Szóval az úgy volt, hogy olyan sok újdonság érkezett hozzám a júniusi könyvhét után, hogy a nagy olvasgatásban, lapozgatásban elfelejtettem összeállítani és megmutatni nektek a júniusi gyerek- és ifjúsági könyvek újdonság listáját. (Micsoda csavar, igaz?!) Ami azért is szomorú, mert így összeállítva, életkorilag besorolva látszik igazán, milyen erős is volt ez a hónap, így nagy kár lett volna lemaradni róla.
Zenélős Pepe könyvek rajongóinak jelzem, hogy a sorozat kiadója a Geopen Kiadó most 12 nép zenéjéből hozott a legkisebbeknek kóstolót, Népek zenéi címmel. A Mi micsoda frissen megjelent Kicsi világ-sorozatának részeit már mutattam az insta oldalunkon, a Babilon kiadó rögtön 4 fontos témával indított: ovikezdés, szobatisztaság, éjszakai félelmek, érzelmek. Czernák Eszter Panka-sorozatát igen kedveljük, nagy öröm, hogy érkezett egy tengerpartos, nyaralós rész, Ne szaladj el, csigaház! címmel.
Kánikulában bent csücsülős időkre, hosszú utakra remek szórakozás lehet Agócs Írisz Vonalból kimenni ér! foglalkoztató könyve. Korosztályilag talán a legerősebb a kezdő olvasóknak érkező könyvek sora. Az Elefánt a Bakonyban két könyvecskéje, az ovis korból már jól ismerhető Szamócka-sorozat nagybetűs, szótagolós része vagy az Olvass Borival!-sorozat újdonsága remek választás az első osztály utáni nyárra. Képregényekért is rajongok erősen, így feltétlenül meg kell említenem a Nor vakációját, melybe a kiadó oldalán bele is tudtok kukkantani. Szintén ennek a korosztálynak (8-11 évesek) remek választás a Pate-sorozat vagy a Kihaltkák című könyv. De ha valami klasszikusabbat, békebeli hangulatot árasztó, mégis szórakoztató, izgalmas olvasmányt kerestek, feltétlenül mutassátok meg a gyerekeknek a Manó Könyvek Új kedvencek-sorozatát. A most megjelent A balatoni sellő is csodás olvasmány de a sorozat eddig megismert összes részét ajánlom. Az egyik legerősebb, legjobb friss sorozat a magyar ifjúsági könyvpiacon...
És a többi, és a többi, és a többi... Ahogy sorolom a kedvenceket, azt veszem észre, egyre csak jönnek elém a feltétlenül megmutatásra érdemes kiadványok. És ha mindent kiemelek, akkor meg mi is az értelme a kiemelésnek, ugye! Nézelődjetek, válogassatok, mutassátok meg a listát a gyerekeknek. Bízom benne, hogy találtok kedvetekre való könyveket!
Oh, még egy! A lista végén egy kakukktojást is találtok, de fontosnak tartottam megmutatni. Nem gyerek- vagy ifjúsági könyv de Peer Krisztina és Kele Fodor Ákos Kibeszélős könyve javaslatokat hoz szülőknek, hogyan lehet az élet nehéz pillanatiban (válás, betegség, bántalmazás, függőségek...) átbeszélni a problémákat a gyerekekkel. Krisztinával már volt szerencsém beszélgetni gyerekkönyv-ügyben az Égigérő facebook oldalán, remek szakembernek tartom, érdemes meglesni, mit ajánl nekünk.
Legkisebbeknek
Reggeltől estig (Montessori babáknak) (Geopen kiadó)
0-12 hónapos korig
Lapozgassátok együtt ezt a Montessori-módszer szellemében összeállított kis könyvet!
Míg kisbabád a fekete-fehér képeket nézegeti, észreveszi a pirossal kiemelt apró részleteket is, és így kezdi felfedezni az ellentétek világát.
A sorozat most megjelent további részei: Ellentétek, Járművek, Gyere utánam!
Első képes babalexikonom (Scolar Kiadó)
Ruhák, játékok, fürdőszobai kellékek, ennivalók, kerti növények, állatok - ebben a lapozóban megtalálhatók mindazok a dolgok, amelyekkel a kicsik életük első néhány évében találkozhatnak. A képes lexikont nézegetve könnyű megnevezni a tárgyakat, és beszélgetni róluk, így észrevétlenül fejlődik a kisgyerekek szókincse és beszédkészsége.
Apró léptekkel a nagyvilág felé: 12-18 hónapos gyerekeknek
Népek zenéi – Kis zenélő könyvem (Geopen Kiadó)
Utazd be gondolatban a világ országait!
Görögország, Mexikó, India, Egyiptom, Hawaii, Japán, Szenegál... Hallgass bele a világ népeinek zenéibe!
12 ország - 12 zene - 12 kép
1 éves kortól
Andera Weller-Essers: De jó az oviban! (Mi micsoda Kicsi világ-sorozat) (Babilon Kiadó)
Luca boldogan megy oviba, mégis kicsit nehéz a búcsúzás anyától. De nincs idő szomorkodni, annyi klassz dolog történik az oviban.
A Mi MICSODA Kicsi világ sorozat bájos kötete elmeséli Luca első napját az óvodában. Az átélhető, kedves történet segíthet leküzdeni az oviba lépő kisgyerekeknek az első napok nehézségeit. Olvassátok csak el, hogy Luca milyen jól érezte magát, és menjetek bátran oviba!
A sorozat most megjelent további részei: Pisilnem kell!; Minek örülök, miért haragszom?; Mit rejt az éjszaka?
Ovisoknak
Érzelmek (Tudj meg többet!) (HVG Kiadó)
Öröm, szomorúság, félelem vagy düh?
A különböző érzelmeket és ismerős élethelyzeteket bemutató könyv segít a gyerekeknek érzéseik felismerésében és kifejezésében, növeli az önbizalmat, fejleszti az empátiát. A kedves rajzokkal illusztrált történetek és a felnyitható ablakok jó alapot nyújtanak az érzelmekkel kapcsolatos beszélgetésekhez.
Berg Judit: Nem félek a víztől! (Vilkó és Lile-sorozat) (Lampion Kiadó)
Berg Judit óvodásoknak szóló sorozatában a Lengemesék főszereplői pont olyan élethelyzetekbe kerülnek, mint a mai gyerekek.
Amikor Lile kicsi volt, félt a víztől: nem merte beledugni az arcát. Ám egy nap Vilkó megtanított neki egy mókás trükköt, és most már a lány is kész búvár!
Egy másik alkalommal Vilkó kíváncsisága okoz nagy bajt: elárasztja vízzel egy ürge otthonát. A lengefiú segít kiszárítani a csuromvizes járatokat, és közben összebarátkozik a föld alatt élő, kezdetben morcos állattal. A mese a felelősségvállalásról szól, hiszen ha hibázunk, azt jóvá is kell tennünk.
A népszerű Lengemesék szerzője ebben a sorozatban Vilkó és Lile kiskoráról mesél kedves, vidám, mégis tanulságos történeteket a 2-4 éves korosztály számára.
Fenyvesi Orsolya: A varázsmododó; A nagy vihar (Miri-sorozat) (Babilon Kiadó)
Miri hétköznapi ovis kislány. Vagy mégsem? Az biztos, hogy a hétköznapjait át meg átszövi a varázslat, és egyszer csak minden rossz jóra fordul.
Fenyvesi Orsolya meséit Miklya Emese illusztrációi keltik életre.
Miri akar, de nem engedik. Miri hiába tudja, ha nem értik. Miri szeret, Miri fél, Miri sóvárog.
Ha anya megérti végre, hogy az nem mogyoró, hanem igenis varázsmododó, akkor egy csodás nap veszi kezdetét. A sötétségben pedig az őrzők vigyáznak ránk.
Fenyvesi Orsolya meséi egy bűbájos kislányról szólnak, akinek határtalan fantáziája és az őt körülölelő szeretet segít megbirkózni a hétköznapi nehézségekkel. Miklya Emese illusztrációi varázslatos világba reppentenek.
Minden óvodásnak szüksége van egy kis varázslatra a hétköznapokban!
Julia Donaldson: A csiga és a bálna (Pagony Kiadó)
„Akiről ma szól a fáma, Egy kis csiga meg egy bálna.” Egy kis csiga utazni és világot látni vágyik szerencséjére felveszi őt egy óriás bálna, így a csiga eljuthat messzi-messzi tájakra. A világ nagy, ő pedig nagyon pici… de ha bajba kerül a nagy barátja, talán épp egy parányi csiga lesz az, aki segíteni tud rajta!
Julia Donaldson és Axel Scheffler egyik legrégibb klasszikusa kicsiknek és nagyoknak.
Tomasovszki István: Naprendszer (Articity Kiadó)
Kedves gyerekek!
Földünk nem magányos planéta, hét társával, különböző méretű és tulajdonságú bolygóval együtt rója köreit pályáján évmilliárdok óta. Ha vállalkozó kedvűek vagytok, most szkafanderbe bújhattok az űrutazó rókákkal, és bejárhatjátok az emberiség, és persze a rókák tágabb otthonát, a Naprendszert.
Kedves szülők, nagytestvérek, nagyszülők!Vigyétek el a kisebbeket planetáriumba, csillagizsgálóba, vagy csak feküdjetek ki a csillagos ég alá a fűbe egy pokrócra, egy szép nyári éjjelen, távcsővel a kezetekben, mert páratlan élményben lesz részetek! Az égbolt szépsége egész életetekben elkísér majd, és talán mindannyiótokat, korosztálytól függetlenül, rabul ejt egyszer. Mint annak idején engem...
Czernák Eszter: Ne szaladj el csigaház! (Panka-sorozat) (Pagony Kiadó)
Karúszók, naptej, kagylók, homokvár, napsütés - minden családi nyaralás és a Ne szaladj el, csigaház! elengedhetetlen hozzávalói.
Czernák Eszter meséiben az örökké kíváncsi Pankával a tengerpartra utazhatunk, végigizgulhatjuk vele a hosszú autóutat, rácsodálkozhatunk a tenger végtelenségére, megismerkedhetünk új állatfajokkal, és még egy hajókiránduláson is részt vehetünk.
A kötet meséit öröm olvasni, ha mi is utazni készülünk, de képesek arra is, hogy az otthonunkba varázsolják a nyaralások hangulatát anélkül, hogy kitennénk a lábunkat a házból.
Nagy ovisoknak és kisiskolásoknak
Agócs Írisz: Vonalból kimenni ér (Pagony Kiadó)
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy folt.
Nem is egy volt, sok volt. Sok-sok paca volt.
Ha mindegyik pacának adtál egy jó nevet,
Összeáll hamar a pacahadsereg.
Pacaország tarka virágos díszben áll,
Megválasztottak téged, te vagy pacakirály!
Hát szeresd a pacákat, szeresd a foltokat,
Színezz, fess és rajzolj belőlük jó sokat!
- Marék Veronika
Ez a könyv az alkotás legfontosabb és legelengedhetetlenebb alkotóeleméről, az alkotókedvről szól, illetve arról, hogy hogyan őrizhetjük meg ezt az alkotókedvet, elengedve minden olyan blokkoló és gátló mondatot, ami akadályt gördít a szabadon kísérletező rajzolás, festés elé.
Találtok majd a könyvben úgynevezett "szabad pacás oldalakat", ahol akár egymástól függetlenül, akár egy nagy összefüggő képet alkotva lehet garázdálkodni a festékfoltokkal, és olyan oldalpárokat is, ahol a saját kis lényeiteket beletervezhetitek egy dzsungelbe, tengerbe, vagy akár a városi forgalomba.
Azoknak a jutalma pedig, akik elég bátrak, hogy telerajzolják az oldalakat, egy olyan különleges és egyedi kötet lesz, amiből csak egyetlenegy létezik a világon.
(Agócs Írisz)
A szerző saját foltjaival
Turi Lilla: Ha a zsiráfok… (Csimota Kiadó)
Vajon milyen lehet a világ felülnézetből, és mit sejthet erről egy óvodás, aki még a konyhapultot is csak a sámliról éri fel? A 2019-es Év Illusztrátorának harmadik könyvében a zsiráfoké a főszerep, akiknek a városában minden nagyon zsiráfi, kivéve, ami mégiscsak emberi. Néha szórakoztató, máskor kiábrándítóan emberi életükről szólnak Turi Lilla karakteres vonalvezetésű, intenzív színvilágú és humoros grafikái.
A könyv arra invitál, hogy néha próbáljunk ki olyan nézőpontokat is, amik nem a sajátjaink, hogy jobban értsük egymást, és a világot, amiben létezünk. Legyünk elég bátrak ahhoz, hogy - hol messzebbről, hol közelebbről, hol pedig egészen magasról - szemléljük az életünket.
Ellis Kaut: Pumukli esti meséi (Pumukli-sorozat) (Cicero Kiadó)
Még a koboldoknak is ágyba kell bújniuk esténként. De talán még egy utolsó csínyre jut idő... A csibész Pumukli esti meséivel vidám véget ér a nap, és szép és kalandos álmok követik.
Ellis Kaut klasszikus meséit Uli Leistenschneider három új története egészíti ki.
Takács Viktória: Lakodalmas (Scolar Kiadó)
Képzeld, férjhez megy a keresztmamám! – ezzel az örömhírrel fogadja Emma a barátnőjét, Annát egy derűs nyári napon. S hogy az öröm még teljesebb legyen, a kislányokat koszorúslánynak is felkérte az ifjú pár! Hú, milyen izgalmas! De mégis mi fog történni a nagy napon? Hogyan zajlik a ceremónia, a menyasszony és a vőlegény összeadása, és mi várható a lakodalmon? Vajon lesz leányrablás, menyasszonytánc? A bájos történetben felelevenednek a hagyományos magyar esküvői tradíciók éppúgy, mint a napjainkban terjedő szokások. És a mese sem marad el: a közelgő esemény olyan nagy izgalommal tölti el a gyerekeket, hogy elhatározzák, esküvőt rendeznek ők is, mégpedig Mackó úrnak és Cica kisasszonynak. A hazai szokások, jeles napok, különleges hagyományok megismertetése a gyerekekkel igen fontos feladat – Takács Viktória gyönyörűen illusztrált története e vállalás jegyében született meg. A Hagyományaink sorozatban olyan ünnepeket dolgozott fel eddig, mint a betlehemezés, a mohácsi busójárás, a húsvét, a pünkösd, a lucázás, a szüret…
Kollár Árpád: Szuperhősök a klinikán (Csimota Kiadó)
Ezen a klinikán bizony bármi megtörténhet!
Egy plüssmajom ellopja a csillámos lufidat? Balettozol a tenger fenekén? Legyőzöd Katéter Herceget a nagy robotháborúban? Egy beszélő infúziós állvány hajol föléd ébredés után?
Itt az orvosok, az ápolók és titkos segítőik mindent megtesznek, hogy a gyerekek gyorsan meggyógyuljanak. Makidoki és vicces csapata pedig arról is gondoskodik, hogy cseppet se unatkozzanak a pityegő műszerek között.
A történetek igyekeznek eloszlatni a félelmet a zord kórházi osztályokról, és ismerettel szolgálni a szóban forgó betegségekről. A Szuperhősök a klinikán izgalmas gyógyulástörténetei bepillantást nyújtanak egy valódi intenzív osztály nem mindennapi életébe, ahol nagybeteg kisgyerekek gyógyulnak, és minden napban benne van a csoda lehetősége és a remény a gyógyulásra.
Dr. Nick Crumpton: Minden, amit a miniszörnyekről tudtál, hamis (Móra Kiadó)
Úgy véled, mindent tudsz, amit tudni érdemes a rovarokról és más apró élőlényekről? A százlábúaknak száz lábuk van? A méhek valóban elpusztulnak, miután beléd döfik fullánkjukat? Igaz, hogy alvás közben a szádba mászhat egy pók?
Földünkön annyiféle rovar él, hogy lehetetlen teljesen kiismerni őket. De azért van egy jó hírünk!
Legyen szó a ganajtúrók tájékozódásáról vagy a csótányok elpusztíthatatlanságáról, gazdagon illusztrált, tudományos igénnyel megírt könyvünk érdekes tényeinek ismeretében magad is e fantasztikus állatcsoport szakértőjévé válhatsz!
Dániel András: Mindenki mászkál (Pagony Kiadó)
Nem tudom, te hogy vagy vele, de az én fejemben időnként elég nagy a jövés-menés! Különös alakok lökdösődnek meg kerülgetik egymást odabent, mint hétköznap délután a járókelők egy forgalmas városi utcán. Időnként megtörténik, hogy csak úgy, firkálás közben kisétál valamelyikük egy papírdarabra - mondjuk amikor telefonálok, gondolkozom, bambulok, vagy olyasmire kéne figyelnem, ami untat egy kicsit. Csakhogy, mint te is tudod, a firkák többnyire a papírkosárban végzik, jobb esetben egy fiók mélyén. Úgy éreztem, ezen változtatni kell! Ebből lett ez a könyv, ahová beengedtem a fejemben és a papírfecniken nyüzsgő alakokat - tegyenek-vegyenek szabadon, ahogy jólesik nekik!
Te pedig nézegethesd őket, és akár kitalálhasd a történetüket is. Mert története mindegyiküknek van, abban biztos vagyok!
Beh Mariann: Fűszermesék (Boook Kiadó)
A Fűszermesék két testvérpár - Mati és Lori, valamint Ella és Rozi - egymáshoz tett nyári utazásának történetéről szól, melyet különleges fűszernövények és a felhasználásukkal készített finomságok illata leng be.
Miközben a négy barát felejthetetlen napokat tölt egymással, fontos dolgokat tanulnak meg a fűszernövények és ehető virágok varázslatos világáról: például hogyan lehet távol tartani a vakondot barátságos módon kedvenc növényeinktől, hogyan készíthetünk egyszerűen sebgyógyító körömvirág-krémet, mely növények érzik jól magukat cserepekben, vagy hogy milyen növény a kerti sarkantyúka és a sáfrányos szeklice. Ebben a könyvben még a főszereplők kedvencei is egy-egy növény nevét viselik: Fahéj és Füge is részesei a kalandoknak! S ha kedvet kaptál egy kis kertészkedésre, a könyv végén informatív fűszernövény-kisokos segít megvalósítani álmaid kiskertjét.
A könyv szerzője, Beh Mariann ketészmérnök, két kislány anyukája, a Bazsalikomos kert márka megálmodója és tulajdonosa. Kedvenc fűszernövényeiből és ehető virágaiból több éve készíti különleges fűszer- és teakeverékeit. Emellett a nagy sikerű A kert konyhája és Levendula c. könyvek szerzője.
Meglepetés receptekkel!
Kisiskolásoknak
Lackfi János: Aranyalma, zsák zsizsik (Móra Kiadó)
A kötet különlegessége, hogy az anyanyelvi nevelést segítő kedves, vicces szövegeket játékos feladatok kísérik. A kötet felszabadult szórakozást, s egyben gyakorlást jelent az írás-olvasás elsajátításán fáradozó kisiskolásoknak, akiknek a kreatív feladatok megoldásával saját, személyre szabott ábécéskönyvük lesz.
A bravúros szövegeket jó szívvel ajánljuk a versmondó versenyre készülő nagyobb gyerekeknek, és az egész családnak - egy felhőtlen, kacagós, közös olvasásra.
Stefanie Dahle: Szamócka – Vidám varázsmesék (Olvasni jó!-sorozat) (Manó Könyvek)
Csiga anyó véletlenül elvarázsolja Szamócka egyik bokrát. Most aztán minden szamócának más íze lett: az egyik csokoládé-, a másik vaníliapuding-, a harmadik meg kolbászízű.
Mindenki nagyon kíváncsi a különleges gyümölcsökre. Szamócka kihirdeti, hogy aki jelmezben érkezik hozzá, és beledobja a nevét a varázsdióba, azok közül egy valakit kisorsol, aki megkóstolhat egy elvarázsolt szamócát...
Vajon ki lesz a győztes?
Komjáthy Nessie: Elefánt a Bakonyban 1-2. (Babilon Kiadó)
Micsoda?! Elefánt a Bakonyban? Hogy került oda? Betti és Marci osztálykirándulása nem egészen úgy alakul, ahogy tervezték. Vajon sikerül-e segíteni az elefántnak, megbékíteni a libákat, és megnyugtatni Timi néni háborgó gyomrát?
Komjáthy Nessie mini meseregényeinek főszereplői városi gyerekek, bakonyszenterzsébeti színes otthonkás Bözsi nénik, no meg Puki, az elefánt.
A kezdő olvasóknak szóló könyvsorozat újabb része.
Négy fejezet, könnyen érthető szöveg, nagy méretű betűk, vidám illusztrációk, a végén szövegértést segítő feladatok.
Julia Boehme: Bori és a szemtelen szárnyasok (Olvass Borival!) (Manó Könyvek)
Bori nagyon boldog, mert újra egy teljes hétvégét tölthet egy igazi tanyán!
Végre találkozhat ismét Annikával, a barátnőjével és azzal a sok állattal, akik a farmon élnek. Örömmel segít az állatok etetésében, együtt lovagolnak a mezőn, Bori még a traktorba is beülhet. A fárasztó nap végén a lányoknak remek ötletük támad. Mi lehet annál jobb, mint a friss szénával megrakott padláson aludni?
Az éjszaka ugyan kalandosra sikerül, de nem kell félniük, mert szerencsére Annikáéknál élnek a világ legjobb házőrzői!
Várszegi Adél: A papagáj, akit Péntek Tizenharmadikának hívtak (Csimota Kiadó)
A ló, aki zebra volt szerzőpárosának fergeteges humorú kisregénye A cirkuszi zebrákkal, úgy látszik, mindig történik valami, pedig Zabos másra sem vágyott, mint Mazsola kisasszony híres zabos pitéjére.
De vajon mit tehet egy zebra, ha a legjobb barátja egy papagáj, akit Péntek Tizenharmadikának hívnak, és betegesen babonás. Hogyan sikerül kicsalni a cirkusz további lakóinak közbenjárásával Mitugrálsz József cirkuszigazgató biedermeier szekrénye alól.
Jásdi Juli karikatúrákra emlékeztető grafikáival. Már első olvasóknak is!
Geronimo Stilton: Nem minden sajt, ami bűzlik (Kolibri Kiadó)
Különös kórság kínozza Rágcsália lakóit, minden sajtkedvelőt utolér a baj (és ki ne kedvelné a sajtot ebben a városban?). Cincogó barátommal nyomozásba kezdünk, és a szálak egy gyanús sajtgyárhoz vezetnek. De ki lehet olyan elvetemült, hogy sajthamisítóvá váljon?
A Mulatságos történetek sorozat köteteiben Geronimo Stilton meséli el kalandjait. És ő aztán tényleg soha nem unatkozik! Családjának és barátainak köszönhetően gyakran keveredik igazán bajuszborzoló, ám mindig extraegeresen mulatságos események középpontjába.
És hogy kicsoda Geronimo Stilton? Rágcsáliában született, Egér-szigeten. Diplomamunkáját a rágcsálóirodalom toponímiájából és összehasonlító ősegérkori filozófiából írta. Geronimo Rágcsália legolvasottabb napilapja, a Rágcsáló Hírek főszerkesztője. Az újságot nagyapja, Világjáró Vilmos alapította. Szabadidejében Geronimo 18. századi antik sajthéjdarabkákat gyűjt, de legszívesebben nagy sikerű történetek írásával foglalatoskodik. Könyveit 52 nyelvre fordították le, és több mint 187 millió példányban adták el világszerte.
Tea Stilton: A barátság hajója (Kolibri Kiadó)
Különleges úti napló akad a mancsunkba: egy múltbéli legénység körbehajózta egész Bálna-szigetet! Barátaink segítségével szelet fogunk mi is a vitorlánkba, és a nyomukba eredünk a tengeren. Nem is kezdődhetne jobban a vakáció!
A Cinnfordi kalandok sorozat kötetei öt egérlányról szólnak: Colette, Nicky, Pamela, Paulina és Violet - ők Tea Angyalai! A Cinnford Egyetemen találkoztak, ahová a világ legkülönbözőbb tájairól érkeznek diákok. Ők öten elválaszthatatlan jó barátok lettek, együtt tanulnak, és együtt töltik a szabadidejüket. Cinnfordban az élet mindig tartogat meglepetéseket! A tanórák és sportversenyek mellett mély barátságok és szívet dobogtató szerelmek fűszerezik a hétköznapokat. Ezekről a kalandokról, Tea Angyalainak álmairól és érzéseiről mesélnek a történetek.
És hogy kicsoda Tea Stilton? Geronimo Stilton húga, a Rágcsáló Hírek különleges tudósítója. Sportos, talpraesett, elbűvölő egérlány, aki mindig készen áll arra, hogy kalandos utazásokat tegyen. Útjairól rendszerint szenzációs újságcikkekkel és fényképekkel tér haza. Ügyesen motorozik, és repülőt is vezet. Oknyomozó újságírásról tart kurzust a Cinnford Egyetemen, így kötött barátságot az egérlányokkal - akik rajonganak Teáért, ezért nevezték el magukat éppen róla!
Csájiné Knézics Anikó – Várfalvy Emőke: A csokifaló küldetése (Nyelvkincstár-sorozat) (Móra Kiadó)
Az írástanítás folyamatának hangsúlyos pontja a helyesírás biztos alapjainak lerakása. A csokifaló küldetés című mese és a hozzá kapcsolódó feladatgyűjtemény abban a szellemben készült, hogy a szakmai szempontok maximális figyelembevétele mellett a gyermekek számára élvezetes, könnyen befogadható oktatási eszközként szolgáljon.
A feladatok egymás utáni megoldása során könnyebbé válik a szövegekben való tájékozódás, így tehát folyamatosan fejlődik a szövegértési képesség. A mondatfajták gyakorlása, a beszélő szándéka szerinti értelmezés még könnyebbé válik a kötet használatával.
A folyamatos gyakorlással, a megszerzett tapasztalattal és a növekvő számú sikerélménnyel élményszerűvé, színesebbé válik a helyesírás megtanulása.
8-11 éveseknek
Kyla May: Ki mit tud? (Egy mopsz naplója-sorozat) (Maxim Kiadó)
Ismerd meg a földkerekség legcukibb mopszát!
Név: Buborék Báró
Becenév: Bubi
Szereti: a mogyoróvajat, a játékokat és a gazdiját, Bellát
Nem szereti: Hercegnőt, a macskát és Mogyit, a mókust
Bubi gazdája, Bella Ki mit tud?-ot rendez a kisállatok számára. Bubi alig várja, hogy ámulatba ejtse a közönséget a gördeszkás mutatványaival, nem is beszélve elegáns jelmezéről. De egy másik fellépő is lenyűgöző képességekkel rendelkezik. Vajon KÉT SZTÁR is megfér a tehetségkutatón?
Hamarosan olvashatod Bubi következő kalandját!
Vikingek – Észak rettegett harcosai (Mi micsoda -sorozat) (Babilon Kiadó)
Bár többnyire vadnak és kegyetlennek ábrázolják a vikingeket, távolról sem csak fosztogató harcosok voltak. Akadtak köztük ügyes kézművesek és zseniális hajóácsok. Jóval Kolumbusz előtt eljutottak Észak-Amerikába, és még Elő-Ázsiával is kereskedtek. Mitológiájuk és kultúrájuk a mai napig tömegeket hoz lázba.
A vikingeket mint a középkor kegyetlen hódítóit ismerjük, akik végig fosztogatták Észak-Európát. Pedig rátermett kereskedők, szorgos gazdák, ügyes kézművesek és briliáns hajóépítők is voltak. Merre portyáztak és meddig jutottak el hódításaik során? Ki volt Vörös Erik és Nagy Knut? Miből készültek a vikingek fésűi? Hol volt Haithabu? Mitől különlegesek a viking hajók? Miből állt a viking harcosok felszerelése, és milyen volt a harcmodoruk? Alapítottak-e államot a vikingek? Hogyan teltek a hétköznapjaik? Miről mesélnek a rúnák? Milyennek képzelték el a vikingek a túlvilágot? Ebből könyvből mindent megtudhatsz a vikingekről, ami a filmekből kimaradt!
Timo Parvela: Pate a kincses szigeten (Pate-sorozat) (Cerkabella Kiadó)
Timo Parvela újabb humoros - és egzotikus! - képes kalandregénye, kezdő olvasóknak is!
"Milyen jó, hogy Edu és Pate ilyen remekül kijönnek egymással! Edu soha nem találna ki semmit, ami veszélyes! Hiszen mérnök! Anyunak természetesen igaza volt. Szerintem Edu bácsi a lehető legjobb társaság. Hála neki, talán hamarosan még egy igazi japán börtönbe is eljuthatok, legalábbis akkor, ha addig nem végez velem egy vérszomjas kalóz."
Pate különleges születésnapi ajándékot kap Edu bácsitól, a nagybátyjától: egy szupermodern fémkeresőt és két repülőjegyet Japánba.
Miért a rendkívüli ajándék? Miért éppen Japán? A megérkezés pillanatától kezdve egymást követik a rejtélyes esetek, váratlan fordulatok, izgalmas kalandok, és a történet sem ott fejeződik be, ahol a szálak véget érnek...
Iléana Surducan – Maria Surducan: Nor vakáciája – képregény (cicero Kiadó)
Nor legszívesebben az egész nyarat videojátékozással töltené, de a szüleinek más tervei vannak: elküldik vidéken élő nagyszüleihez, és még a játékkonzolját is elkobozzák...
Nor nagyapja azonban felhőpásztor, és mivel a varázslat családon belül öröklődik, Norra rábíznak egy nyájra való rakoncátlan felhőcskét. Bár először morcosan fogadja a feladatot, hamarosan összebarátkozik Skaijal, egy cserfes lánnyal és Lacival, aki csúzlival vadászik az erdő varázslényeire. A három gyerek együtt keresi az erdő kincseit, és amikor Amnar, a szomszédék kislánya, eltűnik a vadonban, Nor és a barátai indulnak a keresésére.
Minden a feje tetejére áll azonban, amikor egy sárkány-óriás bukkan fel, és ellopja a Napot. Csak a négy gyerek állíthatja meg, és szerezheti vissza a fényt...
A kiskutya, aki tündér akart lenni (A kiskutya, aki...-sorozat) (Manó Könyvek)
Milli, a kis mopsz nagyon elkeseredik, amikor megtudja, hogy a kedvenc parkját be akarják zárni. Hol fog akkor nagyokat futkározni? És hol fog játszani a barátaival? Anna és a családja elhatározzák, hogy nyári vásárt szerveznek, hogy a befolyt pénzből megmentsék a parkot. Igen ám, de Millinek jobb ötlete van: keresnie kell egy tündért, aki hipp-hopp teljesíti a kívánságát!
Vajon hol talál tündért? Próbálkozásai eleinte kudarcba fulladnak, de aztán eszébe jut a megoldás: mi lenne, ha ő maga változna tündérré?
Cressida Cowell: Így neveld a vikingedet! (DAS Könyvek)
Fogatlan a jelentős viking hős, III. Hablaty Harákoló Harald teljesen jelentéktelen sárkánya volt.
De ez nem volt mindig így...
Volt idő, amikor Hablatynak nehezen ment a hősködés, Fogatlannak pedig még nehezebben ment a hősi sárkánykodás. Szófogadatlannak és pimasznak lenni nem olyan könnyű ám, mint amilyennek látszik - olvassátok hát Fogatlan tanácsait ahhoz, hogy neveljük a vikingedet!
2023-ban lesz 20 éve, hogy megjelent az így neveld a sárkányodat sorozat első része. Ennek évfordulójából adjuk most ki az Így neveld a vikingedet című könyvet.
Az Így neveld a sárkányodat sorozat 20 éves jubileuma lehetőséget ad arra, hogy az olvasók és a rajongók újra átéljék a történetet és emlékezzenek a kedvenc karaktereikre és jeleneteikre. Az évforduló arra is emlékeztet, hogy az irodalom varázslatos világa sosem múlik el, és mindig van lehetőségünk arra, hogy az általa nyújtott élményekkel gazdagítsuk az olvasók életét.
Anna Ruhe: A fekete virág rejtélye (Az illatok bűvös patikája) (Alexandra Kiadó)
Luzie Alvenstein csodálatos titkot rejteget: mélyen a házuk alatt rejtett helyiségek sora bújik meg - az illatpatika!
Bűvös illatok készülnek itt, amelyekben nagy erő szunnyad. Mióta felfedezték az illatpatikát, Luzie, Mats és Benno feladata, hogy vigyázzanak rá. Csakhogy egy nap lába kel az illatok legfontosabb alapanyagának, a meteorpornak, és enélkül Mats nem tudja megszabadítani a papáját a szeretetlenség illat hatása alól. A tolvaj után kutatva Luzie és barátai egészen Amszterdamig jutnak. Közben segítséget kapnak egy hóbortos növénytermesztőtől, és egy férfitól, akinek már egyáltalán nem szabadna élnie. Vajon sikerül megtalálniuk a meteorport, és megmenteniük az illatpatikát?
Anna Woltz: Evi, Nick és a csibés nyár (Abszolút könyvek) (Pagony Kiadó)
EZ A KÖNYV életem legfurcsább nyaráról szól.
Úgy kezdődött, hogy Nick, aki hatodikos, életében először hozzám szólt. Evi meg közölte, hogy a barátom akar lenni, pedig amúgy nagyon veszekedős lány. Aztán egy csomó minden történt: elloptam egy tyúkot, szétfűrészeltem egy csomó fát, és rájöttem, hogy szerelmes vagyok. De egy balesetnek is tanúi voltunk... Agyrém! Vajon életem legfurcsább nyara egyben a legjobb is lesz?
Már tudsz olvasni? Mit gondolsz, el tudnál olvasni egyedül egy egész regényt? Próbáld meg! A Zseblámpás Könyvek egész biztosan neked valók! Nagy betus, nem túl hosszú, izgalmas és vicces történetek várnak! Készíts be a takaró alá egy zseblámpát is, mert ezeket a könyveket nem fogod tudni letenni!
Veronica Cossanteli: Kihaltkák (Főnix Könyvműhely)
Az erdő mélyén egy titokzatos farm lapul, ahol bármely pillanatban történhet valami meglepő és váratlan esemény. Amikor George egy rejtélyes álláshirdetésre jelentkezik, még nem sejti, hogy itt köt ki, és hamarosan különlegesnél különlegesebb állatok gondozását bízzák rá. Akadnak köztük kicsik és nagyok, barátságosak és kifejezetten bárdolatlanok is. Egyetlen közös jellemzőjük, hogy állítólag kihaltak. Vagy már csak a mesékben és mítoszokban léteznek.
A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor Mortifernek, a hatalmas baziliszkusznak nyoma vész. George a keresésére indul: meg kell találnia, mielőtt a közeli városka lakói akadnának rá. Esetleg maga Diamond Pye, a hírhedt preparátor, akinek a kitömött állatokból álló gyűjteményét kifejezetten megkoronázná egy igazi baziliszkusz. Hát még a Wormestall Farm összes többi kihaltnak hitt állata!
A keresés során George mellé szegődik az idegesítő természetű Prudence, az új lány a suliból, aki nem mellékesen Diamond Pye mostohalánya. Meggyűlik a bajuk egy kutyaágyban fészkelő harcias dodóval, a tóban élő dinoszaurusszal, néhány kőszoborral, és fény derül rá, mi rejtőzik a nagy istállóban, amelynek falai mögül a sütemény illatán kívül néha füst is kanyarog elő.
Mesebeli lényekkel tarkított, fordulatos, szívmelengető történet barátságról, összetartozásról, a különcségek, különlegességek értékéről, humorral és némi varázslattal fűszerezve.
Susanne Bailey: Vidrahold (Kolibri Kiadó)
Luke utálja az életét. Apja csak az új családjával törődik, anyja pedig elhozta őt a nyári szünetre erre az isten háta mögötti skót szigetre, ahol nincs is nyár. A helyiek szóba sem állnak vele, térerő nincs, internet csak elvétve. Luke magányos és iszonyú dühös.
Aztán egy nap találkozik Meggel, aki nagyapjával él egy csónakházban. Az öreg furcsa, ijesztő történeteket mesél, de hát ezek a skót szigetek tele vannak legendákkal.
Amikor a gyerekek megmentenek egy elárvult kis vidrát, és Luke kezdi úgy érezni, hogy az élet nem is olyan pocsék, furcsa és ijesztő kérdések merülnek fel benne. Lehet, hogy amit legendának vélt, nem is az? Lehet, hogy az öböl tényleg veszélyeket rejt? Lehet, hogy épp őrá leselkedik veszély? És egyáltalán, mi az a VIDRAHOLD?!
A sötétség sűrűsödik. Ködös alakok úsznak el a hold előtt, szellemszerű lepellel burkolják be, elveszik tőle sápadt fényét. Jeges szél kavarog a nyakam és a karom körül. Mi történik az időjárással?
A csónak imbolyog alattam, megdől és fordulni kezd. Egyszer csak felüvölt a tenger. Az arcomba vág az eső, elvakít, alig kapok levegőt.
A hullámok elragadják mindkét evezőt. Nekiverődnek a csónak oldalának, pörögnek a hullámokon. Az egyik felágaskodik a vízen, attól félek, fejbe csap.
Szürke ködcsápok kavarognak körülöttem. Különös fények úsznak és nyúlnak felém az örvénylő víz színén, megnevezni sem tudnám a színüket. A hold kísérteties, sápadt zöld fényben dereng.
Hát ez az! Az öregnek igaza volt.
Király Anikó: A balatoni sellő (Új kedvencek-sorozat) (Manó Könyvek)
A balatonfüredi Rózsalakba rég nem látott lakók érkeznek. A kalandvágyó, cserfes Szofi alig várja, hogy újra felfedezze a helyet, ahová nagyszülei emléke köti, és új barátokat szerezzen, köztük egy Jókai nevű írót.
A város az Anna-bálra készülődik, a bál szépe majd a Balaton Jégszíve nevű, gyönyörű ékszert viselheti. Ám különös események zavarják meg az előkészületeket: feltűnik a balatoni sellő, egy csendőr pedig mindent megtesz, hogy egy rejtélyes iránytű ne juthasson el tulajdonosához...
Az Új Kedvencek-sorozat legújabb kötete is a régi lányregények hangulatát idézi fel.
12-14 éveseknek
John Flanagan: Gorlan romjai (A Vadonjáró tanítványa 1.) (Könyvmolyképző Kiadó)
Will kisebb kortársainál, de gyors és találékony. Egész életében arról álmodozott, hogy híres lovag válik belőle, mint az apjából. Ezért is sújtja porig, amikor nem veszik fel Vöröshegy Hadiiskolájába. Ehelyett Halt inasa lesz, a titokzatos Erdőkerülőé, akinek különleges képességét, a láthatatlan helyváltoztatást fekete mágiának tulajdonítják... Will vonakodva nekivág, hogy megismerje az Erdőkerülők titkos fegyvereit: a nyilat, a nyílvesszőt, a terepszínű köpönyeget, és a csökönyös kis pónit. Lehet, hogy nem azok a fegyverek, amikre vágyott, nem kard és nem csataló, de amikor ő és Halt egy reménytelennek látszó küldetés során megpróbálják megakadályozni a Király meggyilkolását, Willnek be kell látnia, hogy az Erdőkerülők fegyverei nem is annyira haszontalanok...
A Gorlan Romjai első könyve egy izgalmas sorozatnak, mely Willről, és a Vöröshegy Várban élő barátainak kalandjairól szól.
Soman Chainani: A kezdet kezdete (Jók és rosszak iskolája 0.) (Menő Könyvek)
Harc kezdődik a Jó és a Rossz közt.
Két fivér.
Az egyik Jó.
A másik Gonosz.
Együtt vigyáznak a Végtelen Erdő békéjére.
Együtt választanak tanítványokat a Jó és a Rossz Iskolájába.
Együtt oktatják őket, hogy sorsuk beteljesedjen.
Aztán egyszer csak történik valami.
Valami egészen váratlan.
Valami hatalmas erejű.
Valami, ami mindent és mindenkit megváltoztat.
Ki lesz, aki életben marad?
Ki lesz az Iskola Igazgatómestere?
Innen indul a világhírű író, Soman Chainani legújabb regénye, amely a népszerű Jók és Rosszak Iskolája című sorozat előzménytörténete.
A két fivér harcáról szóló könyv tele van különleges varázslatokkal, váratlan fordulatokkal és merész tettekkel, melyek próbára teszik a főhősök bátorságát, hűségét és folyton fel kell tenniük maguknak a kérdést: vajon kik ők és valójában melyik oldalon állnak?
Sue Townsend: A 13 és ¾ éves Adrian Mole titkos naplója (Móra Kiadó)
Sue Townsend regénye őszinte és vicces beszámoló egy kamasz fiú életéről: válás közelében lévő szüleiről, alkoholizmusba csúszó apjáról; furcsa barátságáról egy háborús veteránnal, akit beszippant a szociális rendszer; első, viszonzatlan, majd viszonzottá váló szerelméről; és persze pattanásokról, iskolai hatalmi játszmákról, fárasztó tanárokról, egy (vagy inkább kettő) őrült kutyáról és sok-sok könyvről, amiket Adrian villámgyorsan olvas, hogy igazi "intellektuel" válhasson belőle.
Az Adrian Mole titkos naplója több mint negyven éve, 1982-ben jelent meg először. Azóta készült belőle sorozat, musical, és további 7 könyv. Kortalan, szórakoztató olvasmány, Békés Pál klasszikus fordításában - nem csak kamasz fiúknak.
14 éven felülieknek
Frank Márton: Vadhatár (Gabo Kiadó)
Az Állatkert egy olyan hely, ahol a kerítések és korlátok áthághatóak. Ahol egy egész osztály eltűnhet a vadállatok között.
Hal, a fiatal fiú erre a helyre érkezik társaival, de ahogy egyre mélyebbre hatol az Állatkertben, a közösség kívülállójából hamarosan zsákmánnyá lesz, és az útvesztőben kegyetlen hajsza veszi kezdetét. Az Állatkert kapuján belépve a fiatalok szembesülnek valódi énjükkel, és az emberi és az állati között húzódó határvonalak elhalványulnak.
Frank Márton, a Páratlanok-trilógia szerzője a Vadhatárban merész, formabontó történetet mesél el.
Ali Novak: Életem a Walter fiúkkal (Könyvmolyképező Kiadó)
Jackie nem szereti a meglepetéseket. A káosz maga az ellenség!
A legjobb módja annak, hogy a sikeres, elfoglalt szülei felfigyeljenek rá, az, ha tökéletes lesz ő is. Tökéletes külső, tökéletes jegyek - a tökéletes gyerek. És akkor...
1. sokk: Jackie családja életét veszti egy szörnyű autóbalesetben.
2. sokk: Jackie-nek az ország másik végébe kell költöznie,
hogy a Walter családdal éljen - az új gyámjaival.
3. sokk: Walteréknek tizenkét fiuk van. (Vagyis tizenegy,
de Parker teljesen úgy viselkedik, mint egy fiú.)Jackie-nek le kell cserélnie az A típusú személyiségét és New York-i lakását
egy coloradói tanyára és a hozzá járó vad Walter fiúkra.
A lányt az ellenség veszi körül - hangos, rendetlen, idegesítő fiúk,akiknek gőzük sincs a személyes tér fogalmáról. Oké, a legidősebb srácok
közül néhányan kifejezetten gyönyörűek. De attól még idegesítők mind.
És Jackie nem nagyképű vagy unalmas, bármit is mondanak!
De ezt bebizonyítani már más kérdés. Hogyan tud majd beilleszkedni
és továbblépni, miközben a szülei emlékét is életben kell tartania
azzal, hogy mindenben a tökéletességre törekszik?
A Wattpad-szenzációként induló történet,
melyet a kirobbanó sikere a hivatalos kiadásig röpített.
Vesd bele magad, és várd együtt a Netflix-adaptációta többi rajongóval a világon!
"IMÁDOM ezt a könyvet!" - EDen, amazon.co.uk
Szereted a Vörös pöttyös könyveket?
Vidd haza nyugodtan! Tetszeni fog.
Kasie West: P. S. I like you (Menő Könyvek)
Aláírva, lepecsételve, kézbesítve...
A kémiaórán Lily lefirkant kedvenc dalszövegei közül néhányat a padjára. Másnap észreveszi, hogy valaki folytatta a szöveget, és üzenetet is hagyott.
Lily és névtelen levelezőtársa levelezésbe kezdenek - titkokat osztanak meg, zenekarokat ajánlanak és megnyílnak egymás előtt. Lily rájön, hogy szép lassan beleszeretett az ismeretlen levélíróba. De ki lehet az? Miközben próbálja megfejteni a rejtélyt, és a barátok, az iskolai zaklatók és a lökött családtagjai között lavírozik, rájön, hogy a szívügyeket nem mindig lehet pontosan megfogalmazni...
Laura Nowlin: Ha velem maradt volna (Maxim Könyvkiadó)
HA VELEM MARADT VOLNA,
MINDEN MÁSKÉPP ALAKUL...
Autumn és Finn régen elválaszthatatlanok voltak. Aztán valami megváltozott közöttük. Vagy ők változtak meg. Most mindent megtesznek azért, hogy ne vegyenek tudomást egymásról. Autumnnak ott van a barátja, Jamie, és a szűk baráti társasága. Finn pedig az a fiú lett a suliban, akit mindenki a közelében akar tudni. Ettől azonban Autumn minden találkozásukkor azzal az egyre erősödő és mardosó gondolattal küzd, hogy talán a dolgok másképp is alakulhattak volna. Talán együtt kellene lenniük. Augusztusban azonban a dolgok örökre megváltoznak. És ahogy telik az idő, Autumn kénytelen lesz szembenézni azzal, hogy mennyire másképpen alakulhatott volna az életük, ha soha nem váltak volna el útjaik...
"Nem voltam Finny mellett azon az augusztusi éjszakán, de a képzeletem beleégette a jelenetet a tudatomba, így már emléknek tűnik. Természetesen esett. Finny egyenletes sebességgel hajtott az esőben a barátnőjével, Sylvie Whitehouse-szal, abban a piros autóban, amit az apjától kapott a tizenhatodik születésnapjára. Finny néhány hét múlva töltötte volna a tizenkilencet. Veszekedtek. Már senki nem tudja megmondani, hogy min. Mások szerint ez a történet szempontjából egyáltalán nem is fontos. Nem tudják azonban, hogy van egy másik történet is. Ez az első alatt és a számukra látható tények között rejtőzik. Nem tudják, hogy az én történetemben a veszekedés oka nagyon, de nagyon fontos."
+1
Peer Krisztina – Kele Fodor Ákos: Kibeszélő – Kényes témák gyereklélektana (Tea Kiadó)
A gyerekek elkerülhetetlenül találkoznak olyan problémákkal, mint a tartós betegség, bántalmazás, médiaerőszak, függőség, szegénység, válás, nemiség, szexualitás, szülés, születés, halál és gyász, hiszen ezek részei a világnak, amelyben élnek.
Peer Krisztina gyermekpszichológus és Kele Fodor Ákos költő tíz ilyen kényes problémakört dolgozott fel azzal a céllal, hogy bátorítsák a szülőket, beszélgessenek minderről már az óvodásokkal is, így ne érje őket készületlenül, amikor a való életben találkoznak szembe ezekkel.
A Kibeszélő segítő könyv és verseskötet egyben, mely azon túl, hogy szempontokat kínál a témákról való beszélgetéshez, szórakoztat gyereket és felnőttet egyaránt.
Illusztrátor: Máray Mariann