SOROZATGYÁSZ - az érzés, mely egy hónapokig, évekig minket körülölelő, a világ hangosságából, összevisszaságából kiragadó könyv- vagy filmsorozat befejezésével elönti a lelkünket. Tapasztalja ezt felnőtt és gyerek egyaránt. A filmes élmények közül gondolom, senkinek nem kell bemutatni pl. a Nagy pénzrablás vagy fiatal éveinkből a Jóbarátok őrületet. (A kamasz lányommal pár napja az Anne with E című Netflix sorozatot búcsúztattuk és csak annyit mondhatok, a világ egy pár napig szürkébb, ridegebb lett számunkra.) Könyves sorozatok tucatjai hagynak maguk után a keserű hiányérzettől összetört olvasókat, akik el sem tudják képzelni, hogyan folytassák életüket kedvenc helyszíneik és szereplőik napi szintű meglátogatása nélkül. A gyerekeiknek felolvasó szülők kétségbeesett kérdései érkeznek a Neveljünk olvasókat csoportba, hogyan tudnák pótolni gyermekeik és a család életében Harry Potteréket, a lengék világát vagy milyen könyvekkel lehetne bizonyítani a kis totyogósuknak, hogy feljön még a Nap Bogyó és Babóca nélkül.
"Van élet"-sorozatunkban olyan gyerek- és ifjúsági könyveket, könyvsorozatokat keresünk, melyek akár a kedvenc történetfolyam részei közé illesztve is adhatnak alternatívát, de akkor is szuper olvasmányélményt nyújtanak, ha nem sikerült megállnunk és egyben felolvastuk ill. elolvastuk a teljes sorozatot és úgy érezzük, a maga után hagyott űr betölthetetlen.
Mivel a mai részben Berg Judit Rumini-sorozatának rajongói számára keresünk kalandokban szintén bővelkedő, letehetetlen gyerekkönyveket, így a családi felolvasásra alkalmas, nagyobb ovis korosztálynak szóló kiadványokkal kezdünk, majd eljutunk azokhoz az ifjúsági könyvekhez, melyek már azoknak az önállóan olvasó iskolásoknak nyújthatnak megoldást, akiknek sikerült a teljes sorozatot felfalniuk. Természetesen a lista szerkesztésekor ezúttal is elsősorban a Neveljünk olvasókat! csoport tagjainak tapasztalataira hagyatkoztam. Közel 400, javaslatokban bővelkedő hozzászólásban tárgyaltuk ki a témát és érzésem szerint egy igen izgalmas válogatást sikerült összeállítani. A csoporttársaknak ezúttal is hatalmas köszönet a segítségért!
+ 1 megjegyzés: Igen, ebben a listában is lesznek olyan könyvek, melyek mára már csak a könyvtárak polcain találhatóak meg vagy éppen egy készletkifogyás okán, újranyomásra várva hiányoznak a könyvesboltok polcairól. Felkutatásukat fogjuk fel egy plusz kalandnak, melynek végig járása után még inkább édes lesz a mesés jutalom! 😉
Jó böngészést!
Nagy óvodásoknak és kisiskolásoknak
Otfried Preußler: Torzonborz, a rabló (Torzonborz-sorozat) (Kolibri Kiadó)
Paprika Jancsi és Vitéz László azon mesterkedik, hogyan tudná fülön csípni Torzonborzot, aki ellopta Nagymama különleges kávédarálóját. Ám legnagyobb szerencsétlenségükre ők maguk kerülnek a héttőrös rabló és varázsló barátja, a gonosz Petróniusz Pókuszhókusz karmai közé…
A klasszikusnak számító német gyerekkönyvszerző, Otfried Preußler története immár 50 éve kicsik és nagyok kedvence. Több mint harminc nyelven olvasható – most végre magyarul is.
A Kolibri Klasszikusok sorozat első darabját Torzonborz további kalandjai és a szerző kiváló meseregényei követik.
Berg Judit: Tavasz a Nádtengeren (Lengemesék-sorozat) (Lampion Könyvek)
Messze-messze, a Sustorgó erdő mélyén, a Locsogó-tó partján hullámzik a végtelen Nádtenger. A Nádtenger hullámai között minden tavasszal megkezdődik a munka. A vízi madarak a sűrű nád tövében építik otthonukat, ahol kikölthetik a fiókákat. Téli álmuk végeztével a békák is előbújnak az iszapból, és hangos kuruttyolással köszöntik a jó időt. Vízisiklók, gőték siklanak a nádtövek között a vízben, rovarok ezrei próbálgatják friss szárnyaikat.
De a legvidámabbak mégis a Nádtenger őrei, a lengék. Hogy róluk eddig még nem hallottál? Az bizony nem csoda. A nádas összes többi lakójáról készült már festmény, fénykép, tudományos leírás, a lengéket azonban nem látta még soha senki. Egyedül a Nádtenger lakói tudják, hogy a lengék a nádas nyugalmának őrzői, az itt élő állatok védelmezői.
A lengék teste alig nagyobb, mint a pitypang bóbitája, a bőrük éppen olyan zöld, mint a nádas, hajuk pedig kócos barnán lobog a szélben. Vagyis csak a felnőttek haja barna. A csemeték fején vidám zöld hajtások ágaskodnak…
A mese folytatásban a Nádtenger lakóinak nyári kalandjairól olvashatunk.
Harcos Bálint: Petya és Tulipán (Pagony Kiadó)
Ismerjétek meg Petyát, ezt a vörös hajú, rátermett kisfiút! Egy rozoga bérház legfelső emeletén lakik, a padlás alatt. Na persze nem egyedül: itt lakik még Aurél, egy nagybajszú cincér; Berci, a mókus; Ficam, a balerinának készülő flamingó és Mezítláb Jaguár, aki bárhol, bármilyen helyzetben el tud aludni. És ne feledkezzünk meg Ciliről, Petya kishúgáról sem.
Ám mindenekelőtt és elsősorban itt van Tulipán, ez a nagy, bumfordi, imádni való medve. Épp most esett be a padlásról. De mit keres Petyáéknál? Honnan jött? És mi az a rejtélyes Sundabunda Cirkusz? Iblekra és Hopplekra tényleg boszorkányok? Ki az a titokzatos, Hergenszőrif nevű őz, aki imádja a találós kérdéseket? És legfőképp: hová tűnt Apu? Ezt mind ki kell deríteni: még ma!
Megható, kalandos és vicces meseregény öt éven felülieknek Harcos Bálinttól, a Szofi-könyvek, A Tigris és a Motyó és A csupaszín oroszlán szerzőjétől.
Astrid Lindgren: Juharfalvi Emil (Juharfalvi Emil-sorozat) (Móra Kiadó)
Emil, aki egy dél-svédországi tanyán cseperedik fel, jól ismert figurája a gyermekirodalomnak. Ő az örök rosszcsont, aki ha moccan is, már rögtön valami galiba támad körülötte. Márpedig a magafajta fiúk ritkán ülnek meg egyhelyben. Minden érdekli őket, mindent ki akarnak próbálni, nem ismerik a lehetetlent. Dehogyis rosszak ők, kis szívük tele van szeretettel családjuk és környezetük iránt. De hát a környező világ nehezen viseli az egyre újabb és egyre vaskosabb meglepetéseket. Az még csak hagyján, hogy a mohó Emil feje beleszorul a levesestálba, és doktorhoz kell menni, hogy leoperálja róla, meg hogy lenyeli a spórolt pénzt, meg hogy kishúgát felvonja a zászlórúd tetejére, és hogy kis híján tönkreteszi szülei nagyszabású vendégségét. Hanem amikor titkon lóra kap, és egyedül elkocog szülei után a mozgalmas népünnepélyre, akkor már bizony valódi kalandok sora kezdődik. Ám rettenthetetlen kis barátunkat nem kell félteni, mert egyetlen fapuskával elfogja a régóta körözött rablót!
Ute Krause: Egy mindenkiért, mindenki egyért! (Muskétások) (Manó Könyvek)
Rőtszakállú Richárdhoz, egy előkelő hörcsögketrec unatkozó lakójához váratlan vendégek érkeznek, pontosabban pottyannak le az ereszcsatornáról: két egér és egy patkány. Az aranyhörcsög, aki A három testőr és D'Artagnan történetének rajongója, azonnal életre szóló barátságot köt velük. Amikor megtudja, hogy egyikük elveszítette az emlékezetét és az otthonát, elhatározza, hogy segít neki, és ezzel új kaland, izgalmas élet veszi kezdetét – mindannyiuk számára…
Csodálatos történet kis hősökkel és nagy tettekkel, a bátorság, a hűség és a fékezhetetlen étvágy hármas egységének jegyében. Ute Krause bűbájos és szellemes története mindenkit rabul ejt – még azt is, aki eddig azt hitte, nem kedveli a rágcsálókat…
Ana Galán: A nagy próbatétel (Mondragó-sorozat) (Nagyító Kiadó)
Miró most tölti be a tizenegyedik évét. Szomorádon ilyenkor az a szokás, hogy Anton, a sárkánymester kiválaszt egy sárkányt az ünnepelt részére, majd próbatétel elé állítja: hajnalhasadásig el kell érnie sárkányával a szülei kastélyát. De Mondragó nem olyan sárkány, mint amilyenre Miró számított: túl nagy, figyelmetlen, ráadásul még repülni sem tud. Egy ilyen sárkánnyal hogyan fogja kiállni a próbát? Szerencsére a legjobb barátai, Galga, Csibuk és Rézi mellészegődnek a kalandokban és veszélyekben bővelkedő úton. Együtt szállnak szembe Furdával és a titokzatos Vikkenburg gyilkos sárkányaival. Milyen különös tárgyat tart a szájában Mondragó, amikor fejvesztve menekül a kastélyból? Vajon sikerül-e pirkadat előtt épségben megérkezniük Miróék kastélyába?
Gerald Durrell: Léghajóval a világ körül (Európa Kiadó)
A tizenöt éves Emma Dollybuttnak és tizenkét éves ikeröccseinek, Ivánnak és Konrádnak az a szerencséje, hogy Gerry nagybácsikájuk kísértetiesen hasonlít Gerald Durrellre. Vessünk egyetlen pillantást a könyv rajzaira, és magunk is meggyőződhetünk erről a kedvező körülményről. Elég az hozzá, hogy Gerry bácsi betoppan Dollybutték kertjébe (feltéve, hogy jogosan nevezzük egy léghajó landolását betoppanásnak), és magával viszi a három gyereket, hogy felkutassák Gerry bátyját, aki két éve indult el afrikai tanulmányútra, s azóta nem adott hírt magáról. A föld körüli hajsza Angliában ér véget, mert az expedíció fáziskésése miatt az üldözöttet csak a Dollybutt-házban sikerül utolérni. Gerry nagybácsi és Gerald Durrell, a biológus szépíró rengeteg érdekes tudnivalót lop a fordulatos, izgalmas, humorosan előadott történetbe, és nemigen létezik gyerek, aki ne a Durrell-módszert választaná ismeretszerzésre, ha igazából választhat. A grafikus Graham Percy egyenrangú társa Gerald Durrellnek a történet és Gerald Durrell ábrázolásában is.
Erich Kästner: Az emberke (Móra Kiadó)
Kästner regényének a hőse gyufaskatulyában lakik, és összesen 5 centiméter nagyságú. Egyébként olyan, mint minden más szabályos gyerek: kedves és okos, szemtelen és barátságos, egyszer szorgalmas, máskor hanyag. Egy cirkuszi társulat tagja, és fellépésével óriási sikert arat, amíg el nem rabolják… Hogyan szabadul meg hősünk, Zónakövi Matyi egy nemzetközi rablóbanda fogságából? – erre ad választ mulatságos és izgalmas kalandok sorozatával a regény, mely méltán sorakozik az Emil és a detektívek, A két Lotti és a többi világhírű Kastner-regény mellé. Bor Ambrus az író játékos-derűs stílusához művészien alkalmazkodva tolmácsolja magyarul a regényt, melyet Horst Lemke mulatságos rajzai díszítenek.
Oliver Scherz: Rögtön jövünk, leugrottunk Afrikába! (Naphegy Kiadó)
Mit tesz az ember fia és lánya, ha késő este egy elefánt kopogtat az ablakán? Az attól függ. Ha ez az elefánt elszökött az állatkertből, hogy meglátogassa a családját Afrikában, de nem tudja, hogy merre van ez az Afrika, akkor nyilván a segítségére siet. Almát, kekszet és földgömböt pakol a hátizsákba és elkíséri Afrikába.
Nincsen ezzel másként Marci és Lili sem. Hiszen Afrika nem lehet annyira messze, egy-kettőre odaérnek. Aztán persze minden másként alakul, és a gyerekek kalandokkal teli utazása minden képzeletet felül múl.
M. Kácsor Zoltán: Utazás Dínomdánomba (Zabaszaurusz-sorozat) (Kolibri Kiadó)
Hallottál már Rilexről, a világ legbékésebb tirexéről? Tudod-e, miért éppen az ő szájában lakik Kunyi, a pimasz keselyű? És hogyan ismerik meg Barmolt, a raptort? Minden kiderül, ha velük tartasz izgalmakkal teli útjukon: éld túl te is a Zabaszaurusszal való találkozást, kelj át az Áldozatok völgyén, és osonj be egy sárkánybarlangba!
Irány Dínómdánom, a dínók földi paradicsoma, ahová csak csúszdán lehet bejutni. Ideje felfedezni a pattogatottkukorica-mezők és a Halászlé-tó hazáját, ahol a Tejút és a Vajút összetalálkozik, és olykor a falak is fehér csokiból vannak…
Vibók Ildi: Sibi (Sibi-sorozat) (Holnap Kiadó)
"Sári vagyok, de mindenki csak Sibinek hív. Egy dombtetőn lakom a mi kis faházikónkban. A Papi csak úgy hívja – Noé bárkája, és ezen mindenki mosolyog, kivéve a Papit. Ő komolyan gondolja, mert nem csak mi lakunk itt, hanem egy csomó állat is. A Mami szerint túl sok, a Papi szerint elég, szerintem meg Öcsi szerint még tuti befér néhány.
Szerencsére Papi meg Mami elég feledékenyek lesznek, ha meglátnak egy beteg, vagy gazdátlan állatkát, így nem jut eszükbe, hogy kicsi a házunk, és mindig találnak egy kis szabad helyet. Így lett három kutyánk, néhány farkatlan agámánk, verébfiókánk, meg egy ideges szkinkünk, aki igazából egy kékfarkú gyík arany-fekete csíkos pizsamában. Van, aki csak meggyógyulni marad, van, aki örökre beköltözik."
Vibók Ildi elképesztő humorral, saját kislánya bőrébe bújva írta meg nem hétköznapi családjának mulatságos mindennapjait. A különös família és a velük egy fedél alatt élő állatok Igor Lazin rajzain elevenednek meg.
Kerékgyártó István: Márk, aki megmentette a világot (Pagony Kiadó)
– Kedves Márk – hallatszott a készülékből –, csak te mentheted meg a világot, az emberiség jövője a te kezedben van. Vállalnál egy űrutazást a Szaturnuszra? Ott bekellene hatolnod a Spero űrbázisba, ami csak neked sikerülhet.
Márk belegondolt a feladat nagyságába, sóhajtott, majd bólintott egy aprót, és ezt mondta a telefonba:
– Igen, vállalom. Ha ezzel megmenthetem az emberiséget, akkor természetesen vállalom."
Kerékgyártó István (Trüffel Milán, Rükverc, Hurok) első meseregénye a hatéves Márkról – Márkhoz hasonlóan ügyes, okos, bátor ovisok és kisiskolások részére!
René Goscinny: A kis Nicolas (Nicolas-sorozat) (Móra Kiadó)
A kisiskolás Nicolas és osztálytársai igazi ártatlan gyerekek. Olykor talán kissé elevenek, kissé szófogadatlanok, de hogy jó szándékúak, ahhoz nem férhet kétség. A tanító néni mégis folyton méregbe gurul, a felügyelő tanár a fejét fogja, a fényképész elmenekül, mielőtt elkészítené róluk az osztályfotót, az igazgató úr jobbnak látja, ha az egész osztályt bezárja a mosókonyhába a miniszteri látogatás idejére. Ki érti ezt? A kis Nicolas csak álmélkodik: hogyhogy mindenki jót akar, mégis mindig összekuszálódnak a dolgok? Ők mindenesetre egy cseppet sem hibásak, ez rendre kiderül a népszerű francia szerzőpáros, az író Goscinny és a humoros rajzok készítője, Sempé klasszikus könyvsorozatának első kötetéből.
Geronimo Stilton: A Fantázia birodalma (A Fantázia birodalma-sorozat) (Alexandra Kiadó)
Álmodtatok már valaha arról, hogy elutaztok a Fantázia Birodalmába?
Szeretnétek boszorkányokkal, szirénekkel, sárkányokkal, manókkal, törpékkel, óriásokkal és tündérekkel találkozni? Na meg persze egyszarvúakkal, trollokkal és farkasemberekkel? Szeretnétek ti is a legendás Szivárványsárkány hátán repülni?
Akkor hát rajta! Induljunk el együtt erre a csodálatos utazásra a Fantázia Birodalmába!
Kisiskolásoknak
Michael Ende: Gombos Jim és Lukács, a masiniszta (Gombos Jim-sorozat) (Kolibri Kiadó)
Gyöngyélet Földje a világ egyik legcsodálatosabb szigetországa. Békességben élnek itt az emberek… már az a néhány, aki elfér rajta. Gyöngyélet Földje ugyanis olyan kicsi, hogy királyának, Háromnegyedtizenkettedik Alfonznak nagy gondot okoz az esetleges túlnépesedés. Egy napon egy fekete bőrű kisfiú érkezik a szigetre, s ezzel a lakosok száma az eddigi négyről ötre emelkedik! Bonyodalmak sora veszi kezdetét, végül Lukács, a masiniszta hű mozdonyával, Emmával és kis barátjával, a Gombos Jimnek elkeresztelt kisfiúval elhagyja a szigetet. Kalandos utazásuk és boldog visszatérésük vidám története ez a könyv, amelyet Michael Ende, a Momo és a Végtelen történet világhírű szerzője írt.
Kántor Kata: Forró nyomon (Nózi nyomoz-sorozat) (Könyvmolyképző Kiadó)
Kicsi a bors, de erős!
A környéken egyre több kutyus tűnik el, és erről bejelentés is érkezik a rendőrségre.
Elkezdik a nyomozást, de jaj, mi történik?
Az Illaberek tisztásáról eltűnik Nózi egyik legjobb barátja is, a kis csivava, Jessica.
A szagnyomokból és a helyszínen talált bizonyítékokból egyértelműen kiderül: Jessicát elrabolták.
Nózi ezúttal nem vár a gazdájára, hanem maga veszi kezébe az irányítást. Barátaiból és a tisztáson megismert kutyákból nyomozócsoportot szervez, hogy forró nyomon induljanak a rabló után, és kiszabadítsák Jessicát.
Csakhogy minden sokkal nehezebb, mint Nózi sejtené.
Vajon sikerrel járhat a gazdája nélkül is? Megmentik Jessicát?
Tarts Nózival, és a kutyacsapattal az izgalmas kalandon!
Anna Starobinets: A farkaslak (Állati nyomozók-sorozat) (Európa Kiadó)
A Messzi-erdő lakói békében élnek, mert az állatoknak szigorúan tilos megölniük – és megenniük! – egymást. Főborz nyomozó ügyel a rendre. Könyörtelenül lecsap az elkövetőre, aki eltulajdonít egy fenyőtobozt, kitép egy farktollat vagy a tisztásra piszkít. Ifjú segédje, Borzmacska azonban nem erről álmodott, amikor belépett a testületbe Az efféle ügyekben nincs fantázia.
Ő többre vágyik, izgalmakra, bestiális bűncselekményekre. Drámára, vérre! Hamarosan teljesül az álma: a békák azt brekegik (természetesen csakis a békahírhálóra regisztrálóknak, akiknek van kvakfiókjuk), hogy Nyulat meggyilkolták. Meg is ették, csak a farka maradt. Siratja özvegye és sok-sok árvája.
Kiterjedt nyomozás kezdődik Dögkeselyű, a helyszínelő, Egér, a pszichológus, Boldi, a bátor futrinka és más erdei polgárok részvételével. Szemet szemért! Farkat… izé… hogy is van ez?
Békés Pál: A félőlény (Jelenkor Kiadó)
A világ már nem olyan, mint régen. Nincs béke, nincs nyugalom, mert rémek tartják rettegésben a Kiserdő-lakókat. Köztük is kiváltképp egyet, a Félőlényt. És rá akarják venni, hogy csapjon fel közéjük, akkor nem esik bántódása. Hogy sikerül-e rábírni? Meglátjuk. Egy biztos. Kiderül, hogy szörnnyé válni könnyű. Szörnyen könnyű. Nem lenni szörnnyé: az a nehéz…
Margit Auer: Mágikus állatok iskolája (Mágikus állatok iskolája-sorozat) (Tessloff és Babilon Kiadó)
Milyen érzés lenne, ha lenne egy saját, csakis hozzád kötődő állatod? Aki téged megért, beszélgetni tudsz vele, mindenhova elkísér, és soha többé nem kellene egyedül lenned. Szép álomnak tűnik, de Ida és Benni a Mágikus állatok iskolája 1. kötetében egy ilyen igaz barátra lel. A valóság ötvöződik a gyerekek képzeletvilágával. A mágikus állatokról senki más nem látja, hogy beszélni tudnak, a külső szemlélő mindig csak egy plüssállatot lát. Mégis, a váratlan jövevény megkönnyíti a gondokkal küszködő gyerekek életét az iskolában, vidám helyzeteket teremt, és izgalmas kalandok várnak a kis gazdáikra. Már az is külön izgalmat jelent, hogy ki és milyen körülmények között kapja meg. Vajon lehet-e szeretni egy teknősbékát, ha az ember egy nagyobb szőrös állatra vágyik? Hogyan szeretteti meg magát a kis teknős? Miért van az osztály legvásottabb gyerekének is nagy szüksége egy mágikus állatra? És persze a regényen végigvonul egy izgalmas történet, egy rejtély, amit a gyerekek és a mágikus állatok együtt derítenek fel.
Közben mélyebben is megismerhetjük a szereplőket, a tanárokat és gyerekeket, az indítékaikat, a szorongásaikat, a csínytevéseiket és a terveiket. Minden szereplő egyéni jellem, mindenki változik, fejlődik nem kis mértékben a megjelenő mágikus állatok és a kialakult különös szituációk hatására. Nincs az a 8 éves fiú vagy lány, aki ellen tudna állni a tanteremben nyüzsgő, egzotikus állatoknak! Izgalmas, olvasmányos könyv kedves illusztrációkkal. A történet folytatódik..
Kertész Erzsi: Helló, felség! (Göröngyös úti iskola-sorozat) (Cerkabella Kiadó)
A Göröngyös Úti Iskola éppen olyan, mint bármely másik iskola. Itt is mindig történik valami!
Most például a 2/b-be érkezik egy új gyerek. Természetesen az egész osztály ég a kíváncsiságtól: vajon milyen lesz az új fiú?
Csuda Gábor pedig már érkezése napján kiérdemli osztálytársaitól a Csudabogár nevet.
És bizony a tanárainak, szüleinek, meg az iskolaigazgatónak is okoz némi fejtörést.
Pedig Gábor szeret barátkozni, és a tanulást sem hanyagolja el.
Akkor hát mi olyan különös az új fiúban? Kiderül a könyvből!
Kertész Erzsi regénye, a gyerekirodalomban éppen csak felfedezett műfaj, az úgynevezett problémaorientált gyerekkönyvek sorába tartozik. Ezek a könyvek egy jól meghatározott, pontosan körvonalazható problémát mutatnak be, ez többnyire a gyerekek mindennapjaiban hangsúlyozottan van jelen – ebben a könyvben az önelfogadás, a másoknak való megfelelési kényszer feloldása.
A szöveg tartalmában és terjedelmében is a 6-10 éves korosztály számára a legideálisabb önálló olvasásra, de közös családi olvasásra vagy iskolai feldolgozásra is. Metzing Eszter illusztrációival a szöveg még közelebb kerül gyerekek világához: az ismerősségükben kedves figurák a ráismerés, a mintakövetés lehetőségét erősítik: minden gyerek király.
Mary Pope Osborne: Dinoszauruszok földjén (Csodakunyhó-sorozat) (Animus Kiadó)
Egy testvérpár, a házukhoz közeli erdőben, egy fa tetején csücsülő kunyhóra lesz figyelmes. Felkapaszkodnak, a kis házikó teli van könyvekkel. Kiderül, hogy ha kinyitják valamelyiket, azonnal abba a korba, arra a tájra kerülnek, amelyről a könyv szól. Első útjukon a csodakunyhó visszarepíti őket abba az időbe, amikor ember még nem élt a Földön. Dinoszauruszok azonban igen! És a gyerekeknek valahogy vissza kell jutniuk a jelenbe, még mielőtt besötétedik. Mert ha nem…
Fabian Lenk: Összeesküvés a Holtak városában (Idődetektívek-sorozat) (Scolar Kiadó)
A Ravensburger-együttműködés új terméke az „Idődetektív”-sorozat. A regényes feldolgozás három bátor időutazó kalandjain keresztül a történelem fontos mozzanatait ismerteti meg a kiskamaszokkal. Kalandos utazás a múltba: a hiteles történelmi háttér, a történelmi tényeket rendszerező függelék és a szószedet segítségével az ifjú olvasók bátran hagyatkozhatnak rá még a tanórákon is.
Az első kötetben Julian, Kim és Leon az ókori Egyiptomban felderít egy rejtélyes ügyet, és miközben a fáraónő életét igyekeznek megmenteni, rendkívül veszélyes helyzetekbe keverednek.
Mirjam Oldenhave: Danny bá’ és az eleven osztály (Danny bá’-sorozat) (Pagony Kiadó)
Danny bá a világ legviccesebb tanító bácsija! Ad a gyerekeknek a rántottás szendvicséből, vicceket mesél, rajong a képregényekért, valamint különleges és roppant szórakoztató módon tanítja a nyelvtant. Ráadásul a szigorú igazgatónő ellen is összefog tanítványaival! Humoros, kalandos iskolai történetek egy olyan tanító bácsiról, amilyet minden gyerek szeretne!
Szabó Magda: Tündér Lala (Móra Kiadó)
Irisz tündérkirálynő örök birodalma fölött beborult az ég: haragszik a varázsló, a hatalmas erejű szereket kotyvasztó vén Aterpater. Hiába öltötte fel a legszebb alakját – fövenyszőke hajú daliaként toppant a szép Irisz elé –, hiába festette ábrándos pillantású kékre eredetileg gonosz-piros szemét: a kétszázezer éves kérő kosarat kapott. S hogy miért? Az igazat kiáltó egyszarvú kis Gigi jóvoltából az országhatárokon belül ez már nem titok: a testőrök nagyszerű kapitánya, a délceg Amalfi áll az ügy hátterében. De kockázatos dolog egy varázslót kikosarazni. Aterpater – akinek már a körme is ősz az öregségtől – nagy ellenfél. És látszólag könnyű a dolga, mert rejtélyes módon eltűnik a királyi jogar. Elcsenője nem más, mint a tündéranya-szomorító kis Lala, Irisz szemefénye. Lala, aki nem szeret rubintáncot járni, aki soha nem akar szappanbuborékba utazni, aki Simon sassal barátkozik, és akinek – deríti ki diadalmasan a varázslói röntgenkészülék – emberszíve van. Ez pedig, a törvények értelmében igen nagy baj. És Irisz úgy érzi minden elveszett…
A varázslatosan szép meseregény gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt maradandó élmény.
Phyllis Reynolds Naylor: Tappancs kalandjai (Tappancs-sorozat) (Móra Kiadó)
Tappancs a legkedvesebb, legokosabb, legszeretnivalóbb kutya a világon – legalábbis Marty szemében. A kiskutya és a kisfiú azonnal megkedvelik egymást, mégis számtalan nehézséget kell leküzdeniük, mire Marty végre befogadhatja a kutyust, Tappancs pedig igazi otthonra talál. A világhírű író könyvét több, mint féltucatnyi neves díjjal jutalmazták. Nemcsak a gyermekek, hanem az állatszerető felnőttek is örömmel olvassák majd Tappancs szívmelengető történetét.
Berg Judit-Kertész Erzsi: A négy madár titka (Kiki nyomoz-sorozat) (Pagony Kiadó)
Két népszerű szerző első közös kalandregénye, mely izgalmasan ötvözi a Rumini és a Panthera sodró erejét.
Legyen ez a könnyen olvasható, fordulatos könyv az első detektívtörténeted!
Az egész egy titkos ládikával kezdődik, és a rejtélyek egyre csak szaporodnak: Mit rejt a titkos tégely? Hová tűnt Gerda? Mik azok a furcsa rajzok a füzetében? Kicsoda DR? És miről csicseregnek a madarak?
Kövesd a sorokat és nyomozz együtt Kikivel!
„Galamb mutatja az utat,
Sas őrzi a fészket.
A titok fölött holló köröz,
A veréb nem közönséges madár.”
Elisabetta Gnone: Az ikrek titka (Fairy Oak-sorozat) (Könyvmolyképző Kiadó)
Fairy Oak varázslatos, réges-régi falucska az időtlen idők rejtekén. Ha rá szeretnénk lelni, a skót felföldek és a normann szirtek között kellene kutatnunk, Bretagne egy virágszőnyegtől tarka völgyében, Írország zöld legelőin és az óceán tágas öbleiben. A falut varázsos és emberi lények lakják, akiket roppant nehéz megkülönböztetni egymástól: a tündérek, varázslók, boszorkák és közönséges lakosok olyan régóta élnek egymás szomszédságában a falu kőházaiban, hogy szinte már fel sem tűnnek nekik a másik furcsaságai. Sőt, ilyen sok idő után már mindannyian hasonlítanak is egy kicsit egymásra! Kivéve a tündéreket. Ők nagyon picikék, csodálatosan fényesek és… repülnek! A völgy varázslói és boszorkái azért hívják ide őket, hogy a falu kisfiúira és kislányaira vigyázzanak. Ezt a történetet éppen egy ilyen tündérke meséli el nekünk: Feli, az ikerlányok, Vanília és Pervinka dajkatündére.
9-12 éveseknek
J. K. Rowling: A karácsonyi malac (Animus Kiadó)
A hétéves Jack mindennél jobban szereti a plüssmalacát. Aztán egyszer – épp szenteste napján – az undok mostohanővére kidobja Püsmacot az autóból! Hiába kap helyette a fiú egy sokkal szebb plüsst, imádott kedvencét nem pótolhatja. Ám karácsony éjjele a csodák ideje, amikor minden életre kelhet… Így aztán Jack és bosszantó új játéka, a karácsonyi malac kockázatos utazásra indul az Elveszettek Birodalmába, hogy kimentsék a fiú legjobb barátját a szörnyűséges, játékpusztító Veszejtő markából. A veszélyes kalandban segítségükre van egy beszélő uzsonnásdoboz, egy bátor iránytű és egy Remény nevű szárnyas lény, de igyekezniük kell, mert ha nem találják meg Püsmacot még éjfél előtt, soha nem jutnak haza!
Szívet melengető, izgalmas történet arról, mit jelentenek a gyerekeknek a játékok. J.K. Rowling legújabb könyvének, amelyhez a méltán népszerű Jim Field készített kedves illusztrációkat, vitathatatlanul ott a helye a klasszikus családi kedvencek között.
Kertész Erzsi: A hógömb fogságában (Panthera-sorozat) (Pagony Kiadó)
– az év legjobb magyar kalandregénye
– az ismert pszichológus szerző újabb regénye
– izgalom, nyomozás, barátság, túlélés
– lebilincselő olvasmány a Rumini után és az Időfutár előtt
Adva van
– egy titokzatos, párduc alakú hegy (a Panthera)
– egy csapat gyerek (Gekkó, Vince, Hétfejű Helga, Virág, Noémi, na és persze Kismukk, aki az egész történetet feljegyzi az utókornak)
– egy kezdetektől fogva gyanús hegymászó (Meredek Johnny), egy barátnő (Lavínia),
– egy kutya (Everest)
– egy talpraesett portás néni (Rozika)
– és egy igen furcsa szerkezet, ami bárkit és bármit tetszőleges méretűvé tesz (az Átméretező) Az egész csak egy hegymászó szakkörnek indult…
De hogy mi lett belőle, az kiderül Kertész Erzsi (Nem mese, Göröngyös Úti – Iskola, Labirintó) izgalmas, letehetetlen és vicces kalandregényéből!
Nógrádi Gábor: A bátyám zseni (Tom és Geri-sorozat) (Móra Kiadó)
A tizenöt éves Gergő szenzációs találmányát, a kétmillió dollárt érő tolmácsprogramot valaki el akarja rabolni. De vajon ki? Kefe tanár úr? Vagy a tanár úr testvére, Ottó, aki csak a program miatt jött haza Amerikából? Vagy mindketten? És ki próbálja leplezni a tolvajt? Tom, aki nem is szereti a bátyját? Vagy a hatodikosok titkos Szövetsége: Kacor, Brúnó, Zsolt, Emu és Lili? Netán Veronika tanárnő, aki okkal gyanakszik Ottóra?
Ki tudja a választ?
És a kérdések fejezetről fejezetre szaporodnak. Vajon meg lehet bízni Eszterben, aki hol Tomnak udvarol, hol Gergőnek?
És mit keresnek amerikai maffiózók Budapesten?
Kinek a fejét akarják, és miért?
De ami a legfontosabb kérdés: vajon Tom és Geri haragos testvéri vetélkedése mögött szeretet is rejtőzhet?
Egy izgalmas és humoros sorozat első kötete.
David Walliams: Mamut a múltból (Kolibri Kiadó)
Hahó, David Walliams-rajongók! Készen álltok egy gigantikus, mamutméretű kalandra?
Amikor Elisa, a viktoriánus korabeli London utcáin élő árva először hall a jégszörnyről – vagyis az Északi-sarkon talált gyapjas mamutról –, azonnal kíváncsi lesz, és mindent tudni akar róla. Egy véletlen folytán aztán szemtől szemben találja magát a behemót teremtménnyel, és innentől kezdve nincs megállás: az életre szóló kaland során Londonból egészen az Északi-sarkig jutnak
A Mamut a múltból David eddigi legnagyobb szabású kalandregénye, amely egy tízéves kislány és egy tízezer éves mamut örök barátságának lenyűgözően izgalmas történetét meséli el.
Nyulász Péter: A Burok-völgy árnyai (Helka-sorozat) (Betűtészta Kiadó)
Különös események zavarják meg a Balaton északi partjának nyugodt mindennapjait. A tihanyi Soktornyú Kastély népe ünnepre készül: Helka hercegkisasszony hamarosan hivatalosan is trónörökössé válik. Ám hősünk unja a felhajtást, elszökik inkább a tiltott rengetegbe szamócázni.
Mindeközben a közeli Burok-völgyben sötét lelkű teremtmények gyülekeznek, hogy a kegyetlen Bora vezetésével feldúlják a Balaton békéjét, és bosszút álljanak a hercegi páron.
Helka legendája a Balaton elfeledett mítoszai közé tartozik. A fantasy határát súroló, kacagtatóan humoros kalandregényében Nyulász Péter számtalan utalást és információt rejtett el. Ismerd meg őket, és döntsd el: elhiszed-e, hogy valaha tündérek, hercegek, hercegnők, varázslók és manók lakták a mindannyiunk szívében helyet kapó Balatont! A könyvet elolvasva, késztetést érezhetsz Te is, hogy felfedezd a legendás helyszíneket, és ismerősként köszöntsd a Balaton tündérét, vagy a Bakony varázslóját, ha szembejön veled…
Jeney Zoltán: Rév Fülöp (Rév Fülöp-sorozat) (Kolibri Kiadó)
Balatóniában, a lovagok, fajszok és miabigyóiak földjén sötét idők járnak: Csobánc király és az egész birodalom segítségre szorul. Akarattya hercegnő tanácsait követve Rév Fülöp útra kel, és kezdetét veszi a kaland…
Timothée de Fombelle: A számkivetett (Ágrólszakadt Tóbiás-sorozat) (Móra Kiadó)
Tóbiás másfél milliméter magas, korához képest nem túl nagy. A fa lakói között él, akik ágakon és leveleken épített otthonukon túl nem ismernek más világot. Apja tudományos felfedezése miatt Tóbiásnak menekülnie kell. A fa népe ellene fordul, barátai elárulják, egyetlen segítőtársa marad, a titokzatos Lilia. A kisfiú lélekszakadva menti az életét, ágról ágra bejárja a nagy tölgy vidékeit, miközben megérti apja tanítását a fa értékéről. Üldöztetése végül ellenséges földön, a pőrék közt ér véget, ahol sorsa meglepő fordulatot vesz…
Böszörményi Gyula: az elveszett történet (Jonatán kalandjai-sorozat) (Könymolyképző Kiadó)
„Galagonya szinte beleolvadt a falba, miközben keze rátapadt a mobilra. Mikor azonban Jonatán elrobogott mellette, s közben rámosolygott, a lány félelmei hirtelen semmivé lettek. ” Teljesen meghülyültem? Ez a hapsi nem lökött! Cseppet sem az! Csak épp olyan dolgokról beszél, amikről én még soha nem hallottam. Életem legnagyobb kalandjában vehetek részt, ha… Ha van elég bátorságom hozzá” – gondolta Galagonya, s a keze elengedte a mobilt."
Jonatán ma már százezrek ismerőse. De ki valójában ez a fiú, aki a Könyvmolyképzőt ihlette? Honnan jött, merre tart? Most megismerheted néhány meghökkentő titkát.
Astrid Lindgren: Ronja, a rabló lánya (Móra Kiadó)
A svéd erdők mélyén, valahol egy sziklavárban élt Mattis, a rablóvezér. Egy viharos éjszakán megszületett a kislánya, Ronja – minden rabló nagy örömére. A kislány felcseperedett, és lassan megismerte a körülötte levő világot. Legjobban az erdőben szeretett barangolni, itt ismerkedett meg az ellenséges rablóvezér – Borka – fiával, Birkkel. A két gyerek elválaszthatatlan jó barát lesz – az apák legnagyobb bánatára. Majd miután egy egész nyarat az erdőben élnek át – úgy döntenek, hogy ők nem követik apjuk „foglalkozását”, másként fognak élni. A szerző a tőle megszokott szeretettel, sok humorral, fordulatos cselekménybe ágyazva írja le a gyerekek kalandjait.
Rob Harrell: Támadnak a vérmenyétek (Zarf élete-sorozat) (Tessloff és Babilon Kiadó)
Zarf élete nem könnyű, nemcsak azért, mert a híd alatt lakik, hanem mert a suliban sem túl népszerű. Messze nem annyira, mint a hercegek vagy a lovagok, de még a vándorénekesek és az ogrék is menőbbek nála.
Zarf sorsa még rosszabbra fordul, amikor a királynak nyoma vész, és a hiú és ostoba Herceg magához ragadja a hatalmat. Barátaival, a saját árnyékától is megijedő ifjú Kismalaccal és a nem túl vicces udvari bolonddal útnak indulnak, hogy megmentsék a királyt. Vajon sikerül elérnie, hogy őt is tiszteljék a suliban? Lehengerlően vicces meseregény Zarfról, a kiskamasz trollról.
Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány (Tündérboszorkány-sorozat) (Kolibri Kiadó)
A Békés Utcai Általános Iskola elhagyatott könyvtárában különös dolgok történnek. A csúf és undok könyvtáros nénit, Morcz Arankát sokan igazi boszorkánynak tartják. De Laci meg az ikerlányok, Sári és Dóri szerencsére nem ijedősek. Na, és persze nem is minden az, mint aminek látszik…
A kötethez munkafüzet is készült, 3-4., illetve 5-6. osztályosok számára.
Roald Dahl: Charlie és a csokigyár (Charlie-sorozat) (Kolibri Kiadó)
Willy Wonkát, a világ legkülöncebb csokigyárosát régóta nem látta senki, épp ezért kelt nagy szenzációt, amikor egy napon kihirdeti, hogy pár gyerek elmehet hozzá. Charlie is a szerencsések között van, s izgatottan készül a látogatásra – amint belép a gyárkapun, elképesztő kalandok sora veszi kezdetét.
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve (Harry Potter-sorozat) (Animus Kiadó)
Harry remegő kézzel megfordította a küldeményt. A borítékot lezáró piros viaszpecsétet címer díszítette: oroszlán, sas, borz és kígyó vettek körül egy nagy R betűt.
Harry Potter még csak hallani sem hallott Roxfortról, amikor a Privet Drive 4-es számú ház lábtörlőjére elkezdenek sorban hullani a levelek. A zöld tintával címzett és piros pecséttel lezárt sárgás pergameneket azonban gyorsan elorozza rémes nagynénje és nagybátyja. Harry tizenegyedik születésnapját egy hatalmas, bogárszemű óriás, Rubeus Hagrid zavarja meg, és elképesztő híreket hoz: Harry Potter varázsló, és felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Ezzel elkezdődik egy hihetetlen kaland!
Erich Kästner: A repülő osztály (Móra Kiadó)
A kirchbergi gimnázium diákjai karácsonyi színdarabot próbálnak. A próbán minden remekül megy, de az előadásig történik egy és más előre nem látott esemény. Például kitör a háború a gimnazisták és a reáliskolások között, s hatalmas hócsatákat vívnak, áldozatul esik egy köteg dolgozatfüzet, elcsattan több tucat pofon, valaki nyaktörő mutatványt hajt végre egy nyitott esernyővel… A többi pedig – hát az már maradjon titok. Erich Kästnernek, az Emil és a detektívek, a Május 35 és A két Lotti szerzőjének nevét már jól ismerik az olvasók. A repülő osztály egyik legjobb ifjúsági regénye.
Böszörményi Gyula: Gergő és az álomfogók (Gergő-sorozat) (Könyvmolyképző Kiadó)
Ki ne vágyna rá, hogy esténként, mikor elalszik, egy beszélő farkaskölyök szegődjön mellé álmában, és elkísérje kalandozásaiban? Az Álomfogó hőse, Gergő viszont egyáltalán nem kívánja a farkaskölyök társaságát, mint ahogy azt se, hogy az általa csak Bolhásnak becézett segítőjével együtt vágjon keresztül az álmok néha mulatságos, máskor fenyegető erdején. Gergő családja váratlanul meghívót kap a Vajákosok, Táltosok, Énekmondók, Sámánok és Egyéb Révülők Találkozójára. Az Álomfogó színes, kavargó világba repíti olvasóját, de hétköznapi gondjainkra ad választ.
Gimesi Dóra-Jeli Viktória-Tasnádi István: A körző titka (Időfutár-sorozat) (Pagony Kiadó)
Hanna nemrég költözött Budapestre, minden szokatlan: új lakás (egy hetedik kerületi gangos bérház), új iskola (a Sigray), új tanárok, és persze új osztálytársak.
Ha ez még nem lenne elég: úton-útfélen egy fura öregemberbe ütközik, megbolondul a számítógépe… és az egésznek valahogy köze van ahhoz a rozsdás körzőhöz, amit az utcán talált.
Vajon miért kell mindenkinek ez a körző? Mit akar vele kezdeni Sándor, a vén ócskás, és miért nem tud Hanna sem megválni tőle? És mi köze mindennek Bécshez, a Sakkozó törökhöz és Bujdosónéhez, a töritanárhoz?
A rejtélyek kinyomozásában segít Hannának Zsófi, a szuperokos szegedi barátnő, és Tibi, a kicsit lassabb eszű, de hűséges osztálytárs. A kalandok szüneteiben pedig arra is van idő, hogy barátságok szakadjanak meg és szülessenek újjá, no és persze szerelmek is szövődnek…
A Gimesi-Jeli-Tasnádi-trió rádiójátéka végre regényformában is!
Letehetetlen, izgalmas, vicces, mai!
Brandon Mull: Vadnak született (Szellemállatok-sorozat) (Könyvmolyképző Kiadó)
Te vadnak születtél?
Négy gyermek, akiket hatalmas távolság választ el, mind átesnek ugyanazon szertartáson, melyet zöld köpenyes idegenek felügyelnek. Négy fényvillanásból négy vadállat jelenik meg, és a gyerekek, valamint a világ sorsa egy csapásra megváltozik.
Lépjetek be Erdász világába, ahol tizenegy évesen minden gyerek megtudja, hogy azon kevesek közé tartozik-e, akinek szellemállata van. Ez az ember és állat közti ritka kapcsolat mindkét felet különös erővel ruházza fel.
Közben távoli, elfeledett földeken sötét erő támad, és megkezdte a világ feldúlását. Erdász sorsa a négy ifjú vállán nyugszik, de vajon sikerrel járnak-e?
Paul Stewart- Chris Ridell: Engelbert, a rettentő (Dinkafölde-sorozat) (Könyvmolyképző Kiadó)
Joe hétköznapi iskolásfiú, aki a mi egészen mindennapi Földünkön lakik. Vagy legalábbis az volt. De valami fura dolog történt vele, miközben a kutyáját sétáltatta, és most ő Joe a Barbár – félelmet nem ismerő, hős harcos, akit Dinkafölde első számú varázslója szólított magához, hogy ogrékat öljön, sárkányokkal küzdjön és bátran szembeszálljon mindenféle rendű és rangú gonosztevőkkel. Joe úgy érzi, nem igazán született hős harcosnak. De az Elfek Erdejében felütötte a fejét a Gonosz és valamit forral – és dinkaföldenépének segítségre van szüksége (bár többségüknek erről egyelőre sejtelmük sincsen). Lehet, hogy Joe mégiscsak hősnek született? És rövidesen elkezdődik a nagy csata a jók, a gonoszok és az egészen tűrhetőek között.
Cressida Cowell: Így neveld a sárkányodat (Így neveld a sárkányodat-sorozat) (Digitanart Kiadó)
III. Hablaty Harákoló Harald nagyszerű kardforgató, sárkánysuttogó volt, s emellett a valaha élt legnagyobb viking hős. Képes lesz Hablaty átmenni a Beavatási Próbán egy fogatlan sárkánnyal, és képes lesz szembeszállni a Sárkányus Giganticus Maximusszal, mielőtt az felfalna minden vikinget a Hibbant-szigeten? Ideje Hablatynak megtanulni, hogyan lehet Hős.
A kritikusok és a nézők szívét egyaránt elnyerte a DreamWorks Animation produkciójában készült Így neveld a sárkányodat című film. A film alapját szolgáló könyv – Harald emlékiratainak első kötete – egy részletesebb és még színesebb világot mutat be, ahol a filmből már jól ismert szereplők újabb lélegzetelállító kalandokba keverednek.
Lucy Hawking – Stephen Hawking: George kulcsa a rejtélyes univerzumhoz (George, a kozmosz és az univerzum-sorozat) (Könymolyképző Kiadó)
Mikor George találkozik új szomszédaival – Annie-vel, és tudós apjával, Erikkel – rábukkan egy titkos kulcsra, mely új, rejtett ablakot nyit számára a világra. Mégpedig a világűrből! Eriké a világ legfejlettebb számítógépe, a szuperintelligens Kozmosz, aki George-ot és barátait az univerzum bármely pontjára képes elrepíteni. George egyszercsak egy hullámvasúton találja magát, ami a végtelen világűrben száguldozik vele: bolygók mellett suhannak el, egy aszteroida viharon vágnak keresztül, egészen a Naprendszer legszéléig, és még azon is túl. De valaki másnak is tervei vannak Kozmoszszal – és ezek a tervek szörnyű veszélybe sodorják Eriket és George-ot. Mert nincs a világűrben semmi, ami veszélyesebb lenne a fekete lyuknál… Ez az ínycsiklandó könyvmolyeledel egy izgalmas és humoros kaland alapján készült, Stephen Hawking-módra. A legújabb fekete lyukakkal foglalkozó elméletek felhasználásával, és érdekfeszítő tudományos ismeretekkel fűszerezve a világűrről és a bolygókról. És a hab a tortán, hogy rengeteg valódi fotót találhatunk benne a világűrről!
Berg Judit-Polgár Judit: A sötét birodalom (Alma-sorozat) (Ecovit Kiadó)
Egy különös délután, amelyen egymást érik a váratlan és nyugtalanító események, Alma, Drifter, Félix és Bella egy számukra idegen világba kerül. Vissza szeretnének jutni a saját valóságukba, de a sötét birodalom uralkodója próbatételek elé állítja őket. Látni akarja, hogyan lesznek úrrá váratlan helyzeteken. Meg tudnak-e hozni súlyos döntéseket? Képesek-e áldozatokra? S a végén méltó ellenfélnek bizonyul-e Alma?
Berg Judit, József Attila- és IBBY-díjas író, Rumini megteremtője és Polgár Judit, minden idők legjobb női sakkozója összefogott, hogy egy izgalmas kalandregényben egy kicsit a sakkról, de inkább a sakkon túl az életről meséljenek fiatal olvasóiknak. Ők már megtapasztalták: senki sem abszolút jó vagy abszolút gonosz, semmi sem fekete-fehér, még a sakktáblán sem, nemhogy az életben.
Nem kell, hogy sakkozni tudj. Alma társai sem tudnak. Mégis, nélkülük Alma biztos bukásra lenne ítélve…
John Flanagan: Gorlan romjai (A vadonjáró tanítványa-sorozat) (Könyvmolyképző Kiadó)
Will kisebb kortársainál, de gyors és találékony. Egész életében arról álmodozott, hogy híres lovag válik belőle, mint az apjából. Ezért is sújtja porig, amikor nem veszik fel Vöröshegy Hadiiskolájába. Ehelyett Halt inasa lesz, a titokzatos Erdőkerülőé, akinek különleges képességét, a láthatatlan helyváltoztatást fekete mágiának tulajdonítják… Will vonakodva nekivág, hogy megismerje az Erdőkerülők titkos fegyvereit: a nyilat, a nyílvesszőt, a terepszínű köpönyeget, és a csökönyös kis pónit. Lehet, hogy nem azok a fegyverek, amikre vágyott, nem kard és nem csataló, de amikor ő és Halt egy reménytelennek látszó küldetés során megpróbálják megakadályozni a Király meggyilkolását, Willnek be kell látnia, hogy az Erdőkerülők fegyverei nem is annyira haszontalanok… A Gorlan Romjai első könyve egy izgalmas sorozatnak, mely Willről, és a Vöröshegy Várban élő barátainak kalandjairól szól.
„Ez a könyv olyan jó volt, hogy le sem tudtam tenni… John Flanagan tudja, hogyan tartson izgalomban.” – Robere Rahme, 12 éves
„Nem tudtam levenni a szemem az oldalakról, annyira érdekes volt, hogy nem tudtam letenni. Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki kalandra vágyik.” – Samantha Currie, 11 éves
„Káprázatos!” – Edward Carr, 12 éves
Arthur Ransome: Fecskék és Fruskák (Fecskék és Fruskák-sorozat) (Cicero Kiadó)
10-12 éves olvasóinkat örvendeztetjük meg ezzel az angol ifjúsági regénnyel, amely reméljük, kis olvasóink apjának, anyjának is kedves emléke. Hogy miről szól? Hát gyerekekről. 10-14 évesekről, fiúkról, lányokról, versenyzésről, nyárról és örömről! Mert ez aztán a vakáció! Ez az igazi nyaralás! Nem kell hozzá más, csak néhány vidám, derék gyerek, no meg egy kis fantázia, amely őserdővé varázsolja a kis erdőt, tengerré a tavat és „bennszülötté” minden felnőttet, a szülőket is beleértve. Akkor aztán kezdődhet a játék! Az izgalmas lopakodás, a „tengeri” hajsza, az ellopott kicsesláda felkutatása mind-mind egy csodálatos vakáció maradandó emléke lesz. S nemcsak a regény hősei, a Walker gyerekek számára. Az olvasó sem tud majd szabadulni az angol gyerekirodalom nagy klasszikusának hatása alól, aki minden sorában azt sugallja nekünk: próbáljátok meg, hátha nektek is sikerül!
Kép: olia danilevich fotója a Pexels oldaláról