Bujjék, kedves olvasóim, követőim, 2022-ben is olvasókat nevelő barátaim! Micsoda év lesz ez! Úgy döntöttem, az elmúlt 2 év furaságát, bizonytalanságát hátrahagyva ötletekkel, elszántsággal telve indítom az új évet. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az év 4. napján már itt is van a 2021-es év végén megjelent gyerek- és ifjúsági könyvekből összeállított "kis" listám, hogy igazán mesésen indulhassunk.
Van itt bőven látnivaló: régóta hiányolt kedvencek kerültek újra kiadásra (Világlátó, A majom mamája, A kis Nicolas, Alma Magdi sorozat 1. része...) és friss, eddig magyar nyelven még nem megjelent izgalmasságokat is hozott a november és december szép számmal. Egyik újévi fogadalmam, hogy az újdonságok listái előtt nem emelem ki kedvencként a lista összes könyvét, hanem önmegtartóztatok és minden alkalommal szigorúan a "LEG 3-at" választom ki. Hmmmm... Lássuk csak!
1. A Studium Plusz kiadó hozta el nekünk Dr. Catherine Dolto gyermekeket segítő könyvsorozatát, melynek rögtön 9 része is megjelent. Ebből talán a leghiánypótlóbb darabok lesznek a szülők válásával és a kicsik saját testükhöz fűződő viszonyával foglalkozó részek (Válnak a szüleim, Tartsd tiszteletben a testem), de a többi kis könyvet is érdemes szemügyre venni, sok bennük a hasznosság. (Tudom, ezt számolhatnánk rögtön 9, jobb esetben 2 kiemeltnek, de lehetne, hogy ne kezdjük az évet szőrszál hasogatással?!)
2-es kiemeltem Felicita Sala 2 (;)) könyve a Mit főznek a Gránátalma utca 10.-ben? és az Egy év Kertvárosban. Ezekről a könyvekről már olvashattatok szinte rögtön megjelenésük után az Égigérőn Daniellának köszönhetően. Érdemes jól szemügyre venni őket és felvésni a kívánságlistákra.
3. választottam legyen Veronica Cossanteli A csibukok varázslatos földjén című könyve. A saját lányom talán már kinőtt ebből a könyvből, nekem biztosan be kell majd szereznem. Ha Tolkien bácsinak nagy kedvence volt és a Hobbit történeténet inspirációjaként emlegette, nekem is meg fog felelni! Ha nálatok is sertepertél 9-10 éven felüli olvasó, mesehallgató, ki ne hagyjátok! Önálló olvasmánynak sem lehet rossz de úgy sejtem, közös családi kalandozásnak még csodásabb élmény lehet.
És tessék! Követve újévi fogadalmamat milyen ügyesen kiválasztottam 3 KÖNYVET!!!
Jöjjön is a teljes lista, mielőtt ebbe jobban belebonyolódnék! :D Jó böngészést!
Legkisebbeknek
Julia Donaldson: A majom mamája (Pagony Kiadó) - újranyomás
"– Elvesztettem a mamámat! Így szólt a pillangó: – Szegény majom! Ne sírjál, segítek én a bajon.” A bohókás pillangó lelkesen keresi, ki lehet a kicsi mamája – az elefánttól a denevérig. Mulatságos rímekkel bukdácsolunk át a dzsungelen, vissza majom mama karjaiba.
Julia Donaldson: Cicus főzni tanul (Tölgyerdő meséi-sorozat) (Pagony Kiadó)
Cicusnak szép lábosa van, És főzni szeretne. Egy szakácskönyv a könyvtárból Segítene benne.” A Tölgyerdő meséi sorozat folytatódik! Nyisd ki a kis ablakokat, és segíts Cicusnak megkeresni a szakácskönyvet!
EGY NAPOM nagy könyve kis mesélőknek (Pult Kft.)
A kukásautók a város utcáin már kora reggeltől sürgölődnek, és járművükkel a csordultig teli kukákat szállítják. Itt az idő végre kikelni az ágyból, fogat mosni és reggelizni. Utána pedig irány az óvoda! Valamikor be is kellene vásárolni. A tűzoltók és a rendőrök már szolgálatban vannak, az építkezés felől is mozgolódás hallatszik. A park megtelt élettel, ahol a gyerekek, de még a felnőttek is fagyiznak, vagy csak pihengetnek... Mit szólnál, ha kirándulnánk egy rövidet a tóhoz, és játszanánk a vízben? Vagy meglátogathatjuk a közeli állatfarmot is. Este aztán mindenki visszatér otthonába, hogy az izgalmakkal teli nap után nyugovóra térjen
A sorozat további részei: Nagy könyv az állatokról kis mesélőknek
Nagy könyv a markológépekről kis mesélőknek
Nagy könyv az autókról kis mesélőknek
Óvodásoknak
Pásztohy Panka: Pitypang játszik (Pitypang és Lili-sorozat) (Pagony kiadó)
Mindenki elrontja Lili játékát! Lotti, a kishúga lerombolja az építőkockáit, Pitypang felkapkodja a gesztenyéket a gesztenyefociban. Van olyan játék, amivel mindenki együtt tud játszani? Talán van! Ez pedig a kincskeresés. Indulhat a játék? Igazi őszi mese Pitypang rajongóknak!
Maren Von Klitzing: Pihe-puha mesék – Álmok, csillagok, esős napok (Pagony Kiadó)
Vannak olyan napok, amikor nincs is jobb érzés, mint bekuckózni egy könyvvel, és csak olvasni. A gyerekek persze egy idő után már nem tudnak nyugton maradni. Valamit jó lenne játszani is!
Ebben a könyvben minden meséhez kapcsolódnak kérdések és szórakoztató feladatok, sőt, apró barkácstippeket is találunk minden mese végén, amik az olvasott történetekhez kapcsolódva biztatják a gyerekeket a kreativitásuk kibontakoztatására
Nagyobb ovisoknak, kisiskolásoknak
Julia Donaldson: A gyógyító kutya (Pagony Kiadó)
Akik szerették Nellit, a nyomozókutyát, egész biztosan szívükbe zárják Dalmát, a legkedvesebb kórházi kutyust is, aki segít a gyerekeknek a gyógyulásban. Mert ha ott van Dalma, minden sokkal könnyebb!
Anika Denise: Sütinap Nagyinál (Aion Kiadó)
Sütinap van Nagyinál!
Három kis medve lépked a hóban egy különleges napon a nagymamához. A verseskönyvben a bocsok és nagymamájuk finom téli csemegét készítenek, miközben a legnagyobb élvezet az együtt töltött idő.
Anika és Christopher Denise könyvében, csodálatos illusztrációkkal, Sugár András örömteli versével, olyan meleget és kellemes hangulatot árasztó történetet alkottak, mint egy csésze forró kakaó a hideg téli napon.
Dr. Catherine Dolto: Tartsd tiszteletben a testem! (Most már tudom! -sorozat) (Studium Plusz)
A valódi ölelések azoktól, akik tisztelnek bennünket, boldogsággal töltik meg az életünket.
A kicsik élete izgalmas kaland, csupa felfedezés, ami nem mentes az erőteljes érzelmektől sem. A "Most már tudom!" sorozat elsősorban gyerekeknek készült, ugyanakkor nemcsak őket szólítja meg, hanem a szüleiket és a környezetükben lévő többi felnőttet is.A családok hétköznapjaiban előforduló szituációk elevenednek meg a lapjain, melyeket (R)Robin élettel teli, kedves rajzai hoznak közelebb a gyermekekhez.Dr. Catherine Dolto kedvenc szerkesztője, Colline Faure-Poirée közreműködésével osztja meg egyedülálló tudását a gyermekkorról, a kötet végén pedig mint dr. Cat szól a gyermekekhez, éppen úgy, mintha ott ülnének egymással szemben az orvosi rendelőjében. Rávilágít, mi zaklatja fel, mi bántja és aggasztja a kicsiket. Kedvenc mondása: "Amit értünk, attól nem félünk!"
A sorozat további részei: Egyedül Apuval vagy Anyuval
Nem!
Kistestvérem lesz
Bepisiltem
Válnak a szüleim
A düh
Beszéljünk a halálról
Érzések és érzelmek
Tony Wolf: A nagy dodó nyomában (Manó Könyvek)
Történetek kalandokról, rejtélyekről, varázslatokról. Ismét elmerülhetünk Tony Wolf csodálatos világában!
Tom és Polli elhatározták, hogy vakációra indulnak. Vitorlás hajójuk már repítette is őket az újabb kalandok felé…
Andreas H. Schmachtl: Négy évszak a Vadrózsa utcában (Manó Könyvek) - újranyomás
Akár ősz van, akár tavasz, nyár vagy tél: Alma Magdinak és barátainak minden nap újabb kalandokat tartogat. A bodzavirágfehér kisegér kincskereső utat és kirándulást szervez, titokban süteményversenyre készül, szellemekre vadászik. Egy napon pedig váratlan vendég érkezik hozzá…
Jöhet vad őszi vihar, hullhat a hó: a lényeg, hogy Alma Magdi és barátai együtt legyenek, és vigyázzanak egymásra!
Csodálatos történetek a Vadrózsa utcából
Jill Barklem: Szederberek összes meséje (Manó Könyvek) - újranyomás
Szederberek egereinek történetei először negyven évvel ezelőtt jelentek meg. Azóta ezek a csodálatos mesék bejárták a világot és most végre Magyarországra is megérkeztek. Kicsiknek és nagyoknak is hatalmas öröm bekukkantani Jill Barklem miniatűr, elragadó világába, hosszan elidőzni a részletgazdag képeken és együtt izgulni a szereplőkkel kalandjaik során. Nyolc varázslatos történet a szerző előszavával végre magyarul is!
Szabadfi Szabolcs – Trogmayer Éva: Labi, az erdő pékje – Kovászmesék receptekkel (HVG Kiadó)
Ki ne szeretné az illatos almás pitét, a pizzát, a friss, ropogós kiflit? De ezeket a finom péksütiket nemcsak megenni jó, hanem elkészíteni is remek móka!
Labi, az erdő pékje könnyedén megtanít sütni téged is, akárcsak Nudlit, a feneketlen bendőjű kisrókát. És hogy melyik péksüti Nudli kedvence? A spenótos békazsömle vagy a vicces nevű bomboloni? A történetekből megtudhatod, ahogy azt is, hogyan etesd Ragacs Rozit, a kovászt, hogy sokat pukizzon, vagy hogyan készíts vámpírfogat a grissiniből.
Szabadfi Szabolcs, akit Szabi, a pék néven ismert meg az ország
„Ezzel a könyvvel szeretném neked átadni a sütés örömét, és megmutatni a pék szakma szépségét. Nem számít, hogy vadkovásszal, élesztővel vagy sütőporral készül majd a tésztád, ha az illatozó, puha finomságokkal boldog pillanatokat szerzel másoknak. Így éri el a valódi célját egy tepsi kakaós csiga!”
Labi, az erdő pékje, a zsemleszínű labrador, aki jóllakatja az erdőt
„Szabi rám bízta 17 titkos receptjét, és azzal a küldetéssel indított útnak, hogy keltsem életre az erdő elhagyatott pékműhelyét. Az erdő lakói – Nudli, a kisróka; Masni, a mókus; Virgonc, a mosómedve – már velem tartanak. Gyere velünk te is, süssünk együtt, lepje el a lisztfelhő az egész erdőt!"
Krusovszky Dénes: Azóta őzike (Magvető Kiadó)
Krusovszky Dénes gyerekverseiben maguk a gyerekek beszélnek: természetesen és játékosan. Legyen a téma akár az iskolai maszkviselés, a gyerekszobai rendrakás vagy épp a középsőgyerek-lét: minden versben van egy meglepő szempont, amit észrevenni csak a gyerekek és a költők képesek.
Bodor Attila: Az elképesztő kelkáposzta-főzelék (Könyvmolyképző Kiadó)
Nem szereted a kelbimbót?
Lehet, hogy ő sem szeret téged!
Barnabás óriási pácba kerül, mikor a vasárnapi ebéd megkergül. A kelkáposzta-főzelékből átjáró nyílik egy másik világba, ahonnan különös lények érkeznek. Gonosz terveik vannak a Földdel.
Barnabáson a világ szeme! Ő, egy osztálytársa, Norvégia, és egy beszélő karfiol mentőcsapatot alakítanak. Együtt átjutnak a Zöldre, hogy ott megküzdjenek a gonosz kelbimbóval, és visszaszerezzék azt, ami számukra a legfontosabb: a családjukat.
Vajon sikerül túljárniuk Őkelsége eszén? Egy biztos: a kelkáposzta-főzelék sosem lesz már ugyanaz. Merülj bele te is a kalandokba, olvass zöldségeket!
Egy könyv, ami izgalmassá teszi a főzelékevést.
Felicita Sala: Mit főznek a Gránátalma utca 10.-ben? (Csipet Kiadó)
Valaminek jó illata van a Gránátalma utca 10.-ben. Sőt, mennyei! Mindegyik lakásban valami különleges étel készül, amit a lakók szeretnének megosztani egymással a ház közös ebédjén. Ez a gyerekeknek szóló szakácskönyv varázslatos rajzokkal és egyszerű leírásokkal mutatja be különböző kultúrák egy-egy jellegzetes ételét, amiket a kis séfek könnyen elkészíthetnek.
Felicita Sala: Egy év Kertvárosban (Csipet Kiadó)
Ez a mesés szakácskönyv és kedvcsináló kertészeti kalauz csodás illusztrációkkal mutatja meg, hogy mi terem egy év alatt Kertváros lakóinak erkélyén, tetőteraszán vagy kertjében, és hogy mi az a tizenkét finomság, amit a bájos szereplők az éppen termő gyümölcsökből és zöldségekből készítenek. A kertészkedés, a főzés és a közösen szerzett élmények ünneplése ez a különleges és gyönyörű szakácskönyv, amely a családok örök kedvence lesz.
Várfalvy Emőke: Puding Pudli állatotthon és Panzió (Cerkabella Kiadó)
Ha tehetnétek, ti is hazavinnétek minden állatot? Akkor tartsatok Kikivel, az állatmentő nyugdíjas tanító nénivel és segítőtársaival! Ismerjétek meg a Puding Pudli Állatotthon és Panzió ugató, nyávogó, csiripelő, röfögő, makogó és megannyi imádnivaló lakóját, akik alig várják, hogy a szívetekben is otthonra leljenek!
Mese- és állatimádó ovisoknak, olvasással barátkozó kisiskolásoknak és gyermeklelkű felnőtteknek!
Lovász Andrea (szerk.) : Macskák mesés könyve (Cerkabella kiadó)
Szereted a macskákat? Lehetnek világcsavargó kalandorok, titkok tudói vagy álmatag házikedvencek, kétségkívül lenyűgöző teremtmények. Less bele titokzatos világukba: a macskairodalom színe-javát, negyven macskás kalandot kínálunk ebben a pompásan illusztrált kötetben!
És ha még nem vagy macskarajongó? Olvasd el ezt a könyvet, és majd az leszel!
René Nekuda: Mesegyár (Csirimojó Kiadó)
A Mesegyár a történetek varázslatos világát tárja elénk. Minden oldalpár egy valódi történetgenerátor. Ez a különleges kidolgozású könyv fejleszti az olvasáskészséget, a kreativitást és a képzelőerőt. Érdekes szereplőket varázsol szokatlan helyzetekbe, amivel próbára teszi fantáziánk határait. Gyerekeknek, szülőknek és nagyszülőknek egyaránt ajánljuk. Itt bármi megtörténhet!
Aleksandra Mizielinska: Világlátó – Térképkönyv (Manó Könyvek) - újranyomás, bővített kiadás
A Világlátó nem csupán egy atlasz, annál sokkal több! Szemet gyönyörködtető térképkönyv, melynek gazdagon illusztrált oldalpárjai nemcsak földrajzi elnevezéseket tartalmaznak, hanem rengeteg egyéb információt. A térképeket nézegetve megtudhatod, hogy melyek egy adott ország legérdekesebb helyei, milyen állatok és növények népesítik be, melyik híres festő, tudós, zeneszerző vagy író élt és alkotott a határain belül, mik az országra jellemző ételek és italok, és milyen kulturális eseményekről nevezetes.
A könyv a Föld országainak színes sokféleségét hirdeti, bemutatva azok gazdagságát a hatalmas hegyektől kezdve a legkisebb bogarakig, és persze azt is, ami a kettő között van.
Kisiskolásoknak
Al Ghaoui Hesna: Soha ne add fel! - Mese arról, hogyan győzd le az akadályokat! (Open Books)
Holli szorongva indul a táborba, ahol a beilleszkedését nemcsak egy beképzelt osztálytárs ármánykodása, hanem a saját félelmei is jócskán megnehezítik. Ekkor szegődik mellé ismét Mumus, az apró házi rém, aki segít neki felismerni, hogy hibázni szabad, sőt jó is lehet! De hogy lehet a problémákra, megoldandó feladatokra kihívásként tekinteni? Holli varázskönyvében mindenki átalakulhat! Holli végigkalauzolja a gyerekeket egy nem mindennapi erdei kiránduláson, ahol a gyerekek is vele játszhatnak. Gyere, tarts Hollival és küzdd le te is az akadályokat!
Al Ghaoui Hesna, a haditudósításairól ismert, immár kétgyermekes anyuka a félelem megszelídítéséről szóló, Holli, a hős című gyermekkönyve után legújabb kötetében különleges utazásra hívja ifjú olvasóit.
A kötetet Bertóthy Ágnes rajzai illusztrálják.
Kyla May: Kutya a hóban (Egy mopsz naplója) (Maxim Kiadó)
Ismerd meg a földkerekség legcukibb mopszát!
Név: Buborék Báró
Becenév: Bubi
Szereti: a divatot, Mackót és a gazdiját, Bellát
Nem szereti: Hercegnőt, a cicát, a hideget és a havat
Hószünet van az iskolában, Bella pedig repes az örömtől. Bubi azonban nem – szerinte a hó csúszós, hideg és nedves. Ráadásul az új szomszéd fiú egy szörnyeteg-méretű állatot tart. Vajon Bubi képes megszeretni a havat, és közben új barátot is szerezni?
Barbara Cantini: Halálka és a kísértetbarát (Halálka-sorozat) (Könymolyképző Kiadó)
Egy újabb történet, amitől meghalsz a nevetéstől! Ki lehet az a titokzatos kísértetfiú, aki hullaszilveszter előestéjén megpróbál bejutni a Málladozó Villába? Halálka idegtépő nyomozásba kezd, hogy kiderítse, honnan jött új, „szellemes” barátjuk. Hűséges barátja, Bu Song, az albínó agár most is a segítségére van. A nyomozás olyan izgalmas, hogy még Halálka is majdnem szívdobogást kap tőle!
Új történet mindenki kedvenc zombilánykájáról, aki meghódította a világot, és a történeteit már 23 nyelvre fordították le!
8-12 éveseknek
Tarr Ferenc: Harmónia, a zenék birodalma (Pagony Kiadó)
Melódia királykisasszony szeretné megtalálni a saját hangját. Elindul hát Harmóniában, a zenék birodalmában, hogy végigjárja mind a négy tartományt – Folkiát, Imprót, Poppiát és Klasszikát. Kalandos útja során megismer sok-sok hangszert, stílust, formát, zenészt, zeneszerzőt, énekest – és hall nagyon sokféle zenét. Vajon melyik lesz az övé?
A zenei ismeretterjesztő könyvektől eltérő módon Tarr Ferenc könyve a zene egészére koncentrál: teljesen egyenlő arányban szól a népzenéről, a jazzről, a popról és a klasszikusról is – sok-sok érdekességgel, tudnivalóval, hallgatnivalóval és Baranyai (b) András fantasztikus rajzaival.
Reméljük, hogy Melódia története nyomán a gyerekek is eljutnak oda, hogy megtalálják, nekik milyen zene tetszik. Érdemes mindenfelé barangolni, mert Harmónia valóban létezik!
Boldizsár Ildikó: Amália álmai (Mesék a világ legszomorúbb boszorkányáról) (Magvető Kiadó)
Hold-mezőben, Kancsali utca 3. szám alatt lakik Amália, a világ legszomorúbb boszorkánya, aki azt meséli el nekünk, hogyan telt élete első száz esztendeje: hogyan rendezgette pöttyösbögre-gyűjteményét, hogyan játszott az esővel a Páfrányos Tisztáson vagy épp a Mélyvizű Tó partján, s miről álmodott fűtakarója alatt. Ki volt Emília és a Világ-Síró-Asszony, mire vágyott a Csillagnéző Fiú, miért rikkantott kilencet a Fekete Vízimadár, és mi történt a Nap és a Hold első találkozásakor? Játék, szerelem, álmok – Boldizsár Ildikó gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt szóló meséinek költői szépségét Szegedi Katalin rajzai teszik teljessé.
Jeff Kinney: Rowley Jefferson bitang para rémtörténetei (Egy bitang jó fej srác naplója-sorozat) (Könyvmolyképző Kiadó)
RÉMISZTŐEN VICCES!
Kapcsold be a zseblámpád, mássz be a takaród alá, és merülj alá Rowley Jefferson rémregénybe illő agyszüleményeinek meglepően mókás világába! Zombik, vámpírok, szellemek és még sok más rémség vár rád ezekben a remegtetve nevettető történetekben.
Rowley Jefferson rémtörténeteitől kacag a máj, de borzong a hát is – és ha nem vigyázol, ma este feloltott lámpa mellett kell majd megpróbálnod elaludni!
Eva Ibbotson: Mindenkinek kell egy kutya (Abszolút könyvek) (Pagony Kiadó)
Samnek mindene megvan – látszólag. Csak éppen a csodás, rendes, csendes, hatalmas házukban borzasztóan magányos. Semmi másra nem vágyik évek óta, csak egy kutyára.
Pötty füle óriási, szőre borzas, két szeme különböző – de egy dolgot nagyon tud: szeretni. Sammel soha nem akarnak elszakadni egymástól. Még ha ehhez el is kell szökniük a világ végére, túl kell járniuk Sam szüleinek, a detektíveknek és a gonosz kémeknek az eszén. Segítségükre vannak Pötty kutyabarátai és botcsinálta gondozójuk, a tízéves Pippa, aki, ha kell, úgy hazudik, mint a vízfolyás, és igazi jó barát. No meg persze az észak-angol táj különc figurái a cirkuszi idomártól az árvaházi gyereken át a mogorva juhászig.
A Pagony legújabb sorozatába, az Abszolút Könyvekbe olyan 9-12 éveseknek szóló, olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesek, abszolút színvonalasak, abszolút maiak. Abszolút könnyű őket olvasni, de mégsem felszínesek, abszolút nem megterhelőek, de mégis elgondolkodtatók. Van és lesz köztük magyar és külföldi, fantasy, kaland- vagy éppen detektívregény – ami mindegyikben közös, és amit garantálunk: ezeket a könyveket jó olvasni!
Kertész Erzsi: Zúdulók (Panthera-sorozat) (Pagony Kiadó)
Az előző részből megismert pilóta, Ander, és szerelme, Ingola hercegnő nem sokáig élvezhetik a nyugalmat a messzi északon, ahol szökésük után éldegélnek – Ingolát ugyanis két talányos alak, a zúdulók üldözik. Van valami a lánynál, amire a havonjáró király foga fáj, és amit mindenképpen meg akar szerezni…
Biztonságos helyre kell menekülniük – és mi lenne biztonságosabb Rozika néni tisztaszobájánál?
Csakhogy semmi nem úgy alakul, ahogy elképzelik: Andert elfogják a Pantherán, így az Aura-Ingola páros jut csak el a „kinti világba”, hogy régi barátaink, Kismukk, Vince, Noémi, Virág, Helga, Gekkó, no meg Rozi néni és Mihály bá hathatós segítségével megküzdjenek a zúdulókkal. Mindeközben a Pantherán Jácint és Jávor megpróbálnak segíteni Anderen (bár Jávor, szokása szerint, inkább összezavarja a dolgokat, mint előreviszi…)
Ecsédi Orsolya: Sárkányugatás (Kell egy csapat-sorozat) (Könyvmolyképző Kiadó)
Sárkányveszély Budapesten!
Hogy lehet megtalálni egy elveszett kutyát?
Ezt nagyjából mindenki tudja. Fel kell dobni a képét a Facebookra, aztán végigtelefonálni a menhelyeket. De mi van, ha az a kutya egyben sárkány is? Rögtön nem olyan egyszerű a helyzet.
Zizu, Anka és Báti is pont ezzel szembesül. Nem elég, hogy Ulriknak nyoma veszett, de az őrzője, Lóri bácsi is megöregedett. És amikor már maga az őrző is őrzésre szorul, valakinek fel kell váltania.
De ki lehet az új őrző? Talán már találkoztunk is vele? Vajon megtaláljuk még egyszer? És ha igen, vállalja a szerepét?
Báti, Anka és Zizu ismét bejárja Budapest utcáit. Nagyon szorítja őket az idő, a nyomozás tétje most nagyobb, mint eddig bármikor: egy élet forog kockán.
Szegődj a nyomukba, ments te is életet, mentsd meg Budapestet!
Jamie Littler: Menekülés Aurórából (Zúzmaraszív-sorozat) (Könymolyképző Kiadó)
Miután Ash sikeresen megmenekül az ármányos dalszövő, Szilánk karmai közül, útnak indul az Auróra nevű útkereső erődbe, hogy végre rábukkanjon azokra a nyomokra, melyek közelebb juttathatják elveszett szüleihez.
Ash dalszövő ereje azonban bajba sodorja őket, ezért a Zúzmaraszív legénysége kénytelen menekülőre fogni. Amikor pedig a szánjuk a nyílt jégmezőn ragad egy ádáz lidérctámadást követően, Ash a barátaival együtt veszélyes utazásra indul, hogy menedéket keressen. Útjuk azonban egy, még az eddigieknél is hihetetlenebb titokhoz vezet…
Tat’ána Rubásová: Váratlan robotexodus (William & Meriwether-sorozat) (Csirimojó Kiadó)
William és Meriwether bámulatos leletekkel tér haza kiküldetéséről. Éljenzés helyett azonban kellemetlen meglepetés fogadja őket. Expedíciójukról megfeledkeztek. Még William laboratóriumának és tudós kollégáinak is nyoma veszett. Felderítőink a recikláció elől menekülve megdöbbentő változásokkal szembesülnek. Vajon kikövetkeztetik a nyomokból, hogy mi történt a városukkal, és kik voltak az ősatyáik? De legfőképp talál-e magának Meriwether új kalapot? Robottörténetünk második része az ökológiával és a bánat változataival foglalkozik, ugyanakkor nincs híján a kalandnak és a humornak sem.
Max Brallier: Az utolsó srácok a Földon és a Rémálom Király (Az utolsó Srácok a Földön-sorozat) (Könymolyképző Kiadó)
A zombiapokalipszis utáni élet eléggé bejön a 13 éves Jack Sullivannek: egy irtó menő lomberődben él a legjobb barátaival, hús-vér Mario Karttal száguldozik a városban, van egy csapatnyi szörnyhaverja, rendszeresen harcol zombikkal, és általában véve úgy kezeli az életet, mintha videójáték lenne! De aztán Jack barátai döbbenetes felfedezést tesznek: talán mégsem ők az utolsó srácok a Földön.
Ez remek hír mindenkinek… kivéve Jacket. Mert ha más embereket is találnak, a barátai nem maradnak sokáig vele! Jack egyetlen reménye, hogy megőrizze a dolgokat úgy, ahogy vannak, ha bebizonyítja: itt minden tökéletes, őrülten mókás az élet, és semmi más nem lehetne ennél jobb. Az egyetlen probléma: nehéz meggyőzni a barátait, hogy minden szuper, miközben egy szörnyűséges Rémálom Király üldözi őket, plusz egy ősi gonosz, aki nem nyugszik, ameddig el nem pusztítja a Földet.
Affene! Lehet, hogy a szörnyapokalipszis utáni élet bonyolultabb, mint Jack gondolta…
New York Times és USA Today bestsellersorozat, több millió eladott példánnyal!
KÜLDETÉS INDUL! Vágj bele az USAF olvasásába,
és szerezz brutál plecsniket!
És tudod, mit? Eljött a te időd!
Tedd kötelezővé a szüleidnek!
Figyeld meg, mit lépnek! ;)
Boncsér Orsolya: Fotózni jó!
Szeretsz fotózni? Akkor ez a könyv neked szól! A több mint 40 inspiráló feladat segítségével játszva elsajátíthatod a fotózás alapjait, a komponálást és a modellkezelést.
A fotózásra javasolt ötleteket otthon is megtalálható eszközökkel meg tudod valósítani, telefonnal és fényképezőgéppel egyaránt.
A könyv közös alkotásra hív, olyan kihagyhatatlan témákat is érintve, mint a szerzői jog és a képmegosztókra feltöltött képek sorsa.
Tarts velem! Fotózni jó!
Andrew Peterson: A sötétség sötét tengerének peremén (Hajnalszárnya-sorozat) (Harmat Kiadó)
Andrew Peterson díjnyertes, minden korosztályt lebilincselő Hajnalszárnya-sorozatának (The Wingfeather Saga) első könyvében, A Sötétség sötét tengerének peremén című kötetben a bátor és leleményes szereplők mellett megismerkedhetünk Oerwend különleges világával.
A három Igiby testvér, Jennár, Tink és Léli Glippfalva határában éldegél egy házikóban. Világukat a félelmetes Névtelen Ghond és serege, Fagyar agyarai tartják uralmuk alatt, akik hosszú évek óta kutatnak Anniera ékkövei után. Miközben a gyerekek próbálják lerázni a nyomukba szegődő agyarakat, nem várt szövetségesekre bukkannak, és egyszeriben rádöbbennek: édesanyjuk, Nia és nagyapjuk, Podó tudhat valamit az elveszett kincsekről…
A négyrészes bestseller fantasyregényből hamarosan animációs filmsorozat is készül."Szellemes, fantáziadús, csupa szív könyvsorozat. Szeretettel ajánlom minden fiatal olvasónak, aki már az összes Narnia-könyvet ismeri, és új kedvenc olvasmányt keres." Anne Bogel
Veronica Cossanteli: A csibukok varázslatos földjén (Cartaphilus kiadó)
„A gyermekeimmel együtt tagadhatatlanul beleszerettünk E. A. Wyke-Smith A csibukok varázslatos földjén című könyvébe… és persze Gorbóba, az egész díszes társaság legragyogóbb gyöngyszemébe.”
J. R. R. Tolkien
Pip és Flóra nagy bajba keveredtek. Megszöktek a Sunny Bay Elhagyott és Váratlanul Elárvult Gyermekek Nevelőotthonából, ahol életük szomorú és kilátástalan volt, ám sorsuk most sem nevezhető épp rózsásnak…
A két kis árva meghökkentő és varázslatos világba csöppent, ahol fahéjmedvék,
lápi koboldok, bukdácsok és talán még takonyférgek is élnek, és persze mindenekelőtt a csibukok, ezek az esetlen, kelekótya, de végtelenül elbűvölő lények, akik J. R. R. Tolkien gyermekeinek szívét is rabul ejtették.
E. A. Wyke-Smith elbűvölő meseregénye, amely A hobbit egyik fő inspirációjaként szolgált, most olvasható először magyarul.
12-14 éveseknek
Gabriella Eld: A lányok titkos élete (Legendák a Bagolyvárosból-sorozat) (Főnix Könyvműhely)
Tonyc Bradford kedvenc színe a sárga. Nem mellesleg körözött személy, Adottsághasználó és mindent ellop, ami a keze ügyébe kerül.
Alaskának és Igornak le kell merülnie a kínai negyed szívébe, hogy segédkezzenek Noam Jennek, a Triád helyi alvezetőjének visszaszerezni ellopott mobilját, ami megannyi olyan adatot tartalmaz, ami nem kerülhet rossz kezekbe.
A bökkenő csupán annyi, hogy nem ők az egyetlenek, akik a készülékre pályáznak. Igor versenyfutásba kezd az idővel, a jakuzával és az Impériummal egy gyönyörű, de kiállhatatlan nővel az oldalán, hogy felhajtson egy tolvajt, akit még nem ért utol soha senki. Ezalatt Alaskànak rendbe kell hoznia egy tönkrement gépet, a város egyik legügyesebb hackerével egy szobába zárva, aki mellesleg egy cseppet sem tűnik normálisnak és minden kétséget kizáróan akar tőle valamit.
Tizenkét órájuk van. Ember nem maradhat hátra. Az idő nem telhet le. Tonyc nem szökhet meg.
Takács Zsuzsa: Spirálfüzet (Magvető Kiadó)
A Spirálfüzet versei kamaszokhoz, főként kamasz lányokhoz szólnak. Testvérféltékenység, út- és kiútkeresés, szorongás és játékosság izgalmas keveréke a Takács Zsuzsa költészetéből ismerős fanyar, precíz, ironikus nyelven. A régebbi verseket számos új darabbal egészítette ki a költő, legfrissebb terméséből válogatva. Az eltelt idő megérlelte a kamaszverseket: a költő mai látásmódja új optikát kölcsönöz a korábbi művek olvasásához is, cinkos bölcsessége pedig különleges ízt ad az utóbbi néhány év tragikus felhangokkal megfogalmazott verseinek. A könyvet a 2020-ban az év illusztrátora díjjal kitüntetett Turi Lilla rajzai teszik teljessé. Takács Zsuzsa (1938) költő, legutóbbi kötete, A Vak Remény 2019-ben elnyerte az Aegon-díjat.
14 éven felülieknek
Péczely Dóra (szerk.): Szevasz – 25 kortárs novella (Tilos az Á Könyvek)
„Egy novellaírónak bátornak kell lennie” – állítja Roberto Bolano, a kalandos életű dél-amerikai író. De nemcsak egy novella megírásához, az olvasásához is bátorságra van szükség. Mert a jó novella olyan, mint egy megrázó fénykép, amely magába sűrít sorsot, vagy még inkább egymással összefonódó sorsokat, kinagyítva belőlük az élet határhelyzeteit, kitüntetett pillanatait, tragédiáit.
A fiataloknak készült Szívlapát és Lehetnék bárki versantológiák megjelenése után a Szevasz című kötet kortárs novellákat gyűjt egybe ugyanennek az olvasóközönségnek: huszonöt köztünk élő író egy-egy elbeszélését. Az öt novellaciklus a szerelem, a család, a hit, a művészet és a történelem témája köré csoportosul.Minden valamirevaló történet tele van kockázattal, mint az élet maga. Szóval bátorság!