BMX-el (csóróbb részeken Tacskó kerékpárral) is csodálatos dolgokat tudtunk végrehajtani a lakótelepi aszfalton, mégsem tukmáljuk egyiket sem a gyerekünkre. Talán érdemes elgondolkodnunk az olvasmányok korunkhoz, de legfőképpen gyermekeink korához történő igazításán is.
Létezik egy könyvtípus, melyet leginkább Jeff Kinney Ropi-sorozatával azonosítanak, de ha az ember jobban szemügyre veszi a nagyvilág gyerekkönyv felhozatalát, számtalan hasonló kiadványt talál. Ezek a könyvek mind a gyerekeinkhez hasonlóan élő, érző 8-12 évesek életéről szólnak, és ami talán a legfontosabb jellemzőjük, hogy a mi szemünknek szokatlan illusztrációmennyiséggel egészítik ki a szöveget.

Nem tudom megmondani, hogy könyvesboltban dolgozva vagy csak vevőként nézelődve, mennyiszer néztem végig, ahogyan a tanácstalan szülők a lelkesnek egyáltalán nem mondható 9-12 éves csemetékkel a polcok előtt ácsorogva próbáltak valami "értelmeset" találni a gyerekeknek. Általában ilyenkor a gyerek szúrja ki a Ropihoz hasonló könyveket és kezdi lelkesen, fel-felnevetve lapozni, mire a szülő belepillant és csak annyit mond: Azt tedd vissza! Azért én pénzt nem adok! Alig van benne szöveg!
Én most megpróbálkoznék egy pár pontos indoklással, miért kell esélyt adnunk ezeknek a könyveknek, mert őszintén azt gondolom, ezek az olvasmányok a kisiskolás gyerekeink, tanítványaink olvasóvá nevelésben felbecsülhetetlen segítséget fognak nekünk nyújtani:
- Rengeteg külföldi oldalon találunk írásokat arról, hogyan segítik ezek a könyvek a kezdő olvasók szövegértését. A szellős szövegek közötti képek egyrészt segítenek a szöveget értelmezni, másrészt a nehezebben olvasó gyerekeknek is időt adnak a következő szövegrész befogadására.
- Az Egy Ropi naplóját és az ahhoz hasonlóan felépített könyveket nemzetközi és magyar szakemberek is alkalmasnak tartják a diszlexiás és más olvasási nehézséggel küzdő gyerekek olvasóvá nevelésére.
- Számomra az irodalom - és ezen belül a gyermekirodalom - egyik legnagyobb áldása a világ, mások és önmagunk jobb megismerésének lehetősége. Ezek a könyvek legtöbbször gyerekeink kortársairól szólnak, akik hozzájuk hasonló problémákkal küzdenek az iskolában, barátokkal, családdal. Gyakran olyan gyerekekről olvashatnak, akiknek minden nap egy kihívás, és egy kezdetben kilátástalan helyzetből kell kihozniuk a lehető legjobb dolgot. Találkozunk itt a szomszéd fiúval, az iskola lúzerével, meg nem értett zsenikkel, menő és kevésbé menő, néha nagyon csajos és olykor végtelenül vagány lányokkal és akár őrült feltalálókkal is. Csupa érdekes figura a kis olvasó mindennapjaiból vett körítéssel. Tökéletes kombináció! :D
- Ezen könyvek szerzői a mai gyerekek humorával mesélik el a történeteket. Az a szülő, aki kísérte már csemetéje alsós osztályát egy-kétnapos osztálykirándulásra, és volt ideje jól megfigyelni a közöttük zajló kommunkációt, biztosan meg fogja érteni, amit most mondok: A GYEREKEINKNEK BIZONY MÁS A HUMORUK, mint amit mi és a gyerekkori olvasmányaink tudnak nekik nyújtani! :D
- Ezek a könyvek meghozzák gyermekeinknek az OLVASÓI ÖNBECSÜLÉS édes érzését. Ezek már nem dedós könyvek! Vagányak, vállalhatóak és bizony gyakran akár a 200 oldalas hosszúságot is elérik! :D Gondolom, sokaknak ismerős a szituáció, amikor megkérdezi az ember a gyereket, milyen az olvasott könyv és a következő válasz jön: Nagyon jó! Már a 153-ik oldalon tartok!
- Ezek a könyvek nekünk, szülőknek is lehetőséget adnak arra, hogy megmutassuk a gyerekeinknek, tiszteletben tartjuk a választásaikat, ízlésüket. Nagyon fontos! El kell fogadnunk, hogy mások és mást szeretnek! Az egész világ, amiben felnőnek, fényévekre van a mi gyermekkorunktól és nem gondolom, hogy ha mindenben az alkalmazkodást várjuk el Tőlük, akkor ebben nem lehetnénk mi elfogadóbbak.
- Ne gondoljuk, hogy ezzel "rosszabb", "igénytelenebb" olvasók lesznek! Ezek a könyvek lépcsőfokok és közel sem az olvasóvá válás végét jelentik. Több száz ifjúsági könyv várakozik a könyvtárak és könyvesboltok polcain, amelyek fokozatosan egyre komolyabb olvasmányokkal látják el a kezdő molyokat. Mi, szülőként abban segíthetünk, hogy utánanézve, keresgélve lépésről-lépésre vezetjük végig őket ezen az úton, és amíg igénylik (reméljük, minél tovább) a közös olvasmányainkkal elégítjük ki a komolyabb szellemi igényeiket.
- Saját tapasztalatom, hogy amíg a lányom önálló olvasmányként a listán szereplő könyvekhez hasonló olvasmányokat kedveli, esténként csodálatos kalandozásokban veszünk részt együtt, és a gyermekirodalom legjobb minőségű szövegeit olvassuk. Bár tudom, hogy sok korabeli gyerek már önállóan is komoly irodalmi műveket lapozgat, de én szülőként nagyon hálás vagyok a lehetőségért, amit a közös olvasás jelent számunkra. Biztos vagyok benne, hogy eljön az a könyv is, amit egyszer csak kivesz a kezemből és már inkább egyedül olvas végig.
- Sokan nevelnek magyar csemetét külföldön. Őket is arra biztatom, hogy böngésszék át ezt a listát, és ha a közös mesélés mellett magyar szöveg olvasására is szeretnék rávenni a kisiskolást, akkor próbálkozzanak ezekkel a szövegekkel! Ha sikerül egy-egy sorozatban megtalálni az igazit, akkor később még az éppen aktuális lakóhely nyelvén is érdemes a sorozat egy-egy darabját beszerezni. Anyanyelven és idegennyelven történő olvasás gyakorlására is nagyon jónak gondolom ezeket a szövegeket. Arról nem is beszélve, világszerte gyerekek milliói olvassák ezeket a történeteket, így egy kulturális hidat is jelenthetnek a gyerekünk és az osztálytársai között.
Ugorjunk is fejest a magyar kínálatba, amelyről feltétlenül el kell mondanom, hogy engem is nagyon meglepett. A magyar gyerekkönyvek kiadói bizony nem sajnálják az energiát, ha nemzetközi sikerek "hazahozataláról" van szó. Igazán hálásak lehetünk Nekik ezért!
1. Jeff Kinney: Egy ropi naplója
Egy ropi naplója-sorozat (Könyvmolyképző Kiadó)

New York Times bestseller
„Egy napon híres leszek, de egyelőre itt dekkolok a felső tagozatban egy csapat idióta társaságában.”
Gyereknek lenni tényleg gáz. Senki nem tudhatja ezt jobban Greg Heffleynél, hiszen a felső tagozatban rohad, ahol méreten aluli nebáncsvirágok teremnek az olyan izompacsirták között, akik már rég borotválkoznak.
2. Nick Bruel: Rossz cica fürdik
Rossz cica-sorozat (Könyvmolyképző Kiadó)

3. Dav Pilkey: Alsógatyás kapitány kalandjai
Alsógatyás kapitány-sorozat (Maxim Kiadó)

Az Alsógatyás kapitány kalandjai minden oldalán kacagtató képekkel kínál remek olvasmányt kezdő és haladó olvasóknak egyaránt. Nem kétséges, hogy Dav más nagysikerű humoros könyveihez hasonlóan még az olvasástól leginkább vonakodó gyerekeket is hosszú órákra el tudja szórakoztatni. Az Alsógatyás kapitány kalandjai sorozat elnyerte 2007-ben a Disney Adventures Kids' Choice Award díjat.
7-10 éves korosztály számára ajánlott.
4. Sara Pennypacker: Klementin
Klementin viszontagságai-sorozat (Könyvmolyképző Kiadó)

5. Rachel Renée Russell: Egy Zizi naplója
Egy Zizi naplója-sorozat (Könyvmolyképző Kiadó)

6. Liz Pichon: Az én csúcsszuper világom
Tom Gates-sorozat (Kolibri Kiadó)

7. Rob Harrell: Támadnak a vérmenyétek
Zarf élete-sorozat (Tessloff és Babilon Kiadó)

Zarf sorsa még rosszabbra fordul, amikor a királynak nyoma vész, és a hiú és ostoba Herceg magához ragadja a hatalmat. Barátaival, a saját árnyékától is megijedő ifjú Kismalaccal és a nem túl vicces udvari bolonddal útnak indulnak, hogy megmentsék a királyt. Vajon sikerül elérnie, hogy őt is tiszteljék a suliban? Lehengerlően vicces meseregény Zarfról, a kiskamasz trollról.
8. Alice Pantermüller: Nyúlözön
Lotta naplója-sorozat (Manó könyvek)

9. Ciaran Murtagh: A nagy ugrás
Fin Spencer Fintasztikus naplója-sorozat (Pozsonyi Pagony)

10. Andy Griffiths: A 13 emeletes lombtoronyház
A 13 emeletes lombtoronyház-sorozat (Manó Könyvek)

11. Kelly Jones: Különleges csirkék egy nem mindennapi baromfiudvarból (Betűtészta Kiadó)

„Tisztelt Különleges Csirkéket Árusító Emberek!
Tegnap megjelent egy csirke a kertünkben, és szerintem biztos, hogy az önöké. Tuti, hogy nem átlagos. A szüleim egész biztosan nem fogják engedni, hogy megtartsam. Úgyhogy ki kell találnom, mitévő legyek…”
A 12 éves Sophie Brown szüleivel bácsikájának üresen álló otthonába költözik. A nagyvárosi kislány számára teljesen idegen az elvadult vidéki kert, ahol Jim bácsi egykori holmijai találhatóak. Ezek között Sophie egy régi csirkeólra lesz figyelmes, melynek lakója is van: Henrietta, a csirke. Aki Sophie szerint különleges képességekkel bír. Vajon megtarthatja a csirkét? Van még több csirke is a Feketerigó Farmon?
Gyermekien eleven hangon megszólaló, sodró történet az elhivatottságról, a család fontosságáról, a levelezés öröméről, az állatok szeretetéről és még ki tudja, mennyi gyerekeket érdeklő témáról: ajánljuk minden leendő és képzeletbeli csirketartónak!
12. Will Mabbitt: Mabel Jones és az ijesztő kukac
Mabel Jones-sorozat (Kolibri Kiadó)
*Nehogy komolyan vedd, csak vicceltem! Ha esetleg véletlenül egy felnőtt kezébe kerülne ez az ajánló… Szerencsére ez már olyan kis betű, hogy az ő öreg szemük nem tudja elolvasni. Igazából éppen azt tanácsolom, hogy egy pillanatig se habozz, fogj neki azonnal, mert ez a könyv annyira megnevettet majd, hogy chips fog potyogni az orrodból!

13. Mac Barnett, Jory John: Rémes páros
Rémes páros-sorozat (Könyvmolyképző Kiadó)

14. Rachel Renée Russell: A szekrény hőse
Egy puding naplója-sorozat (Könyvmolyképző Kiadó)

15. John Scieszka: Frank Einstein és az ellenanyag meghajtó
Frank Einstein-sorozat (Könyvmolyképző Kiadó)

16. Stephan Pastis: Becsúszott pár hiba
Ciki Miki-sorozat (Ciceró Kiadó)
Na jó, essünk túl az uncsi dolgokon! A nevem Ciki. Ciki Miki. A könyv, amelyet kezedben tartasz, nyomozói pályafutásom hiteles összefoglalása. A sikert nem egyik napról a másikra értem el. Le kellett győzni néhány akadályt. Például ezeket:
1. Anyu
2. A suli
3. Az idióta legjobb haverom
4. A jegesmedvém.

Te is biztosan ugyanazt kérded, mint mindenki más, ha felsorolom ezeket az akadályokat. Miért egy idióta a legjobb haverom? Erről később. Ja, és azt hiszem, kellene ejtenem pár szót a hétszáz kilós jegesmedvémről. Totálnak hívják. Az elején Totál meglehetősen szorgosnak és megbízhatónak mutatkozott, így hát bevettem társnak a céghez. Mint kiderült, a szorgalom és a megbízhatóság csak kamu volt. A jegesmedvék hajlamosak az ilyesmire. Nem szívesen beszélek a dologról. Na és hagyjuk azt a változtatást is, amibe a nyomozóiroda nevét illetőleg belementem. Most így néz ki az apróhirdetésben:
TOTÁL CIKI RT.
(A NÉV ELLENÉRE MEGBÍZHAT BENNÜNK.)
17. Geof Rodkey: Claudia és James kiássák a csatabárdot
Rosszcsont ikrek-sorozat (Maxim Kiadó)

18. Lincoln Peirce: Egyedül az osztályban
Profi Noki kalandjai-sorozat (Könyvmolyképző Kiadó)
Nem mindig méri fel azonban, hogy a dolgok nem feltétlenül az ő szája íze szerint alakulnak.
Úgy tűnik, Nokit mindig kísérti a baj, ám a tanári karral való, példa nélküli ütközéssorozat sem tántoríthatja el céljától: rekordot kell javítania, hiszen egy jóslat is erről szólt. Csak azt nem tudni, milyen rekordról van szó…
Elragadó, a tanítást gyakran lehetetlenné tévő bajkeverő Noki, akinek azonban helyén van a szíve, és mindig képes megkülönböztetni a vagányságot a vásottságtól. Tanárkedvenc, éltanuló sohasem válik belőle, barátai azonban számíthatnak rá.

19. Tom Angleberger: Papír-Yoda különös esete
Papír-Yoda sorozat (Könyvmoly Kiadó)

CSAK YODA BÖLCSESSÉGE SEGÍTHET TÚLÉLNI A HATODIK OSZTÁLYT.
Ismerd meg Dwightot, a hatodikos csodabogarat! Dwight folyton fura dolgokat csinál, például ugyanabban a pólóban jár egy hónapon át, vagy „Dwight kapitány”-nak szólíttatja magát. Ez elég kínos, főleg Tommynak, aki minden nap mellette ül ebédnél. De azért Dwight is tud menő dolgokat. Például origamizni. Egyszer csak fogja magát, és hajtogat egy Yoda-figurát. És itt kezdődnek a rejtélyek. Papír-Yoda ugyanis látja a jövőt, és olyan tanácsokat ad, amik simán kihúznak a csávából. Így aztán hamarosan kígyózó sorokban fordulnak hozzá kérdéseikkel a hatodikosok.
Tommy ki akarja deríteni, hogy hogyan lehet Papír-Yoda ennyire okos, amikor Dwight meg ennyire lökött. Talán Yoda uralja az Erőt? Tommy eltökéli, hogy megtudja a választ, mielőtt megfogadná Yoda tanácsát egy IGEN FONTOS ügyben, ami egy lányt is érint.
Ez hát Tommy nyomozati anyaga a Papír-Yoda különös esete kapcsán.
20. Ecsédi Orsolya: Cirrus a tűzfalon - Egy rendbontó vírus kalandjai (Könyvmolyképző Kiadó)

Kép: sebastienross képe a Pixabay -en.