Képeskönyveknek hívjuk azokat a gyerekkönyveket, melyekben a szöveg és az illusztráció szorosan együtt alkotják meg a könyv történetét. Ezekben a könyvekben az illusztráció nem pusztán a leírt szöveg hű követője, hanem egy plusz réteget is ad a történethez, sok-sok megfigyelni-, kikutatni-, kacagni valóval. Segít a kis mesehallgatóknak még inkább belehelyezkedni a történetbe, megérteni a szövegben nem megfogalmazott érzéseket, történéseket. A csodás, egész oldalas illusztrációkkal megalkotott képeskönyveket szívesen hallgatják a tapasztalt mesehallgatók is de remekek lehetnek olyan gyerekeknek is, akiknek nincsen türelmük végighallgatni hosszabb meséket, akár korukból adódóan, akár esetleg később, nagyobb korban kisebb-nagyobb figyelemzavar miatt. A képeskönyv a jolly joker, ha a családban több, eltérő korú gyereket szeretnénk szórakoztatni vagy ha (vegyes) óvodai csoportot, iskolai osztályt szeretnénk meglepni egy jó kis történettel, hiszen a képekkel kiegészített lapozni valók azokat a gyerekeket is lekötik, akiknek otthon nem mesélnek.
Bár a képeskönyveket dicsérni sosem elég és a Neveljünk olvasókat! csoportban nagyon nagy a rajongás, Magyarországon mégis bátorság kell egy kiadónak ahhoz, hogy egy 30-40 oldalas, csupakép könyv kiadásába vágjon. Jó néhány olyan könyvet/sorozatot tudnék sorolni, melyek szövegükben és képileg is csodásak de csekély érdeklődés miatt teljesen eltűntek a süllyesztőben. A magyar könyvvásárló szülő ugyanis a leírt szavakért fizet. Már a gyerekek 3-4 éves korától a mese- és gyerekregényeket, sorozatokat, a sokestés történeteket preferálják, holott sok esetben a sok-sok illusztrációval és pár tucatnyi mondattal megalkotott könyvek többet érnek, többet segítenek vagy éppen sokkal jobban érthetőek a kisebb óvodás korú gyerekek számára, mint a több kötetes történetfolyamok. Szerencsére az utóbbi években azonban már látszódik a változás... A Neveljünk olvasókat! csoportban is egyre többen keresik ezeket a könyveket, ezért is ugrottunk neki a csoporttársak ajánlatait összegyűjteni és készítettem el ezt a listát. A beérkezett 150-200 javaslatból én most kifejezetten olyan könyveket mutatok nektek, melyek egy nekifutásra elolvashatóak, fontos témákat érintenek (félelmek, szülő-gyerek kapcsolat, barátság...) vagy rendkívül szórakoztatóak és illusztrációik garantáltan leveszik a gyerekeket és szüleiket a lábukról. A mostani válogatásba nem kerültek bele a legkisebbeknek szóló képeskönyvek hiszen ebben a korban még ilyen a könyvek nagy többsége és az illusztrált mesegyűjteményeket, meseregényeket sem hozom. Amennyiben ilyen könyveket kerestek, érdemes átböngészni a korábbi gyűjtéseinket.
Itt és most olyan könyveket láttok, melyeket 3-5 éves kortól tudtok forgatni és hamarosan érkezem még cirka 50 könyvvel, melyek kifejezetten nagyobb, 5-8 éves gyerekeket érintő témákról szólnak. Bízom benne, hogy szeretni fogjátok ezeket a gyűjtéseket. Bevallom, én megint nagyon belelkesültem, így egy csokorban látva ezeket a gyönyörűségeket.
Benji Davis: Beni és a kisbálna (Beni-sorozat) (Tündér Kiadó)
Szívmelengető történet egy igaz barátságról.
Beni egy tenger melletti kis házban éldegélt az apukájával, aki mindennap korán reggel munkába indult a halászhajóján. Egyik éjjel hatalmas vihar kerekedett; a partra sodort egy kisbálnát. Beni felfedezte, hogy új kis barátja nagyon jó hallgatóság, az apuka pedig ráeszmélt, hogy a fia milyen magányos… Vajon együtt sikerül visszajuttatniuk a kisbálnát a tengerbe?
Oliver Jeffers: A pingvin és a kisfiú (A pingvin és a kisfiú-sorozat) (Pagony Kiadó)
“Volt egyszer egy kisfiú, aki egy napon egy pingvint talált az ajtaja előtt.” A kisfiú segít neki visszajutni a Déli sarkra, de a hazafelé tartó úton rádöbben, hogy a kis pingvin nem eltévedt, csak magányos volt. Visszafordul érte és közösen hajóznak tovább.
Jonathan Emmett: Ide nekem a Holdat! (Vakondok és a barátai-sorozat) (Naphegy Kiadó)
A mese főhőse, Vakondok, „a kedves, naiv gyermek”, akit „felnőtt barátai” ismertetnek meg a természet szépségeivel, rejtelmeivel. Vakondok a föld alatt él, és amikor kibújva vakondtúrásából először pillantja meg a Holdat, könnyed mese veszi kezdetét komoly dolgokról. Kiváncsiságról, küzdeni tudásról, birtoklásvágyról, saját félelmeink leküzdéséről, és a felnőtt és gyermeki attitűd különbözőségéről.
Steve Smallman: Ugye, nincsenek szörnyek? (Pongrác Kiadó)
Kismackó nagyon izgatott! Ma alszik életében először a saját szobájában. Ám a bátyja nélkül Kismackó szobája félelmetes hely. Tele van furcsa árnyakkal és zajokkal…
Kismackó biztos benne, hogy egy szörny lakik nála, aki meg akarja enni!
– BUTA KISMACKÓ! – kuncog rajta Nagymackó.
Szörnyek nem léteznek…
VAGY MÉGIS?
Jane Chapman: Teljes szívemből szeretlek (Aion Kiadó)
Kismackó összetörte Medvemama kedvenc virágcserepét. Mi lesz, ha már nem fogja többé szeretni a mamája? Szerencsére Medvemama tudja, mivel nyugtassa meg… „Tedd csak a mancsod a szívemre – mosolyog –, és hallani fogod, ahogy szüntelenül dobog benne a szeretet!” Ez a könyv a feltétlen szeretet szívmelengető meséje.
Bianca Schulze: Ne ébreszd fel a sárkányt! (Kissárkány-sorozat) (Babilon Kiadó)
Szívmelengető, interaktív mesék, hogy öleléssel és nevetéssel zárjuk a napot, mielőtt bebújunk a takaró alá. És még sárkány is van benne – ki tudna mindennek ellenállni? Ssss! Most tényleg maradj csöndben! Ez a csibész sárkány végre elaludt. De bármikor felébredhet! Vigyázz, nehogy hangosan lapozz!
Jane Chapman: Olyan leszek, mint te! (Aion Kiadó)
Pikoló, a mamutkislány leghőbb álma, hogy nagy és erős legyen – akárcsak Apa, akire hősként tekint.
Amikor kettesben nekivágnak a jeges síkságnak, hogy egy különleges kalandban legyen részük, Pikoló oldalát furdalni kezdi a kíváncsiság: vajon milyen felfedezéseket fognak tenni? Vajon az út végére jobban hasonlít majd Apára?
Ez a szívmelengető történet a szülői szeretet fontosságát hivatott ünnepelni – kiváló minden csöppség számára, aki alig várja, hogy végre felnőtt legyen belőle.
Sam McBratney: Találd ki, mennyire szeretlek (Találd ki, mennyire szeretlek-sorozat) (Zille Könyv)
Kedves történetének és gyönyörű illusztrációjának köszönhetően nagy népszerűségnek örvend világszerte ez a könyv. Az eladott példányok és az idegennyelvű kiadások száma alapján méltán nevezhető nemzetközi klasszikusnak. Elsősorban gyermekeknek készült, de olyan könyvvé vált, amelyet bármilyen alkalomból szívesen ajándékoznak „kicsiknek” és „nagyoknak” egyaránt.
Nele Moost: Bátrak vagyunk! (Zokni, a kis holló-sorozat) (Manó Könyvek)
Mese a félelemről és a bátorságról, amelyben a kis holló saját kelepcéjébe esik. Előbb pimaszul kijelenti, hogy szerinte a félelem ostoba dolog, ám nem sokkal később, mikor beesteledik, ő az, aki egyedül maradva retteg a fészkében, mert fura zajokat hall.
Owen Hart: Örökké szeretni foglak (Zille Könyv)
Kismackó felkerekedik, hogy édesanyja oldalán világot lásson.
Rengeteg a felfedeznivaló.
– Eljön a nap, amikor majd egyedül kalandozol – mondja Mackó Mama a kis bocsnak.
Vajon az anyai szeretet akkor is utoléri, amikor messze jár?
Szívet melengető történet a szülő és gyermeke közti örök szeretetről
Barry Tims: Bocsánat! (Aion Kiadó)
Firka és Huhóvirág a legjobb barátok – mígnem egyszer CSÚNYÁN ÖSSZEVESZNEK. Vajon melyikük kér előbb bocsánatot? Egy bocsánatkérés helyre tud állítani egy drága barátságot? Ez a mese tökéletes arra, hogy megtanítsuk a piciknek az őszinte bocsánatkérés fontosságát.
Eric Litwin: Peti, a macska és a hófehér cipő (Peti, a macska-sorozat) (Maxim Kiadó)
Peti, a pindur kandúr lábán egy hófehér cipő ragyog. Csodálja száz utcasarok! De belelépked ebbe-abba, így lesz piros, kék meg barna – végül pedig csuromvizes, így újból fehér, ami színes. Ám ez Petit nem zavarja, a jókedve el nem hagyja. Színesen vagy színtelen dalol tovább szüntelen!
Sheryl Webster: Mit hallott a kicsi nyuszi? (Tündér Kiadó)
Úgy döntött a kicsi nyuszi, inkább marad álomszuszi – az anyukája azonban szeretné, ha tennének egy nagy sétát a szabadban.
A kint tomboló szél alaposan megtréfálja az anyu nyuszit és kicsinyét. A kicsi nyuszi hiába tesz meg mindent maradéktalanul, amit az anyukája kér tőle, valahogyan mégis egyre nagyobb és nagyobb galibába keveredik. Pedig ő egyből felmászik a fára, vagy belehempereg a sáros avarba, amikor az anyukája azt mondja…
De biztos, hogy azt mondja? Vajon mit hallott a kicsi nyuszi az erős szélben?
Stefanie Dahle: Nincs mitől félni! (Nincs mitől félni!-sorozat) (Manó Könyvek)
Álomszép erdei történet varázslatos illusztrációkkal.
Brúnó mackó nagyon szeretne bátor lenni, de sajnos borzasztóan retteg a pókoktól és a kísértetektől.
Ezért aztán legjobb barátjával, Bundással, a kis bűzös borzzal elhatározzák, útnak indulnak – hogy Brúnónak legyen alkalma gyakorolni a bátorságot…
Útjuk egyenesen a Méhmező mögött található, elhagyatott boszorkánylakhoz vezet. Juj, de hisz ott kísértetek tanyáznak! És valóban, a házban egy hatalmas üstben furcsa kotyvalék rotyog a tűzön…
– Van itt valaki? – kérdezi bátortalanul Brúnó mackó.
Persze, hogy van! Fülöpnek, a nyuszinak sürgősen segítségre van szüksége.
És a barátok – hupsz – máris egy fergeteges varázskaland kellős közepén találják magukat.
Rebecca Cobb: Mind megettem! (Betűtészta Kiadó)
A szerző saját gyermekkori emlékeiből merített a történet megírásakor. Saját elmondása szerint rossz evő volt, és édesanyjának azzal okozott fejtörést a főzés terén, hogy még a kedvenc ételeit sem volt hajlandó megenni, mégpedig azon egyszerű okból, mert úgy érezte, hogy az evés csupán a játékidő zavaró megszakítása.
Catherine Leblanc: Akkor is szeretnél? (Ksimackó-sorozat) (Manó Könyvek)
Kismackót nyugtalanítja valami.
Vajon mennyire szereti őt az édesanyja? Akkor is szereti, ha Kismackó rosszalkodik?
Akkor is, ha valami nagy baj lesz?
Igen. Az anyai szeretet mindennél erősebb, és Kismackó megtanulja, hogy ez nem fog megváltozni soha.
Megható történet az anyai szeretetről és a gyermeki kíváncsiságról Szabó T. Anna és Dragomán Pali – anya és fia – közös fordításában.
Ciara Gavin: Ne félj menyét! (Aion Kiadó)
Amikor Menyétet utoléri egy hatalmas, félelmetes vihar, erőd építésébe fog, hogy oda rejtőzhessen.
Ám nem sokkal ezután megismerkedik Vakonddal, aki egyszerűen élvezi, hogy szeles időben kint játszhat és pocsolyákba toccsanhat.
Vajon Menyét képes lesz megtanulni, hogyan győzze le félelmeit és legyen vidám – bármilyen is az időjárás?
Tökéletes mese arról, hogyan küzdhetők le a félelmek – legyenek bár aprók vagy nagyok.
Alice Hemming: A levéltolvaj (Alexandra Kiadó)
A kis mókus igazán elégedett mostanában: teli pocakkal heverészik fészkében, és a színes lombokat csodálja. Ám egy napon rettenetes dolog történik! ELTŰNIK EGY LEVÉL A FÁRÓL! És ez nyilvánvalóan nem jelenthet mást, mint hogy az erdőben LEVÉLTOLVAJ ÓLÁLKODIK!
Lu Fraser: A legbátrabb jak (Studium Plusz)
Finom, puha, göndör szőrével és aprócska patáival Jakab a legaranyosabb kis jak. De… ő már nem akar kicsi lenni! Nagyon szeretne felnőni, hogy végre olyan lehessen, mint az igazi nagy jakok. De mi van akkor, ha vannak dolgok, amiket csakis a kis jakok tudnak megtenni?
Csodálatos, verses történet arról, hogy tökéletesek vagyunk… éppolyan tökéletlenül, ahogy születtünk.
Katy Hudson: Túl lármás tél (Teknős Kiadó)
A teknősök nem szeretik a telet. Miért nem? Azért, mert egyszerűen nem szeretik. De mi történik akkor, ha Teknőc egy nyugalmas zugot sem talál, ahol álomra hajthatná fejét? Nem marad más választása: rácsodálkozik a téli világra.
Suzanne Chiew: Borzas és a nagy kaland (Borzas-kaland) (Aion Kiadó)
CSIRIP, CSIRIP! Három eltévedt kismadár keresi a társait, ráadásul a legfiatalabbnak még a szárnya is megsérült! Az ezermester Borzas repülő szerkezetet épít, és barátaival együtt izgalmas kalandra indul. De vajon elég gyorsak lesznek, hogy utolérjék a madárcsapatot? Történet a barátságról, bátorságról, és arról, hogy milyen jó viszontlátni…
Paul Bright – Jane Chapman: Maci és a nagy vihar (Mirax Kiadó)
Borzasztóan fújt a szél, dörgött az ég! Villámok cikáztak mindenfelé! Dörmi, Szörmi és Mackó Lackó – a három mackó testvér – félnek a nagy vihartól, ezért egyenként bekéredzkednek édesapjuk ágyába.„Micsoda egy anyámasszony katonái vagytok!” mondja nekik Mackó Papa.De amikor kicsivel később kopogás hallatszik és a világítás is megszűnik a házban, kiderül, hogy Mackó Papa nem is olyan bátor mint amilyennek elsőre tűnik…Ez az izgalmas kis mese, tökéletes kikapcsolódás az olyan gyerekeknek, akik valaha is féltek a sötétben, vagy a nagy viharoktól. Gyönyörű illusztrációk vezetik rá a gyerekeket a félelem leküzdésre miközben jól szórakoznak ezen a kedves és egyben humoros történeten.
Jutta Langreuter: Cápa kapitány és a kincses sziget rejtélye (Cápa kapitány-sorozat) (Manó Könyvek)
Hóhó, mi vagyunk a kalózok, tengerek rémei s martalócok!
„Elfogni azt a kisfiút!” – kiáltja Cápa kapitány és azonnal el is foglalja a csónakot, amelyben az unatkozó Misi ringatózik a vízen. „Végre történik valami izgalmas” – gondolja Misi boldogan, és hagyja, hogy elvigyék a kalózhajóra. Misi és a kalóz hamarosan összebarátkoznak, és amikor egy palackpostában felfedeznek egy megsárgult kincskereső térképet, lelkesen indulnak útnak.
Kincsre ugyan nem bukkannak, de amit végül találnak, az minden kincsnél többet ér…
Rebecca Cobb: Valamicsoda (Betűtészta Kiadó)
A kertünkben, a cseresznyefa alatt keletkezett egy kisebb lyuk. Biztos vagyok benne, hogy valaki lakik benne…
Lehet, hogy egy egérlyuk? Vagy egy troll búvóhelye? Lehet, hogy egy sárkány barlangja?
A Waterstone Picture Book díj nyertesétől
„Cobb illusztrációi az örömteli gyerekkor lenyomatai.”
The Sunday Times
Nicola Kinnear: Az icipicit bátor nyúl (Alexandra Kiadó)
A külvilág számos kalandot tartogat, de egyben ijesztő is. Furcsa zajok, különös állatok, ismeretlen szagok – nem lenne sokkal jobb inkább az otthon melegében kötögetni és sütit majszolni? Vajon lehet egy otthon ülő nyuszi legalább egy icipicit bátor? Ez a kedves és vicces történet megmutatja, hogy ha a barátságról van szó, mind bátrabbak…
Jujja Wieslander: Mú mama hintája (Mú mama-sorozat) (General Press)
Mú mama egy tehén. De nem ám hétköznapi, egész nap csak kérődző tehén! Mú mamának mindig olyan őrült ötletei vannak! Most például szerzett egy deszkát meg két hosszú kötelet, mert eszébe jutott, hogy tulajdonképpen mindig is hintázni szeretett volna. Az erdőbe siet Varjú barátjához, hátha rá tudja venni, hogy segítsen neki nagy tervének megvalósításában…
Diana Amft: A kíváncsi pókocska (Pókocska-sorozat) (Gulliver Kiadó)
Guszti, a pókocska egy szép napon útra kel, hogy megtudja, miért félnek tőle az emberek. Sok-sok barátjának és rokonának teszi fel ugyanazt a kérdést. De mindenki másként felel… A csodálatos történet bátorságot önt mindazoknak a gyermekeknek és felnőtteknek a szívébe, akik félnek a pókoktól.
Quentin Greban: Lili, a katica (Lili, a katica-sorozat) (Centrál
Lili egy icipici katicabogár, csupán három pötty van a hátán. Még nagyon sokat kell tanulnia, de már tudja, mi szeretne lenni, ha nagy lesz: rajzművész! Bármit szívesen lerajzol, viharfelhőt, vízcseppet, vagy akár egy csinos szöcskét is. A szöcske azonban tovaszökken, Lili a nyomába ered, ám hamarosan szem elől téveszti. A kis katica ekkor veszi…
Kerma Wilson: Medve horkol (Medve-sorozat) (Móra Kiadó)
Négy könyv a négy évszakra. Főhőse mindannyiunk örök kedvence, aki hol lompos, loncsos és bozontos, hol lány, hol fiú, hol dörmög, hol bömböl: a medve. Medve történeteiből a télire való, első könyv a Medve horkol. A nagy, színes képeskönyv egyszerű történetet mesél el: a téli álmát alvó Medvét barlangjában fölverik barátai, a kis állatok, a nyúl, a borz, a vakond, az ökörszem és a holló. Betelepszenek hozzá melegedni és falatozni. Medve morcosan ébred álmából, de aztán megbékül. A tréfás versbe szedett mese szövegének, kedves és kifejező rajzainak, finom színeinek senki nem tud ellenállni.
Julia Donaldson: A papírbabák (Betűtészta Kiadó)
Lélegzetelállítóan gyönyörű történet egy kislányról és öt papírbabájáról. Az egymás kezét fogó papírbaba-füzér fantasztikus kalandokra kel: elindulnak a házon át, ki a kertbe, ahol előbb egy játék dinó karmai közül, majd egy sütőkesztyű-krokodil szájából...
Alexander Steffensmeier: Liza leselkedik (Liza-sorozat) (General Press)
Liza a tehén minden reggel izgatottan lapul a fűben, bújik a fa mögé, sőt még a fára is felmászik. Mert Liza kedvenc szórakozása a postásüldözés. Ez a letehetetlen, képi és nyelvi humorban gazdag könyv egy csintalan tehénről, egy szerencsétlen postásról és egy tehetetlen gazdasszonyról szól…
Bonny Becker: A Medve látogatója (Medve és Egér-sorozat) (Pongrác Kiadó)
Medve teljesen biztos abban, hogy nem szereti a látogatókat. Ezt egy tábla is jelzi az ajtaján. Így amikor egy egér kopogtat nála, Medve elküldi. Ám amikor Medve a szekrényhez lép, hogy egy tálat vegyen elő az egér ott van! Aprón, szürkén és ragyogó szemekkel. Ebben a kacagtató mesekönyvben, amelyet Bonny Becker írt és Kady MacDonald Denton illusztrált, Medve csupán szeretne nyugodtan megreggelizni, de az egér aki a lehető legváratlanabb helyeken bukkan fel nem hagyja! Bonny Becker számos díjnyertes képeskönyv és gyerekregény írója. Erről a könyvéről ezt gondolja: Ez a kellemetlenkedő egér csak úgy bepattant a gondolataimba, és nem akart elmenni. Nem szívesen ismerem el, hogy mennyire hasonlítok Medvére, de hálás vagyok minden egyes tündéri kisegérért az életemben. A szerző további Medve és Egér-történeteken is dolgozik. Bonny Becker Seattle-ben él. Kady MacDonald Denton illusztrálta Clair Masurel Két otthon című könyvét, valamint a Gyermekek mondókástárát. A Medve látogatója című könyvről ezt gondolja: Medve és az egér két olyan vicces figura, amilyenekkel már nagyon régen nem találkoztam. Kady MacDonald Denton Ontarióban él.
Nick Butterworth: A titkos út (Percy, a parkőrkalandjai-sorozat) (Taramix Kiadó)
Percy és kis barátai több mint harminc éve örvendeztetik meg az olvasókat szerte a világon, és most már Magyarországon is!
Gyönyörű tavaszi reggel van. Tökéletes az idő arra, hogy Percy a parkőr megnyírja a bozontos labirintust. De a labirintusok bizony izgalmakat rejthetnek, és amikor a kis állatok úgy döntenek, hogy megtréfálják Percyt, mindenkit nagy meglepetés ér….
Melanie Watt: Cidrimókus (Cidrimókus-sorozat) (Tessloff és Babilon Kiadó)
Mit kell tudni Cidrimókusról? Cidrimókus soha nem mászik le a fájáról. Hogy miért? Mert odalent szörnyű veszélyek leselkednek rá. Baktériumok, mérgező növények, cápák stb. Ő viszont mindenre felkészült. Az elsősegélydobozában van antibakteriális szappan, sebtapasz, ejtőernyő. Azonban egy napon egy gaz betolakodó miatt el kell hagynia a fát! Vajon túléli? Miféle kalandba keveredik Cidrimókus? Olvasd el a könyvet, és megtudod! Figyelmeztetés: Ez a könyv zöld marslakóknak nem való!
Cidrimókus a mai gyerekirodalom szupersztárja lett, mára 11 kötet főszereplője.
A magával ragadó, kicsit minden lépését túlbonyolító, rendkívül óvatos Cidrimókus megmutatja, hogyan győzhetjük le az ismeretlen helyzetekkel kapcsolatos szorongásainkat. Mindig minden eshetőséget számbavesz és felkészül! Megnevettet, mert határtalanul vicces, ugyanakkor ha komolyan vesszük, sokat tanulhatunk Cidritől.
A képeskönyvsorozat szerzője és egyben grafikusa a francia-kanadai Mélanie Watt Kanadában él.
Ez a legsikeresebb könyvsorozata, több neves gyermekirodalmi és grafikai díjat kapott érte. A cidrimókus könyveket hatalmas példányszámban adják el a világ több országában. Reméljük a magyar gyerekek kedvence lesz. Erről gondoskodik Szabó T. Anna remek fordítása is.
Sven Nordquist: Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt (Pettson és Findusz-sorozat) (General Press Kiadó)
Az öreg Pettson magányosan éldegélt kis vidéki házában. A tyúkjain kívül más társasága nem volt, így néha bizony nagyon egyedül érezte magát. Egyik nap a szomszédja, Andersson néni állított be hozzá, s egy kartondobozt nyújtott át neki, amire nagy betűkkel az volt ráírva, hogy Findusz zöldborsó. Amikor azonban az öreg kinyitotta a dobozt, borsó helyett egy apró kiscicát talált benne. Azonnal a szívébe zárta az apró jószágot, és innentől kezdve a tanyán teljesen megváltozott az élet…
Rachel Bright: A benned élő oroszlán (Scolar Kiadó)
Nem kell, hogy bátor és nagy legyél az üvöltéshez! Íme az egérke példája: ő is szeretne úgy üvölteni, mint az állatok királya, csakhogy ő picike, és nem is túl bátor. Aztán mégiscsak útra kel, hogy megtanulja az üvöltés tudományát, és az útja során rájön, hogy a benne élő oroszlán mindenre képes. Bájos verses mese, csodás illusztrációkkal,…
Julia Donaldson: A csiga és a bálna (Pagony Kiadó)
„Akiről ma szól a fáma, Egy kis csiga meg egy bálna.” Egy kis csiga utazni és világot látni vágyik szerencséjére felveszi őt egy óriás bálna, így a csiga eljuthat messzi-messzi tájakra. A világ nagy, ő pedig nagyon pici… de ha bajba kerül a nagy barátja, talán épp egy parányi csiga lesz az, aki segíteni tud rajta!
Julia Donaldson és Axel Scheffler egyik legrégibb klasszikusa kicsiknek és nagyoknak.
Sophie Schoenwald: A nagy állatkerti fogmosás (Az állatkert-sorozat) (Manó Könyvek)
Valami bűzlik az állatkertben. Mert senki nem mos fogat! De az állatkert igazgatójának, dr. Száy Lehelnek máris van egy pompás terve.
Vakmerő küldetésre küldi Menta Mártont, a sündisznót: egy kis fogkrém a tüskés hátra, és már kezdődhet is a nagy állatkerti akció!
Márton sikálja és suvickolja, fényesíti és takarítja a sok fogat – nagyot, kicsit, hegyeset egyaránt. Ez élete eddigi legnagyobb kalandja. Üdítő történet a fogmosásról,
amin sokat lehet nevetni és csodálkozni, de lehet akár utánozni is!
Andrea Gregusová: Gréta (Csirimojó Kiadó)
Gréta, a bálna, a tenger legnépszerűbb énekesnője egyik napról a másikra elveszti a hangját, és még csak nem is sejti, miért. A víz alatti rendelőben rá kell jönnie, hogy nem csak neki vannak gondjai. Amikor kiderül, hogy az állatok a tengert elárasztó szemét miatt betegek, összefognak, hogy cselekedjenek. Andrea Gregušová szlovák írónő és Nastia Sleptsova ukrán illusztrátor érzékeny könyve a természet és a zene iránti szeretetből született. Magyarul Peťovská Flóra fordításában olvashatjátok.
Tracey Corderoy: Lehetetlen (Aion Kiadó)
Kutyus leghőbb álma, hogy egyszer eljusson az óceánpartra. Ám az óceán nagyon messze fekszik az otthonától. „Lehetetlen!” – sóhajtja. Ekkor tűnik fel a színen Rákocska, aki segítség nélkül nem tud hazajutni. Vajon élni fog Kutyus a váratlan lehetőséggel, hogy valóra váltsa álmát?
Sven Nordqvist: Hová tűnt a testvérem? (General Press)
Hogy találja meg egy szegény kisfiú a testvérét, ha az állandóan eltűnik? Egyébről sem beszél, mint arról, milyen óriási a világ, mennyi felfedeznivaló van benne, hogy a domb másik oldalán újabb dombok, erdők, városok vannak… Nem csoda hát, hogy néha fogja magát, és hirtelen elindul! Akármilyen nehéz is, csak az öccsének van esélye megtalálni, hiszen ő ismeri a legjobban.
Segíts neki megkeresni a kis csavargót álmai tájain! Azelőtt sosem látott helyeken barangolhattok…
Mrena Julianna: Harusnya, a félpár zokni (Pagony Kiadó)
Volt egyszer egy zokni. Nem volt másik fele. Meg amúgy is sajnos jó sok baj volt vele. Csak néhanap hordták, de leginkább soha. És ez igazából egy kicsit sem csoda. Mrena Julianna, a Mese a kislajhárról, aki nem akart elaludni szerzője ezúttal egy szeretetreméltó fél pár zokni kalandjait szedte rímbe, hogy rajta keresztül megmutassa, mindenki számára van egy hely a világban, ahol elismerik, és úgy fogadják el, ahogy van. Szert-Szabó Dorottya színes, bohókás képei pedig méltó társai a mese szövegének.
Jakob Martin Strid: Hihetetlen történet az óriás körtéről (Kolibri Kiadó)
A neves dán képregény-rajzoló gyermekkönyve rendkívül humoros és megannyi vad ötlet ölt testet benne. Aki szereti a kalandokat, a rejtélyeket és az izgalmas szerkezeteket, biztosan élvezni fogja!
Ismersz olyan kalózt, aki él-hal a görögdinnyéért? Láttál valaha mágneses fénytüneményt? Találkoztál már a Rémséges Tengeri Sárkánnyal? Ha nem, itt az ideje! És akkor az is kiderül, vajon mitől rejtélyes a Rejtélyes Sziget…
Micó, Sebastian és Glükóz professzor egy hatalmas körtéből vájt hajón indul útnak, hogy megtalálja Napváros polgármesterét, aki épp egy éve tűnt el. Átkelnek az Éjfekete-tengeren, ahol fura szerzetek segítik őket…
Jakob Martin Strid: Mimbo Jimbo és a hosszú tél (Kolibri Kiadó)
A méltán népszerű Hihetetlen történet az óriás körtéről alkotójának új, karácsonyra hangoló kötete.
A naptár szerint már rég tavasznak kellett volna lennie, ám Mimbo Jimbóékat egyre jobban maga alá temette a hó. Hová lett a tavasz?! Honnan jönnek ezek a különös hangok? És mik ezek a furcsa masinák?
Mássz fel te is Mimbo Jimbóékkal a különleges, négy lábon járó házba, és nyomozd ki a rejtélyeket, hogy végre kisüthessen a nap!
Aino Havukainen – Sami Toivonen: Tatu és Patu fura masinái (Tanu és Patu-sorozat) (Cerkabella Kiadó)
Tatu és Patu, a serény testvérpár tizennégy szokatlan, ám észbontóan hasznos szerkezetet készített, ami nélkül egyetlen kisgyermekes család sem boldogulhat. Vagy meglehet bárki is a reggelikészülődés-automata, a pocsolyakészítő-gép, a fújosétel-kijelző, a babragép és a mumusriasztó nélkül?
Dan Brown: Vad szimfónia (Gabo Kiadó)
Készen állsz egy VAD KALANDRA?
Utazz át erdőkön és tengereken Cin művész úrral és zenész barátaival! Találkozni fogsz egy nagy kék bálnával, villámgyors gepárdokkal, apró bogarakkal és kecses hattyúkkal. Mind tartogat egy különleges titkot.
Az úton felfedezheted a meglepetéseket, amiket Cin művész úr hagyott neked – egy rejtőzködő méhecskét, szavakat kiadó, összekevert betűket, sőt, egy kódolt üzenetet, amit megfejthetsz!
Dan Brown, több világhírű könyv szerzője, most először egy okos, titokzatos, zenés és rendkívül szórakoztató képeskönyvvel jelentkezik!
A könyvhöz egy ingyenes telefonos alkalmazás is tartozik, valamint az író saját zenéje!
Nicholas Oldland: A jámbor jávorszarvas (A medve, a jávorszarvas és a hód) (Tessloff és Babilon)
Volt egyszer egy jámbor jávorszarvas, aki egyáltalán nem volt vad. A barátai mozgalmasan éltek, de ő egy kicsit félt az izgalmaktól. Aztán egy napon minden megváltozott.
Nicholas Oldland meséjéből megtudhatja az olvasó, hogyan kell felfedezni és élvezni az élet apró örömeit. A jámbor jávorszarvas felbukkan A melegszívű medve és A hebrencs hód című képeskönyvekben is.
Thé Tjong-Khing: Hová tűnt a torta? (Digitanart Stúdió)
Kutya néni és Kutya bácsi tortáját ellopták! És ez még csak a kezdet… Ki a tettes? Miért sír a kisnyuszi? Hol bujkál a tizenegyedik kiskacsa? És miért piros a kaméleon feneke?
A kizárólag illusztrációkra épülő mesekönyv egy kirakós játék, amelyben a gyerekek – és szülők – fantáziájára bízva alakul ki egy-egy történet.
Marc-Uwe Kling: Az egyszarvú, aki mindenre azt mondja: nem! (Scolar Kiadó)
Meseszép Szíverdő mélyén világra jön egy iciri-piciri, édi-bédi egyszarvú. Mindenki kényezteti, cukrozott lóherével etetgeti, de az állatka csak nem akar úgy viselkedni, mint egy rendes egyszarvú! Mindenre NEM-et mond, ezért aztán hamarosan mindenki csak Önfejencinek hívja.
Egy szép napon aztán Önfejenci kitör a vattacukorvilágból, és elindul Sehova. Útközben találkozik a mosómedvével, aki sohasem figyel oda arra, amit mondanak neki, a kutyával, akinek mindig minden mindegy, és a királylánnyal, aki folyamatosan hisztizik. Ők négyen aztán jól egymásra találnak. Hiszen még dacoskodni és ellenkezni is vidámabb dolog, ha társaságban van az ember.
Ajánljuk a 3-8 éveseknek és szüleiknek!
Lorenz Pauli: Hű, de bátor! (General Press)
Ez a kedves mesekönyv egy bátorságpróbáról szól. Négy barát a kisegér, a csiga, a béka és a veréb versenyre kel: vajon ki a legbátrabb közülük? A kérdés nem is olyan egyszerű, mint első látásra tűnik amihez az egyik állatnak össze kell szednie minden bátorságát, az a másiknak a világ legtermészetesebb dolga. Végül az állatok rájönnek, hogy a bátorság milyen viszonylagos dolog, és mind elismerik a másik hősies tettét. Az elbűvölő rajzokkal illusztrált mese a gyermekek számára is érthető módon mutat rá az egyének különbözőségére és a toleráns viselkedés fontosságára.






















































