Óriás örömömre az Égigérő oldalán időről-időre helyet adhatunk a mesékkel, gyerek- és ifjúsági könyvekkel foglalkozó szakemberek írásainak is. Ezúttal Hódi Kata meseterapeuta, tanár, három gyermek anyukája és egy csodás mesekönyv, a Pipacsos mesék szerzője lepett meg bennünket egy írással, melyben olyan témáról hoz nekünk gondolatébresztőket, amiről talán a legtöbb szó esik a szülőkkel közös munkája során: a mesék fejlesztő szerepéről.
Mire figyelj a gyermekednél szülőként?
Hogy ne szorongjon, ne legyen agresszív, se túlzottan versengő, konfliktuskerülő, vagy épp irigy, jól be tudjon illeszkedni a kortársai közé, legyen önálló, bátor, kitartó és kreatív, miközben tudja kezelni az érzelmeit, betartja a szabályokat és úgy összességében legyen kiegyensúlyozott.
Kihagytam valamit? Biztosan.
Ahogy a gyermekpszichológiai vizsgálatok hatására egyre többet megtudunk a gyerekek belső működéséről, a lehetőségekkel együtt a szülőkre nehezedő – maguk vagy környezetük által rájuk helyezett - nyomás is egyre nagyobb lesz. Ha megnézzük a fenti felsorolást, egészen biztosan találunk közte olyan területet, amelyben a saját gyerekünk is rászorulna némi segítségre. Ma már számtalan fejlesztő módszer elérhető - egyéni vagy csoportos formában is - és miközben a kitartó és következetes, szakember által vezetett közös munka eredményei tagadhatatlanok, előbb-utóbb sokunkban felmerül a kérdés, hogy muszáj mindig mindennek „fejlesztenie”?
Tényleg kell az, hogy még a mesékkel is folyamatosan fejleszteni akarjuk a gyerekeket?
Nem, NEM KELL.
Mondom ezt úgy, hogy magam is pedagógusként végeztem, három saját gyerekem van, írtam egy mesekönyvet és évek óta meseterapeutaként dolgozom. A meseterápia a mesék tudatos használatát jelenti, amikor egy adott élethelyzetet, problémát egy jól megválasztott mese segítségével veszünk górcső alá. Szülőként persze nem feladatunk, hogy minden egyes meghallgatott meséből komplett foglalkozást tartsunk a gyerekeinknek, sőt! A jó hír az, hogy a mese akkor is teszi a dolgát, ha egyszerűen „csak úgy” elmondjuk, felolvassuk. És éppen ez a lényeg.
Ugyanis minden egyes mesében megvan a lehetőség, hogy valami több legyen belőle. Amit szülőként érdemes eltanulnunk a meseterápiából az az a felismerés, hogy ha egy adott probléma kapcsán tudatosan választjuk ki az aznapi mesénket, sokkal könnyebben tudjuk majd bevonni a gyerekeket egy érdemi beszélgetésbe.
Óvodai vagy iskolai beilleszkedés? Testvérféltékenység? Önbizalomhiány? Félelem a sötétségtől, a kirekesztettségtől vagy akár az elmúlástól?
A mesék a maguk szelíd, de hathatós módján, a gyerekek legtermészetesebb nyelvén szólnak hozzájuk, hogy meg tudják fogalmazni - és meg is akarják osztani - azt, amit máskülönben nehéz lenne szavakba önteni. Nem kell mindig problémákat boncolgatni, világot megváltani. De ne felejtsük el, milyen csodálatos eszköz van a kezünkben!
De a rendszeres mesélésnek a történetek témájától függetlenül is számtalan pozitív hatása van!
Már önmagában a rendszeresség is nyugtatóan hat a kicsikre, hiszen tudják, ha ki is akarna fordulni a világ a négy sarkából, akkor is ott lesz az az esti 10-20 perc közösen, anyával vagy apával. Sőt, ha jobban belegondolunk, ez éppolyan megnyugtató lehet a szülők számára is. Ami engem illet, erre a rituáléra én is jó szívvel hagyatkozom nap mint nap: ahogy minden egyes este kiszámíthatóan, kőbe vésett programpontként, vacsora és fürdés után összebújunk a nagy kanapén, betakarózunk, és kinyitjuk az aznapi könyvet. Szenteste is, a nyaraláson is, vendégségben is, és akkor is (sőt, akkor főleg!), ha előtte nehéz, veszekedős napunk volt.
Már a kiindulási helyzetben is nyert ügyünk van. A hozzám forduló szülőknek mindig ezzel kezdem: az a jó a mesélésben, hogy ha figyelünk a meseválasztás során az ajánlott korcsoportra, igazából nem tudjuk elrontani. Amikor leülünk a gyerekekkel és belekezdünk a történetbe, a legdrágábbat adjuk nekik: az időnket és teljes figyelmünket. És még csak ezután jön az a sok-sok extra hozadék, amit maga a mesehallgatás ad egy kisgyereknek.
Hogy csak néhányat említsek:
- erősíti a szülő-gyerek kapcsolatot
- oldja a szorongást
- jó hatással van a szövegértési képességre
- a logikai gondolkodásra és a verbális kommunikációra
- gazdagítja a fantáziát
- együttműködésre tanít
- rávilágít az ok-okozati viszonyokra
- növeli az empátiát
- ismereteket közöl
És még sorolhatnám a végtelenségig. Hogy ezek közül melyik a legfontosabb, azt mindenki döntse el maga.
Ilyen értelemben tehát a mesehallgatás már önmagában fejleszt. Akkor is, ha „csak úgy” olvasunk fel vagy mondunk el egy történetet. Ünnepeljük a „csak úgy mesélést”, és ne érezzünk lelkifurdalást egy pillanatig sem, ha épp nem sikerült túl épületes olvasmányt választanunk.
Ha tehát az a kérdés, hogy tényleg KELL-E MÉG A MESÉKKEL IS FEJLESZTENI a gyerekeket, a válasz az, hogy nem, NEM KELL. DE szükség esetén, LEHET!
Korábbi írásom Kata könyvéről a Neveljünk olvasókat! csoportban:
Különleges könyvet kaptam tegnap és annyira oda és vissza vagyok, hogy már ma meg akartam nektek mutatni. Sokan kerestek barátokkal, barátkozással foglalkozó történeteket. Olyan kisgyerekekről számoltok be, akik túl félénkek nyitni mások felé és vannak olyanok is, akik túl nagy elánnal teszik ezt. Aztán ott vannak azok a kis ovisok vagy kisiskolások is, akik nyitnának, a módszereik sem elvetendőek, de valahogy mégsem találják a helyüket az óvodai vagy iskolai közösségben, talán éppen a többi gyerek elzárkózása miatt. És valljuk be, az is előfordul, hogy éppen a mi gyerekünk az, aki miatt egyik-másik kisgyereknek nem megy a beilleszkedés.
Kata három meséje a Pipacsos mesék című gyűjteményben - a hétfejű sárkányok birodalmában élő hatfejű kissárkányról, a kutyák barátságára vágyó postáskisasszonyról és az állatok nyelvének összekutyulásásáról - nem csak egyszerű történetek a barátokról és a barátkozás művészetéről. Kata három gyermek anyukája és meseterapeuta, akinek mottója: MESÉLJ, HOGY MESÉLJEN! és első mesekönyve segít is nekünk, szülőknek és gyerekekkel foglalkozó szakembereknek ezt ügyesen, okosan kivitelezni.
Tapasztaltátok már ti is, hogy a kicsiknek sokszor az esti összebújás, mesélés közben/után ered meg a nyelve? Hogy az ovi vagy iskola után nem igazán szívesen mesélnek a napjukról, de ha egy jó történetet hallanak, ahhoz lelkesen fűzik hozzá a saját tapasztalataikat vagy mondják ki kétségeiket, bánatukat? Kata nem csak hogy három olyan történetet mesél a gyerekeknek és nekünk, melyek a barátszerzésben, beilleszkedésben, saját maguk és mások elfogadásában, meghallgatásában segíti a gyerekeket de szakemberként a szülőknek, nevelőknek és a gyerekeknek is ad "feladatokat" melyekkel még mélyebben elmerülhetnek ebben a mesés világban és felszínre hozhatják a történetek által már megpiszkált érzéseket, gondolatokat.
A kötet mindhárom meséje remek, de a harmadik "A leghasznosabb tudás" számomra az egyik legjobb mese, amit az utóbbi években olvastam. Ahogy a veszekedő állatok nyelvét egy varászlattal összekeveri a Manókirály és az állatoknak nem egymást túlkiabálva hanem szépen csendben, egymásra figyelve kell megsütniük a Manókirály kiengesztelésére szánt süteményt, ahogy a kis bagoly, aki eddig az éjszakai élete miatt kimaradt az erdei társaságból, de itt most fontos szerephez jut és nem fél azt vállalni... Hát én ettől odavoltam! Akik régóta követik az Égigérőt, azok már tudhatják mekkora a rajongásom Fésűs Éva iránt. Hát, ezt a mesét olvasva bizony ő is eszembe jutott.
Biztos vagyok benne, hogy fogunk még beszélni erről a könyvről, ami nem mellesleg nem csak okos, de Sebők Orsolya csodás akvarellképeinek köszönhetően rendkívül szép is - és már meghívtam hozzánk a szerzőt is egy beszélgetésre, hogy jobban kitanuljuk, hogyan tudjuk a mesékkel elérni, hogy a kicsik nyelve megeredjen és megosszák velünk örömüket, bánatukat, véleményüket, tapasztalásaikat a mesélés varászlatos hatására.
Jó szívvel ajánlom figyelmetekbe ezt a mesekönyvet!
Kép: Adam Winger on Unsplash
