Így nevelünk olvasókat mi - 3. rész
Hanula Erika négy fiú anyukája, tanulás-módszertan tréner és a kedvenc gyermekneveléssel kapcsolatos blogom, a Csupaszív Magazin írója, szerkesztője, mindene. :) Nagy öröm számomra, hogy az "Így nevelünk olvasókat mi"-sorozat 3. vendégszerzőjeként megosztja az Égigérő olvasóival, hogyan is néz ki egy mesés este egy, kettő, három és végül négy különböző korú kisfiúval. Hogyan válogatott ő meséket, mit csináltak a kicsik amíg a nagyok komolyabb történeteket hallgattak, hogyan lettek a mesehallgatókból olvasók, mivel sikerült az olvasni annyira nem szerető 12 évest rávezetni a napi olvasásra és még annyi de annyi apró jótanács a tőle megszokott nyugalommal, átgondoltsággal, derűvel. Szerintem szeretni fogjátok. :)
Amikor előkerül az a téma, hogy négy – különböző korú – gyerekem van, sokszor felvetődik a kérdés: hogyan tudom megoldani az esti mesét, lévén mindegyik korosztályú gyerekemnek más az érdeklődési köre.
Az esti mese az alap. Olyan, mint a fogmosás. Kihagyhatatlan este. (Vagy ha kihagyjuk, annak súlyos következményei lesznek, ugye.) Amíg csak egy gyerekem volt, addig teljesen zökkenőmentesen ment ez az esti procedúra, hiszen senki máshoz nem kellett alkalmazkodni. Amikor megszületett a második fiam, már elkezdtem morfondírozni rajta, hogyan fogok tudni egyszerre kétfelé olvasni. Ha most tanácsot adhatnék az akkori önmagamnak vagy azoknak az anyukáknak, akik most ilyen dilemma előtt állnak, azt mondanám, hogy „Nyugi! Ha a cél megvan, az út ki fog alakulni!” És tényleg! Csak nem szabad rágörcsölni. A második gyerekem úgy kapcsolódott bele az esti mesés rituálékba, hogy amikor olvastam, akkor volt neki az esti szopizás. Gondolom, még extra jól is érezhette magát, hiszen anya hangját hallhatta esténként, pont úgy, mint amikor még a pocakban lakott. Volt olyan, hogy annyira belefeledkeztem a mesélésbe, hogy észre sem vettem, hogy ő már rég befejezte az evést és kajakómában, anyatejjel a szája szélén alszik az ölemben.
Aztán ahogy a harmadik gyerek is csatlakozott a családhoz (ekkor a két nagyobb 5 és 3 évesek voltak), ugyanezt a módszert alkalmaztam. Most már két gyerek választhatott mesét magának, és amíg olvastam, a pici szopizott vagy az ölemből bambulászott.
Persze nem volt ez mindig ennyire idilli, volt, hogy épp jött a foga vagy valami más baja volt, és csak sírni meg nyűgösködni volt hajlandó. Ilyenkor vagy Apa vette őt át a mese idejére, vagy ha ez nem volt opció, egy kicsit eltoltuk a meseolvasást, és előtte lefektettem a kicsit. De megtörtént az is, hogy őt a karomban ringatva fel-alá járkáltam és közben „fejből mesét” mondtam a nagyoknak. (Azt hiszem, a nagy családokban a gyerekek már az első éveikben is rengeteget tanulnak a problémamegoldások sokszínűségéről.)
Amikor a negyedik fiam is megérkezett, már más volt a helyzet, mert addigra a legnagyobb már tudott - és igényelte is - az önálló olvasást. Persze nem minden gyerek ilyen 9 éves korára, de nálunk így történt. Tehát az esti mese ideje alatt ő a saját ágyában saját magának olvasott, én a másik szobában a két középsőnek, miközben a pici az ölemben tett-vett.
Jelenleg a két nagy gyerekem, akik már 14 és 12 évesek a szobájukban olvasnak, én pedig a két kisebbnek felolvasom az esti mesét.
Fontosnak tartok itt két dolgot megjegyezni.
Egyrészt, ha bármely nagy gyerekem besomfordál a szobánkba, hogy ő is szeretné hallgatni a mesét, soha, de soha nem küldöm ki őt azzal, hogy te már tudsz olvasni, olvass magadnak. Lehet, hogy épp megbillent a lelke, és jól esne neki „visszabújni” az óvodáskori rituálénkba. Az is lehet, hogy annyira szerette azt a könyvet, amit épp felolvasok, hogy szeretné megint átélni annak a hangulatát. És igen, az is előfordulhat, hogy fáradt és nem szeretne energiát fektetni az olvasásba, csak élvezni szeretné a történetet.
A másik fontos dolog pedig az a szabályunk, hogy 9 óra után a nagyoknak sincs kütyüzés. Könyvvel fejezzük be a napot. Én elég liberálisnak tartom magam a gyereknevelés témakörében, de van néhány (de csak néhány!) szabály, amihez ragaszkodom. Ez is ilyen. Mivel nagyon kicsi koruktól kezdve ehhez vannak szokva, nem is igen kérdőjelezik meg. Mint ahogy azt sem, hogy minek kell este fogat mosni. De ha épp lázadó kedvükben vannak és rákérdeznek, készséggel elmagyarázom nekik. Az esti olvasás és a fogmosás okát is.
Nyilván felmerül a kérdés, hogy milyen könyveket tudtam nekik olvasni, ami mindenkit érdekelt is. Én ezt a dilemmát inkább pozitív hozományaként kezelem a nagycsaládos létnek. Való igaz, voltak olyan könyvek, amiket az éppen aktuális kicsik úgy hallgattak, hogy nem értettek belőle egy szót sem. Ilyenkor mellettem játszottak, legóztak, matattak és a játék közben ott volt a fél fülük. Csak jóval később, már amikor iskolások voltak, eszméltem rá, hogy mekkora szókincset és szövegértési készséget adtak nekik ezek a félig olvasással, félig játékkal töltött órák. Lehet, hogy akkor ők csak a meseolvasás varázsos hangulatát érzékelték, viszont jóval fiatalabban találkoztak komoly szövegekkel. Felnőttként hajlamosak vagyunk azt hinni, azért, mert kicsi a gyerek, nem ért semmit. Soha nem tudhatjuk, mikor, mennyit fog föl a hallottakból. Nemrég a Rumini kapitányt olvastam esti meseként, és a legkisebb fiam pár héttel később rákérdezett, hogy Kisfecó (az egyik szereplő) még mindig a szigeten van-e. Teljesen elámultam, hogy egyrészt így követte a könyv sztoriját, másrészt, hogy ennyi idő után is emlékezett rá.
Tehát nem feltétlen hátrány az, ha egy gyerek nem a korosztályának megfelelő történetet hallja. (Természetesen arra figyelek, hogy olyat ne olvassak így, ami még félelmetes nekik.) De ugyanez igaz a másik irányba is: a nagyobb gyerekeim, akik már kiskamaszok, előszeretettel kacsintgatnak vissza a kisgyerekes könyvekhez, és azt vettem észre, ez segít nekik abban, hogy kitolódjon a boldog, felhőtlen gyerekkor. Az, amit mi felnőttek olyan nagyon irigylünk tőlük. Én legalábbis biztosan.
Tudom, hogy nagyon sok olyan szülő van, aki azzal küzd, hogy nem szeret olvasni a gyereke. Az én három, már olvasni tudó gyerekem közül kettővel szerencsém van ilyen szempontból, mert nekik valóban belülről jön, hogy szeretnek olvasni. De a 12 éves kifejezetten tipikus gyerek, ha a mai olvasási helyzetet nézzük. Imádja a kütyüket (szétszedni és megvizsgálni is őket, lévén informatikus az apja, és az alma nem esik messze…), és elmondása szerint nem szeret olvasni.
A mai gyerekeket annyi inger éri anélkül, hogy a kisujjukat is meg kéne mozdítani, így érthető, miért nem akarnak olvasni. Ilyenkor ugyanis meg kell dolgoztatni az agyat. Igaz, attól, mert érthető, még nem elfogadható. Mivel én a nyílt kommunikáció híve vagyok, elmondtam neki, miért fontos, hogy megerősítse az olvasási készségét és hogy napi szinten olvasson. Nyilván ezt kismilliószor el kell neki mondanom, de hiszem azt, hogy ha egy gyerek érti a miérteket, könnyebben elfogadja a kötelességeket is. Azt is elmondtam neki, hogy abban szabad kezet adok, hogy mit szeretne olvasni, de ahhoz ragaszkodom, hogy minden nap legalább fél órát olvasson.
Mivel tanulás-módszertan tréner is vagyok, tudom, mennyire fontos alapozás az otthoni olvasás az iskolai előmenetelben. Ezt olyan fontosnak tartom, hogy egy teljes cikket szeretnék neki szentelni, de elöljáróban szeretnék egy személyes történetet megosztani veletek ezzel kapcsolatban.
Januárban voltak a középiskolai felvételik. A 8. osztályos gyerekemnek kötelező volt persze, de a hatodikos (az olvasni nem szerető) gyerekem is megírta a sajátját. Tudtuk mindketten, hogy nem fog elmenni majd a suliból, csak azért írta meg, hogy tapasztalatot gyűjtsön, lássa, hogy néz ki egy ilyen. (Tudom, hogy megoszlanak a vélemények arról, ez jó-e vagy sem. Én ismerem a gyerekemet, tudom, mennyire nem stresszelős fajta és tudom, hogy ez nem okozott álmatlan éjszakákat neki, de szerettem volna, ha nem akkor találkozik az élménnyel először, amikor már éles a helyzet.) Tehát, ő is megírta a vizsgát, és hát nem sikerült neki fényesen. Hiába jó a feje (tényleg az), egyszerűen elfáradt. Nincs hozzászokva, hogy 90 percet tudjon egyszerre koncentrálni. Még ha meg is tudta volna oldani a matek feladatot, elfáradt, nem jutott rá ideje. Pár nappal később, miután lecsillapodtak a kedélyek, elmagyaráztam neki, hogy nincs semmi baj, egyszerűen csak meg kell hosszabbítanunk azt az időt, amíg koncentrálni tud. És akkor előhúztam az aduászt, hogy ezt mégis mivel tudja elérni. Azt mondtam neki, minden nap beállítunk egy időzítőt fél órára, és addig kell olvasnia (amit csak akar). Ne akkor hagyja abba, amikor elfárad, hanem amikor az időzítő megszólal. Ha már jól megy a fél óra, emelünk rajta 5 percet. Ha ezt is megszokja, megint 5 percet. És így tovább. Két éve van arra, hogy ilyen apró határtágításokkal elérje a kitűzött célt. Biztos vagyok benne, hogy meg is fogja tudni tenni. Ha következetesen és rendszeresen csinálja. Ehhez pedig kellek én, mint szülő, aki mindezt moderálja és felügyeli. Képzeljétek el, ezt olyannyira megértette, hogy ma már magától állítja be az órát és vonul el olvasni. Ezt nem amiatt írom, hogy szép hollywood-i legyen a befejezés, hanem mert ez az igazság. Ha megértik a gyerekek, hogy miért kell olvasniuk és szabad kezet kapnak a választásban, még ha apró lépésekkel is, de haladnak a fejlődés útján.
Az alábbi listába azokat a könyveket szedtem össze - a teljesség igénye nélkül -, amiket a kicsik „fél füllel” hallgattak végig. (Ezek nem félelmetesek, viszont szép a nyelvezetük és elég fordulatosak, hogy akár a kisebbek figyelmét is lekösse):
- Berg Judit: a teljes Rumini-sorozat
- Timo Parvela: Miú és Vau sorozat
- Bálint Ágnes: Tündér a vonaton (ezt még a nagyobbak is sokszor újra hallgatták, amikor már „nagyok” voltak hozzá.)
- Jill Tomlinson: A bagoly, aki félt a sötétben (ebből is végig olvastuk a teljes sorozatot, a sok-sok állattal, aki…, de a baglyos volt a favorit, többször visszatapsolt darab.)
- Jeney Zoltán: Rév Fülöp (Ennek elég nehéz a szövege, ezért is döbbentett meg annyira, hogy a 3(!) éves is követte, miről szól)
- Nyulász Péter: Helka trilógia
És még egy extra tipp, ami nálunk nagyon bevált: az autóban mindig hangosmesét hallgatunk. Születésüktől fogva megszokták a fiúk, imádják ezeket a meséket és volt olyan CD, amit újra meg kellett vennem, mert szó szerint rongyosra hallgattuk. Gerald Durelltől kezdve a magyar népmeséken és a Helkán át egészen Lázár Ervinig, varázslatos helyekre utaztunk már - miközben valóban utaztunk.
Folyt. köv.: március 10-én érkezik Erika következő cikke, amelyben tanulás-módszertani szakemberként arra ad nekünk választ, hogyan segíthetjük a gyerekeinket az otthoni beszélgetéssel, meséléssel, olvasással a szövegértés fejlesztésében és később az iskolai követelmények teljesítésében.
Az "Így nevelünk olvasókat mi"-sorozat korábbi részei:
Milyen könyvekkel nevel olvasót gyerekeiből egy iskolai könyvtáros
Tippek, trükkök és egy könyvlista több tucat gyerekkönyvvel 1 évestől kisiskolás korig
Abban minden mese volt: Ututnk a biri biri báránytól a Ruminiig
Hogyan nevel olvasókat egy kétgyerekes, az irodalmi szövegeket nemcsak olvasni, hanem írni is szerető anyuka és apuka? Hogyan jutnak el a lapozóktól a rövidebb meséken át a sokrészes gyerekregényekig egy 3 és egy 5 évessel?
