Az Égigérőn már több alkalommal gyűjtöttünk környezetvédelemmel és a mesés természettel foglalkozó szépirodalmi és ismeretterjesztő gyerek- és ifjúsági könyveket, a Neveljünk olvasókat! csoport tagjainak kipróbált és szeretett olvasmányaiból és saját kedvencekből válogatva. Ezúttal a minden évben május 10-én érkező Madarak- és fák napjának apropóján kértem a csoporttársak mesés-, verses-, zenés- és tudományos javaslatait. Érkeztek is az ötletek szép számmal régebbi kiadású, már csak antikváriumból vagy könyvtárból beszerezhető és friss, könyvesboltok polcain most is ott sorakozó kiadványokra.
Óriás kedvencem lett ez a téma is, hiszen bevallom, mostani életem jelentős részét - lehetőség szerint napi 1-2 órát - a körülöttünk burjánzó csodás erdőkben töltöm. Sétálok, túrázok, gyönyörködök, hallgatok, csodálok... A kamasz gyermeket mára kevés sikerrel tudom erdőjárásra csalogatni, a városi suhanckodás, bandázás mostani életszakaszában jobban érdekli de emlékszem még azokra az időkre, amikor bölcsis és ovis korában szinte minden délutánt a szegedi Tisza-parton, ártéren kóborolva töltöttünk. Akkor még csöpp lányom, amolyan nagyvárosi Tarzanként jobban közlekedett a fákon, mint a járdán és nem egyszer sikerült elárvult madárfiókával gazdagítani, az amúgy is a Kiskunsági Nemzeti Parkkal vetekedő harmadik emeleti panellakásunk flóráját és faunáját, hogy aztán a felerősítés és szabadon bocsájtás után még évekig találgassuk, vajon őket halljuk-e a konyhaablak előtti fa ágairól jóreggelt énekelni. Természetesen őket hallottuk. Minden reggel, éveken át. ;)
14 évnyi anyukás lét után is szent meggyőződésem, hogy egészen a kisiskolás kor végéig nem adhatunk többet és jobbat a gyerekeinknek mint a kinti kóborlás, kalandozás, a természet felfedezése és megismerése. Ehhez hoztam most könyves segédleteket, kedvcsinálókat. Azt javaslom, próbáljátok meg Ti is a szerzők mesés szemüvegén keresztül látni a madarak- és fák világát és történetekkel megtölteni a sétáitokat, az udvaron töltött természettel körülölelt óráitokat. Fogjatok kézbe induláskor egy-egy ismeretterjesztőt, tanuljatok Ti is a gyerekeitekkel együtt és figyeljétek, hogyan válnak ezen csodás élőlények igazi szakértőivé, csodálóivá és védelmezőivé.
Ennél többet manapság aligha adhatunk nekik és a körülöttünk izgő-mozgó, változó nagyvilágnak.
Jó böngészgetést!
Könyvek a legkisebbeknek
Agnese Baruzzi: Jó reggelt, vörösbegy! (Scolar Kiadó)
A természet megható és fordulatos történetei olyanok, akár a kalandos mesék.
E történet hőse két vörösbegyfióka, akik nemrég keltek ki a tojásból, és lassan felnőve sok mindent megtanulnak az erdei életről.
A természet csodái – Rövid történetek
A gyönyörű színvilágú, kedves rajzokkal illusztrált sorozat köteteit kivágott ablakok teszik még látványosabbá.
Egyéves kortól ajánljuk.
Madarak a kertben (Húzdd és mondd!-sorozat) (Tessloff és Babilon Kiadó)
Szeretitek a vidám, lapozókat, amelyekben tologatható fülek vannak? A Húzd és mondd! - Madarak a kertben pont ilyen könyvecske. A legkisebbek örömére új kötetek jelennek meg a HÚZD ÉS MONDD sorozatban.
Feketerigó, veréb, gerle, fecske, pinty, sárgarigó, bagoly. Énekelnek, repkednek és megpihennek. Az éhes fiókák várják a finom hernyófalatot! Apró történekek képekben, háromszorosan kihúzható fülekkel.
Berg Judit: Maszat épít (Maszat-sorozat) (Pagony Kiadó)
Újra itt van Maszat és Hóchóc! Ezúttal villamoson utaznak és segítségére sietnek Pötyinek, a bajba jutott játékbabának. Később madáretetőt eszkábálnak, hogy a cinkék és rigók ne éhezzenek télen. Csakhogy Tigriske, a szomszéd macska is a közelben settenkedik. Maszat és Hóchóc végül mindenre talál megoldást.
Agócs Írisz rajzait nézegetve pedig nemcsak számtalan járművet és madarat láthatunk, de a figyelmes olvasók még egy kis zsiráf kalandjait is nyomon követhetik.
Könyvek ovisoknak:
Nele Moost: Minden jó, ha… Avagy hogyan kapott nevet a kis holló (Kis holló-sorozat) (Manó Könyvek)
Amikor az egérkék saját nevet kapnak, természetesen a kis holló is azon nyomban szeretne egyet. De ez nem ilyen egyszerű, hiszen annyi név létezik – hogyan válasszon közülük? Egész éjjel ezen töri a fejét, alig hunyja le a szemét. Így nem csoda, hogy másnap lázasan ébred, és pocsékul érzi magát. Még jó, hogy Borzmama tudja, hogyan lehet a beteg madarat meggyógyítani. Mire a kis holló újra egészséges lesz, a barátai kitalálnak neki egy különleges meglepetést…
Lanczkor Gábor: Gúfó a fák ünnepén (Gufó-sorozat) (Csimota Kiadó)
A sorozat második részében Gúfó, a bagolyfióka, ismét izgalmas kalandokba keveredik. A bükk egy titokzatos ünnepre indul meg vele, ahol a Fekete-hegy famatuzsálemei egyetlen éjszaka alatt eljátsszák az évszakok váltakozását. Gúfó akaratlanul is központi szereplővé válik…
Petra Bartiková-Magdalena Takáéová: A fa (Kolibri Kiadó)
A hatalmas, öreg tölgyfa sok-sok állat otthona. Fenn, a magasban cinegék csivitelnek, kicsit lejjebb mókusok ugrálnak az ágakon. Kipp-kopp, valaki kopácsol a fa törzsén. A harkály az, bogárlárvákat szedeget fiókáinak. Két ág között új hálóját szövi a pók. A fa tövében rókakölykök játszanak, csak nehogy felébresszék bagoly urat! Olyan békésen alszik az odújában.
Egy öreg tölgyfa sok mindenről mesél, hallgasd csak…
Claude Delafosse - René Mettler: A madár (Kis felfedező zsebkönyvek-sorozat) (Móra Kiadó)
Milyen szépek a madarak! A repülésük, a tollaik, a tojásaik, a fészkük! Ismerd meg őket közelebbről. Csodálatosan szép, valósághű rajzok segítenek abban, hogy jobban megismerd a környezetes! A rajzos fóliák lapozgatása közben meglepő felfedezések várnak rád.
A KIS FELFEDEZŐ ZSEBKÖNYVEK interaktív módon keltik fel a kisgyermek érdeklődését az élőlények, a természet, a történelem és a technika iránt.
A könyvsorozat tagjai együtt minienciklopédiává állnak össze, amely a legalapvetőbb ismereteket közvetíti a környezetünkről.
Muzsikáló madárház - A Kaláka és Gryllus Vilmos dalai (Lampion Könyvek)
A Kaláka együttes madarakról szóló dalai népesítik be a mesekönyv madáretetőjét. A könyv telis-tele van madarakkal. A madáretető madarai feltűnnek a dalszövegekben, melyek kiváló költők versei, és a gyönyörű, színes, élethű illusztrációkban is. Cinkék,rigók, varjak, verebek – rengeteg madár tölti velünk a telet! Nekünk persze könnyű, hiszen télen a meleg szobából jóllakottan nézzük a kinti, hideg világot. De a madarak? Melegíteni nem tudjuk őket, de etetni annál inkább!
Gryllus Vilmos bevezetői hasznos tanácsokkal látják el a gyerekeket a madáretetés fortélyairól.
Eduard Petiska: A világ leggazdagabb verebe (Móra Kiadó)
A népszerű Vakond-történetek ismert szerzőjének meséje Borzas Petiről, az irigy, falánk verébfiókáról szól, aki a maga kárán tanulja meg, hogy segítőkész társak nélkül még egy kismadár sem boldogul, s az igaz barátság minden gazdagságnál többet ér. A kedvesen tanulságos történetet Zdeněk Miler bohókás-hangulatos színes illusztrációi ihlették.
Lázár Ervin: A nagyravágyó feketerigó (Móra Kiadó)
Részlet a könyvből: „A feketerigó a ligetben élt. Sárga csőre volt, ragyogó cipőgombszeme – és persze fekete volt, mint a szurok. Azért is hívják feketerigónak. Nem tudom, ki hogy van ezzel a fekete színnel. Nyilván van, akinek nem tetszik, mert hiszen a narancssárga sokkal vidámabb, a türkizkékről és a meggypirosról nem is beszélve. De aki jobban odafigyel, annak a fekete is tetszik, ebben bizonyos vagyok. Hiszen annyiféle fekete van. Kékesen fénylő fekete, puha fekete, éjfekete, játékos fekete, meleg fekete és ki tudja, még hány. A feketerigó fénylő fekete volt. És nem tetszett neki a fekete szín. Se fénylőn, se puhán. Dühösködött. Egy darabig még csak nem is fütyörészett – mert még vidámnak gondolná valaki. Azt mondogatta mérgesen: "Csk, csk, csk!” Olyan szép piros tollakat akart, mint a vörösbegyé, zöldeket, mint a gyurgyalagé, fehéret, mint a kócsagé, s olyan cifrát, mint a papagájé. Ezért volt dühös. Úgy hitte, ő a legrútabb madár a ligetben."
Jill Tomlinson: A bagoly, aki félt a sötétben (Pagony Kiadó)
Hupp, a bagolyfióka.
Dundi és bolyhos.
A szeme nagy és kerek.
A tolla puha és pihés.
Minden szempontból tökéletes,
kivéve egyetlen dolgot…
Nem szereti a sötétet. Ezért nem tud vadászni menni a szüleivel. Ezért mindig éhes és a szülei mindig fáradtak. Muszáj tenni valamit! A mamája végtelen türelemmel hagyja, hogy fiókája maga fedezze fel, milyen jó dolog az éjszaka. Hupp minden fejezetben kicsit önállóbb, mindben találkozik valakivel, aki elmondja, hogy miért jó a sötétség.
A világhírű olasz illusztrátor, Anna Laura Cantone kócos, elrajzoltan megnyerő fizimiskájú figurái tökéletesen illenek a mese hangulatához. Ajánljuk nagy ovisoknak és kisiskolásoknak, akár önálló olvasásra is.
Caz Buckingham - Andrea Pinnington: Ismerd meg a kerti madarak hangját! (Ismerd meg!-sorozat) (HVG Könyvek)
A madárhangok felismerése olyan képesség, amely életed végéig elkísér. Pedig nem is olyan könnyű megkülönböztetni a zöldike hangját a tengelicétől! A gombok megnyomásával meghallgathatod a madárhangokat, ingyenesen letölthető applikációnk segítségével pedig akár élethű, 3D-s formában is a szobádba varázsolhatod kedvenc madaraidat. Ez az izgalmas könyv közelebb visz téged a kerti madarak világához. Tartsd az ablakban, hogy mindig kéznél legyen! Na, ki lesz a leghamarabb madárszakértő a családban?
Könyvek nagy ovisoknak, kisiskolásoknak
Zelk Zoltán: A tölgyfa születésnapja – Mesék a természetről (Móra Kiadó)
A világ végétől kilenclépésnyire, de az is lehet, hogy tízre, egy aprócska erdő közepén négy testvér éldegélt: Tavasz, Nyár, Ősz és Tél. Egyszer réges-régen valami apróságon összekaptak, és egymás után útra keltek. Azóta vándorolnak a világban, s épp csak annyi időre találkoznak a kis házban, hogy elmeséljék egymásnak, mi mindent tapasztaltak. Szerencsénkre Zelk Zoltán lejegyezte az évszakok huszonnégy meséjét. Szeretetteljes, belakható világukban a szemünk láttára születnek meg gyenge fűszálak és a hét napjai, a pipacs álmában pillangóként repked és dalra fakadnak a fák, az öreg tölgyet pedig századik születésnapja alkalmából felköszöntik a rajta fészkelő madarak.
Luzsi Margó: (szerk): Mesélj nekem fákról és virágokról (Mesélj nekem -sorozat) (Manó Könyvek)
Ebben a kötetben olyan ismert, és kevésbé ismert mesék találhatóak, mint a Rózsát nevető királykisasszony, vagy A rozmaring királyfi. Ezekben a történetekben ezúttal fák és virágok a főszereplők. Számos népmesén – magyar, cseh, finn – kívül Benedek Elek és Boldizsár Ildikó egy-egy izgalmas történetét is olvashatjuk, ha kinyitjuk ezt a szép könyvet.
Telegdi Ágnes: Négy évszak madármeséi (Ó, azok a csodálatos állatok-sorozat)
Varázslatos történetek a körülöttünk élő madárvilágról, a szerző saját természetfotóival illusztrálva. Az évszakok körforgását követi a könyv madárszemmel. A tavaszi fészekrakást a nyári cseperedő fiókák váltják, majd a költöző madarak őszi készülődése és indulása után az itt maradt, télre készülő madarakat követhetjük nyomon egészen közelről. Szürke gémek, füstifecskék, vadludak, cinegék mesélik el, miért is olyan csodálatos dolog madárnak lenni.
Lovranits Júlia Villő: Bajban az öreg tölgy (Könyvmolyképző Kiadó)
Ne félj, Természet, jövünk!
Bodza Budapesten él, és imádja a fákat, virágokat, madarakat… egyszerűen az egész természetet.
Modern, vicces nagyijával együtt felcsapnak madárfigyelőnek. Kedvencük egy öreg tölgy, ami számtalan csodálatos madarat csalogat, és ezernyi más élőlénynek ad otthont.
Ám nagy baj van, a különleges tölgyet ki akarják vágni!
Bodzának és Nagyinak egyetlen esélye marad a megmentésére: ha felhívják rá az emberek figyelmét.
Ám ehhez egy csodálatos fotóval meg kell nyerniük egy frissen kiírt pályázatot.
Vajon sikerül megmenteni a környék legöregebb fáját?
És milyen további kalandok várnak rájuk a fotópályázat után?
Lovranits Júlia Villő biológus, író, népszerű mesemondó, akinek szívügye a természet megszerettetése. Vérbeli mesélő, aki szerint egy budapesti lakótelepen is karnyújtásnyira rejtőznek a csodák, csak ki kell nyitnunk szemünket, hogy meglássuk.
Tarts te is Bodzával, fedezd fel a világ lenyűgöző szépségét!
Vasas András: A bátor kis gulipán
A sekély vizű élőhelyek – mint például a szikes tavak – változatos madárvilágnak adnak otthont és a legveszélyeztetettebb és legsérülékenyebb területek közé tartoznak. Ezt a csodálatos madárvilágot ismerhetjük meg ebből a könyvből. A frissen kikelt, legkisebb gulipánfióka, Klü, elszakad a szüleitől és három testvérétől. Először nagyon megijed, majd bátran nekivág az izgalmas kalandokat tartogató útnak, hogy megtalálja családját. Útja során megismerkedik néhány, a szikes tavon élő madárfajjal.
Pásztor Andrea: A platánfa álma (Kecskeméti Televízió)
Vajon vannak-e a fáknak érzéseik?
Boldogok-e, ha virágoznak?
Álmodnak-e télen, amikor megkopaszodva várják a tavaszt? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a szívhez szóló történetből, amely elmeséli, hogyan lett egy pici lány egy öreg platán Egyetlenegy Legeslegjobb Örök Barátja.
Nemes Nagy Ágnes: Felicián vagy a tölgyfák tánca (Akadémia Kiadó)
Péter, a kisfiú és Jankó, a bársonyból varrott nyuszi egy bérház harmadik emeletének ablakából barátkoztak össze a szomszédos telken álló fákkal. Különösen Atával, az akáccal értették meg egymást. Ata egy napon elárulta nekik, hogy Felicián éjszakájára készülődnek a fák, s ez az egyetlen alkalom minden évben, amikor a fák táncra perdülhetnek. Péter és Jankó meglesik a csodát. Jöttek a fűzfakisasszonyok derékig érő hajjal, az aranyzöld hársfák, a vékony nyírfák szinte repülve, a pompás világító bükkök, behullámzott két hatalmas platán – és végül megérkezett Felicián, a vénséges vén tölgyfa, kicsit bicegve, de készen arra, hogy ő is a fiatal fákkal együtt táncoljon. Micsoda éjszaka volt! Minden gyerek, aki ezt a könyvet elolvassa, Péterrel együtt „leskelődhet”, és élheti át a fák felejthetetlen szép táncát, melyet Heinzelmann Emma tett elevenné álomba, mesébe illő rajzaival.
Schmidt Egon: Madárvendéglők (M-érték Kiadó)
Ha megtanítjuk a gyermekeinket rá, megértik majd a természetet. Megértik, hogy fák, bokrok és madarak beszélnek hozzánk, segítséget kérnek, és meg is hálálják, ha mással nem, avval, hogy szépek, vidámak és gyönyörködtetnek. Gondoskodj egy kismadárról, adj neki élelmet a téli fagyban, és tudhatod, tavasszal csak neked dalol majd a bodzabokor csúcsán. Schmidt Egon számos könyvében mesélte már el a gyerekeknek a madarak életét. Ez a képeskönyv két legszebb madaras írását tartalmazza. A Bodzavendéglő kisfiú szereplője, Andris „megmenti" a bodzabokrot a kivágástól. Az pedig hálából egész tavaszon át elszórakoztatja a „vendéglőjét" látogató madarak történetével. Ricsi, a másik történet szereplője madáretetőjében fogadja szárnyas barátait, és figyeli meg a téli életüket. Budai Tibor valósághű és mégis mesés rajzai nagyszerűen illeszkednek ezekhez az igaz mesékhez.
Majoros Nóra: Az orrszarvú és a madarak (Pagony Kiadó)
Egy magányos orrszarvú vándorol a szavannán. A társai szép lassan elfogytak mellőle, még az is lehet, hogy ő az utolsó. Ezért barátot keres, aki hasonló hozzá. Kalandozásai közben társául szegődik két nyűvágó madár. Vajon együtt sikerül-e igazi barátot találniuk az orrszarvúnak?
A sivatag peremén egy hazafelé igyekvő gólya kincsre lel. De miért növekszik a szép kis gyöngy, és kié lehet? A gólya körül egyre több madár tűnik fel, hogy kiderítsék a rejtélyt.
Afrika varázslatos tájaira kalauzol a könyvben olvasható két mese, és közben az is kiderül, mennyit ér a madarak barátsága.
Lázár Ervin: Öregapó madarai (Móra Kiadó)
Doktor Hertelendi Róbert, Öregapó seregélye nem mindennapi madár volt. A megtévesztésig híven tudta utánozni a szekérnyikorgást, a rigófüttyöt, kotkodácsolásával még a baromfiudvart is zavarba hozta. Kár, hogy egy tavaszon nem tért vissza, a gyerekeknek, Öregapó barátainak már nem volt szerencséjük megismerkedni vele. A meghitt beszélgetések, közös kirándulások során mégis sok érdekességet tudnak meg a madarak életéről. Arról, hogy miért nem szabad baglyot lőni, hogy valóban halálmadár-e a kuvik, arról, hogy messziről hogyan lehet megkülönböztetni egymástól a gólyát és a gémet, meg hogy mi történik, ha egy fészekbe véletlenül két kakukktojás kerül.
A mű derűs világát híven tükrözi a szép, színes illusztráció.
Peter Holden - Richard Porter: Ragadozó madarak (Szalay Könyvek)
A szakértő által írt, gondosan illusztrált, könnyen forgatható Spotter's Guide a természetbarátok nélkülözhetetlen zsebkönyve.
A részletes leírások segítségével több mint 45 ragadozó madarat azonosíthatsz be.
Ha észrevettél egy madarat, bejelölheted a pontozótáblázatban.
Az internetlinkek segítségével további izgalmas felfedezéseket tehetsz a ragadozó madarak világában.
Peter Wohlleben: Érted a fák beszédét? (Kolibri Kiadó)
Mit gondolsz, vajon a fák is alszanak éjszaka? Hallottál már az erdő internetéről? Szerinted a szajkó vagy a mókus jegyzi meg jobban, hová rejtette a téli tartalékait?
Ha kíváncsi vagy minderre, és szeretnél még több elképesztő dolgot megtudni a fákról és az erdő lakóiról, tarts velünk ezen a felfedezőúton!
Fény derül az erdőlakók titkaira, megismerheted a szokásaikat és mindazokat a trükköket is, amelyeket a túlélés érdekében alkalmaznak.
Peter Wohlleben erdész, aki több mint 20 éve vezet családi és iskolai túrákat az erdőben. Gyerekeknek írt művében lenyűgöző megfigyeléseiről és kutatásairól mesél a kisebbek számára is érthető nyelven. Egyedülálló ismeretterjesztő könyvét számos kvíz és játékos feladat teszi még szórakoztatóbbá.
Wass Albert: Mese a kócsagról (Tavak könyve-sorozat) (Táltoskönyvek)
Természetvédő mese a gyönyörű kócsagról, aki fehér tollain az angyalok üzeneteit hordozza és a vízimadarakról, akik ilyen különös madarat még sosem láttak. A mesében megjelenik a „rontóember”, aki károsítja a természetet, és a „látóember” is, aki ígéretet tesz arra, hogy vigyázni fog a tóra és az ott élő állatokra.
Shel Silverstein: A jóságos fa (Leviter Kiadó)
„A jóságos fa, Shel Silverstein egyik legismertebb műve számtalan nyelven látott napvilágot, és a világ minden táján rajongókra talált gyerekek és felnőttek körében egyaránt. A könyv az Egyesült Államokban rendre toplistás helyen végez mind a "tanárok által ajánlott gyermekirodalom”, mind a "minden idők legjobb
gyermekkönyvei" kategóriában.
Irodalomtudósok a mai napig vitatkoznak róla, mit is üzen nekünk ez a szívhez szóló történet: egyesek szerint a feltétel nélküli szeretet eszméjét hirdeti, mások szerint az anyatermészet és az emberiség viszonyát jelképezi, míg a legelterjedtebb vélekedés szerint az anya-gyermek kapcsolat lényegét tükrözi.
Volt egyszer egy fiú, aki naponta elment egy fához, hogy felmásszon a törzsére, hintázzon az ágain, egyen a terméséből.
"A fiú szívből szerette a fát.
A fa pedig boldog volt.
De telt-múlt az idő… és a fiú megnőtt."
És ahogy megnőtt, elkezdett egyre többet akarni a fától. A fa pedig egyre csak adott és adott…
Bárhogyan is értelmezzük a művet, Silverstein saját, minimalista stílusú rajzai tökéletes hangulatot teremtenek a fájdalmasan szép és megindítóan igaz történet befogadásához.
Szeretettel ajánljuk gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt ezt a gyönyörű mesét."
Holger Haag: Milyen madarat láttam? (Sziget Kiadó)
Ismered a környezetedben élő madarakat?
Hogyan figyelheted meg őket?
VALÓSÁGHŰ A méret szerinti besorolás és a színes rajzok segítenek a madarak gyors azonosításában.
HALLGASD MEG! Mindegyik madárhangot meghallgathatod, és így a felismerésük egyszerű lesz.
GYORS MEGHATÁROZÁS A borító belső oldalain rajzok mutatják be, hogyan ismerheted fel a madarakat a csőrükről, vagy a röptükről.
Holger Haag: Milyen fát láttam? (Sziget Kiadó)
Felismered a fákat a környezetedben? Melyik fa létezett már a dinoszauruszok korában is? A fejezetek levéltípusok szerinti felosztása és a színes ábrák segítenek abban, hogy gyorsabban be tudd azonosítani a fákat.
Piotr Socha: Fák (Manó Könyvek)
Látogass el a fák különleges világába! Nézd meg, melyik a legmagasabb, a legöregebb és legvastagabb közöttük! Találkozz az entekkel, Ádámmal és Évával, Robin Hooddal és Buddhával! Ismerd meg a favágó munkáját, és figyeld meg, milyen épületeket, hangszereket és járműveket lehet fából készíteni! Ismerkedj meg az életfával, az emberevő fával és a szent…
Könyvek kisiskolásoknak
Moira Butterfield: A fák titkos élete (Scolar Kiadó)
Tudtad, hogy a fák beszélgetnek egymással? Vagy hogy a legidősebb élőlény egy fa?
Ez a rajzokkal illusztrált könyv nemcsak fákról szóló népmeséket tartalmaz, hanem megtudhatod belőle azt is, hogyan lesz a kicsi magból hatalmas fa, mivel táplálkoznak a fák, milyen élőlényeknek adnak otthon, és miért olyan fontosak számunkra. Arról is olvashatsz, hogy milyen különleges erdők találhatók a Földön, hogy milyen más az erdő tavasszal, nyáron, ősszel és télen, és hogy milyen föld alatti hálózaton keresztül beszélgetnek egymással az erdő fái.
David Burnie: Legyél te is madármegfigyelő! (HVG Kiadó)
Hogyan tesztelheted le a madarak memóriáját?
Milyen madáretetőt érdemes a kertedbe építeni?
Hogyan ismerheted fel a madarakat tollukról, röptükről?
Könyvünk több mint harminc izgalmas, otthon is elvégezhető kísérleten, tevékenységen és szabadtéri feladaton keresztül vezet be a madarászat világába.
Jen Green: A fák varázslatos világa (HVG Kiadó)
Tudtad, hogy a fák föld alatti üzeneteket küldenek egymásnak, gondoskodnak a családtagjaikról, és megvédik magukat az ellenségeikkel szemben? Kalandos sétánk során fedezzük fel közösen, mi mindenre képesek ezek a titokzatos, fáradhatatlan élőlények!
Könyvek 8-12 éveseknek
Luis Sepulveda: A sirályfióka esete a macskával, aki megtanította repülni (Európa Kiadó)
Gyerekeknek 8-tól 88 éves korig.
A hamburgi kikötőben él egy nagy, kövér fekete macska, Zorbász a neve. Zorbásznak semmi gondja a világon, amíg egyszer a gazdája teraszán az orra elé nem pottyan egy halálosan kimerült sirály. Szerencsétlen madár éppen egy olajfolt közepén csapott le a tengerre, s hiába erőlködött, elnehezült szárnya nem vitte tovább.
A macska elhatározza, hogy gondját viseli, pedig a madár nagyon ijesztő és nagyon büdös. A sirály érzi, hogy itt a vég, még tojik egy tojást, és azt kéri a macskától, hogy inkább azt költse ki, aztán nevelje fel és tanítsa meg a fiókát repülni. Zorbász tudja, hogy aki félrebeszél, arra mindent rá kell hagyni, és szavát adja a madárnak…
Luis Sepúlveda Chilében született 1949-ben. Kalandos világjárás után 1980-ban egy időre Németországban telepedett meg, 1997-ben végül Spanyolországban talált hazára. Nagyra becsült környezetvédő, aki rangos irodalmi díjakkal büszkélkedhet. Az öreg, aki szerelmes regényeket olvasott megjelenése óta világszerte a legolvasottabb „latinok” közé tartozik. Műveit műfajbeli sokszínűség jellemzi: írt regényt, oknyomozó dokumentarista prózát, önéletrajzi útleírást – s végül mesét, a sirályfióka esetét a macskával, amelyből több színpadi változat és egy rajzfilm is született, s amelynek már készül a folytatása.
Mikó Csaba: Veszélyben a Tölgy! (Kolibri Kiadó)
Veszély, titok és autós üldözés. Izgalmak, nyomok és jóbarátok. Csápy, e bogaras James Bond-kaland főhőse megpróbálja legjobb cimboráival felgöngyölíteni a rejtélyeket, melyekből a Nagy Tölgyön akad szép számmal.
Vajon hol lehet a polgármester lánya, aki eltűnt a Tiltott Zóna mélyén? A repülő autó tényleg létezik vagy csak erdei legenda? A Tölgyet milyen titokzatos betegség rágja? És ami mindennél fontosabb: ki vagy mi állhat ezek mögött a felettébb fura események mögött? Lehet, hogy minden mindennel összefügg?
Timothee de Fombelle: A számkivetett (Ágról szakadt Tóbiás-sorozat) (Móra Kiadó)
Tóbiás másfél milliméter magas, korához képest nem túl nagy. A fa lakói között él, akik ágakon és leveleken épített otthonukon túl nem ismernek más világot. Apja tudományos felfedezése miatt Tóbiásnak menekülnie kell. A fa népe ellene fordul, barátai elárulják, egyetlen segítőtársa marad, a titokzatos Lilia. A kisfiú lélekszakadva menti az életét, ágról ágra bejárja a nagy tölgy vidékeit, miközben megérti apja tanítását a fa értékéről. Üldöztetése végül ellenséges földön, a pőrék közt ér véget, ahol sorsa meglepő fordulatot vesz…
Dunajcsik Mátyás: A Szemüveges Szirén (Kolibri Kiadó)
Atlanta egy apró, világvégi sziget világítótornyában él. Mikor nem Kamillával, a falubéli tanítónővel beszélget rádión vagy az apja jazz-lemezeit hallgatja, általában a tenger végtelen horizontját kémleli. Egy napon azonban különös vendég érkezik Szelesszirtre, aki olyan kalandba keveri Atlantát, amit még a kislány híres tengerész ősei is megirigyelnének…
Dunajcsik Mátyás ifjúsági regényének hősei titokzatos madarak, világjáró kísértetek és szerelmes bálnavadászok. A Szemüveges Szirént a szerző Izlandon töltött évei ihlették.
Jaan Rannap: Az utolsó fehértollú (Móra Kiadó)
Észtország csodálatos erdeiben, az érintetlen ősvadon mélyén élnek a halászsasok. Mindössze néhány példány, hiszen a Balti-tengernek e híresen szép madara már kiveszőben van. S hiába az emberek tapintatos védelme, ezeket az óvatos és érzékeny állatokat sok minden pusztítja. Fészeklelőhelyeikről elűzi őket a gépek zaja, megmérgeződnek: a gondatlanul kirakott csalétkektől, és még sok egyéb veszély leselkedik rájuk. Jaan Rannap érdekes, szép regényében egy halászsasfióka megmentésének történetét meséli el. Az izgalmas históriának természetesen úttörők a hősei, akik nemcsak szeretik, hanem gondosan tanulmányozzák is az erdő csodálatos világát.
Gill Lewis: Égi vándor (Könyvmolyképző Kiadó)
Egy teremtmény él az erdő mélyén. Olyan teremtmény, amilyet már több mint száz éve nem láttak Callumék farmján. Callum és Iona megfogadják, hogy titokban tartják csodálatos felfedezésüket, de vajon képesek is megvédeni? Az ígéret, melyet egymásnak tettek, mindkettejük életét megváltoztatja.
Peter Wohlleben: A fák titkos élete - Mit éreznek, hogyan kommunikálnak? Egy rejtett világ felfedezése (Park Kiadó)
Az erdő a csönd, az érintetlen természet, a mese és a titkok birodalma. Egy hely, ahol bármi megtörténhet. Peter Wohlleben, a neves német erdész a fák titkos életébe enged betekintést, és meglepő dolgokat tár fel. Mert az erdőben ámulatba ejtő dolgok történnek: a fák beszélgetnek egymással. Nemcsak utódaikról gondoskodnak odaadóan, de idős és beteg szomszédaikat is ápolják. A fák éreznek és emlékeznek. Hihetetlen? Pedig igaz!
Peter Wohlleben fényt visz az erdő sűrűjébe, és bepillantást enged egy titokzatos világba. A fák eddig nem is sejtett képességeiről írott lebilincselő tudományos esszéiben a legújabb felfedezéseket éppúgy figyelembe veszi, mint saját tapasztalatait és érzéseit. És az olvasó nem győz álmélkodni a természet csodáin.
+ 3 (nem könyves) tipp:
Nem könyvek és még ráadásul képernyő is, de bevallom, ez nálunk soha nem volt probléma. Azt gondolom, vannak olyan képernyős tartalmak, melyek nemhogy nem károsak de kifejezetten hasznosak a gyerekeknek és szüleiknek. Bár klasszik Tv-csatornákat mi sem néztünk Borkámmal de természetfilmeket ovis korában igen nagy számban mutattam neki. Első tippem egyik óriás kedvencünk, a Vándormadarak című dokumentumfilm, melynek zenéjét ebben a pillanatban is inspirációként hallgatom. Látványban, tudásban, zenében kevés szebbet, jobbat, hasznosabbat tudok elképzelni a család aprajának és nagyjának.
Második természetfilmes javaslatom egy viszonylag friss felfedezésem: az Amiről a fák suttognak című természetfilmet a Mátra, a Vértes, a Pilis fokozottan védett területein és a Bükkben, egy körbezárt erdőrezervátumban forgatták. Azt hiszem a tavaszi, nyári nagy kirándulások előtt jó móka lehet ezt a filmet megnézni, aztán a belőle tanultak nyomait, jeleit, bizonyítékait keresni, figyelni az erdőben.
Harmadik, sokéves kedvencünk egy igazi szombat estére való családi mozi, a Repülj velem!. A film egy kislány és apukájának hihetetlen de igaz kalandja. A 13 éves Amy úgy dönt, megmenti és repülni tanítja a házuk közelében élő és veszélybe kerülő vadludakat és ehhez a tervéhez az édesapja egy merész ötlettel csatlakozik.
A könyvekhez mesés perceket, a filmekhez jó szórakozást kívánok! Éljenek és éltessenek bennünket a madarak és a fák!
Kép: Photo by Gustavo A. Pérez on Unsplash