Bevallom, amikor először hallottam meg a gyerekszobából kiszűrődni a nyikorgó pinceajtóról, elsuhanó árnyakról, vérfagyasztó hangokról szóló felolvasásokat, erősen elgondolkoztam, hogyan is jutottunk idáig. Mi okozza, hogy 8-9 éves lányom olyan elemi erővel vonzódik a fogvacogtató, a misztikummal, olykor túlvilággal kapcsolatos történetekhez, miközben én nem győztem a lélekszépítő, békebeli, virágosmezős, „világbéke”-hangulatú történeteket szállítani neki. És tessék! Elég hogy apa előkotorja ősrégi, még kamasz korában olvasott horrornovellás könyvét és soha nem látott folyamatok indulnak el. Én, aki életemben egy (1!) db horrorfilmet láttam és amiatt az egy film miatt 43 évesen sem mondom éjfélkor a tükörbe hogy Kampókéz, egy olyan gyermeket neveltem fel, aki ma már lassan 14 évesen is olyan történeteket olvas önszántából, amitől kiveri a víz és vacog a foga. Remeg az izgalomtól, és az energiától szétvetve, ugrándozva mesél a rajongásig szeretett karakteréről, aki egy (nagggyon fura) szellemfiú, miközben én nem értem, hová tűnt Gilbert Blythe!!! Hiszen a terv az volt, hogy amint 14 éves lesz a lányom, érte rajongunk majd együtt! De amint azt a boxer kutyánk nevelésének kezdetén egy kutyatrénertől megtanultam, tanítási kudarcaink során gyakran ismételgettem magamnak és még a gyermekem nevelgetése közben is tudtam hasznosítani:
IGY IS JÓ!
Legyen az, hogy elfogadom, hogy gyermekem irodalmi, zenei, képzőművészeti... ízlése igen eltér az enyémtől. Próbáljunk beletörődni, hogy gyermekek millióit a közel sem rózsaszín ködbe burkolózó Harry Potter könyvek, a Libabőr-sorozat vagy véres vámpírsztorik varázsoltak olvasókká.
A Neveljünk olvasókat! csoportban Halloween közeledtével a gyerekeink körében kedvelt borzongató vagy éppen a Halloweenhez köthető karakterekről szóló gyerek- és ifjúsági könyveket kerestünk. Szép számmal érkeztek is a javaslatok a boszis, szellemes, túlvilági történetekre. Ahogy állítottam össze az ajánlott könyvekből az ide szánt listát egy igen fontos dologra lettem figyelmes, mely még inkább megerősített abban, hogy ezeknek a történeteknek a gyermeki igény esetén érdemes szülői bizalmat is szavazni. Az itt látható történetek jelentős része az ismereteink hiánya miatt sokszor ijesztő, visszataszító lényeket olyan helyzetekben ábrázolja, melyekben gyerekeink megtanulhatják, hogy bizony egy kis boszi is lehet jószívű, elesett vagy bizonytalan, a vámpír anyukák és apukák is ugyanúgy szeretnék ha a kis vámpírkájukat kedvelnék az iskolában, egy szellem sem csak ijesztgetni akar éjjel-nappal, lehet, hogy éppen barátokat keres és szeretné, ha bizalmunkba fogadnánk. De igazi vérszomjas, a bájos vonásokat teljesen nélkülöző lényekről szóló történetek is hordozhatnak megszívlelendő tanulságot nagyobb olvasóiknak. Hiszen a veszélyek vagy éppen saját félelmeink legyőzése, a rejtélyek kibogozása, a mások iránti felelősségérzet gyakori eleme ezeknek a történeteknek és ezek szintén igen hasznosak lehetnek egy tizenéves kamasz életében. Egy szó mint száz! A lista összeállításának végére nem csak hogy megbarátkoztam a gondolattal, hogy gyermekem valami fondorlatos úton-módon rátalált ezekre a történetekre, de még ki is néztem magamnak egy-két izginek tűnő könyvet.
Nyitottság tehát kedves szülőtársak, nyitottság! Cuki, barátkozásra alkalmas boszikat, szellemeket, vámpírokat hozok a kisebbeknek és körömrágós, ködbe burkolózós, misztikus történeteket mutatok a nagyobbaknak. Ha igény mutatkozna rájuk, legyünk csak felkészülve. 😉
Jó böngészést!
Óvodásoknak
Axel Scheffler: A kék szörny (Pipp és Polli-sorozat) (Pagony Kiadó)
Polli éppen süteményt süt, amikor az ablakban megjelenik egy félelmetes szörny. Szegény Polli! Nagyon megijed – egészen addig, míg észre nem veszi, hogy a kék szörny nem más, mint Pipp.
Még szerencse, hogy csak tréfa volt az egész! Polli is kipróbálhatja, milyen ijesztőnek lenni, aztán irány a kert!
Julia Donaldson: Boszi seprűnyélen (Pagony Kiadó)
Süvölt a szél, közeledik a vihar, a boszi mégis útnak indul seprűjén. De jaj, a szél hol a kalapját, hol a masniját sodorja le! Még szerencse, hogy mindig akad egy segítőkész állat, aki megkeresi az elveszett holmit, és cserébe csak annyit kér: hadd üljön fel ő is a seprűnyélre. Vajon lesz elég hely mindegyiküknek?
Lanczkor Gábor: Gúfó a boszorkányszombaton (Csimota Kiadó)
A sorozat harmadik részében Gúfó, a kíváncsi bagolyfióka, nyomába ered három furcsa, két lábon járó lénynek, akik magukkal hurcolnak egy darabka holdat. Egy tisztásra érve azután Gúfó szemtanúja lesz egy varázslatos szeánsznak, amely majdnem tragédiával zárul…
Walt Disney-Halloween és a Zelefánt (Egmont Hungary)
„A „Gubluty” a legrettentőbb rémisztgető, ami valaha is Halloween éjszakáján ijesztgetett. A Százholdas Pagony leghátborzongatóbb részén lakik! Búvóhelye még a Borzasztó Barlangon is túl van… a Lucskos Lejtő alján… és a Félelmetes Fa belsejében!”
Halloween estéjén Zsebibaba és Ormi, a Zelefánt a félelmetes Gubluty keresésére indulnak. Hogy miféle kalandokon esnek át, és hogy végül sikerül-e megtalálniuk a Gublutyot, az kiderül a Disney Könyvklub legújabb könyvéből…
Stefanie Dahle: Nincs mitől félni! (Manó Könyvek)
Álomszép erdei történet varázslatos illusztrációkkal.
Brúnó mackó nagyon szeretne bátor lenni, de sajnos borzasztóan retteg a pókoktól és a kísértetektől.
Ezért aztán legjobb barátjával, Bundással, a kis bűzös borzzal elhatározzák, útnak indulnak – hogy Brúnónak legyen alkalma gyakorolni a bátorságot…
Útjuk egyenesen a Méhmező mögött található, elhagyatott boszorkánylakhoz vezet. Juj, de hisz ott kísértetek tanyáznak! És valóban, a házban egy hatalmas üstben furcsa kotyvalék rotyog a tűzön…
– Van itt valaki? – kérdezi bátortalanul Brúnó mackó.
Persze, hogy van! Fülöpnek, a nyuszinak sürgősen segítségre van szüksége.
És a barátok – hupsz – máris egy fergeteges varázskaland kellős közepén találják magukat.
Varró Dániel: Csütörtök, a kisördög (Jelenkor Kiadó)
A három ördögfióka – Bezzeg, Csütörtök és a legkisebb, Sáti – soha nem unatkozik. Náluk aztán igazán zajlik az élet. Szegény mamájuk, Anyubanya éppen a morzsákra gyűlő rágcsálókkal birkózik, elküldi hát Csütörtököt az ördöngös molnárért, hogy közösen próbálják elűzni a kártevőket. A második történetben az esti mese közben Csütörtök észreveszi, már alig látja a könyv lapjait, olyan sötét lett. A házból kiszökve meglátja Mirkót, a kis markolábot, aki épp felfalja a Holdat…
Varró Dániel vadonatúj verses meséit óvodás kortól ajánljuk, bár tudjuk, a szerzőtől megszokott módon a szülők, nagyszülők és dédszülők is hamar megkedvelik a legújabb mesehőst: a cserfes Csütörtököt. A kötet első meséje diafilmen is kapható!
Nagyobb ovisoknak, kisiskolásoknak
Valerie Thomas: Winnie, a boszorkány (Winnie, a boszorkány-sorozat) (Studium Kiadó)
Winnie, a boszorkány egy fekete házban lakik. Feketék a székek, a lépcső, a padló és az ajtók is. A gond csak az, hogy Winnie macskája, Wilbur is fekete… Winnie kénytelen varázslathoz folyamodni, ha mindig szemmel akarja tartani Wilburt.
Harcos Bálint: A boszorkánycica (Pagony Kiadó)
„Csiribú-csiribá! Mesénk útnak indul. Főhőse egy cica, kinek neve: Pindur.”
Harcos Bálint új, verses meséjében Pindur, az elkergetett cica elindul, hogy gazdát találjon magának – Banyaguff, a vén boszorkány pedig épp cicasegédet keres. A kicsi, de vagány Pindur mellett két másik macska, Masni és Csimbók is megpróbálnak a banya kegyeibe férkőzni, és beleadnak mindent, hogy kiállják a három próbát…
Bravúros verselésű, ellenállhatatlan történet, Bognár Éva Katinka boszorkányosan szép rajzaival!
Otfried Preussler: A kis szellem (Kolibri Kiadó)
A kis szellem minden éjjel pontban éjfélkor fölébred. Vígan várja Bagolykő várának összes termét, és meglátogatja öreg barátját, Uhu bácsit. De közben arról ábrándozik, milyen jó lenne nappal látni a világot! Csupán egyetlenegyszer… Addig nem nyugszik, míg egy verőfényes napon a kívánsága váratlanul nem teljesül. Ekkor izgalmas kalandok sora veszi kezdetét, és nem csak a kis szellem számára. A Kolibri Klasszikus sorozatban a Torzonborz-történetek után egy újabb Otfried Preußler-mesehős, a kis szellem válhat generációk kedvencévé.
Otfried Preussler: A kis boszorka (Kolibri Kiadó)
A kis boszorka sajnos még csak százhuszonhét esztendős, így a nagy boszorkák nem fogadják be maguk közé. Ezért úgy dönt, ha már nagy nem tud lenni, legalább jó lesz. Ezzel az elhatározással izgalmas és mulatságos kalandok sora veszi kezdetét…
Otfried Preussler, a Torzonborz-trilógia és A kis szellem alkotójának újabb kedves regénye a Kolibri Klasszikusok sorozatban.
Kisiskolásoknak
Harriet Muncaster: Holdas Hanna iskolás lesz (Vámpírtündér-sorozat) (Móra Kiadó)
Félig vámpír, félig tündér – igazi egyéniség!
Holdas Hanna különleges kislány, hiszen vámpírtündér. Az édesanyja tündér, az édesapja vámpír, ő meg egy kicsit mindkettő. Éjjelente repülni indul, jó barátja a denevéreknek, és még a tütüje is fekete! De imádja a napsugarat is, igazi varázspálcával varázsol, és legjobb barátja Mályvaszín Nyuszi. Holdas Hannának iskolába kell járnia. De hová menjen? Tündériskolába? Vagy inkább vámpírsuliba? Legjobb lesz, ha mindkettőt kipróbálja… Ilyen tantárgyakra azonban nem számított!
Lázár Ervin: A legkisebb boszorkány (Móra Kiadó)
Anya-Banya, a világvégi boszorkány régóta tanítja igézni, rontani és seprűn lovagolni három lányát: a fekete, tenyeres-talpas Rillát, a szőke nádszál Marillát meg a vörös, szeplős kis vakarcsot, Amarillát. Egy napon azt a feladatot kapják, hogy akadályozzák meg Király Kis Miklós és Tündér Tercia házasságát. A két idősebb testvér el is akarja veszejteni Miklóst, de a legkisebb boszorkány beleszeret, és tűzön-vízen át próbálja megmenteni. Vajon sikerül neki?
Lázár Ervin megrendítő szerelmi története Ámi Lajos cigány mesemondó motívumkincséből táplálkozik, és először jelenik meg önálló kötetben Molnár Jacqueline boszorkányosan szép képeivel.
Gáti István: Tök Magda kalandjai (Móra Kiadó)
A Tök Magda kalandjai sok-sok humorral, öniróniával és szeretettel ábrázol minket, embereket: a szerelmet, a kisbaba születését, a házépítést, a sportolási lázat, a könyvtári szokásokat. A versek világa tele van mai, modern világunk jelképeivel: fitneszgépek, gyorsbüfé, digitális eszközök, stb. Ugyanakkor a mesehősök igazi, színpadra való karakterek, például Tök Magda, a túlsúlyával küzdő könyvtáros, Rostosné Lopótök Irén, a színésznőből lett dadus, vagy Dinnye Dániel, Rekettye-díjas építész. Egy család hétköznapi életét, apró-cseprő problémákat, mindennapi élethelyzeteket versel meg Gáti István, sok humorral és virtuozitással.
„Tök király. Tök Magda szökdel, kalimpál, tökgyalun csúszik óraszám, és mégsem fogy el sosem. Legfeljebb lefogy. Úszik, nyaral, építkezik, könyvtárba jár. Itt is, ott is ismerős népdalok meg versek, mégis tök új mindegyik. Megismerni a tököt igazolvány nélkül… Reccsen a tökdada lába… Jó mulatság, női munka… Még azt mondják, nem illik cilinder a töknek… Akad itt tökméter homok, sűrű esőleves, szavak és rímek táncolnak, fura növények bukfenceznek. Tök Magda meghódítja a világot, s remélhetőleg az olvasókat is!”(Lackfi János)
Bella Swift: A kiskutya, aki töknek öltözött (A kiskutya, aki...-sorozat) (Manó Könyvek)
Anna és családja izgatottan készül a halloweenre, a gyerekek kísérteteket, pókokat gyártanak, hogy feldíszítsék anya kutyabarát kávézóját, ahol nagy buli lesz.
Millinek is jelmezbe kéne bújnia, de a kis mopsznak inába száll a bátorsága, ha lehetne, ő inkább kihagyná a boszorkányokkal, szellemekkel és egyéb rémségekkel teli estét. De aztán rájön, hogyan tudja legyőzni a félelmét…
Michael Ende: A sátánármányosparázsvarázspokolikőrpuncspancslódítóbódítóka (Európa Kiadó)
Michael Ende, aki A Végtelen történettel, e felnőttnek-gyereknek egyaránt szóló, költői-filozofikus mesével tette ismertté nevét a magyar olvasóközönség előtt, egészen más hangot üt meg a groteszk és humoros, szívvidító 'bódítóká-ban. A szilveszter délután öt órától éjfélig játszódó, éppen nem „végtelen” történet izgalmas versenyfutás az idővel: hét óra áll mindössze rendelkezésére a két elvetemült varázslónak – dr. Lidérczy Belzebubnak és nénikéjének, Tyrannja Vampiriának –, hogy beváltsa a Sátánnak tett ígéretét, és ezer csapást, járványt, környezeti katasztrófát zúdítson az élővilágra. Az idétlen, ám korántsem ártalmatlan varázslópáros kifürkészésére két esendő kémet küld házukba az Állatok Nagytanácsa: Maurizio di Maurót, a butuska, beképzelt kandúrt és Krakél Kareszt, a csapzott proletárvarjút, akit legalább nem lehet az orrá… a csőrénél fogva vezetni. A két botcsinálta kis hős, ha nem is fennkölt bátorságról, de tiszteletre méltó civilkurázsiról tesz bizonyságot, amikor felveszi a harcot az ádázokkal – igaz, a megnyugtató végkifejlet eléréséhez elkél némi „égi” segítség is…
A fedélterv és az illusztráció Regina Kehn munkája.
Barbara Cantini: Halálka (Halálka-sorozat) (Könyvmolyképző Kiadó)
Halálka egy kislány, de nem olyan, mint a többiek: ő egy zombilány.
A Málladosó Villában él Néhay nénivel és egyetlen barátjával Bu Songgal, egy albínó agárral, akivel sülve-főve együtt vannak.
Halálka szeretné, ha lennének vele egykorú barátai, akikkel játszhatna. Ám a néni megtiltotta neki, hogy mások előtt mutatkozzon: megijednének tőle.
Egy nap azonban elérkezik a megfelelő alkalom: halloween ünnepe!
Halálkának még csak be sem kell öltöznie…
De mi lesz, ha a többi gyerek rájön, hogy Halálkán nincs is jelmez?
Laura Ellen Anderson: Vámpyr Vilma és a barbárbál (Vámpyr Vilma-sorozat) (Móra Kiadó)
Vámpyr Vilma szereti a házikedvencét, Tökkencset és a barátait. Utálja viszont az évente megrendezett, előkelő és unalmas barbárbált, ahová a szülei miatt kell mennie. Vilma ugyanis ősi vámpírcsalád sarja. Noktürnia elkényeztetett hercege foglyul ejti Tökkencset, akit Vilmának kell kiszabadítania. A bátor vámpírlány eközben ráadásul kideríti a Sötét birodalmának legféltettebb titkát.
Julia Boehme: Bori a titokzatos várkastélyban (Barátnőm, Bori-sorozat) (Manó Könyvek)
Anna nagybátyja egy régi várat átalakított szállodává, ahová meghívta unokahúgát és annak két legjobb barátnőjét, Borit és Zizit egy pár napra. – Micsoda izgalmas utazás! – gondolják a lányok, ám hamarosan észreveszik, hogy a várban nincs minden rendben. Vajon Vlagyimir gróf valóban vámpírként kísért éjszakánként a folyosókon? És a furcsa, öreg grófnő miért szereti olyan nagyon a véres hurkát? Egy sor megfejtésre váró rejtély vár rájuk…
Kate Saunders: Két égetnivaló boszorkány (Kótyagos boszorkák-sorozat) (Könyvmolyképző Kiadó)
Zöld Nasi és Loncsos Mamó alig százötven éves, vörösharisnyás süldő boszorkák. Tekintélyük semmi.
Az igazságtalanságot azonban nem tűrik. Össze is rúgják a port Madám Ficsorral, aki száműzi őket a boszorkányszigetről.
Alsócsalit falucskába vetődnek. De jaj, mi lesz velük, ha többé már nem is varázsolhatnak? A két „máglyáravaló” banya csínytevéseiből népszerű tévésorozat is készült.
Újabb kacagtató történet a Cicus és a Büdös Macskák háborúja szerzőjének tollából.
Ruth Symes: Vajákos út (Bella Donna-sorozat) (Napraforgó Kiadó)
A legtöbb kislány arról álmodik, hogy hercegnő lesz ám Bella világ életében boszorkány akart lenni. Csak egyetlen dologra vágyik még ennél is jobban: egy olyan családra, akik majd örökbe fogadják és hazaviszik őt abból a gyermekotthonból, ahol születése óta él. De egyetlen jelentkező sem elég jó, míg egy szép napon meg nem jelenik…
8-12 év közöttieknek
Magdelena Hai: A csúf csikipor (Rémálmok kisboltja-sorozat) (Cerkabella Kiadó)
A kilencéves Ninni nem ijed meg egykönnyen! Mivel nincs elég pénze biciklire, munkát vállal a Rémálmok Kisboltjában, mely mintha maga is önálló személyiséggel rendelkezne. A sikeres finn sorozat már három kötetből áll, kiadási jogait eddig tizenkét országban vették meg.
„A Rémálmok Kisboltja varázslatos világba röpíti az olvasót, ahol bármi megtörténhet. És meg is történik! Egyszerre ijesztő, vicces és szórakoztató, tele csodálatos, apró részletekkel és érdekes szereplőkkel. Minden gyerek ilyen helyre vágyik!”
(Lindy Andersen, kiadóvezető, Fontini Forlag, Norvégia)
Claire Barker: Borsházy Bojtorján, a szellemkutya (Borsházy Bojtorján-sorozat) (Ciceró Kiadó)
Ismerkedj meg Borsházy Bojtorjánnal, a halálosan cuki szellemkutyával, a Csillagfény Kúria kísértetével!
Bojtorján bajba került. Szeretett gazdájának, Micinek és kissé dinka szüleinek lehet, hogy el kell költözniük a házukból, őt pedig itt kell hagyniuk! A CS.Ő.R, vagyis a Csillagfény Őrszellemeinek titkos társasága vajon tud-e Micin segíteni, hogy megmentsék otthonukat?
És ez még csak a kezdet! A csodásan hóbortos sorozat hamarosan folytatódik!
Roald Dahl: Boszorkányok (Kolibri Kiadó)
Az IGAZI BOSZORKÁNYOK hétköznapi ruhát hordanak, és szakasztott úgy néznek ki, mint a hétköznapi nők. Hétköznapi házakban élnek, és RENDES ÁLLÁSUK van.
Ezért is olyan nehéz őket nyakon csípni.
Egy IGAZI BOSZORKÁNY olyan utálkozó utálattal utálja a gyerekeket, hogy olyan utálkozó utálatot elképzelni sem tudsz.
Egy IGAZI BOSZORKÁNY folyton-folyvást terveket sző, hogy megszabaduljon a felségterületén lakó gyerekektől. Az a szenvedély élteti, hogy egymás után sorra elbánjon velük. Egész álló nap csak ezen jár az esze.
Ez a könyv nem mese. Ez a könyv IGAZI BOSZORKÁNYOKRÓL szól, akik a legveszélyesebb élőlények a föld kerekén. Ráadásul attól lesznek kétszeresen veszélyesek, hogy nem látszanak veszélyesnek.
Ezért is mesél el Nagymama az unokájának mindent, amit hosszú élete során sikerült a boszorkányokról kinyomoznia. Pedig akkor még nem is sejti, milyen veszedelmes kalandba keveredik a fiú hamarosan, amikor egy szállodában váratlanul az angliai Boszorkányok Titkos Társaságának éves ülésén találja magát…
Sonja Kaiblinger: Csapatban a szellem (Scary Harry-sorozat) (Manó Könyvek)
Emberek, én azt mondom, hogy kaszásnak lenni siralmas egy dolog! Egyedül kell melózni, a futószalag csak pörög, közben meg folyton csörög a telefon. Nincs megállás, be kell gyűjteni a lelkeket, hogy átsegítsük őket a túlvilágra. Halál uncsi az egész, nekem elhihetitek! Kevés a szabadnap, a fizetés meg temetni való! Kész szerencse, hogy megismerkedtem Ottóval és Emilyvel. Ők ugyan emberek, de nagyon jó arcok! Együtt harcolunk a gonosz ellen. vagy valami ilyesmi. Most mindenesetre ki kell derítenünk, ki volt az a megátalkodott, aki elrabolta Otto háziszellemeit! Üdv, Harold (kaszásember 520 éve)
Marcus Sedgwick: Vízözön és vesztegzár (Hollócsőr históriák-sorozat) (Móra Kiadó)
Átokzug rejtett bugyraiból egy ádáz bestia kúszik elő. Miközben eltünedeznek a szobalányok, a kastély lassan, de biztosan víz alá kerül. Itt már csak Edgár és Heuréka segíthet…
Az Átokzugi família hajmeresztő kalandjait regélik el a…
Hollócsőr históriák
Ismerkedj meg az elátkozott kastély lakóival: Vehemenc hibbant feltaláló; Mézi, a hitvese álmodozó boszorkány; kamasz lányuk, Heuréka imád nyomozni; Vadony, a nyápic öcsike pedig csak Tesó nevű félnótás majmával törődik. Még szerencse, hogy van egy őrangyaluk: Edgár, a család bölcs (és kissé szószátyár) hollója.
Dunajcsik Mátyás: A Szemüveges Szirén (Kolibri Kiadó)
Atlanta egy apró, világvégi sziget világítótornyában él. Mikor nem Kamillával, a falubéli tanítónővel beszélget rádión vagy az apja jazz-lemezeit hallgatja, általában a tenger végtelen horizontját kémleli. Egy napon azonban különös vendég érkezik Szelesszirtre, aki olyan kalandba keveri Atlantát, amit még a kislány híres tengerész ősei is megirigyelnének…
Dunajcsik Mátyás ifjúsági regényének hősei titokzatos madarak, világjáró kísértetek és szerelmes bálnavadászok. A Szemüveges Szirént a szerző Izlandon töltött évei ihlették.
Szécsi Noémi: Mandragóra utca 7. (Magvető Kiadó)
Furcsa egy ház ez a Mandragóra utca 7. Ida és Tamara számtalanszor nekivágtak már, hogy feltérképezzék a titokzatos épületet, bizonyos dolgokat mégsem sikerült kideríteniük. Például laknak-e a földszint 1.-ben? Mit akar az a gyanús egyén, aki Ida anyukája körül ólálkodik? Csak nem varázsolták el azt a szegény anyukát? Mi zajlik a pincében? Kié az az öntudatos kóbor kutya, aki többnyire a házmesternő ablaka alatt szaglászik? És vajon a házmesternő tényleg seprűnyélen közlekedik? A két barátnő módszeres kutatómunkába kezd. Nemcsak napközben, iskola után nyomoznak, hanem a szép kis halálfejmintás paplanhuzat alatt álmaikban is a rejtély kulcsát keresik. Induljunk ki abból, hogy boszorkányok márpedig nincsenek. És lidércek, tündérek meg vámpírok sincsenek!
Vagy vannak?
Katherine Arden: Apró terek (Apró terek-sorozat) (Könyvmolyképző Kiadó)
Hátborzongató, rabul ejtő kísértettörténet.
A tizenegy éves Ollie egy tragikus veszteség után csak a könyvekben talál vigaszt. Így amikor a folyónál egy őrült nővel találkozik, aki egy könyvet akar a vízbe dobni, Ollie ellopja a könyvet, és elmenekül. A kötettel borzongató történetet ismer meg egy lányról és két fivérről, akik szerelmesek voltak belé – és egy „mosolygó férfival” kötött furcsa alkuról. A baljós kísértet valóra váltja az ember legkedvesebb vágyát, azonban a legmagasabb árat kéri érte.
A történet magával ragadja Ollie-t, egészen a másnapi osztálykirándulásig a Párás Völgy tanyára, a rémisztő történetű helyi gazdaságba. Ott a könyve szereplőinek sírjába botlik. Lehet, hogy a „mosolygó férfi” története igaz? Ollie-nak nincs túl sok ideje a válaszon gondolkodni. A hazafelé vezető úton lerobban az iskolabusz, a különös buszsofőr pedig dermesztő tanácsot ad a rábízott gyerekeknek: „Jobb, ha elindultok. Ha leszáll az este, értetek is eljönnek.” A sötét valóban gyorsan ereszkedik rájuk, amikor Ollie karórája riasztó visszaszámlálásba kezd, és ezt írja ki: FUSS.
Csak Ollie és két osztálytársa engedelmeskedik a buszvezető figyelmeztetésének. Ahogy a trió elindul az erdőbe, a körülötte álló madárijesztők mintha figyelnék őket… Ollie-nak pedig felrémlik a furcsa nő különös tanácsa: „Kerüld a tágas tereket. Maradj az apróknál!” És ezzel egy jólesően borzongató, hajmeresztő kaland kezdődik el.
Leendő klasszikus. Fedezd fel!
Kristina Ohlsson: Zombiláz (Zombiláz-sorozat) (Animus Kiadó)
„Herbert látta, hogy az idegen alig bírja felemelni a táskákat. Mitől lehetnek ilyen nehezek? De nem ez volt az egyetlen furcsaság. Herbert úgy megijedt, hogy görcsbe rándult a gyomra. Amikor ugyanis a vendég felemelte az egyik táskát, vörös folt maradt utána a falépcsőn.
Vér, gondolta Herbert. Az a táska véres.”
Emberemlékezet óta ez a legforróbb nyár Eldsalában, ráadásul mindenütt hemzsegnek a darazsak. És ha ez nem lenne elég, egy különös vírus kezd terjedni, amely magas lázat és más furcsa tüneteket okoz. A tizenkét éves Herbert és legjobb barátja, Sally bajt szimatol: valami szörnyűség fog történni a szülővárosukban! A titkos búvóhelyükön, az elhagyatott szélmalomban keresnek menedéket, ahol sem élő, sem holt nem árthat nekik. Vagy mégis?
Japhet Asher: A szellemőr naplója (HVG Kiadó)
Szellemek márpedig léteznek!
Agamemnon White SZEÁNSZ-szellemőr, ifjú zseni és tonhalrajongó eltűnt. Csak a naplója maradt utána, amelyet most a kezedben tartasz. Vigyázz, mert ha óvatlanul kinyitod, elszabadítod a benne őrzött szellemeket!
Légy bátor, vesd bele magad a kalandba! Olvasd el Ag naplóját, és a Szellemfogó app segítségével eredj a szellemek nyomába. Ha mindet összegyűjtöd, Ag eltűnésének rejtélyére is fény derül.
Japhet Asher Oscar-díjra jelölt dokumentumfilmes, animációs tévésorozatok írója és producere. A szellemőr naplója 2018-ban elnyerte a FutureBook Live díját. Az első kiterjesztett valóságon (augmented reality, AR) alapuló regény – mindenképpen használd hozzá az ingyenes Szellemfogó appot!
12 éven felülieknek
Kristina Ohlsson: Az üveggyerekek (Az üveggyerekek-sorozat) (Animus Kiadó)
A tizenkét éves Billie vakációja nem alakul valami jól. Apukája nemrégen meghalt, és anyukájával elköltöznek Kristianstadból egy közeli kisvárosba. Billie azonban nem igazán örül a költözésnek, és az új ház sem tetszik neki. Mindennek tetejébe még rejtélyes és ijesztő dolgok is történnek ott. A kislány és a legjobb barátnője, Simona, valamint újdonsült barátjuk, Aladdin hamarosan arra a következtetésre jut, hogy a házat kísértetek lakják. Na de, az ő korukban már senki nem hisz a kísértetekben! Kell lennie valami ésszerű magyarázatnak! És a három gyerek nyomozásba fog, hogy kiderítse, milyen sötét titok lappang a különös események mögött.
R. L. Stine: Kísértet-part (Libabőr-sorozat) (Passage Kiadó)
…Jerry már alig várja, hogy feltérképezhesse azt a régi barlangot, amit a tengerparton talált.Társai elmesélnek neki egy történetet: egy történetet a kísértetről, aki a barlang mélyén lakik. A kísértetről, aki már 3oo éves….Ez is csak egy buta kísértethistória.Vagy mégsem?
Darren Shan: Kojaszan (Móra Kiadó)
A világsikerű Démonvilág és Vámpír könyvek alkotója most kísértethistóriával riogatja és bűvöli el olvasóit.
„A lány hátán végigfutott a hideg. A temetőben a gyerekek még mindig jókedvűen kiáltoztak és rikoltoztak, de a hangjuk már nem hatolt el Kojaszan füléig, nem is látta őket. A világ tátongó, szürke ürességgé változott számára. Mély, reszelős sóhajokat hallott: azokét a lényekét, amelyek egykor emberek voltak.”
Kojaszan retteg átmenni a hídon, és nem mer a többiekkel együtt játszani a temetőben. De amikor kishúga lelkét elrabolják a kísértetek, le kell győznie félelmét, hogy behatoljon a gonosz birodalmába.
Neil Gaiman: Coraline (Agave Könyvek)
Coraline családjának új lakásában huszonegy ablak és tizennégy ajtó van. Tizenhárom ajtó nyílik és csukódik. A tizennegyedik zárva van, mögötte csak egy téglafal, amíg egy nap Coraline ki nem nyitja, és egy átjárót nem talál egy másik házba, amely a sajátjuk mása. Csak mégis más…
Eleinte a másik lakásban minden csodás. Jobb a kaja. A játékdobozban felhúzható angyal van, amely körbe-körbe repül a szobában, a könyvek képei mozognak, a dinoszaurusz-koponya csattogtatja a fogát. És van itt Coraline-nak másik anyja és másik apja is, akik azt akarják, hogy velük maradjon. Legyen az ő kislányuk. Meg akarják változtatni, és többé el nem engedni. Ebben a lakásban a tükör mögött még más gyerekek is csapdába estek. Coraline az egyetlen reményük. Be kell vetnie minden ravaszságát, hogy megmentse az elveszett gyerekeket, a szüleit és saját, normális életét.
Neil Gaiman: A temető könyve (Agave Könyvek)
Senki Owens, a barátainak csak Sen, egy majdnem teljesen átlagos fiú. Akkor lenne teljesen átlagos, ha nem egy hatalmas temetőben lakna, ahol szellemek nevelik és tanítják, a gyámja pedig egy magának való alak, aki nem tartozik sem az élők, sem a holtak világához.
Egy fiú számára a temető tele van veszéllyel és kalanddal: ott a domb alatti vén Indigóember, ott a kapu, amely egy sivatagra nyílik, ahol elhagyott vámpírváros áll, és ott a különös és rettentő lény, a szlír.
Az igazi veszély azonban a való világban leskelődik Senre: ha kimegy a temetőből, vár rá a Jack nevű férfi, aki már megölte Sen egész családját…
Neil Gaiman barátságról és szeretetről szóló lenyűgöző története a legváratlanabb helyekre vezet, felejthetetlen élményt nyújtva. Az olvasó Chris Riddell illusztrációival, új szerkesztésben tartja a kezében a könyvet.
Lucy Strange: A kastély szelleme (Manó könyvek)
Az angol tóvidéken járunk 1899-ben. A tizenkét éves Agatha, a grófi Asquith család leszármazottja egy nap nemcsak az édesapját, hanem minden mást is elveszít: az otthonát, a vagyonát, a személyiségét. El kell hagynia a kastélyt, Gosswater Hallt, hogy egy kis, tóparti házban lakjon egy idegennel, akit apjának mondanak.
Aggie elhatározza, hogy kideríti, ki is ő valójában, ám nem ő az egyetlen, aki ki akarja deríteni az igazságot. Az év utolsó napján, mikor éjfélt üt az óra, egy rejtélyes árnyalak tűnik fel a múltból, és nem tűnik el addig, míg fel nem tárul a múlt sötét rejtélye…
A nagy sikerű A fülemüleerdő titka és A világítótorony legendája szerzőjének új könyve.
Yaroslav Shuraev fotója a Pexels oldaláról