Saját megfigyeléseim alapján körülbelül az óvoda középső csoportjától kezdenek el rákattanni gyerekek a pisi-kaki-puki beszédtémájára – nemtől teljesen függetlenül. Ilyenkor otthon is megjelennek az ilyen, és ehhez hasonló fárasztó beszélgetések:
Anya: Mit kérsz vacsorára?
Gyermek: Kakit! Hihihi!
A föld alá süllyedni kívánó szülőknek kiváltképp ajánlanám ettől a pisi-kaki-puki időszaktól kezdődően a Mi lenne, ha átmennénk állatba? című könyvet, mely a következő felütéssel indul:
Kit nem korholtak már a szülei amiatt, hogy állat módjára viselkedik? Ilyenkor többnyire az bosszantja őket, hogy rendetlen a szobánk, vagy hogy csámcsogva eszünk. De mi lenne, ha tényleg állatbőrbe bújnánk, és kipróbálnánk, hogyan élnek az állatok?
Ez a könyv úgy szólítja meg a gyerekeket, hogy épp abba a témába kapaszkodik, amelyen a szülők a legkevésbé se szeretnek lovagolni, hiszen undorító, gusztustalan, hajmeresztő fiziológiai, biológiai tényeket, kiválasztási folyamatokhoz kapcsolódó témákat bedobni általában udvariatlanság, nem helyénvaló. Nincs helye az étkezőasztalnál, ünnepi alkalmakon, oviba-suliba-munkahelyre sietve feszült reggeleken… Egy gyermek könnyen érezheti úgy, hogy soha nem jut alkalma ezekről beszélni. A Mi lenne, ha átmennénk állatba? című könyv jókora érdekes ismeretanyaggal látja el a gyermekeket az állatvilággal kapcsolatban. Azzal az egyszerű módszerrel él, hogy felkínálja a lehetőséget: most az egyszer ne csak állathangimitáció révén és állati mozdulatsor utánzása vagy farsangi jelmezbe bújás erejéig kerüljünk állati szerepbe, hanem egészen éljük bele magunkat a különböző fajok életvitelébe. Ezek hol önvédelemmel, párválasztással, élelemszerzéssel, hol emésztési folyamatokkal, táplálkozással, alvási szokásokkal kapcsolatos mozzanatok.
Szép mennyiségű illusztráció egészíti ki az állatvilágból hozott érdekességeket, amelyekben az emberek kerülnek a fent emlegetett állati szituációkba. Például a hasukkal esznek, mint a tengericsillag, az öregedéssel egyre több lábuk nő, mint az ezerlábúaknak, beleszeretnek a pukiba, mint ahogy azt a déli fenyőszú teszi, megisszák egymás verejtéket, akárcsak a verejtékméh szokta, kakahalomból építenek házat, mint a termeszek, vagy épp vért spriccelnek a szemükből, mint a békagyík.
Az adott állati képességeket/szokásokat/folyamatokat kis plecsnikkel osztályozza a könyv egytől ötig, így felkínálja a lehetőséget a gyermeknek, hogy ő maga is elgondolkodjon rajta, menyire hasznos, gusztustalan, rémisztő vagy éppen trükkös az adott momentum emberi léptékkel.
Nagyon tetszett ebben a könyvben az, hogy miközben egészen közel visz az állatokhoz, szinte belülről, bennfentesként, falkatagként figyeljük őket, mégis felkínálja a távolságtartást, a külső megfigyelő pozícióját. Közben mégis hideg fejjel értékel, raktározza el a tudást a hallgatóság. Jócskán gugliztunk, amíg a könyvet forgattuk, megnéztük, milyen is a valóságban az adott állat, amiről olvasunk, megkerestük térképen, hol él. Szóval a pisi-kaki-puki téma sokkal közelebb vitt minket az állatvilághoz, rengeteget tanultunk, talán empatikusabbak is lettünk.
Mi lenne, ha beleszeretnénk a pukiba? Ha nem föld alá süllyednénk vagy lapoznánk a témától, hanem legalább néha azt mondanánk a gyereknek: amúgy van egy-két jó sztorim neked kakiról, pisiről és pukiról meg sok minden másról. Akarod hallani? De lehet, hogy nagyon-nagyon undorító lesz, én szóltam! Nagyobb gyerekeknek, önállóan olvasóknak nem különösebben kell kínálgatni ezt a könyvet, eladja saját magát. A borítón nagy plecsni villog, hogy „Mérhetetlenül gusztustalan és fenemód vad: OLVASD EL, HA MERED!” A nagyobbik lányom bevitte a könyvet magával a suliba, úgyhogy mire családilag olvasni kezdtük otthon, az ő fejében már ott volt, hogy melyik osztálytársának melyik állati képesség a kedvence, melyiket tartotta a leghátborzongatóbbnak, legundorítóbbnak vagy leginkább irigylésre méltónak.
Cím: Mi lenne, ha átmennénk állatba?
Író: Marianne Taylor – Lauren Taylor
Illuztrációk: Paul Moran
Ford.: Morvay Krisztina
Kiadó: HVG Kiadó Zrt.
Év: 2014
Oldalszám: 128
Korosztály: 5+
