Francesca Simon Rosszcsont Peti sorozata és Barbara Park Furfangos Fruzsi Bé könyvei
Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de az én gyerekeim megvesznek a rosszcsont gyerekekről szóló mesékért. Így hát a nagy kedvenceik többek között Harisnyás Pippi (Astrid Lindgren), Juharfalvi Emil (Astrid Lindgren), Nils Holgersson (Selma Lagerlöf), a Banks gyerekek a Mary Poppins-könyvekből (P. L. Travers), de jól csúsztak például Pumukli (Ellis Kaut) történetei is. Rajongtak Furfangos Fruzsi Bé-ért (Barbara Park), a jelenlegi kedvencük pedig Rosszcsont Peti (Francesca Simon). Utóbbi kettőt emelem ki, és helyezem egymás mellé most, mert Rosszcsont Petire és Furfangos Fruzsi Bé-re mindig úgy gondolok, mint ugyanannak a rosszcsont gyereknek a két különböző nemű alteregójára.
Mindkét sorozat szerzője amerikai írónő, akik szintén mindketten állandó illusztrátortárssal dolgoznak. Rosszcsont Peti alakját Tony Ross rajzolta, Fruzsiét pedig Denise Brunkus alkotta. Folytatásos szövegeknél kimondottan fontos, hogy ne csak a szövegből legyen jó ismerősünk, állandó, megbízható társunk az adott karakter, hanem az illusztrációkból is ugyanazok a vonások köszönjenek vissza ránk, ez a siker egyik titka és kulcsa lehet.

Furfangos Fruzsi Bé és Rosszcsont Peti sok mindenben hasonlítanak. Mindkettőnek rendesen felvágták a nyelvét, könnyen csúszik ki a szájukon mindenféle szitokszó, a kisiskolás koruknak megfelelő trágárság. Ha valami nem tetszik nekik, azt azonnal és szép változatos módon szavakba is öntik. Távol álljon tőlük, hogy magukban zúgolódjanak vagy meghunyászkodjanak. Rendkívül önérzetesek, és kitartanak amellett, hogy fontosak saját maguknak.
Az ötéves kislányom sokszor sorolja nekünk, hogy kiket szeret. Miután mindannyiunkat számba vett a családból, rendszeresen azzal zárja a sort, hogy „és magamat”. És ez nekem mindig nagyon tetszett, hiszen úgy gondolja, igenis ki kell mondani és ki lehet őszintén mondani, hogy ő szereti magát.
Peti és Fruzsi nagyon szeretik saját magukat, tisztában vannak vele, mikor milyen szükségleteik vannak, és azokat tűzön-vízen keresztül is kielégítik. Tetteik emiatt gyakran önzőek, sokszor előfordul, hogy megbántanak másokat, osztálytársaikat, barátaikat, szeretteiket.
Abban is nagyon hasonlít Peti és Fruzsi, hogy szüleik a sok csínytevéshez, rosszcsontsághoz rendkívül életszerűen viszonyulnak, például iróniával, dühvel, megrettenéssel, tehetetlenséggel, ötlettelenséggel, gyerekesnek is bélyegezhető sértettséggel. Nem pszichológusok, pedagógusok, tündérek, nem emberfeletti lények, akik minden rosszaságnál angyali hangon magyaráznak, akik mindig elsőre megtalálják a legkevesebb feszültséggel járó megoldást, vagy akik képesek lennének érzelemmentes passzivitással álldogálni a legkellemetlenebb szituációkban is. Ellenben megbántódnak gyerekeik viselkedésén, kényelmetlenül érzik magukat, frusztráltak lesznek, haragszanak, kiabálnak is (főleg Rosszcsont Peti szülei bírják nehezen idegekkel a megpróbáltatásokat), időnként következetlenül büntetnek, vagy előfordul az is, hogy igazságtalanul. Ahogy Peti és Fruzsi, a szüleik sem angyalok tehát, ettől viszont nagyon ismerősek lehetnek számunkra.

Rosszcsont Peti és Fruzsi Bé történeteiben egyaránt fontos helyszín az iskola, hiszen feltűnősködésre hajlamos természetük és temperamentumuk szükségképpen súrlódásokhoz vezet az iskolai közösségen belül is. Konfliktusaikat, akárcsak otthon a családban, úgy az iskolában is felvállalják. Mindkettőnek vannak esküdt ellenségeik a suliban, akikkel folyton versenyeznek. Fruzsi ősellensége az undok Boti, Rosszcsont Petié Szeszélyes Szonja. Az iskola természetesen az állandó önfegyelmezés helyszíne is, ahol sokkal alacsonyabb a felnőttek tűréshatára, mint otthon a családban. Szóval nincs egyszerű dolga se Fruzsinak, se Petinek, akik izgágák, szabadszájúak, mindenről megvan a határozott véleményük, és akik általában sokkal szívesebben lennének akárhol máshol, és csinálnának akármi mást, mint az iskolában az iskolai feladatokat.
Petinek és Fruzsinak is van testvére. Peti és öccse, Rendes Ricsi közt a nagy habitusbeli különbség és a kis korkülönbség is okozza a feszültségeket. Fruzsi és Öcsimajom közt épp ellenkezőleg: a nagyobb korkülönbség borítja fel az addigra kialakult családon belüli szokásokat és viszonyokat. Egyik gyermek sincs könnyű helyzetben, és ezt Francesca Simon és Barbara Park rendkívül élvezetesen, könnyed stílusban, erkölcsi ítélkezés nélkül írta meg.
Mindkét könyvsorozat bátran bevethető önálló feldolgozásra is első olvasóknál, hiszen vékonyka kötetekről, nagybetűs, szellősen szedett szövegekről van szó kevés, de jól eltalált, nagyon vicces momentumokat kiemelő, többnyire fekete-fehér grafikákkal. Kivétel néhány Rosszcsont Peti kötet, mint például a Rosszcsont Peti királysága, amely a normál, zsebkönyv formátumú Rosszcsont Petikhez képest egy nagyobb, színes illusztrációkat bőven tartalmazó kiadvány rengeteg olyan tipográfiai megoldással, ami kimondottan kedvez az olvasásban még kevéssé járatos kisiskolásoknak.

Azoknak, akik attól félnek, hogy rosszcsontokról és csínytevéseikről olvasni kockázatos, mert rengeteg ötletet ad az amúgy is találékony gyerekeiknek, csak azt tudom üzenni, tegyenek egy próbát! Még egy kislányt se láttam rendőrt pörgetni a feje fölött, mint Pippi, és egy kisfiút se levesestálba szorított fejjel szaladgálni, mint Juharfalvi Emil. A csínytevések jobban ragadnak az ovis csoporton és az osztályon belül gyermekről gyermekre, mint olvasás közben szülőről gyermekre. Ha gyermekünk mégiscsak lovat költöztetne a konyhánkba, akkor legfeljebb sürgősen abbahagyjuk az olvasást. ;)
Barbara Park írónő Fruzsi Bé könyvei közül öt kötet jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában 2013-tól: Furfangos Fruzsi Bé és a borzasztó büdi busz, Furfangos Fruzsi Bé és az Öcsimajom, Furfangos Fruzsi Bé folyton felesel, Furfangos Fruzsi Bé és a süteménynyeremény, Furfangos Fruzsi Bé kukucskálva kémkedik.

Francesca Simon Rosszcsont Peti könyvei közül pedig 33 darab jelent meg az Animus Kiadónál, így nem fogunk egyhamar kedvencünk nélkül maradni. Az első rész címe Rosszcsont Peti, a többi kötet a legváltozatosabb témákat járja körül. Pl. Rosszcsont Peti és a múmia átka, Rosszcsont Peti és a kísértetház, Rosszcsont Peti iskolai rémtettei, Rosszcsont Peti vakarja a fejét, Rosszcsont Peti filmet forgat stb.
