Az Ariol című francia képregénysorozat első részét már több posztban dicsértem nektek, de mivel könyvekre is igaz a pudingos próbaevés "törvénye", a fiatal szamár történetét és értékelését a fiatal olvasóközönség kezébe adtuk. Mert hát, kik is tudnának valóban hasznos, saját gyerekeinkre is vonatkoztatható véleményt mondani egy csacsis képregényről? Valljuk be, ez nem feltétlenül egy 30-50 éves felnőtt terepe.
A Neveljünk olvasókat! csoportban egy játék keretein belül lehetett kipróbálásra, olvasásra jelentkezni és az utóbbi hetekben négy csoporttag 8-12 éves saját csemetékkel és egy egész 4.-es osztállyal próbára tette az Európa-szerte már igen népszerű Ariol-képregénysorozat Magyarországon pár hónapja megjelent első részét. Lássuk, milyen élményekről számolnak be nekünk a sorsolás útján kiválasztott anyukák!
A könyv postázása után Rákos-Stercz Mónika - akinél a 12 éves Dodó volt a tesztalany - igen hamar, talán már a második napon küldte az első híreket:
Réka, ezt nézd! A gyerek olvas! Szombat este...
"Anyaaa, ez olyan, mintha a tesóim meg én lennénk!"
(Dodó bogyónk 21 hónapos kora óta a gyermekünk. Genetikailag beszédfogyatekos. Ezért nehezített az olvasás, a szövegértés, a beszéd, a beszédhallás számára. Mellette auti spektrumzavar és Adhd is van, szóval elég nehezített a terep.
Szuper integráló iskolába jár. Szuper tanító nénikkel. De a kötelező körökön kívül nem igazán vesz könyvet a kezébe. Az, hogy ma este az 50. oldalnál tart egy könyvben, az maga a csoda!)
De hogy az első 50 oldal után is kitartott-e a lelkesedés? Lássuk már Dodó, a fiatal olvasó saját véleményét:
Dominik vagyok, 12 éves. Eddig nem szerettem olvasni. A könyvekkel eddig az volt a bajom, hogy sok volt benne a betű, nehéz volt koncentrálni.
Megkaptam az Ariolt, ez más volt mint az eddigiek. Jó volt, hogy képregényes, a szöveg érthető volt, gyorsan tudtam haladni, vicces képekkel volt tele.
A történetben Ariollal és barátaival, voltak olyan történetek, melyek velem is megtörténtek már. Viccesek és szomorúak. Sajnáltam, amikor Ariolt csúfolták az osztálytársai, mert engem is szoktak az iskolában. Az pedig nagyon rossz. Amikor Möszijő Lólovagot készítettek, az nagyon vicces volt!
Jól szórakoztam, meg is kedveltem, nagyon tetszett.
Magamtól persze nehezen álltam neki, de amikor anyukám szólt, hogy bizony folytatnom kellene, akkor már jó volt.
Nagyon köszönöm a könyvet és az összes részét szeretném elolvasni! (Mind a 15-öt)
És ahogy Mónika zárta az értékelésüket:
Az anyukájaként én pedig meg vagyok lepődve: Háromszor sikerült rábeszélni az olvasásra, ezalatt az idő alatt pedig ki is olvasta! Ahogy mesél róla, tudom, hogy megértette, amit olvasott!
Ezt a boldogságot csak az tudja átérezni, akinek már mondták a gyerekére, hogy áhhhh... sose, semmi…
Borza Renáta nem csak anyukaként, de tanítónőként is jelentkezett tesztelésre:
Először itthon olvastuk az Ariolt 2 kisiskolás gyermekemmel. Eddig igyekeztem nekik én minden nap olvasni, most már a nagyobb egyre többet olvas önállóan, a kisebbik még tanulja az olvasást. Könyvtárba rendszeresen járunk. Eddig nem nagyon tetszettek nekik az ilyen képregény stílusú könyvek, ezért nagy örömömre szolgált, mikor mindketten érdeklődéssel vették elő újra és újra. A kisebbiket is könnyebb volt rávenni az olvasás gyakorlására így, hogy szereplők szerint felváltva olvastunk együtt.
Az iskolában 4. osztályosokkal sikerült tesztelnem. Hozzájuk idén kerültem, én vittem és "kukáztam" nekik könyveket, amiket tudnak olvasni a szünetekben, szabadidőben. Nagy öröm, hogy most már egyre többen könyvtàrtagok, egyre több könyvet forgatnak. Nagy érdeklődéssel fogadták Ariolt. Jó volt látni, hogy többen összeültek és felosztották a szereplőket egymás között, aszerint olvastak. Fiúk és lányok vegyesen. A lányok nyitottabbak voltak a könyv iránt, boldogan mesélték az élményeiket.
Amik miatt szerették ezt a könyvet:
"Sok kép van hozzá. (Előtte nem szerette a képregényeket)
Fura nevek, cuki karakterek.
Képzelettel teli. Ariol álomvilágban él, ami nagyon tetszik. Mindig kitalál vmit.
Normál, valós események vannak benne, amik simán megtörténhetnek.
Röviden: nagyon jó!"Habár itthon a 7-8 éves fiú-lány párosomnak nem feltétlen lesz (egyelőre) a kedvenc könyve, az iskolában határozottan nagy sikert aratott a 9-11 éves korosztálynál.
Németh Nóra 9 éves kislányának szerette volna megnyernia a képregényt, aki a közös olvasásoknak nagy barátja, de az önállóan olvasás ízére még nem igazán érzett rá. Vajon Ariol segített ezen a problémán? Jöjjön előzör maga a fiatal olvasó, Zoé véleménye:
Nagyon jó volt a könyv. Nagyon tetszettek a történetek és a szereplők kinézete ésszemélyiségük. Nagyon vicces volt a légy lány és a ló, más néven Bambulo. A Gyapjaska és a Döntened kell Ariol! című rész a kedvencem. Tarajos tanár úr is nagyon vicces figura. A könyv borítója nagyon szép, viszont az nem annyira tetszett hogy Ariol szülei nem voltak Ariollal annyira kedvesek. Ezen kívül minden tetszett és szívesen elolvasnám a többi kötetet is. Ajánlom másoknak is, lányoknak és fiúk egyaránt.
És mit látott a tesztelés során Nóra, Zoé anyukája?
Ez volt az első könyv melyet magától, noszogatás nélkül végig olvasott a lányom. Imádja a történeteket, minden este olvasok neki, de ezt végre ő olvasta, teljesen egyedül. Sőt volt, hogy ébren maradt olvasni. Láttam rajta hogy nagyon beleéli magát, szerintem tudott azonosulni Ariollal mert sokat beszélgettünk arról hogy szegény Ariollal milyen hangnemben beszél az anyukája, szinte nem is foglalkozik vele. Egyszerre megérintő és vicces történetek, szuper illusztrációval, amin azért el-el időzött az én szemem is néha. Már nagyon várjuk, hogy jöjjön a következő rész.
És végül, de nem utolsó sorban érkezzen Nagy Boglárka beszámolója, aki két fiával ugrott neki a könyves kalandnak:
8 és 11 éves fiam olvasta a könyvet. Mindkettő olvas. Bár mostanában úgy érzem, egy kicsit megrekedtek. A nagyobbik szereti a képregényeket, így neki ez a forma nem volt újdonság. A kisebbiknek ez volt élete első képregénye, ami miatt az elején furcsa, idegenebb volt ez a forma és a rajzoknál hiányolta a részletességet.
Fiaim egyöntetű véleménye a könyvről, hogy vicces. Mert egy csacsiról szól, aki ló akar lenni és ráadásul egy tehénbe szerelmes. Viszont ennek ellenére tanulságos. Szó van benne az előítéletességről, a hazugságról, egymás megvicceléséről. Könnyen olvasható, így kezdő olvasóknak is jó lehet. A rajzok nagyon jók és ahogyan a történet maga is, igen viccesek. Azonban nem a cuki kategória, mert a történet a lényeg.
11 éves fiam: Azoknak ajánlom akik szeretik a vicces és az állatos történeteket.
Köszönjük a tesztelőinknek a lelkes közreműködést! Bízom benne, hogy sorozatunk folytatódhat, lesz még alkalmunk könyvet adni az olvasók véleményére.
