És akkor beröppent az ablakon egy angyal, aki nem hozott orrszívó porszívót
Vannak történetek, amelyeket újra és újra elmesélünk fejből, amelyeket újra és újra felolvasunk gyermekeinknek, amelyeket minduntalan hazaviszünk a könyvtárból, szóval amelyek valahogy mindig éppen kéznél vannak. Talán azért is akad belőlük otthon is annyi saját példány, mert annyira ismertek, annyira nagyon kézenfekvőek, hogy újra és újra megkapjuk őket ajándékba nagyszülőktől, barátoktól, szomszédoktól. Ilyenek például Grimm és Andersen, hazai vizeken evezve pedig Benedek Elek meséi, és természetesen ilyenek a bibliai történetek gyermeknyelvre írt változatai is.
Megkockáztatom, hogy házi könyvtárunkban minimum nyolcféle Piroska és a farkas található, de a gyerekszoba polcai egészen biztosan rejtegetnek vagy négy különböző Holle Anyót is. A Hófehérke és A kis hableány szintén legalább öt-öt feldolgozásban fellelhető itthon. Ha most muszáj lenne alaposan körbenéznem, A három kismalac és A rút kiskacsa vagy A császár új ruhája feldolgozásaiból többet is találnék. A Benedek Elek-válogatás pedig ki tudja, hány bujkál erre-arra a házban.
Karácsony közeledtével újra és újra elhangzik otthon vagy az iskolában, óvodában, nagymamánál, a könyvtárban levett köteteket lapozva Jézus születésének története. Ha van bibliai történet, amit érdemes a különböző korosztályok számára évente legalább egyszer elmesélni, esetleg egy-egy friss illusztrációval fűszerezni, akkor az Jézus születése. Idén az ünnepi időszakra a Cerkabella Kiadó többek között ennek a mindannyiunk által jól ismert történetnek a kiadásával készült. Az Igaz mese a karácsonyról című kötetben nem kisebb név vállalkozik az újramesélésre, mint Lackfi János, aki tucatnyi gyerekkönyv jól ismert szerzője. A frissen indult Mesepogácsa könyvsorozat első darabja is egyben az Igaz mese…, mely a kisebb ovis korosztályt célozza meg.
Már az elején elárulhatom, hogy Lackfinak sikerült a 3+ korosztály számára jól fogyasztható formában újramesélnie Jézus születését. A siker fokmérője számomra mindig az, hogy a gyerekeknél mekkorát szól egy könyv.
Minden azzal kezdődött, hogy a minap egy nagy, még olvasásra váró könyvpakk legeslegközepéből kihúzta a négy és féléves gyermekem ezt a kis kötetet, és odanyomta a kezembe vacsora előtt, hogy „ezt olvasd, Anya, belelapoztam és ez olyan szép!” Valóban láttam a napokban a szőnyegen üldögélni, ahogy Horváth Ildi angyalábrázolását nézegeti, majd hosszan tanulmányozza az első dupla oldalra került istenarcot, s azt a magasba nyújtott kezet, amelyen fia fehér, arcvonások nélküli szellemalakja áll.
A történetmondás az illusztrációval szépen egybecsengve a következőképpen indul:
A hatalmas Isten nagyobb minden óriásnál…
Gyermekem tátott szájjal, meredten figyelt. A kezében a vajas pirítósról szinte égzengéssel hullott a tányérra vissza egy morzsa a nagy csendben, ekkor láttam, hogy mehetünk tovább. Már az első mondat és az első vizuális benyomás olyan erős, hogy innen igazán érdemes egy ilyen jól ismert történetbe belevágni, mert nem fogjuk elunni magunkat.
Aztán következik az apróság számára a másik nagy élmény, megtudjuk ugyanis, hogy Isten nem más okból küldi le fiát onnan a puha, biztonságos kézmelegből, minthogy „találkozzék a gyerekekkel meg a felnőttekkel.”
Látom a gyermek szeméből, hogy a felnőttek neki nem nagyon számítanak. Őt már most elvarázsolta, hogy Isten gondolt rá, őrá, aki gyermek, és hozzá, valamint gyermektársaihoz küldi le Jézust. A későbbiekben olyan lendületes, laza történetmondással van dolgunk, annyira olvastatja magát a rövidke történet, hogy a könyv becsukása után következik az a fajta dicséret, ami tulajdonképpen a csalódottságból születik: „csak ilyen picike volt, Anya??? Akkor olvassuk gyorsan újra!”
Lackfi úgy próbálja meg a történet fontos pontjait elmesélni, hogy megoldási kulcsot is ad a kezünkbe, azoknak a szülőknek a kezébe, akik ezt így, ennyire életközelien nem tudnák fejből újramesélni. Talán olyan nagyon ismerjük, olyan sokszor hallottuk, annyira belénk ivódott, hogy nem vesszük észre azon pontjait, amelyeket mi is csak felnőtt fejjel értettünk meg, vagy amelyekre mi magunk sem figyeltünk fel eddig. Vagy lehet az is, hogy túlságosan tiszteljük úgy, ahogy van.
Lackfi fontosnak tartja például az angyal Máriához érkezésekor hangsúlyozni, hogy érdemes belegondolnunk, ez milyen döbbenetes pillanat lehetett, és a legkevésbé sem mindennapi dolog.
Képzelhetitek, hogy meglepődött, mikor egyszeriben egy szárnyas-tollas, fényes angyal röppent be az ablakon. Mi már akkor elámulunk, ha egy kis veréb beszáll a házba, nem? Hát még egy igazi angyal! Nem semmi!
Mária ráadásul nem valami elérhetetlen alak, akiről nem is tudjuk, mit gondoljunk, hiszen az angyal érkezésekor egészen hétköznapi dolgokat csinál, éppen olyasmiket, amiket a mesehallgató gyermek anyukája, apukája is nap mint nap.
Mária éppen otthon szöszmötölt… Mosogatott. Főzött. Takarított. Vagy ilyesmi.
Lackfi arra is kitér, hogy a gyermek korábbi meseolvasásainak köszönhetően ismertté vált egyik gyakori történetséma (a szegény ember és a gazdag ember között mély, mégis a mesékben gyakran gyorsan eltűnő határvonal húzódik) itt nem működik. Vagyis nem úgy alakul a történetben Mária sorsa, ahogy sok más mesében, történetben szokott alakulni. Isten nem emeli ki Máriát a szegénységből és a nehéz sorsból azért, mert az ő pocakját szándékozik megérinteni.
Azt hihetnétek, hogy Isten keresett Máriának egy gazdag férjet, így ő lett a szegény lány, aki… egyszeriben drága ruhákat hordhat, drága autón jár, és palotában lakik. És hétezer szolga szaladgál körülötte, és ha babája születik, egyik pelenkát hoz, másik popsikenőcsöt, harmadik rugdalózót, negyedik cumisüveget, ötödik orrszívót, hatodik vitamint, hetedik…
Emellett azzal is szembesíti itt a gyermeket, hogy ez az általa jól ismert világ: popsikenőcs, orrsziporszi, vitamin, cumisüveg stb. a gazdagság egy formája, hogy ez nem magától értetődő életminőség. Tudatosítja, hogy volt és van is a világnak egy jelentős része, ahol ez maga a gazdagság, a jólét, a luxus. Karácsony közeledtével pedig igazán ránk fér ilyesmiken elgondolkodni, felbecsülni, és megbecsülni, amink van.
Már csak egy dolgot emelnék ki a kötettel kapcsolatban, hogy milyen szép és szintén mennyire életközeli annak kiemelése, amikor Mária zavarba jön az angyal bejelentésétől, miszerint ő lesz Isten fiának édesanyja. Ez ugyanis nem fér össze Mária addigi tudásával a fogantatásról. Nézzük csak meg ezt a beszélgetést, milyen finoman oldja meg Lackfi, és milyen szépen és egyszerűen oldja fel a zavart az angyal.
- Na de hogy lehet ez? Még férjhez se mentem, és Józseffel nem bújtunk annyira össze, hogy babánk születhessen…
- Nem gond, az Isten megérinti a pocakodat, és beköltöztet oda egy kisbabát, akinek Jézus lesz a neve, és ha felnő, az összes embert nagyon fogja szeretni. Van kedved hozzá?
Az ilyen és ehhez hasonló, talán apróságnak tűnő megoldások miatt nevezhetjük újramesélésnek, parafrázisnak ezt a történetet. S éppen ezek miatt érdemes ismét gyermekeink kezébe adni azokat a köteteket, meséket, történeteket, például Jézus születésének történetét is, amelyekről azt hittük, már elég jól ismerjük őket.
Cím: Igaz mese a karácsonyról
Szerző: Lackfi János
Illusztráció: Horváth Ildi
Kiadó: Cerkabella Könyvek Kft.
Év: 2020
Oldalszám: 28
Korosztály: 3+
Még több karácsonyi gyerekkönyvet keresel? Évek óta folyamatosan gyűjtjük neked a legjobbakat!
