Sokszor hallom szülőtársaimtól, pedagógus ismerőseimtől, hogy egyre nehezebb rávenni a tizenéves korosztályt az olvasásra, hiszen a digitális versenytársak igen erősnek tűnnek. Meggyőződésem, hogy az erős riválisokon túl a probléma gyökere az, hogy a tizenévesek többsége az iskolai irodalomórán megismert műveken keresztül találkozik a könyvekkel és valljuk be, ez igen keveseknek teszi vonzóvá az olvasást. De az is tény, hogy a mobilok, tabletek világában még mindig több tízezer kis- és nagy kamasz választja az olvasást. Évek óta tapasztalom, hogy ezek a tizenévesek milyen lelkesen és milyen jó ízléssel válogatnak a kortárs ifjúsági irodalomban és mennyire tudnak lelkesedni egy-egy könyvsorozatért és szerzőjéért. Ők vajon miben különböznek nem olvasó társaiktól?
Az évek előrehaladtával és a családban, ismerősöknél történt "csodákat" látva, egyre inkább azt gondolom, hogy a megoldás az lenne, ha minden fronton - családban, iskolában, könyvtárban - JÓ, IZGALMAS, RÓLUK/NEKIK SZÓLÓ KÖNYVEKET mutatnánk a fiataloknak. A mai napig meg tudom mondani számtalan körülöttem sertepertélő gyerek első olyan könyvét, ami után nem volt megállás. Volt olyan, akinél ez a történet már 8 évesen felbukkant, de olyan is előfordult, hogy 13 éves fiúnak találtuk meg az "igazit", és azóta is szorgosan forgatja a könyveket.
Biztatásképpen kettő nevet is említenék azok közül, akik bár nem kisgyerekként szerették meg az olvasást, de mára az olvasó társadalom oszlopos tagjaivá váltak, és gyakorlati, valamint átvitt értelemben is több tízezer olvasót látnak el a világirodalom legizgalmasabb műveivel.
Vecsei H. Miklóst és Szabados Ágit azt hiszem, nem nagyon kell bemutatni a könyvek iránt érdeklődőknek. Vecsei H. Miklós a Pocket könyvek elindításával, Szabados Ági pedig a "Nincs időm olvasni" Facebook csoport életre hívásával adott hozzá rengeteget a mai magyar olvasói közösséghez. Az elmúlt héten hallgattam mindkettőjükkel egy-egy beszélgetést (linkek a cikk végén), és nagyon érdekes dolog ütötte meg a fülemet: Vecsei H. Miklós 11 éves koráig nem olvasott. Nem érdekelte az irodalom. Aztán egy hosszú, unalmas nyári szünet alatt kezébe akadt egy sorozat, a Vámpírkönyvek. Az addig nem olvasó gyerek minden nap kiolvasta a sorozat egy-egy részét. 200-300 oldalas könyvekről beszélünk. És azóta olvas és másokat is olvasásra ösztönöz.
Szabados Ági 13 éves korában lett igazán a könyvek rabja. Addig nem igazán érdekelte az irodalom, habár szülei könyvszerető emberek voltak, a szülői minta ott volt előtte. A nagy áttörést 13 évesen a Harry Potter hozta meg számára, és 16-17 éves korában az újságírói pályára készülve kezdett igazi könyvmoly lenni.
Ezúttal olyan könyveket igyekeztem a "Neveljünk olvasókat!" csoport tagjainak kedvenceiből, saját favoritokból, könyvtáros és kiadói ismerősök nekem küldött listáiból összegyűjteni, amelyek a lelkes és tapasztalt kamasz olvasóknak is izgalmasak lehetnek, de a nem olvasó fiataloknak is megmutathatják, miről is szól az irodalom. Nagyon bízom benne, hogy jó pár fiatalnak ezek között lesz az ő Vámpírkönyve vagy Harry Pottere. :D
A korábbi, alsósoknak szóló nyári válogatáshoz hasonlóan, itt is fontos szempont volt a humorfaktor, a fantázia, a könnyedség, hiszen nyár van, és mindenkinek szüksége van ilyenkor a lazításra, feltöltődésre. De készültem fajsúlyosabb történetekkel is, amelyek a kamaszokat ma érintő vagy foglalkoztató problémákról szólnak. Találtok itt kalandregényeket és romantikus történeteket, rejtélyt igen nagy mennyiségben és több sorozatot is, hogyha sikerül ráakadni az "igazira", jól bele lehessen kapaszkodni. :D
Természetesen a korosztályok között szabad az átjárás. Attól függően, mennyire van valaki nagy barátságban a könyvekkel, lehet felfelé és lefelé is vándorolni. Kevésbé olvasós 5.-eseknek például érdemes az alsósoknak szóló válogatás végét vagy a lazább, könnyedebb olvasmányokból válogatott könyveinket is átnézni.
Azoknak a 8. osztályos fiataloknak, akik már otthonosabban mozognak a könyvek világában, a holnap kikerülő, középiskolásoknak szóló könyvválogatás is izgalmas lehet, amiben (szerény véleményem szerint) eszméletlen jó könyveket sikerült összegyűjteni néhány lelkes könyves szakember és blogger segítségével.
Csapjunk is bele a könyvlistába!
5-6. osztályosoknak
1. Roald Dahl: Charlie és a csokigyár (Kolibri Kiadó)

2. Csukás István: Nyár a szigeten (Könyvmolyképző)

3. David Walliams: Az éjféli banda (Kolibri Kiadó)

Tom ekkor még nem is sejti, hogy életében először épp egy kórházban talál igaz barátokra, és csak egy hajszál választja el élete legjobb, legizgalmasabb kalandjától. Egy életre szóló és szívmelengető kalandtól, amilyenről még csak álmodni sem mert…
David Walliams napjaink egyik legismertebb kortárs gyerekkönyvírója. Regényei eddig több mint negyven nyelven jelentek meg, számos közülük az év gyerekkönyve volt Nagy-Britanniában. Gengszter nagyi című könyvéből több mint félmillió példányt adtak el világszerte.
4. Csukás István: Vakáció a halott utcában (Könyvmolyképző)
Szerencsére néhány gyerek felfedez a közelben egy szemmel láthatólag lebontásra ítélt utcát. Halott ez az utca, üresek a házak, a redõnyök leeresztve. De nézzünk csak szét egy kicsit alaposabban: valóban kihalt és érdektelen? Nem is olyan biztos…
Kiderül, hogy ugyancsak van mi után nyomozni. Talán még igazi halott is akad a halott utcában!

5. Timothee de Fombelle: Ábrándok könyvtára (Móra Kiadó)

Az Ábrándok könyvtára egy kis könyv a bennünk lakozó nagy könyvekről. Magyar nyelvű kiadását Timothée de Fombelle könyvszerető magyar barátainak ajánlotta, sorai a kötetekben is olvashatók.
6. Annet Huizing: Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? (Abszolút könyvek) (Pagony)
Katinka pedig egyszer csak azon veszi észre magát, hogy az életéből egy regény lett, és az írás során egyre jobban megismeri önmagát, és feldolgozza fájdalmait.
A könyv írói tanácsait bármelyik írói ambíciókkal rendelkező gyerek és felnőtt bátran megfogadhatja, és a könyv végében található vonalas lapokra pedig megírhatja a saját történetét!

7. Rick Riordan: A csontlabirintus (A 39 kulcs) (Könyvmolyképző)

8. Timothee De Fombelle: Ágról szakadt Tóbiás (Móra Kiadó)

9. Tonke Dragt: Levél a királynak (Levél a királynak-sorozat) (Kolibri Kiadó)

A Levél a királynak című lovagregényt a 20. század egyik legjobb ifjúsági könyvének választották Hollandiában, ahol azóta is vezeti a sikerlistákat. Szerzőjét, Tonke Dragtot, irodalmi munkásságának elismeréseként 2001-ben lovaggá ütötték.
A már jól ismert Kolibri Klasszikusok-sorozatban megjelenő Levél a királynak letehetetlenül izgalmas történet, amely itthon is a tizenévesek kedvence lehet.
Kulcs csikordult a zárban. Tiuri hátraugrott. Kinyílt az ajtó, és belépett rajta az egyik Szürke Lovag, leeresztett sisakrostéllyal. Nem szólt semmit, és máris távozott; az ajtót bezárta maga mögött. Tiuri ismét lépéseket és fojtott hangokat hallott. Reszkető ujjal elővette a levelet, és arra gondolt, eljött az ideje, hogy elolvassa, aztán megsemmisítse, még mielőtt illetéktelenek kezébe kerül!
10. Arthur Ransome: Fecskék és fruskák (Fecskék és fruskák-sorozat) (Ciceró Kiadó)

11. Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták (Korfu-sorozat) (Európa Kiadó)

12. Anne Nesbet: A Szalamandrás Ház titka (Főnix Könyvműhely)
Maya egy Valkó nevű barátságos fiú segítségével meglepő dolgokra bukkan a saját családfája jól elrejtett titkai között, s miközben sorra kibogozza a szalamandrás ház, a lila szemű férfi és a Varázsvitrin titkainak egymásba fonódó szálait, fokozatosan rádöbben, hogy talán a saját fivérét is rettenetes veszély fenyegeti. Ahhoz pedig, hogy megmenthesse, Mayának ki kell hívnia és le kell győznie Párizs mágikus alvilágát… mielőtt még túl késő lenne.

13. Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió Budapest - A Béla-irtó hadművelet (Lúzer Rádió-sorozat) (Könyvmolyképző)

14. Jules Verne: Kétévi vakáció (Holnap Kiadó)

15. Sara Pennypacker: Pax (Könyvmolyképző)

„‒ Külön, mégis együtt. Elválaszthatatlanul. Szóval… néhány napja biztosan tudtam, hogy Pax evett. Éreztem. Múlt éjjel megláttam a holdat, és tudtam, Pax is épp azt nézi, ugyanakkor. Gondolod, ha érzem, hogy Pax él, úgy is van?
‒ Igen.”
Pax és Peter azóta elválaszthatatlanok, hogy a fiú magához vette az elárvult kisrókát. Ám egy nap megtörténik az elképzelhetetlen: Peter apja bevonul a hadseregbe, és rákényszeríti a fiát, hogy szabadon eressze Paxot.
Nagyapjánál, otthonától háromszáz mérföldnyire Peter rádöbben, hogy az ő helye nem ott van – hanem Pax mellett. Az egyre közeledő frontra fittyet hányva felkerekedik, hogy újra együtt lehessen barátjával. Hajtja a szeretet, a ragaszkodás és a keserűség.
Eközben Pax, míg kitartóan várja, hogy kis gazdája visszatérjen, maga is kalandokba keveredik, és felfedezi a világot.
Szívbe markoló története barátságról, hűségről és arról, hogyan találjuk meg helyünket a világban.
7-8. osztályosoknak
1. L. M. Montgomery: Anne otthonra talál (Anne-sorozat) (Könyvmolyképző)
Marilla és Mathew, az idős testvérpár elhatározza, hogy örökbe fogadnak egy árvát, hogy segítsen nekik a ház körüli teendők ellátásában. A vonattal azonban a kért jókötésű fiú helyett legnagyobb megrökönyödésükre egy vézna, répavörös hajú kislány érekzik, akinek ráadásul be nem áll a szája. Első gondolatuk, hogy másnap visszaküldik a gyermeket az árvaházba, ám Anne úgy határoz, hogy maradni akar, hiszen a szigeten „oly tág tere nylíik a képzeletnek”.

Kezdeti vonakodásuk dacára Marilla és bátyja hamarosan már el sem tudják képzelni életüket a bátor, életteli, fantáziadús és zavarba ejtően őszinte kislány nélkül. Anne érkezése olyan gyökeres változásokat hoz életükben, amilyenekről még csak nem is álmodtak.
2. Michael Ende: A Végtelen Történet (Európa Kiadó)

TEDD AZT, AMIT AKARSZ
ez a felirata annak a medalionnak, mely a korlátlan hatalmat jelképezi Fantáziában. De hogy ez a mondat voltaképpen mit is jelent, azt Barnabás csak hosszú, fáradtságos út után tudja meg.
Bux Barnabás Boldizsár számára, aki nem különösebben okos vagy szép, viszont gyönyörű történeteket tud mesélni, valóra válik minden gyermek álma: egy rejtélyes könyv olvasása közben hirtelen átkerül a mesébe, s ő lesz Fantázia birodalmának legfontosabb lakója, megmentője, akinek meséi nyomán új lények és tájak keletkeznek. Barnabás előtt nincs lehetetlen ebben a birodalomban, mert nála van a mindenható medál, az AURIN, s barátja lesz Fantázia legbátrabb vitéze, Atráskó és annak fehér szerencsesárkánya.
Amikor azonban Barnabás túlságosan magabiztossá válik, s a medál feliratát, „Tedd azt, amit akarsz” túlságosan saját érdekei szerint kezdi el értelmezni, lassanként rémisztővé válik az addig oly kedves képzeletbeli világ. Barnabásnak sokat kell tanulnia, és sok kalandot kell átvészelnie, hogy megtudja, hogyan lesz a fantázia hőséből a mindennapok hőse, s hogyan válhat története valóban végtelenné.
Bux Barnabás Boldizsár történetét már eddig is világszerte több millió felnőtt és gyermek ismerhette meg, hiszen Michael Ende örökérvényű meseregényét 1979-es megjelenése óta több mint harmincöt nyelvre fordították le, és egy csodálatos filmet is forgattak belőle.
3. Eric Elfman: Tesla padlása (Akcelerátus-sorozat) (Tilos az Á könyvek)

4. Jessica Townsend: Nevermoor - Morrigan Crow négy próbája (Nevermoor-sorozat) (Kolibri Kiadó)

Csakhogy épp mielőtt tizenkettőt ütne az óra, az ajtóban megjelenik egy különös férfi, és azt kérdezi: „Mondd csak, akarsz-e élni?” Jupiter kimenti a Füst és Árny Vadászainak karmából Morrigant, és egy titokzatos városba, Nevermoorba viszi. Ahhoz azonban, hogy maradhasson, és felvételt nyerjen a Csudálatos Társaságba, a lánynak négy próbát kell kiállnia.
Az élete a tét: ha sikerül, biztonságban élhet tovább Nevermoorban, ha nem, el kell hagynia a várost, és szembenéznie a végzetével.
5. Rick Riordan: A villámtolvaj (Percy Jackson és az olimposziak-sorozat) (Könyvmolyképző)
Bármennyire igyekszik, úgy tűnik, képtelen távol tartani magától a bajt. De tényleg szó nélkül végig kell néznie, ahogy egy kötekedő kölyök molesztálja a legjobb barátját? Tényleg nem szabad megvédenie magát az algebratanárnővel szemben, amikor az szörnyeteggé változik és meg akarja ölni?
Természetesen senki nem hisz Percynek a szörny-incidenssel kapcsolatban; abban sem biztos, hogy magának hisz. Egészen addig, míg a Minótaurusz be nem kergeti a nyári táborba.

Hirtelen mitikus lények járkálnak ki-be a lakokba és Percy görög mitológia könyve megelevenedik. Rájön, hogy az olimposzi istenek a huszonegyedik században is élnek. Sőt, ami ennél is rosszabb, felbosszantotta őket: Zeusz villámát ellopták, és Percy az első számú gyanúsított.
Percynek mindössze tíz napja van arra, hogy megtalálja és visszaadja a Zeusztól ellopott holmit, és békét teremtsen a háborúságban álló Olimposzon.
6. Bobbie Peers: A lurídiumtolvaj (William Wenton-sorozat) (Kolibri Kiadó)

7. Dagmar Hossfeld: Az élet, a szerelem meg miegymás (Bori-sorozat) (Menő könyvek)

8. Szabó Magda: Születésnap (Móra Kiadó)

9. Nick James: A gyöngyháború (Éghajó Akadémia-sorozat) (Főnix Könyvműhely)

10. Erin McCahan: Szerelem és más fura szavak (Kolibri Kiadó)

– Már kiszámítottam az egészet – mondom.
– A szerelmet nem tudod kiszámítani – feleli, miközben hosszú, szőke haját elmélázva áthúzza fél oldalra.
– Én bármit ki tudok számítani – válaszolom.
– Mennyi patkányt ettél meg életedben? – kérdezi Stu a visszapillantó tükörből.
– Jól van, na. A legtöbb dolgot ki tudom számítani."
Mennyi mindent jelent az a szó, hogy klassz? És a pofa be? Josie, aki a legjobb indulattal is zseninek tűnik, úgy érzi, egész nap josie-ra fordít, hogy értelmezni tudja gimis osztálytársai, családtagjai vagy az egyetemi tananyag mondatait. Na meg kombinál és komplikál: vajon honnan tudjuk, ha készen állunk a szerelemre? És ki tudhatja jobban, hogy ki illik a nővérünkhöz – ő vagy mi? Miféle az a testvéri szeretet, ha a titkos naplóból lopott szerelmes levéllel tartják sakkban a másikat? És vajon ér ilyenkor egy WC-n ülős képet meghekkelni?
A Szerelem és más fura szavak okos, vicces és megható. Egy szívből szóló, merész lelki és nyelvi kalauz a mai kamaszokhoz.
11. Arne Svingen: Magas Cé és jobbhorog (Kolibri Kiadó)

12. Molnár T. Eszter: Stand up! (Egy majdnem normális család-sorozat) (Pagony)

Aztán egyszer csak nyomulni kezd rá az a két srác, akiknek a legkevésbé kellene. Virág hamarosan a társaság peremén találja magát, megtapasztalja a féltékenységet és a kirekesztést, ám egy szétesőfélben lévő család egyetlen normális tagjaként nem sok ideje van sajnálni magát.
Tanítás után vacsorát főz, leleplez egy rablóbandát, vagy az apját hozza össze egy szimpatikus nevelőanya-jelölttel. Csak ezek után jut ideje elgondolkozni azon, hogy mennyit ér a barátság, és érdemes-e bevállalni a sebezhetőséget a szerelemért cserébe.
13. Christelle Dabos: A tél jegyesei (A tükörjáró-sorozat) (Kolibri Kiadó)
Békés hétköznapjainak azonban a Matrónák döntése vet véget: el kell hagynia otthonát, férjéül pedig a megmaradt világ legrosszabb hírű Sarkáról származó, gyűlölt és rettegett kincstárnokot, Thornt szánják. De vajon miért éppen őt?
Új otthonában a Délibábosok trükkjeinek köszönhetően semmi sem az, aminek látszik. A lánynak az állandó káprázattal és a Sárkányokkal is meg kell küzdenie: a Légvár az a hely, ahol az ember a saját gondolataiban sem lelhet biztonságra. Ophélie ráébred, hogy a Légvár nemzetségei hatalmi harcának közepébe csöppent. Hogy megmeneküljön, álruhát ölt…
Történet egy felejthetetlen hősnőről egy részletgazdag és izgalmas világban, tele cselszövéssel és meglepetéssel.

14. Timothee de Fombelle: Vango - Ég és Föld között (Móra Kiadó)

1934, Párizs. A Notre-Dame katedrálisa előtti téren negyven fehér ruhás férfi fekszik a kövezeten. A szemerkélő esőben arra várnak, hogy pappá szenteljék őket. Köztük van Vango, a titokzatos fiú, aki éjszaka a párizsi háztetőket járja. Három perc, és a sorsa megváltozik. Három perc, és kezdetét veszi a véget nem érő hajsza: szökés a katedrális harangtornyából, utazás a Graf Zeppelin léghajón, bujkálás szicíliai szigeteken és a skót felföldön. Vango azt reméli, hogy az örökös menekülés végén megismerheti családja múltját, viszontláthatja a zöld szemű Ethelt, és végre otthonra lelhet.
Az Ágrólszakadt Tóbiás szerzőjének új, lebilincselően izgalmas kalandregénye, amely számos fordulattal lepi meg az olvasót, miközben történelmi hitelességgel ábrázolja az 1930-as évek Európáját.
15. Leiner Laura: Ég veled! (Iskolák versenye-sorozat) (LL Kiadó)
Miután átveszi a tizenegyedikes bizonyítványát, az évzáró után váratlan felkérést kap az igazgatótól: részt vehet egy iskolai versenyen, ahol kiváló matekosként főleg a logikai feladatok megoldásában számítanak rá.
Hanna környezete ragaszkodik hozzá, hogy elmenjen a megmérettetésre, így a Szirtes Gimnázium négyfős csapata elindul az Iskolák Országos Versenyére.

Az Ég Veled az Iskolák versenye trilógia első része.
Photo by Pisit Heng on Unsplash