Elérkeztem nyári olvasmányajánlóim sorának végéhez. Az alsós és felsős korosztály után a középiskolásoknak is böngészgettem csöppet a könyves webáruházak aktuális kínálatában. Ismét rácsodálkoztam, hogy mennyire hajlanak a kamaszoknak szóló könyvek a búskomor hangulatba, de aztán eszembe jutottak saját középsulis olvasmányaim, aztán rápillantottam lányom aktuális olvasmányaira és már nem is tűnt a válogatás olyan komornak. :D Persze azért megijedni nem kell, hoztam a lazább, vidámabb, szerelmesebb vonalból is pár csemegét, arról nem beszélve, hogy az Égigérőn még jó pár, a középiskolás korosztálynak szóló válogatást találtok ha itt nem lenne kedvetekre való könyv.
Jó böngészgetést!
Emma Lord: A tweetcsata (Könyvmolyképző Kiadó)
Mitől olvad meg a szíved?
Hadd mutassam be Peppert, az úszócsapat kapitányát, krónikus maximalistát, aki mindenben a tökéletesre tör! Bár a családja épp széthullóban, kiterjedt gyorsétteremláncuk erőteljes növekedésnek indult, főként Peppernek köszönhetően. Csak komoly zsonglőrködés árán tud helytállni a hétköznapokban, miközben titokban ő felel a Big League Burger óriási Twitter-fiókjáért is.
És akkor színre lép Jack, az osztály bohóca, aki folyton borsot tör Pepper orra alá. Jack – ha épp nem a szemérmetlenül népszerű ikerbátyja árnyékából próbál kilépni – a család szendvicsbárjában szorgoskodik. A bizniszt, amit a jövőben neki szánnak, nem neki találták ki. Ám amikor a Big League Burger lenyúlja a nagymamája ikonikus grillszendvicsének receptjét, beleveti magát, hogy tweetről tweetre elégtételt vegyen.
Szerelembe és grillszendvicsbe minden belefér – legalábbis míg Pepper és Jack szóváltása őrült csatározássá nem fajul a Twitteren. És miközben a nyilvánosság előtt egymást aprítják csípős mémekkel és retweetcsatákkal, nem sejtik, hogy egy anonim chatalkalmazás segítségével, a magánéletben is keresztezik egymást az útjaik.
Ahogy mélyül a kapcsolatuk és fokozódik online a helyzet, úgy lesz egyre személyesebb a harc, míg végül a szemben álló felek kénytelenek elismerni, hogy ezen a váratlan módon, helyen és időben rájuk talált a szerelem.
Deborah Lytton: Csend (Harmat Kiadó)
„Annyi éven át az éneklés volt az, amitől különlegesnek éreztem magam. Az éneklés tett azzá, aki vagyok. Azelőtt, hogy egy kórházi ágyon tértem volna magamhoz. Néma csenddel körülvéve. Mielőtt ráébredtem volna, hogy több vagyok, mint a hangom…”
A tizenöt éves Stellának minden esélye megvan arra, hogy egyszer teljesüljön leghőbb vágya: a Broadwayn fellépve megmutathassa tehetségét a világ előtt. Egy tragikus baleset következében azonban egyik napról a másikra elveszíti hallását. A teljes némaságba burkolózva nemcsak a barátaiba és a hangjába vetett hite rendül meg, hanem az önmagával kapcsolatos elképzelései is megkérdőjeleződnek: van-e célja az életének az éneklésen kívül?
Az orvosi beavatkozás előtti tizenhét napot kell ebben a „csendbuborékban” töltenie, miközben egyedül – a beszédhibája miatt lassan, dadogva beszélő – Hayden szájáról képes olvasni. A fiú mindent megtesz azért, hogy megmutassa neki: miként fedezheti fel önmagát és a körülötte lévő világ csodáit hangok nélkül is…
A Csend egy váltott szemszögű, lírai történet arról, hogyan képes a szerelem áthatolni a némaság leküzdhetetlennek tűnő falain.
Neal Shusterman: Kaszás (Kaszások kora-sorozat) (Lampion Könyvek)
Egy tökéletes világban nincs mitől félni. Vagy mégis?
Sodró és gondolatébresztő regény Neal Shustermantól, a New York Times bestsellerszerzőjétől.
A nem túl távoli jövőben megszűnt az éhezés, a betegség, a háború és a szenvedés. Az emberiség mindezt maga mögött hagyta, sőt a halál felett is győzelmet aratott, és az emberek újra meg újra megválaszthatják saját életkorukat. De a népesség száma mégsem növekedhet a végtelenségig, ezért a hivatásos kaszásoknak időnként kötelességük véletlenszerűen „begyűjteni” az embereket.
Nagytiszteletű Faraday kaszás egy tizenhat éves lányt és fiút választ maga mellé inasnak, habár sem Citra, sem Rowan nem vágyik erre a szerepre. A két fiatalnak nemcsak a mesterség fortélyait és a legkülönfélébb harcművészeteket kell elsajátítania, hanem legalább ennyire fontos, hogy megértsék ennek a különleges hivatásnak a fontosságát és a vele járó erkölcsi dilemmákat.
Kaszás azonban csak az egyikükből lehet, és a kiválasztott első feladata épp a vesztes begyűjtése lesz.
A Kaszások kora-trilógia első része.
Már több mint húsz országban megjelent!
Szurovecz Kitti: A választás – Garaboncity meséi
2001-et írunk. Békéscsaba teljes fiatalsága a Csabai Garabonciás Napokra, azaz a diákpolgármester-választásra készül, ami hatalmas történés a város életében. A helyi iskolák csapatai azért küzdenek, hogy a hét végére az ő jelöltjük győzedelmeskedjen. Roland az elismerésért, Dani a hatalomért, Tamara az elfogadásért szeretne nyerni. Kampányfőnökeik, Enikő, Levente és Brigi a stábokkal lehetetlent nem ismerve harcolnak együtt és egymás ellen is a győzelemért. Kaland, szerelem, intrika, nevetés és sírás szövi át a választás napjait. Majd a versenynek megváltozik a tétje: egyikük hirtelen eltűnik…
Vajon mi a fontosabb? A győzelem vagy a barátság? A siker vagy a szerelem? A hatalom vagy a tisztesség? A Garabonciás Napok próbatételei elképesztő energiákat mozgatnak meg a kamaszokban. A főszereplők egy ponton ráébrednek: a választás itt nem csak a győzelemről szól – sokkal inkább a szeretetről. A hat elszánt középiskolás története által rátalálhatunk magunkban arra a gyerekre, aki egykor csupán saját belső igazságát keresve döntött, mert még nem tudta, mit jelent az a szó, hogy érdek.
Szurovecz Kitti A választás – GarabonCity meséi című regénye ugyan fikció, de a szerző alaposan beleásva magát a mára hatalmas rendezvénnyé duzzadt békéscsabai diákfesztivál történetébe, az oldalakon számos megható, mulattató, izgalmas emléket felidézett. Egykor ő maga is kampányfőnök volt, és a kötet írása során lélekben örömmel utazott vissza a kamaszkorába, amikor a fiatalokat még nem a kütyük uralták, amikor még minden sejtjükkel jelen voltak a garabonciás fáklyák fényénél – ami aztán meghatározta a későbbi életüket. Ők azóta is a szívükkel választanak
Sarah Ann Juckes: A világ közöttünk (Menő Könyvek)
Hogyan harcolj a szerelemért, ha egy lépés mindent lerombolhat?
A tizenhét éves Alice ágyhoz kötött beteg, de ez nem gátolja meg abban, hogy a nagyvilágot járja. Minden nap belép a Stream Cast nevű oldalra, és mások életét éli a kamerájukon át. Rowan meglátja a mindennapokban rejlő szépséget, és arra bátorítja a lányt, hogy ne csak nézze a világot, hanem szerezze vissza az irányítást az élete felett. Ám Rowannak van egy titka, amit elrejt Alice és önmaga elől is.
Alice és Rowan új, tágas és színes világot próbálnak együtt építeni, ám a valóság közbeszól, és falat épít közéjük. Erőteljes, megrázó történet a szerelem hatalmáról a több díjra is jelölt Sarah Ann Juckestől. A Csillagainkban a hiba és a Két lépés távolság rajongóinak.
Szabó Tibor Benjámin: Epic (Epic-sorozat) (Menő Könyvek)
Egy iskola, ami lehet, hogy a ti házatok mellett van. Hat barát, akik közül az egyik akár te is lehetnél. Vagányak, lázadók és tehetségesek. Mind a hatan másban. Mi lehet bennük a közös? Sádi, János, Röfi, Márkó, Zuzu és Alma Peti, vagyis a B Team nevű tanulócsoport tagjai délutánonként a Különleges Tehetségek Ernest Rutherford Intézetébe (RUDI) járnak, de egyáltalán nem érzik magukat különlegesnek. Az első küldetés során jó, hogy van, aki minden kódot és tűzfalat fel tud törni, az összes hightech kütyüt ismeri, hasznos egy igazi manipulátor, néha nem rosszak a családi kapcsolatok, de az sem mellékes, hogy egy aikido bajnok is akad a csapatban. És még az is lehet, hogy a történelmi tudás is jó valamire…
A Budapesten játszódó regény főhősei mintha egy mai kalandregénybe csöppentek volna, és nagy erőkkel próbálnak rájönni, hogy mi a saját szerepük: műkincstolvajlásra akarják őket használni, vagy tényleg csak különleges vezetőket igyekeznek képezni belőlük. Közben egyre többet tanulnak, főleg a barátságról, felelősségből és az életről.
Király Anikó: Semmi pánik! (Semmi pánik!-sorozat) (Menő Könyvek)
Leának az is nehezére esik, hogy hot-dogot kérjen magának az iskolai büfében, mégis őt kérik fel, hogy beszédet tartson az egész iskola előtt. Andris rájön, hogy sosem lesz belőle sportcsillag. Gabi mindenkinek hazudik a jövőjével kapcsolatban, Dani pedig elszánt harcot vív mostohaapja ellen, miközben szeretne találkozni a biológiai apjával. Ők Diósvámhatár balszerencsés babái, akik éppen akkor születtek, mikor meghalt a falu babonás polgármestere, és meg vannak róla győződve, hogy katasztrófa az életük. Aztán felbukkan a rejtélyes Kókusz, akinek nem csak hogy kókuszillata és furcsa figurákkal telerajzolt farmerdzsekije van, de különös tehetsége is ahhoz, hogy megváltoztassa mind a négyük életét.
Király Anikó, a Strand, papucs, szerelem és a Csak barátok? szerzője újra letehetetlen, szívfacsaró és vicces regényt írt, nemcsak vonaton ingázóknak.
Ursula Poznański: Erebos (Erebos-sorozat) (Scolar Kiadó)
Lépj be vagy fordulj vissza!
EZ ITT AZ EREBOS
Nick valóságos megszállottja az Erebosnak, egy új, nem hivatalos számítógépes játéknak, amely az iskolában kézről kézre jár. Mindenkinek egyetlen példánya van, amellyel csakis magányosan játszhat. A játékszabályok rendkívül szigorúak. Aki megsérti ezeket, vagy nem teljesíti a játék által rábízott feladatokat, az repül a virtuális világból, és soha többé nem tud belépni az Erebosba. De ami a legfurcsább: a játék parancsait a való életben kell végrehajtani. Nick csak fokozatosan döbben rá az Erebos igazi céljára: a játékosoknak meg kell ölniük egy embert…
Namina Forna: Aranyló vér (Maxim Kiadó)
A tizenhat éves Deka félve várja a Próbát, ami el fogja dönteni, hogy befogadja-e a falu népe, hisz természetfeletti megérzései máris kiemelik a társai közül. Deka azért imádkozik, hogy vörös legyen a vére, de mivel az arannyá változik, sajnos tisztátalannak bizonyul. Ez azt jelenti, hogy a halálnál is rosszabb sors vár rá. Ekkor azonban megjelenik egy titokzatos hölgy, aki kiutat kínál neki: beállhat az alakik közé, a császár kizárólag lányokból álló seregébe. Az alakik mind ritka képességekkel megvert, csaknem halhatatlan lények, egyedül ők tudják elhárítani az országra rontó Halálsikolyok támadásait. Deka annyira vágyik az elfogadásra, hogy belemegy a veszedelmes ajánlatba, és otthagyja a szülőfaluját, az egyetlen közösséget, amit ismer. Miközben élete legnagyobb harcára készül, azzal kell szembesülnie, hogy a főváros magas falai között számos titok lakozik. Minden és mindenki másnak bizonyul, mint aminek látszik. Még maga Deka is.
Schwechtje Mihály: Félúton Berlinbe (Tilos az Á Könyvek)
„Túl sok az inger, és kész. Ezt egyszer fel is írtam ide a koliágyra. "Túl sok az inger”. Már nincs egy hónap, és ki kell költözni innen. Hiányozni fog ez a felirat.Meg az egész. Szilvike hülyeségei, a röplabdaedzések, Singer tanár úr, Varga Bori, akit már tizenegyediktől tegezhetünk, meg a vadgesztenyefák."
Vivi okos, érzékeny 18 éves lány. Anyja és öccse a közeli faluban él, az apja tíz éve Németországban dolgozik, ő pedig most érettségizik egy vidéki kisvárosban. Koliban lakik, tanárképzőre készül, és reméli, viszonylag gondtalan élete a gimi után is folytatódik. De a dolgok nem a tervei szerint haladnak – mind a barátnőivel, mind a szüleivel, mind a szerelemmel közbejön valami, ami miatt Vivinek mennie kell és muszáj megállnia Halle-Neustadtban, félúton Berlin felé.
Igazi „coming of age” történet Schwechtje Mihálytól,
a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :) című film rendezőjétől.
Karen M. McManus: Lehull a lepel (Lehull a lepel-sorozat) (Maxim Kiadó)
Ebben a magával ragadó, lerakhatatlan történetben megtudhatjuk, mi történik akkor, amikor öt idegen együtt sétál be egy terembe, de csak négyen jönnek ki élve onnan. Figyelj nagyon, és talán sikerül megoldanod a rejtélyt. Hétfő délután a Bayview gimi öt diákja büntetését tölti egy osztályteremben. Bronwyn, az ész, a Yale-re készül, és soha nem szegi meg a szabályokat. Addy, a szépség, a tökéletes bálkirálynő megtestesítője. Nate, a bűnöző, most feltételes szabadlábon van dílerkedés miatt. Cooper, a sportoló, bajnok baseball játékos. És Simon, a különc, a Bayview gimi hírhedt pletykarovatának szerkesztője. Csakhogy Simon nem éli túl a büntetést. Mielőtt még kijöhetnének a teremből, Simon meghal. A nyomozók szándékosságot sejtenek a halál körül. Simon hétfőn halt meg, keddre viszont pletykaáradatot tervezett nyilvánosságra hozni legismertebb osztálytársairól. Ezzel pedig mind a négyüket a gyilkosság gyanúsítottaivá teszi. Vagy az is lehet, hogy mindannyian egy szabadon portyázó gyilkos bűnbakjai? Mert mindenkinek vannak titkai, nem igaz? De vajon milyen messzire mennél el, hogy ne lepleződj le?
Gáspár András Gáspár: Héjnélküli (Móra Kiadó)
Csak a sötétség teheti boldoggá az embert – aki lát, iriggyé, elégedetlenné válik, és háborúba keveredik másokkal. E szerint az ősi tanítás szerint élik életüket egy bennszülött törzs tagjai egy eldugott szigeten. Minden csecsemő arcára a szemet elfedő bőrhéjat varr a sámán. A héj a biztonság, a héjat egy életen át óvni kell – nem szabad, hogy végzetesen megsérüljön. Amikor a törzsfőnök házasságra készülő lányát, Dyamit ez a szerencsétlenség éri, megdöbbentő dolgokat tapasztal. Hogyan titkolja el a törzs vezetői elől, hogy lát? Hogyan adja szerelme és barátai tudtára, mekkora vakságban élnek? Vajon elkerülheti-e, hogy ő is arra a szörnyű sorsra jusson, ami a szigetre tévedő idegenekre és a héjsérült bennszülöttekre vár?
Shea Ernshaw: Winterwood – Télerdő (Könyvmolyképző Kiadó)
Légy óvatos a sötét rengetegben…
Főleg a Fir Haven városát körülölelő erdőkben. Egyesek szerint varázslat rejlik bennük. Sőt, kísértetek is.
Nora Walkert néhányan boszorkánynak tartják, és csak ő ismeri az igazságot az itteni fákról. A Walker lányokat mindig is különleges kapcsolat fűzte az erdőhöz, és ez vezeti el a lányt Oliver Huntsmanhez, ahhoz a fiúhoz, aki hetekkel ezelőtt eltűnt a Kezelhetetlen Fiúk Táborából. Ráadásul az elmúlt évek legszörnyűbb hóviharában. A fiúnak már meg kellett volna halnia, mégis életben van, de semmire sem emlékszik abból, ami az eltűnése estéjén történt.
Nora nyugtalannak érzi az erdőt Oliver jelenlétében. Nemsokára rájön, kénytelen felfedni az igazságot a fiúról, akivel immár őszintén törődik. Hogyan maradt eddig életben az erdőben, és egyáltalán, hogyan került oda? Nora még nem sejti, hogy a fiúnak is megvannak a maga titkai – amiket kész mindenáron megtartani, mert úgy tűnik, nem ő az egyetlen, aki azon a végzetes estén eltűnt.
A tündérmesék óta tudjuk, hogy félnünk kell a sötét erdőt és azt, ami benne lapul.
A Télerdőből kiderül, miért.
Hagyd, hogy elbűvöljön!
Nyulász Lelle: Rajtam kívül (Tilos az Á Könyvek)
Nagy röhögések és állandó gyomorgörcs. Óriási lazaság és zsigeri düh. Futottakmég kalandok és egy felkavaró szerelem.
Márk azt hiszi, ismeri magát és tudja, milyennek kell lennie egy igazi férfinak. Szűkszavú, zárkózott, nem túl érzelgős és minden lánynál bepróbálkozik. Amikor egy buliban, az utolsó gimis nyáron, megismerkedik Rózival, még nem is sejti, hogy az élete mennyire meg fog változni. Az a kép, amit magából a külvilág felé mutat, töredezni kezd, és már korántsem olyan biztos benne, hogy tudja, ki ő és hogy kell viselkednie. A réseken pedig beáramlik a fény, és hiába próbálja elnyomni magában, rájön, hogy a saját életét akarja élni. De hogy kezdje el?
Adam Silvera: A végén mindketten meghalnak (Menő Könyvek)
ADAM SILVERA gyönyörűen szívszaggató regénye fiatalok százezreit érintette meg. A TikTokon több mint 74 millió bejegyzés szól erről a könyvről, valamint a The New York Times sikerlistáján is bérelt helye van.
„Mi, a Végső Barát Zrt. csapata, borzasztóan sajnáljuk, hogy elveszítünk. Őszinte részvétünk mindazoknak, akik szerettek, és azoknak, akik már sosem ismerhetnek meg téged. Reméljük, ma értékes, új barátra lelsz, és vele töltöd végső óráidat.”
Szeptember 5-én, kicsivel éjfél után a Halál-Hírek felhívja Mateo Torrezt és Rufus Emeteriót. Rossz hírei vannak számukra: még aznap meghalnak. Mateo és Rufus nem ismerik egymást, és más-más okokból ugyan, de mindketten szeretnének egy új barátot találni a Végnapjukon. A jó hír: erre is létezik egy alkalmazás, a neve: Végső Barát. Rufus és Mateo ennek segítségével akarnak találkozni, hogy együtt még egy utolsó, nagyszerű kalandban legyen részük – egyetlen nap alatt akarnak leélni egy egész életet.
Adam Silvera bemutatkozó regényét a New York Times komoly, érzékeny műként jellemezte, most pedig itt az elismert író újabb virtuóz alkotása, a felemelő és megsemmisítő, elbűvölő és megragadó Mindketten meghalnak a végén. Ez a történet emlékeztet rá, hogy halál nélkül nincs élet, veszteség nélkül nincs szeretet – és egyetlen nap alatt is megváltoztathatjuk az egész világunkat.
"Üdvözlöm!
A Halál-Hírektől telefonálok.
Sajnálattal jelzem, hogy az elkövetkező huszonnégy óra során az Ön élete korai véget ér. A Halál-Hírek teljes csapata nevében, kérem, fogadja mély együttérzésünket. Ez az utolsó napja, használja ki minden percét, rendben?"Vélemények:
„Merész, nagyszerű, fájdalmasan szép történet veszteségről, reményről, és a barátság megváltó erejéről.” – Lauren Oliver, a Before I Fall New York Times-sikerlistás szerzője
„Magával ragad, elgondolkodtat, és éppolyan szívszorító, ahogy a címből sejtheti az ember.” – Kirkus Reviews
„Rendkívüli és felejthetetlen.” – Booklist
„Egy könyv barátságról, szerelemről, és a sorsról – nem árt, ha kéznél van egy csomag zsebkendő olvasás közben.” – Brightly
Kép: Photo by Robert Norton on Unsplash