Mesés hónapokat élünk az évnek ebben a szakában. Bár a könyvhét csak június 9-én kezdődik, de a könyvesboltokban máris érezhetik az újdonságokat polcokra pakoló könyvárusok, hogy valami készül. Könyvtáros, könyvesboltos olvasóim de talán a gyerekeknek a polckapacitásokat figyelmen kívül hagyásával gyerekkönyveket vásárló szülőtársaim is tudhatják, csodákra képes az ember ha egy zsúfolt könyvespolcra még egy stócnyi könyvet fel kell pakolnunk. Mindig, de tényleg mindig lehet helyet találni ha ezen múlik, hogy jöhetnek-e még a mesés új lakók. Na, most erre a csodás tértágító képességre van szüksége minden bolti alkalmazottnak és a gyerek- és ifjúsági könyves újdonságból mazsolázgató szülőnek. Ja, és a könyvheti újdonságok jó része még csak ezután érkezik!!!
Sorolom a május számomra legizgalmasabbjait, melyeknek én leginkább helyet szorítanék. Tegye fel a kezét, aki tudta, hogy Magyarországon létezik sarkvidéki egyesület! Hát, nem mondanám, hogy túl sok kezet látok... Tehát ez a szervezet döntött úgy, hogy elhozza nekünk A lunda című cuki kis képeskönyvet, melyről én is igen sok, idegennyelvű oldalon történő kutakodás után tudtam csak meg, hogy remek választás ha 2-4 éves kis dackorszakos manó van a családban, hiszen az apró molyokhoz hasonlóan a kis lunda sem bír olykor az érzéseivel, dühével, szülői kérések, utasítások okozta feszültségekkel. Mivel ezeket a feszültségeket a család fészkébe egyik napról a másikra megjelenő tojáson tölti ki, erős volt a gyanúm, hogy itt valamiféle tesós, tesó várós könyvről lesz szó. És tényleg! A kiadó ezt az infót a könyvön olvasható leírásba nem említi, de a honlapon már olvashatjuk: "Megjelent A lunda című mesekönyv, amely a legkisebbeknek szól. Bájos illusztrációkon keresztül ismerhetjük meg, hogyan is szereti meg a kis lunda testvérét.". Másik hasonló "üröm az örömben" könyvem a Manó Könyvek Alma Magdis Mesék a barátságról című könyve, melyet a neten fellelhető információk alapján automatikusan pakoltam a nagyobb ovisoknak szóló mesekönyvek közé, amikor feltűnt az Olvasni jó! felirat és csak plusz kutakodás után jöttem rá, hogy ez bizony egy kezdő olvasóknak szóló, nagybetűs, több rövid történetet tartalmazó könyv. Vevő szempontból szerintem nagy jóság lett volna a webáruházi adatlapon is feltüntetni a könyv hátulján egyébként olvasható, erre vonatkozó infókat (egy-két belelapozós képpel egyetemben), így azok sem nyúlnának félre, akik megörülnek az új Alma Magdinak és a megszokott formátumot várják és olyan vevők is érkezhetnének, akiknél az Alma Magdi-rajongó gyerek éppen az első osztályt végezte el és szívesen próbálkozna a szünetben önálló olvasmánnyal. Egy szó mint száz ez az Alma Magdi más, mint az eddigiek, első osztály utáni nyárra szerintem szuper kis könyv lehet.
Izgalmas új Bálint Ágnes könyv is érkezett, Fánni, a modern tündér címmel, melyet a szerző 14 éves korában írt. A Mazsola, Tündér a vonaton, Futrinka utca és számos csodás történet alkotójának ifjúkori zsengéjére igen kíváncsi vagyok, ahogyan a Csimota kiadó újdonságaira is. A ló és Ramszesz 80 gyerekének története a kiadótól megszokott különleges gyerekkönyves élményt ígér, könyvheti beszerzési listám tuti darabjai. Ahogyan a Gutenberg Books két, borító, fülszöveg és a kiadó honlapján található belelapozók alapján varázslatos könyve is. A Teofil című meseregényhez hasonló könyvek szívem csücskei. A békés, megnyugtató hangulatú, bölcs gondolatokkal, humorral, kalandokkal átszőtt gyerekkönyveket mérték nélkül fogyasztottuk annak idején a lányommal, így ez a könyv nálunk tuti befutó lett volna. Balász Imre József Egyformázni, különbözni című könyve ebben a hónapban nálam elvitte a "Legbájosabb borító"-díjat (hajszállal megelőzve a szintén csodás illusztrációval megjelenő Erik és a valóra vált álom című könyvet). A kiadó oldalán található belelapozós lehetőségnek hála már azt is sejtem, hogy a kötetben található versek az illusztrációhoz hasonlóan igazi csemegék. Természetesen nem lehet kihagyni a kiemeltek sorából Zalka Csenge Virág saját meséit összegyűjtő A százegy ajtajú palota című mesegyűjteményét, Bojti Anna új útkereső, interaktív könyvét, a Csend apó kertjét, mely elődeinek már óriási rajongó tábora van a 9-12 éves korosztályban. Mint a sorozat nagy rajongója, óriás örömmel láttam Schmal Róza Nagy folyók haragja című trilógiájának 2. kötetét is az újdonságok között.
De mielőtt ismét megint mindent felsorolnék, mint kiemelt könyvet, be is fejezem...Na, jó! Még egyet: nagy hír, hogy magyarul is megjelent a világ kamaszainak egyik aktuális kedvence, a They both die at the end, azaz a Mindketten meghalnak a végén című regény. Az Amazonon közel 24000 értékelést találtam a könyvről és 5 csillagból 4,6 csillagon áll. Aki figyeli a kritikus kamasz olvasók tömegét, annak beszédes lehet ez a szám. De ha ezen is túlnézünk és elolvassuk a szöveges kortárs véleményeket rájöhetünk, hogy kamaszokat nevelő szülőként, pedagógusként nem mehetünk el a könyv mellett és nem csak a korosztályhoz tartozó gyerekeknek érdemes beszerezni de nekünk, felnőtteknek is sokat segíthet a mai kamaszlélek megértésében és talán nagyobb tiszteletében ha látjuk, milyen könyvekért is rajonganak ennyire "ezek a mai fiatalok".
Ennyi, befejeztem. Most már hagylak benneteket böngészgetni. :D
Gyerekkönyvek a legkisebbeknek
Cornelia Frank: Az erdő világa (Első szavaim) (Scolar Kiadó)
Ismered ezeket a szavakat? Róka, egér, csiga, gomba, makk, falevél – sok felfedeznivaló vár az erdőben. Az erdei élőlényeket bemutató rajzok segítségével játékosan fejlődik a kicsik szókincse és beszédkészsége. Kihúzható lapokkal.
Gyerekkönyvek óvodásoknak
Anita Loughrey: Erdei mesék minden évszakra - 4 évszak, 4 mese (Móra Kiadó)
Utazd be a tavat Békával, aki egy nyári napon új otthont keres magának, tudd meg Mókustól, miért hullatják le lombjukat a fák ősszel, kövesd a téli nyomokat Rókával, és találd meg Nyuszival a tökéletes tavaszi ajándékot! Az évszakok változásáról, a barátság és a család fontosságáról szóló négy mese mellett a kötet tavaszi, nyári, őszi, téli szórakozásokhoz is ötleteket ad, a természet világával való ismerkedést pedig az évszakok jellemzőihez kapcsolódó rövid magyarázatok segítik.
Jenny Kjaerbo: A lunda (Közép-európai Sarkvidék Egyesület)
Váratlanul felbukkan egy tojás a lunda üregében.
Anya és apa nagyon boldogok – de a lunda nem érti, miért is örülnek ennyire.
A kis lundára bízzák a tojást. Azonban a lundánál egy nap betelik a pohár.
Annyira dühös lesz, hogy véletlenül belerúg a tojásba, ami így kigurul az üregből.
A lunda a tojás megmentésére indul, vissza kell vinnie az üregbe. Később észrevesz egy repedést a tojáson,
s rájön, hogy annak szemei vannak.
Találd meg! - Kedvenc dolgaim (HVG Kiadó)
Böngészd át a vidám és mozgalmas jeleneteket, hogy rátalálj kedvenc játékaidra, csemegéidre és sok más elrejtett apróságra!
Kövesd a szereplőket, és meséld el, mi történik velük! Cirmi minden képen ott van – észreveszed, hol bujkál?
Szülőknek:
Böngészőnkkel fejleszthető a gyerekek szókincse, mesélő- és koncentrálóképessége. A számolási, illetve a szín és forma alapján történő csoportosítási gyakorlatok a korai tanulást segítik.
Pásztohy Panka: Pitypang autózik (Pitypang és Lili-sorozat) (Pagony Kiadó)
Lili imádja a kisautókat! De amikor az igazi autóba kell beülni, és hosszú az utazás, akkor bizony sokszor nyűgösködik. Pedig útközben lehet énekelni, játszani… és milyen jó, hogy még az autóban is vele van Pitypang! Persze az utazásnál is jobb a megérkezés – egy szuper nap után pedig
a visszafelé úton egész biztosan nem lesz semmi probléma…
Daniela Drescher: Pippa és Pelle (Casparus Kiadó)
Daniela Drescher szemet gyönyörködtető meseillusztrációi ez alkalommal két kis manó történetét keltik életre legújabb mesekönyvünkben, mely tökéletesen illik az apró kezekbe. Pippa és Pelle méltán lettek a világhírű festőművésznő legnépszerűbb hősei: a versikék és a megkapó képek a gyermekek kedvencévé tették a szabadban velük töltött napot.
Corinne Giampaglia: Erik és a valóra vált álom (Manó Könyvek)
Erik egy kis házban él a hegyek lábánál a családjával. Szél borzolja a fák lombját, ragyog a nap az égen: beköszöntött a nyár, és közeleg a nyári napforduló ünnepe, a Szent Iván-éj.
A legenda szerint ezen a varázslatos éjszakán minden kívánság teljesül, és a természet életre kel. Erik egy barátságos róka társaságában el is indul egy ősöreg fához, hogy végre megkapja azt, amire régóta vágyik…
Gyerekkönyvek nagy óvodásoknak és kisiskolásoknak
Tony Wolf: Utazd körbe a világot! (Manó könyvek)
Kalandozz a világ legizgalmasabb városaiban, fedezd fel a leghíresebb látnivalókat, szívd magadba a különleges helyek hangulatát! Olvasás közben játékos feladatokat is találsz a könyvben.
Tony Wolf csodálatos illusztrációi elrepítenek a világ minden szegletébe, az apró részletek böngészése önfeledt szórakozást ígér. Vár rád a világ, jó utat!
Bálint Ágnes: Fánni, a modern tündér (Holnap Kiadó)
Szokatlan kiadást tart kezében a kedves olvasó: Bálint Ágnes fiatal írónő (Mazsola, Megint Mazsola, Mazsola és Tádé, A Futrinka utca, Frakk, Kukori és Kotkoda, Vízipók, csodapók, Labdarózsa, Tündér a vonaton stb.) gyermekkori, tizennégy éves korában írt meséjét.
Hőse egy kaliforniai mák virágából született szeleverdi kis tündér, aki amerikai származásához híven rajong a kor (vagyis az 1930-as évek) modern vívmányaiért. Barátja egy lusta sünöcske, Péter Pál, akivel a legkülönfélébb kalandokat éli át. Fellátogat a sztratoszférába, onnan a halkirály víz alatti birodalmába pottyan, majd cirkuszban lép fel, virágkirálynő-választáson vesz részt… és a többi, és a többi… egészen addig, amíg barátaival együtt sikerül hazatalálnia tündérkirálynő mamájához.
Szimonidesz Hajnalkát az írónő eredeti rajzai ihlették a varázslatos illusztrációk megalkotásához.
Melissa Kruger: Bárhol járj a világon, van rólad egy nagy álmom (Harmat Kiadó)
Minden gyerek álmodozik a jövőről: mennyi mindent csinál majd, hová utazik el, és kivel találkozik a világon. Lapozd végig a könyvet, és fedezd fel, hogy Istennek is mindegyikünk életéről van egy nagy álma!
„Mi leszel, ha nagy leszel? Pilóta, búvár, csillagharcos? Az élet nagy kaland, és egy titkos, nagy álom is jár hozzá. Hogy mi, az kiderül a könyv végén.”– Lackfi János, a kötet fordítója
Agócs Írisz: Rajzolj egy krumplit 4. - Lesz belőle tündér, sárkány, boszorkány (Rajzolj egy krumplit-sorozat) (Pagony Kiadó)
A Kezdetben volt a krumpli, sorozat első pillanattól kezdve nagy kedvencem. Nem csak azért, mert megtanultam könnyen és jókedvűen rajzolni, hanem azért is, mert Agócs Írisz felszabadította a képzeleemet. Már nem jövök zavarba, ha egy kisgyerek azzal fordul hozzám, hogy rajzoljak neki ezt vagy azt (és itt persze a leglehetetlenebb dolgokat kell elképzelni), mert mindig eszembe jut a varázsmondat: először is rajzolj egy krumplit, abból baj nem lehet… Ez tényleg működik!
No, de hogy királylány, királyfi, sárkány és boszorkány is lehet egy krumpliból, sőt életre kelhet az egész mesevilág? Hát ezt igazán nem gondoltam volna… Hála és köszönet ezekért az újabb krumplis rajzokért, no meg a rajzokat kísérő mondatokért, amelyek mindig mosolyra fakasztanak. Mondhatnám, pont olyan leszek, mint egy mosolygó krumpli, amit aztán kedvemre királylányosíthatok vagy boszorkányosíthatok…
Fenyvesi Orsolya: Ősvarázserdő (Babilon Kiadó)
Gyönyörű mesekönyv az érzések kifejezéséről, az élet értelméről és céljáról.
Fenyvesi Orsolya meséje és Pájer Lilla illusztrációi úgy jelenítik meg az érzéseket, hogy azokról a gyerekek önkéntelenül is elgondolkodnak. A borítóról kivágható érzéskártyák pedig segítenek megfogalmazni és kifejezni a gyerekeknek a saját érzéseiket, vagy éppen megküzdeni velük.
"Az Ősvarázserdőben tehát a mese, a játék, a képek, a közös olvasás és a játékos beszélgetés egy komplex támogatás a gyermeknek, hogy aktív hősévé váljon saját érzelmi világának" - írja szakmai ajánlójában a könyv lektora Peer Krisztina pszichológus.
Turi Lilla: A ló (Csimota Kiadó)
Nem minden mesének ismerjük a másik oldalát… vagy a közepét… vagy a belsejét.A trójai ló történetét mind jól ismerjük. Tíz év sikertelen ostrom után a görögök építettek egy óriási falovat, és a belsejében elrejtették a legerősebb, harcosaikat. A lovat Trója falai elé vontatták, majd úgy tettek, mintha elhajóznának. A trójaiak behúzták a kapun a csodás győzelmi ajándéknak vélt lovat, és még aznap este ünnepséget rendeztek a régóta várt béke örömére. Míg a védők vigadtak, a ló hasából előbújtak a görög katonák, kinyitották a városkapukat a társaiknak, akik az éjszaka leple alatt visszahajóztak a parthoz. A görögök betódultak a városba, és elpusztították Tróját. Igen ám, de a ló vajon miről mesélne nekünk?!
Majoros Nóra: Ramszesz 80 gyereke (Csimota Kiadó)
– A mai nap tökéletesen alkalmas arra, hogy fejedelmi semmittevéssel töltsem – gondolja egy nap a dicsőséges II. Ramszesz fáraó, Ré és Ámon kegyeltje. De a feleségei három napra nílusi napozásra indulnak, és így egyedül találja magát 80 gyerekével. Hogyan oldja meg a hétköznapi feladatokat anélkül, hogy a gyerekek megfékezhetetlen energiái romba döntenék a palotát? A viccesjelenetek sokaságában sokan magunkra ismerhetünk.
Balázs Imre József: Egyformázni, különbözni (Gutenberg Books)
Balázs Imre József gyerekversei alapvető emberi magatartásunkhoz vezetnek vissza, a mindannyiunkban ott rejtőző gyermeki attitűdöt tükrözik. Emlékeztetnek, hogy milyen fontos rácsodálkozni a hétköznapi környezetünkben megtalálható tárgyakra és jelenségekre, örülni az egyszerű dolgoknak, megtapasztalni a feltétel nélküli elfogadást a megismerésben. A kötet a lélek érzékenységére, az emberi kapcsolataink mélységére, a csend erejére és a pillanat megélésére reflektál.
Az életörömbe vetett bizalom lenyomatait Márton Éva rajzai örökítik meg. Az alkotópáros közösen ihletett, varázslatos világa otthonos hangulatot teremt, az elmélyülés és a szépség élményét nyújtja az elcsendesedni vágyó, valamint a játékosságot kereső érdeklődőknek is – gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Tarr Ferenc: A lány, aki kutató akart lenni – Karikó Katalin (Naphegy Kiadó)
Karikó Katalin nevét megismerte a nagyvilág, amikor az emberiség felvette a harcot a Covid- 19 járvánnyal.
2021-ben a kisújszállási kutató lett az év hőse, a világ 100 legbefolyásosabb embere közé került, számos rangos díjat nyert, vezető szerepet játszott a legsikeresebb vakcina, a Pfizer vállalat mRNS alapú oltásának kifejlesztésében.
Ki ez a lány, aki egyszerre ilyen magasra repült, de közben mindvégig maradt, aki volt: elhivatott kutató, örökké elkötelezett tudós, ugyanakkor egyszerű és őszinte mindennapi ember? Katalin általános iskolásként szeretett bele a biológiába, és egymás után leküzdve
az akadályokat, töretlen hittel ment előre mindvégig.
Dolák-Saly Róbert: Füle sem tréfa- Versek és mesék állatkerti barátainknak (Kolibri Kiadó)
TUDTAD, KEDVES OLVASÓ, hogy a mosómedve nem medve? És hogy a szomorúfűz sem lenne szomorú, ha nem így hívnák? Vajon miért készül tüntetésre a fóka, és hogyan lett a kis zsiráfból a világ leghosszabb nyakú zsiráfja? Ebben a könyvben félszáz vers és mese állatkertből ismert főszereplői vallanak magukról és rólunk, emberekről komoly-komolytalansággal vagy fordítva.
DOLÁK-SALY RÓBERT jól ismert és szeretett, leleményes és derűs szerzői hangján tolmácsolja bundás, tollas, valamint kérges barátaink gondolatait. A színes társaság Pethő Zsófia tüneményes illusztrációin keresztül elevenedik meg a lapokon, a borító pedig tényszerű cáfolata a feltételezésnek, hogy a könyvnek se füle se farka ne lenne.
Ajánljuk ezt a kötetet minden állat- és növénykedvelő család figyelmébe!
Berg Judit: Két kis dínó Artúr király udvarában (Két kis dínó-sorozat) (Pagony Kiadó)
Üdvözlet néked, nagyra becsült Olvasó!
Hegyezd a dárdád, akarom mondani, a füled, és élesítsd a szablyád, mármint az elméd! Mert igencsak kalandos eseményeket fogok neked elregélni, melyeket az Úr négyszázvalahányadik esztendejében vetettem papírra!
Na, mit szólsz? Egész jól eltanultam a lovagi beszédmódot, ugye? És nem csak azt!
Fogadjunk, hogy most arra gondolsz: nem is vagyok igazi lovag! Hát, tévedsz! A nevem Sir Trikó, a Mesemondó, legjobb barátom pedig a rettenthetetlen Sir Nyamm."
Nem csalás, nem ámítás: kedvenc dínóink Árpád vezértől egyenesen Artúr király udvarába csöppentek! Tanúi lehetünk egy igazi lovagi tornának, megismerjük az Excalibur legendáját, találkozunk Merlinnel, a kerekasztal lovagjaival és a Tó Asszonyával – no és nem utolsósorban egy titokzatos, rózsaszín dínóval is!
Szőcs Margit: Teofil (Gutenberg Books)
Teofil, a kissé feledékeny, de kifejezetten leleményes törpe, az erdő szélén éldegél házikójában. Mindennapi tevékenységei közé tartozik az egymás mellett élő népek, állatok és növények, a természet és a teljes világmindenség harmóniájának biztosítása. Törekvései során néha különös mesék és álmok gördítenek elé akadályokat, máskor gondolatrajzás kínozza, de időnként földi erők is útját állják, például soha nem lankadó jókedve okán hurcolják az erdei törvényszékre. Szerencsére felesége és unokája – bár döbbenettel és néha dohogva – minden veszélyes és fergeteges kalandban támogatja, és néhanapján régi barátok, máskor pedig új ismerősök is csatlakoznak hozzájuk.
Szőcs Margit meséi a gyermeki játékosságot, a kortalan bölcsességet és a nélkülözhetetlen humort szólítják meg bennünk. Teofil mellett megtapasztaljuk, hogy milyen fontos az élet apró dolgaira odafigyelni, hogy a kedvesség a legjobb útlevél, és hogy a gondolatnak teremtő ereje van. A Kürti Andrea által megrajzolt történeteket örök gyerekeknek ajánljuk.
Gyerekkönyvek kisiskolásoknak
Andreas H. Schmachtl: Mesék a barátságról (Alma Magdi-sorozat) (Manó Könyvek)
Alma Magdi csodálkozik: barátja, Süni olyan furcsán viselkedik mostanában! Hogyhogy újabban szereti a fánkot cukormázzal? Miért vásárol turistatérképet az erdei kiránduláshoz, holott ismeri az erdőt, mint a tenyerét? Molly, Magdi barátnője is tanácstalan. Pedig egyszerű a magyarázat…
Jim Field: Mister Oscar vakáción (Scolar Kiadó)
Kísérd el őt és az aranyhalát, Sütit, kempingezz, síelj, hajókázz velük - és nemcsak életre szóló élményben lesz részed, de közben rengeteg új, hasznos angol szót is megtanulhatsz!
Játékos képes szótár angolul tanulóknak, Jim Field mulatságos rajzaival.
7 éves kortól ajánljuk
Képtelen képrablás – Mesék a múzeumból (Pagony Kiadó)
Na, akkor most elmesélem, hogy is volt ez az egész hecc.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer tizennégy festmény a Magyar Nemzeti Galéria falain. Ez a tizennégy festmény aztán megtetszett tizennégy szerzőnek.
Született tizennégy szuper mese többek között Vitéz Lászlóról, egy zöld szamárról, két folyton veszekedő aranyhalról, egy titokzatos videókazettáról, egy kislovagról és egy sárkányról, egy eltévedt kislányról, egy rémült tengelicéről… és még sorolhatnánk.
Végül pedig jött Rubik Anna, aki elkezdett játszani. A festményekkel, a mesékkel, a vonalakkal, a színekkel, a formákkal. És ennek az elképesztő történetnek ez lett az eredménye.
Az antológia szerzői a következők: Gimesi Dóra, Kiss Judit Ágnes, Kertész Erzsi, Vadai Adrienn, Berg Judit, Harcos Bálint, Bán Zsófi, Jeli Viki, Nényei Pál, Molnár T. Eszter, Dániel András, Kolozsi Angéla, Szabó Borbála, Gévai Csilla.
Zalka Csenge Virág: A százegy ajtajú palota – Újraálmodott népmesék (Móra Kiadó)
2020-ban dr. Zalka Csenge Virág kapta az Év Gyerekkönyv írója díjat a Ribizli a világ végén című mesegyűjteményért. Mesekönyvei a magyar és a nemzetközi népmesekincs gazdag világából adnak egyéni és izgalmas válogatást közérthető nyelven, különös figyelemmel a mai gyerekek számára érdekes kérdésekre és történetekre.
A százegy ajtajú palotában sokan megfordulnak: hosszú fülű szamarak és lefátyolozott hölgyek éppúgy, mint kíváncsi hősök. Zalka Csenge Virág meséibe is sokfelől érkeznek vendégek: viking legendákból, hun mondákból és a görög mitológiából egyaránt. Ami közös bennük, az a mese sodró lendülete. Mindegyik történeten érezni, hogy a szerző gyakorlott mesemondó, aki biztos kézzel választja ki a mai gyerekek számára izgalmas témákat az önbizalomhiányos lajhármakitól a darumadár hátán útra kelő hercegnőig.
Az Év Gyerekkönyve-díjas írónak ez a ötödik kötete a Móra Kiadónál. Ezúttal saját meséit adja közre, azaz ebben a gyűjteményben az általa továbbgondolt mesetöredékek és a hallgatóságával együtt alakított történetek olvashatók. Talán ezért is olyan könnyű magunkra ismerni a római kori mutatványosokban, rémült istenekben és hűséges sárkányokban. Hiszen Zalka Csenge mesepalotájában mindenki szívesen látott vendég.
Marék Veronika: Lassú Víz, Sebes Patak (Már tudok olvasni-sorozat) (Móra Kiadó)
Lassú Víz és Sebes Patak tökéletesen kiegészítik egymást: egyikük a kéz, másikuk az ész. A két testvér együtt indul útnak Fehér Hódhoz, hogy megszerezzék a medvefüvet beteg édesanyjuknak. Ám a különleges gyógynövényre Mosómedve is igényt tart… Vajon a testvérek képesek kicselezni egy tolvajt egymás nélkül? Mire képes a kéz, ha nincs vele az ész?
Bella Swift: A kiskutya, aki sellő akart lenni (A kiskutya, aki...-sorozat) (Manó Könyvek)
Milli, a kis mopsz tengerparti vakációra készül! Nála talán csak kedvenc gazdája, Anna izgatottabb, mert alig várja, hogy végre lásson egy valódi sellőt. De hiába keresik, kutatják a part mentén, egyetlen hableányt sem találnak. Milli nem akarja, hogy Anna csalódott legyen, ezért elhatározza, hogy ő maga lesz sellő. De ez bizony azzal jár, hogy le kell győznie a félelmét, és meg kell tanulnia a kutyaúszást…
Ifjúsági könyvek 8-12 éveseknek
Bosnyák Viktória: Ettől kinyúlsz! (Tintató Kiadó)
Minuta macska bölcs dédije szerint bármi lehetsz, ha igazán akarod. Ebben hisz Stencil nyúl is, aki mindent bevet, hogy cicává alakuljon. Aki ismeri Bosnyák Viktória könyveit, tudja, hogy az írónő szereti a szójátékokat, élvezi a mókát a magyar nyelvvel, és erre tanítja a kis olvasókat is. Nem csoda, ha az a rengeteg muris, bolond állat, ami korábban nem létezett, most anyanyelvünk segítségével jön létre.
A nyúl abban bízik, hogy sikerülni fog a tökéletes macskává változás, a macska viszont abban, hogy ez nem fordulhat elő. Ő pedig véletlenül sem akar más lenni, mint éppen macska.
A történet szokás szerint fergetegesen vicces, amit Dudás Győző rajzai csak tovább fokoznak. Kicsi és nagyobbacska iskolás nem csak az olvasáshoz, de a rajzoláshoz is kedvet kaphat.
Margit Auer: Hatice és Maja (Mágikus állatok iskolája – Végre vakáció) Babilon Kiadó)
Folytatódnak a Mágikus állatok iskolája szereplőinek vakációs kalandjai. Hatice és családja Dániába utaznak, a tengerhez. Maja, a mágikus fókalány is természetesen a legjobb barátnőjével tart. Ám a nyaralás egyáltalán nem úgy alakul, ahogy Hatice képzelte, mígnem előkerül egy kincskereső térkép.
Vibók Ildi: Állati családok – avagy gyereknevelés az állatoknál (Pagony Kiadó)
Vajon fiúnak jobb lenni vagy lánynak? Felesleges az időt ismerkedésre pazarolni, vagy jó megnézni, ki lesz a gyerek apja-anyja? Mi a jobb, ha a szülők gondoskodnak a kicsinyeikről, vagy önállóságra nevelik őket? Az állatvilágban mindenre van példa és ellenpélda. Van, amikor az ivartalan szaporodás a leghatékonyabb, de az is előfordul, hogy az apai gondoskodás biztosítja a túlélést.
Vibók Ildi új könyvében a párválasztás, szaporodás és utódgondozás legkülönfélébb módozatait mutatja be az egysejtűektől az ízeltlábúak, halak, hüllők izgalmas életén át egészen az emlősökig. Elképesztő tényeken és humoros történeteken keresztül tudunk meg rengeteg mindent a minket körülvevő állatvilágról.
Már megjelent: Állati dumák
A Föld meséi – Tematikus válogatás Aesopus meséi (Medio)
Aesopus, a híres ókori görög meseköltő, erkölcsi tanulságokkal ellátott állatmeséiből kötetünkben öt mesét mutatunk be. A bölcs tantörténetek 10 évestől 100 éves korig, mindenkihez szólnak. Az A FÖLD MESÉI című kiadvány, a MEDIO Kiadó új könyvsorozatának harmadik darabja (Az Ég meséi, A Víz meséi, A Föld meséi,), melyhez Szabó-Nyulász Melinda grafikus, animációs rendező álmodott gyönyörű képi világot. A könyv további érdekessége, hogy az egyik mese, a QR kód segítségével megnézhető, így animációs film formájában is megjelenik a könyvben.
Dániel András: Jaj, ne már! - mondta a hal (Pagony Kiadó)
Dániel András, a népszerű Kicsibácsi és Kicsinéni történetek szerzője ezúttal egy algásodó, városszéli tó partján bolyongva igyekszik meggyőzni olvasóit, hogy valami szerény varázslat még a leghétköznapibb és leglehangolóbb dolgokban is felfedezhető – csak akarni kell, meg talán jól jön hozzá egy kis fantázia… Ja, és hogy a halak néha még manapság is hallgatnak Chemical Brotherst!
Igaz Dóra: Groll legendája (Zseblámpás könyvek) (Pagony Kiadó)
Kála királykisasszony a családjával és egész udvartartásával az év legnagyobb ünnepére, az Újhold köszöntésére készül Aláciában. De hiába kellene boldognak lennie, Kálát nem hagyja nyugodni, hogy a régi Holddal nem törődik senki. Pedig ha a régi Hold megharagszik, az egész birodalom veszélybe kerül… Kála álmában egy ismeretlen birodalomban találja magát, és új barátaival Alácia megmentésére indul.
Rádai Adrien: Tündérek a tajgán (Zseblámpás Könyvek) (Pagony Kiadó)
Mimi imádja a kalandokat! Így hát nagyon boldog, amikor tündér-nagynénje meghívja az esküvőjére, a tajga-erdő mélyén álló házába. Azonban a vidám mulatság vészjósló fordulatot vesz – és Mimire marad, hogy megmentse a násznépet. Útra kel a Transz-szibériai expresszen, ahol új barátokra tesz szert, és a maffió-zókkal is szembeszáll – még szerencse, hogy Miminek mindig helyén van a szíve!
Már tudsz olvasni? Mit gondolsz, el tudnál olvasni egye-dül egy egész regényt? Próbáld meg! A Zseblámpás Könyvek egész biztosan neked valók! Nagy betus, nem túl hosszú, izgalmas és vicces történetek várnak! Készíts be a takaró alá egy zseblámpát is, mert ezeket a könyveket nem fogod tudni letenni!
Bojti Anna: Csend Apó kertje (Abszolút Könyvek) (Pagony Könyvek)
Ennek a könyvnek te vagy a főhőse, kedves olvasó! Te, és persze a barátod, Zsiga, akinek eltűnt a nővére, méghozzá Csend apó titokzatos kertjében. Ezt a kertet megtalálni sem könnyű, nemhogy eljutni benne Csend apó házához…
Matematikai rejtvények és logikai feladványok állják utadat: agyafúrt kérdéseket feltevő griffek, bódító illatú tulipánok, homályos útbaigazításokat nyújtó tengerimalacok. Szerencsére nálad van a walkie-talkie-d, amin keresztül segítséget tudsz kérni, ha elsőre nem jut eszedbe a megoldás.
A könyv játékosan bevezeti a gyerekeket a logikai gondolkodás alapjaiba, és észrevétlenül győzi meg őket arról, hogy a matek izgalmas rejtélyek sora.
Majoros Nóra: A néma táltos (Abszolút töri-sorozat) (Pagony Kiadó)
A Vitéz János Gimnázium udvarán álló ősöreg fa gyökerei közt a múltba vezető alagutak kanyarognak. Egyre több gyerek szeretné megnézni, milyen is egy másik korszak – ki a családját keresi, ki történelmi tények után kutat, más meg csak sodródik. Márk és Imi olyan messzire megy vissza az időben, mint még senki más az osztályból. Az sem segít nekik az eligazodásban, amit töriből tanultak, hiszen ott is csak a honfoglalásnál kezdték. De vajon milyenek voltak, akik a honfoglaló magyarok előtt éltek itt? Hogyan lesz a nagyszájú Márkból „néma”, vagyis idegen nyelvet beszélő „táltos” mesemondó? És mit hoz a 9. századbeli magyarokkal való találkozás?
Az Abszolút Töri sorozatba olyan olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesen, abszolút színvonalasan, abszolút mai nyelven szólnak a magyar történelem fontos pillanatairól és korszakairól. A szereplők útra kelnek az időben, és az olvasó egy fordulatos kalandregényt végigizgulva, szinte észrevétlenül kerül közelebb az adott kor szelleméhez, fontos alakjaihoz. Utazzunk bármilyen messze is a múltba, egy biztos: ezeket a könyveket abszolút jó olvasni!
Nógrádi Gábor: Alattunk a kincs – Kövesd a fehér keresztet (Móra Kiadó)
A 4. b osztály néhány tagja kincskeresési lázban ég. Persze csak titokban, hiszen ha nem vigyáznak, még elszólják magukat, és akkor valaki előttük találja meg a kincset, helyettük lesz gazdag. Tomi, Feró, Dina, Gabi, Olgi és persze Mara biztosak benne, hogy a kisvárosban közismert „Bolond Béla” egyáltalán bolond, és amikor arról énekel, hogy „alattunk a kincs”, akkor igazat mond. A csapat egyik fele tehát nekiindul, hogy a város alatt húzódó pincerendszerben megtalálja a rejtélyes ládát, miközben a csapat másik fele odafent őrködik… Nógrádi Gábor új regénye nem csupán egy kalandos kincskeresés története, hanem egyúttal komoly dilemmát is feszeget: vajon kit illet meg a megtalált kincs? A gyerekeket, akik az életüket kockáztatták érte? Vagy inkább a várost, amely valóban rászorulna a támogatásra? És mi történik, ha felbukkannak az értéktárgyak eredeti tulajdonosai?
Kelly Ngai-Mikki Lish: A halmosdombi ház (Carta Teens)
Hedy és Spencer életük legunalmasabb karácsonyi szünetére készülnek bűvész nagypapájuk öreg házában, ám a valóság hamar rácáfol elképzeléseikre. Alig lépnek be a házba, amikor titokzatos üzenetek érkeznek nagymamájukról, akinek sok évvel korábban nyoma veszett egy rejtélyes bűvészmutatvány közben.
A házat üzengető képkeretek, kitömött, beszélő szarvasfej és medvebőr, vízköpők, hollók és szellemek töltik meg – vajon mi közük lehet ezeknek nagymamájukhoz? A gyerekek nyomozásba kezdenek, megpróbálják feltárni az ódon halmosdombi ház féltve őrzött titkait, és ezáltal begyógyítani a régi családi sebeket. Ehhez azonban minden bátorságukra, leleményességükre és varázslatba vetett hitükre szükségük lesz…
A halmosdombi ház az elmúlt évek egyik legnagyobb sikert aratott gyerekkönyve, amelyből Sam Raimi, a Pókember filmek rendezője készít adaptációt.
Ifjúsági könyvek 12-14 éveseknek
Jason Reynolds: Nézz körül! - Történetek tíz utcában (Könyvmolyképző Kiadó)
TE HOGY FOGOD MEGVÁLTOZTATNI A VILÁGOT?
Ez a történet is úgy kezdődött volna, mint az összes jó történet. Egy égből zuhanó iskolabusszal. Azonban senki nem vette észre. Ahhoz mind túl elfoglaltak voltak…
A fikáról beszélgettek.
Aprót loptak.
Gördeszkáztak.
Hasra estek.
Összeszedték a bátorságukat.
Bonyolult kézfogásokat gyakoroltak.
Menekülést terveztek.
Viccelődtek.
Bekenték magukat.
Megnyugvást kerestek.
De főként serényen hazafelé tartottak.
Jason Reynolds tíz történetet vázol fel arról, mi történik kicsengetés után, és az egészet mesteri módon egy komiszan vicces egységgé szövi, szívbe markolóan rávilágítva a hazafelé és az életben tett kitérőkre.
VESD BELE MAGAD, ÉS TEDD JOBBÁ A VILÁGOT!
Bernáth Zsolt: Végállomás fogadó (Cerkabella Kiadó)
Te mit tennél meg a barátaidért? Vagy bárki másért? Szinte mindent?
A tizenötéves Orsi az ősöreg, szellem lakta York városában kénytelen újragondolni mindazt, amit addig életről és halálról tudott. Ami viccesen hihetetlen kísértetsztorinak indult, az titkoktól terhes nyomozássá alakul, és a családi múlt szövevényes szálait is fel kell fejteni ahhoz, hogy Orsi megmenthesse az édesapját.
A kétségbeesett, de eltökélt kamaszlánynak segítsége is akad: Jon, a kissé gőgös angol fiú, akinek hóbortos nagybátyja szellemek fényképezésével foglalkozik, Angie, a sokáig érthetetlen okból mindig derűs és különleges képességekkel bíró kislány, valamint egy furcsa öregúr, aki nem mindig látszik a tükörben…
Schmal Róza: A Ladann könyve (Nagy folyók haragja-sorozat) (Lampion Könyvek)
A VARAD FOLYÓ VIDÉKE forrong: Varadokban, a hurrogónok városában a felszín alatt feszül egymásnak a józan ész és az indulat. Kold Norlamond vállát komoly súlyok nyomják, ígérete megköti a kezét, ám a béke már lassan nagyobb áldozatot követel, mint a háború.
Eközben egy vörös hercegnő talpig gyászban áll a Hazavágyó-sziklán, nem sejtve, hogy a messzeségben él és őrá gondol a Fekete Gólya. A lasnapoli palotából pedig a malmok földjére vágyik egy lány: Boiana számára új neve életfogytig tartó ítélet, a testét ölelő selyem pedig börtön.
Megmoccan a Donddau is, ami semmi jót nem jelent: a vulkán ébredése sötét idők közeledtét szokta jelezni. Ám végül mégis egy tragikus gyilkosság teszi elkerülhetetlenné a háborút hurrogónok és laddaniak között.
Vajon valóban a két nép áll szemben egymással, vagy jóvátehetetlenül összekuszálódott, hogy ki ellenség és ki barát, ki hős és ki áruló?
SCHMAL RÓZA fantasy-trilógiájának második kötetében folytatódik a laddanni birodalom története, a nemesi családok hatalomért és szerelemért folytatott harca. A lenyűgöző, képzeletbeli középkori világot egy, a változásokat követő térkép, a családfák, újabb városrajzok, és egy teljes laddanni lexikon egészíti ki.
Nancy Springer: A titokzatos levél esete (Enola Holmes-sorozat) (Carta Teens)
Enola Holmes édesanyja majd' egy évvel eltűnése után végre életjelet ad magáról. Milyen slamasztikába keveredhetett, és képes-e Enola segíteni neki?
A Holmes-rezidenciára titokzatos üzenet érkezik Enola, Mycroft és Sherlock régóta eltűnt anyjától. Miután Eudoria Holmes lányának, Enolának szánja a levelet, a levéltitok intézményét mélyen tisztelő Sherlocknak nincs más választása, mint egyszer és mindenkorra kézre keríteni az őt folyamatosan lerázó húgát.
Enolának mesterdetektív bátyja kitartó érdeklődése nélkül is van elég baja: egy spanyol herceg hitvese, Lady Blanchefleur eltűnése ügyében nyomoz. Hogy függhet össze a szenzációs eset Eudoria Holmesszal, és mit tartalmazhat az anya üzenete, amit csak Enola tud megfejteni? Enola, Sherlock és Mycroft kénytelenek egyesíteni erőiket, de vajon rálelhetnek a családi békére is?
Ifjúsági könyvek 14 éven felülieknek
Catherine Rider: Csók Mikonoszon (Kiss me-sorozat) (Menő Könyvek)
Izzy nem egészen így képzelte a vakációt. Ahelyett, hogy színpadon énekelve szórakoztatná egy tengeri üdülőhajó közönségét, homárnak beöltözve kell gyerekekre vigyáznia. Amikor exbarátját egy másik lánnyal együtt találja a közös kabinjukban, Izzy úgy dönt kiszellőzteti a fejét Míkonoszon, ahol a hajó rövid időre kiköt.
Zach Míkonoszon született, de Chicagóban nőtt fel, és csak ritkán látja görög rokonait. A nagyszülők hatalmas háza a haláluk után kiüresedett, de úgy tűnik, a család már eldöntötte, hogy mi lesz a sorsa, anélkül, hogy őt megkérdezték volna. Ez áthúzza Zach terveit, akinek szüksége lett volna pénzre vállalkozása elindításához.
Amikor a két fiatal útjai véletlenül keresztezik egymást Míkonoszon, mindketten úgy érzik, valami fontos történt az életükben. Pedig egyikük sem akart új kapcsolatba bonyolódni…
Sarah Dessen: Along for the ride – Álom két keréken (Könyvmolyképző Kiadó)
Mióta a szülei elváltak, Auden képtelen aludni. Olyan rutint alakított ki, aminek a segítségével átvészeli az éjszakákat. De amikor úgy dönt, hogy a nyarat a tengerparton tölti apjával és új családjával, megpróbál felhagyni régi életmódjával.
A nyaralás több kihívást tartogat a számára, mint képzelte. Nemcsak apja új családjába kell beilleszkednie, de a környékbeli pletykás lányokkal is meg kell találnia a közös hangot. És ott van még Eli is, aki szintén álmatlanságtól szenved, és aki állandó éjszakai partnere lesz. A hosszúra nyúlt nyáréjszakákon szinte bármi megtörténhet…
„Dessen legújabb könyvében a barátság legmélyebb rétegeit járja körül. Egy nyári történet az önfelfedezésről.” –The Horn Book
„Az eddig megjelent össze Sarah Dessen-könyvet elolvastam. Annyira izgatott lettem, amikor megtudtam, hogy hamarosan az Álom két kerékent is kiadják, hogy bejelöltem a megjelenés dátumát a naptáramban. Megérte rá várni? Abszolút.” –Jennifer Wardrip
Adam Silvera: Mindketten meghalnak a végén (Menő Könyvek)
ADAM SILVERA gyönyörűen szívszaggató regénye fiatalok százezreit érintette meg. A TikTokon több mint 74 millió bejegyzés szól erről a könyvről, valamint a The New York Times sikerlistáján is bérelt helye van.
„Mi, a Végső Barát Zrt. csapata, borzasztóan sajnáljuk, hogy elveszítünk. Őszinte részvétünk mindazoknak, akik szerettek, és azoknak, akik már sosem ismerhetnek meg téged. Reméljük, ma értékes, új barátra lelsz, és vele töltöd végső óráidat.”
Szeptember 5-én, kicsivel éjfél után a Halál-Hírek felhívja Mateo Torrezt és Rufus Emeteriót. Rossz hírei vannak számukra: még aznap meghalnak. Mateo és Rufus nem ismerik egymást, és más-más okokból ugyan, de mindketten szeretnének egy új barátot találni a Végnapjukon. A jó hír: erre is létezik egy alkalmazás, a neve: Végső Barát. Rufus és Mateo ennek segítségével akarnak találkozni, hogy együtt még egy utolsó, nagyszerű kalandban legyen részük – egyetlen nap alatt akarnak leélni egy egész életet.
Adam Silvera bemutatkozó regényét a New York Times komoly, érzékeny műként jellemezte, most pedig itt az elismert író újabb virtuóz alkotása, a felemelő és megsemmisítő, elbűvölő és megragadó Mindketten meghalnak a végén. Ez a történet emlékeztet rá, hogy halál nélkül nincs élet, veszteség nélkül nincs szeretet – és egyetlen nap alatt is megváltoztathatjuk az egész világunkat.
Alice Oseman: Fülig beléd zúgtam (Szívdobbanás-sorozat) (Könyvmolyképző Kiadó)
KÉT FIÚ TALÁLKOZIK.
KÉT FIÚ ÖSSZEBARÁTKOZIK.
KÉT FIÚ EGYMÁSBA SZERET.
Charlie és Nick egy suliba járnak, de nem ismerik egymást… mígnem egy napon
egymás mellé ültetik őket. Egykettőre összebarátkoznak, Charlie pedig hamarosan belezúg Nickbe. Kár, hogy semmi esélye nála: Nick tipikus rögbis fiú, és biztos, hogy csak a lányok érdeklik…
Ám a szerelem útjai kifürkészhetetlenek, és mintha Nick egyre közvetlenebb lenne
Charlie-val…
Lehetséges, hogy Charlie érzései viszonzásra találnak? Derítsd ki te is!
Szereted a Vörös pöttyös könyveket?
Vidd haza nyugodtan! Tetszeni fog.