A II. Globális Klímasztrájk napján mi mást is tehetnénk, mint hogy a környezettudatos nevelésről értekezünk egy kicsit. Annak, aki még nem hallott volna róla, él közöttünk egy kislány, Greta Thunberg, aki tavaly augusztus óta minden pénteken kivonul a svéd parlament épülete elé, lepakolja kis kartonmolinóit, lehelyez egy-két kispárnát a betonra és lecsücsül. Édesapja dél környékén egy kis doboz étellel megjelenik (mert ugye csak fontos, hogy a gyereknek legyen mit ebédelnie!) , és ha elég türelmes és van ideje kivárni a BBC vagy CNN riportereinek kérdésözönét, vált is pár szót a lányával.
Aztán a nap végén Greta felpakolja a kis motyóját és szépen hazavonul, hogy a következő péntekig legyen ideje végigszaladni a nagyvilágon azoknak a szavaknak, amelyeket aznap, a riportereknek nyilatkozva ő indított el és hála a sok százezer gyereknek és fiatalnak, akik világszerte figyelik és meghallják őt, mára úgy tűnik, egy fantasztikus folyamatot indítanak el. Ma, a Globális Klímasztrájk napján, több millió fiatal vonul utcára ezeknek a szavaknak a hatására, és követelik, hogy a felnőtt társadalom térjen észhez és állítsa meg Földünk pusztítását.
kép: greenpeace.org
Ahogy a helyi lapban olvastam, a hozzánk legközelebbi német nagyvárosban ma a diákok vonulnak, holnap pedig a szüleik. Azon gondolkoztam, hogy milyen szép is ez a gesztus a gyerekek és szüleik között. Menjetek, követeljétek ki, ami jár nektek! Nem vonjuk el rólatok a figyelmet, de jelezzük a világnak, hogy itt vagyunk mögöttetek és támogatunk benneteket!
Ezt kell tennünk! Megnézni, mivel tudjuk támogatni a tiltakozásokat és végiggondolni, hogy a hétköznapi életünkben hogyan tudjuk úgy alakítani az életünket, hogy az unokáinknak már ne kelljen azért utcára vonulniuk, hogy az egészséges élethez való jogukért küzdjenek.
Legyen most ez a könyvválogatás is egy lépés ezen az úton! Ismertessük meg a gyerekeinkkel a világot, amely körbeveszi őket, és tanítsuk meg őket (a személyes példamutatásunkon túl) okos mesék, ismeretterjesztő könyvek segítségével, hogyan tudják megőrizni azt a felfoghatatlan csodát, amelyet Földnek hívunk.
A könyveket ezúttal is a "Neveljünk olvasókat!" csoport segítségével gyűjtöttem. Köszönet a tagoknak a sok-sok remek ötletért!
Először olyan kötetek érkeznek, amelyekkel jobban meg tudjuk mutatni a kicsiknek és nem olyan kicsiknek, hogy hogyan is működik vagy hogyan kellene működnie az állatok és növények világának. Ezeket azért tartottam fontosnak belevenni ebbe a gyűjtésbe, mert nagyon jó kis gondolatébresztők lehetnek egy későbbi, a környezetvédelemről szóló beszélgetéshez, de egy sima hétvégi kirándulást vagy a saját udvaron töltött délutánt is más dimenzióba tudnak emelni a bennük található érdekességekkel, megfigyelni valókkal.
Izgalmas gyerekkönyvek a természetről
Hans-Günther Döring: A vízparton (Babilon, 2018)
Lázár Ervin: Öregapó madarai (Móra Kiadó, 2017)
A mű derűs világát híven tükrözi a szép, színes illusztráció.
Christina Braun: A természet (Babilon, 2019)
Yuval Zommer: A nagy bogárkönyv (Centrál Médiacsoport, 2016)
Piotr Socha: Méhek (Manó Könyvek, 2018)
Susanne Gernhauser: A természet csodái (Scolar, 2018)
Nicholas Oldland: A hebrencs hód (Tessloff és Babilon, 2012)
Nicholas Oldland meséjéből megtudhatja az olvasó, hogy helyrehozhatjuk, amit elrontottunk, csak elhatározás kérdése, hogy sikerül-e. A hebrencs hóddal találkozhatunk még A jámbor jávorszarvas és A melegszívű medve című képeskönyvekben is.
Tereza Vostradovska: Egérke enciklopédiája (Csirimojó, 2018)
Telegdy Ágnes: Négy évszak madár meséi (Ring-Color)
Varázslatos történetek a körülöttünk élő madárvilágról, a szerző saját természetfotóival illusztrálva. Az évszakok körforgását követi a könyv madárszemmel. A tavaszi fészekrakást a nyári cseperedő fiókák váltják, majd a költöző madarak őszi készülődése és indulása után az itt maradt, télre készülő madarakat követhetjük nyomon egészen közelről. Szürke gémek, füstifecskék, vadludak, cinegék mesélik el, miért is olyan csodálatos dolog madárnak lenni.
+ az Óh, azok a csodálatos állatok-sorozat további részei
Lisa Burke: A kertben (A kis tudós) (HVG Könyvek, 2014)
Ebben az izgalmas könyvben 11 kísérlet segít megérteni a körülötted lévő világot. A kihajtható fülek alatt érdekes tudományos magyarázatokat és további, kipróbálásra váró remek ötleteket találsz.
Csohány Domitilla: Rezét Gőzös és a gemenci kisvasút (Beszédírók, 2018)
Bálint Ágnes: Micsoda pók a vízipók! (Móra, 1985)
Itt, a könyv lapjain éli tovább az életét; majdnem életveszélyes kirándulást tesz egy szomszédos víziországba, megmenti a tavirózsa levelét, amely nélkülözhetetlen oxigént termeli a tavacskának, viaskodik a legfőbb bajkeverővel, a hátonúszó poloskával. A legfontosabb dolog is megesik az életében: szerelmes lesz, aztán persze meg is házasodik. A természet minden kis élőlényének megvan tehát a saját története, a saját sorsa. Csak okosan kell megfigyelni, és akkor megmutatkozik előtted is. Szabó Szabolcs nagyszerű grafikái segítenek ebben.
Peter Wohlleben: Érted a fák beszédét? - Kalandozások az erdőben (Kolibri, 2018)
Ha kíváncsi vagy minderre, és szeretnél még több elképesztő dolgot megtudni a fákról és az erdő lakóiról, tarts velünk ezen a felfedezőúton!
Fény derül az erdőlakók titkaira, megismerheted a szokásaikat és mindazokat a trükköket is, amelyeket a túlélés érdekében alkalmaznak.
Peter Wohlleben erdész, aki több mint 20 éve vezet családi és iskolai túrákat az erdőben. Gyerekeknek írt művében lenyűgöző megfigyeléseiről és kutatásairól mesél a kisebbek számára is érthető nyelven. Egyedülálló ismeretterjesztő könyvét számos kvíz és játékos feladat teszi még szórakoztatóbbá.
Palásthy Ágnes: Elrabolták a siklót (Könyvmolyképző, 2015)
Elragadóan kedves, mulatságos állatmesék barátságról, becsületről, emberségről.
„ – Mit találtatok?
– Hát csak a sikló hűlt helyét találtuk.
A hőscincér mérges pillantását látva az egyik muslinca óvatosan visszakozott:
– Vagyis az üres kabátját.”
Az erdei tisztáson és környékén mindig történik valami. A kelekótya muslincák felfedezik, hogy elrabolták a siklót; Vakond az észak-nyugati átjárót kutatja; Mókus Rézi végre megtalálja elrejtett téli eleségét; Sün Samu tánciskolába indul; Pisztráng Öcsi világgá megy; Csiga Béla pedig életre szóló barátra lel, amikor megismeri Szepit, a kócos hernyót.
Az erdei tisztáson mindig zajlik az élet.
Berg Judit: Tavasz a Nádtengeren (Lengemesék-sorozat) (Centrál Médiacsoport, 2017)
De a legvidámabbak mégis a Nádtenger őrei, a lengék. Hogy róluk eddig még nem hallottál? Az bizony nem csoda. A nádas összes többi lakójáról készült már festmény, fénykép, tudományos leírás, a lengéket azonban nem látta még soha senki. Egyedül a Nádtenger lakói tudják, hogy a lengék a nádas nyugalmának őrzői, az itt élő állatok védelmezői.
A lengék teste alig nagyobb, mint a pitypang bóbitája, a bőrük éppen olyan zöld, mint a nádas, hajuk pedig kócos barnán lobog a szélben. Vagyis csak a felnőttek haja barna. A csemeték fején vidám zöld hajtások ágaskodnak…
David Burnie: Legyél Te is bogárvadász (HVG Könyvek, 2016)
Milyen kísérleteket lehet végezni a pókfonállal?
Hogyan nevelj hernyót?
Könyvünk több mint harminc izgalmas, otthon is elvégezhető kísérleten, tevékenységen és szabadtéri feladaton keresztül vezet be a rovarászok világába.
Kivehető, színes melléklettel a magyarországi állatfajokról.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága, a Magyar Madártani Egyesület és a Farkaskölykök Természetjáró Egyesület ajánlásával.
Frekot Erika: A mi bolyunk és más mesék (Ventus Libro, 2016)
A szórakoztató, kedves, szépen illusztrált történetek mellé a gyerekek tárgyi tudást is kapnak: megismerhetik az apró bogarak élőhelyét, viselkedését, szokásait. A kiegészítő tudásanyag a szórakoztatva tanulást szolgálja, a gyerekek pedig kérdések alapján ellenőrizhetik, mennyit jegyeztek meg egy-egy meséből. Ez a könyv kiváló kiegészítője lehet a hagyományos iskolai biológia óra tananyagának.
Frekot Erika biológia tanár. Első mesekönyvét saját fotóival is illusztrálja. Könyvében Magyarországon őshonos rovarok és bogarak világába kalauzolja olvasóit.
Fedezd fel a környezetedet! - Élménygyűjtő album (HVG könyvek, 2017)
Gerald Durrell: Léghajóval a világ körül (Európa, 2012)
Gerry nagybácsi és Gerald Durrell, a biológus szépíró rengeteg érdekes tudnivalót lop a fordulatos, izgalmas, humorosan előadott történetbe, és nemigen létezik gyerek, aki ne a Durrell-módszert választaná ismeretszerzésre, ha igazából választhat. A grafikus Graham Percy egyenrangú társa Gerald Durrellnek a történet és Gerald Durrell ábrázolásában is.
Gerald Durrell: Az amatőr természetbúvár (Gondolat, 1989)
Az amatőr természetbúvár hatalmas ismeretanyagával, gyönyörű képeivel és a Gerald Durrelltől megszokott remek történetekkel a család minden tagjához szól. Kagylószedéshez és lábnyomok azonosításához, rovar- vagy növénygyűjtemény létesítéséhez és egy-egy fa életközösségének föltérképezéséhez, a vadak védelméhez és hogy egyszerűen csak észrevegyük kiránduláskor, amit érdemes – mindehhez útmutatást és ösztönzést ad ez a könyv.
Gerald Durrell: Első természetbúvár könyvem (Passage, 1990)
Nem pusztán elméleti ismereteket ad, hanem olyan kreatív tevékenységekre ösztönöz, mint a gyűjtés, a megfigyelés, a kísérletezés, a barkácsolás vagy az élőlények gondozása.
Az otthon és ház körül elvégezhető feladatokat és a hozzájuk szükséges kellékeket életnagyságban mutatják be a könyvet díszítő gyönyörű felvételek.
Wass Albert: Tavak és erdők könyve (Kráter Kiadó, 2002)
„Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed.Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállasz. És abban a pilanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevételnül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket s zívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet.” (Részlet az Erdők könyvéből)
Jöhetnek a környezetvédelemmel, klímaváltozással, az állat- és növényvilágban okozott pusztításainkkal és azok megakadályozásával kapcsolatos könyvek. Itt sem korlátoztam le a csoport címgyűjtését a pusztán környezetvédelemmel foglalkozó könyvcímekre, így nagy örömömre több olyan könyv is került a listára, amely a felső tagozatokba járó gyerekeknek mutatja meg a Föld élővilágáért nap, mint nap dolgozó szakemberek életét. Ha van a közeletekben a téma iránt érdeklődő iskolás gyerek, érdemes szemezgetni az állatmentéssel kapcsolatos könyvekből. Letehetetlen olvasmányok!
Gyerekkönyvek a környezetvédelemről:
Patrick George: Szabadíts ki! (Geopen, 2017)
Remek móka e tündéri rajzokkal teli, különleges könyv lapozgatása minden gyermeknek, akikből – vágyaink szerint – majd a vadon élő állatokért felelősséget vállaló felnőttek válnak.
Peter Nielander: Jön a kukásautó! (Scolar Mini) (Scolar, 2012)
Ismerjük meg a világot, lépésről lépésre – együtt, minden nap. A Mit? Miért? Hogyan? Mini sorozat a legkisebbekkel ismerteti meg környezetünk titkait. Kötetei egyszerű és szemléletes válaszokat adnak a kicsik kérdéseire. A játékos elemek, a kedves rajzok, a kinyitható ablakok és a kornak megfelelő magyarázatok a könyv minden oldalát élvezetessé teszik. A praktikus és „strapabíró” könyvet kétéves kortól ajánljuk.
Sara Margaret Johanson: Caillou - Minden csepp számít (Tessloff és Babilon, 2012)
A tévéből már ismert kisfiú, Caillou (ejtsd: Káju) egy világszerte rendkívül népszerű könyvsorozat főszereplője. Az alkotók célja minden könyv esetében, hogy a kisgyerek önálló személyisége fejlődjön, miközben arról tanul, hogy hogyan élhet harmóniában az őt körülvevő világgal. Caillou egy okos kisgyerek, így a kicsik könnyen tudnak azonosulni vele, közel érzik magukhoz, és ennek révén magukat látják minden Caillou történetben.
Caillou takarékoskodni akar a vízzel. Ám hogy fogjon hozzá? Rászól apára, hogy ne mosogasson. Aztán úgy dönt, hogy többé nem fürdik, de anya ezt nem engedi. Végül kitalál valamit! (Újrapapírra nyomott könyv)
Emily K. Hutta: Valaki kincsei (Micimackó - Az erdő meséi) (Egmont-Hungary, 2010)
Pásztohy Panka: Gyógyítsd meg a kiskutyám! (Pagony, 2018)
Pitypang és Lili jóban-rosszban együtt vannak, mert egy gondoskodó gazdi mellett a kiskutya igazi társ lehet.
Fred Ehrilich: Olyan nincs, hogy a víziló házat építsen! (Babilon, 2017)
Zdenek Miler: Vakond a városban (2009)
Andrea Gregusová: Gréta (Csirimojó, 2018)
Pusztai Ilona: A zöld lovag (Holnap Kiadó, 2016)
Kóbor Andor a kóborlásnál semmit sem szeret jobban. Kóborlásai során hű társával, Fifilóval, a beszédhibás vízilóval számos kalandba keverednek, melyek során kiszabadítják Habcsicsóka királykisasszonyt, találkoznak a rémséges Frászkari Karikással, és segítségére sietnek XI. Robi Tóninak, Robotónia uralkodójának.
Kóbor Andor mókás történetei a sok kacagtató pillanat mellett tanulsággal is szolgálnak, segítenek megtanítani a legkisebb korosztály számára környezetünk megóvásának alapjait, fontosságát, mikéntjét.
Pászti Amina: Glóbi kalandjai (Scolar Kiadó, 2014)
Charlotte Milner: A méhek világa (HVG Könyvek, 2019)
Alex Frith: Mi történik a szeméttel? (Sanoma 2014)
Majoros Nóra: Az orrszarvú és a madarak (Pagony, 2019)
Mándl Péter: Sári és Nemszemétke (Cerkabella Kiadó, 2011)
A Sári és Nemszemétke igazából két könyv: fordulatos mese és ismeretterjesztő kézikönyv. Barkács, a buvacok és sok más furcsa lény varázslatos világot építenek – szemétből. Kalandjaik közben sok mindent megtudhatunk a pazarlásról, az újrahasznosításról: „senki sem haszontalan, mindenkire szükség van”. És közben egy régi, kidobott mackó, Gyapóc is megkerül…
A mellékelt munkafüzet néhány, a mesekönyv szereplőihez kapcsolódó újrahasznosított tárgy elkészítését mutatja be lépésről lépésre, melyeket a család közös erővel könnyen megvalósíthat.
A Sári és Nemszemétke 2011-ben megnyerte a Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülete által meghirdetett Aranyvackor pályázat fődíját.
Bálint Mariann: Hulladék históriák - Klímanó történetek
Pásztor Andrea: A platánfa álma (Kecskeméti Televízió, 2018)
Boldogok-e, ha virágoznak?
Álmodnak-e télen, amikor megkopaszodva várják a tavaszt? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a szívhez szóló történetből, amely elmeséli, hogyan lett egy pici lány egy öreg platán Egyetlenegy Legeslegjobb Örök Barátja.
Majoros Nóra: A torony (Abrakadabra Kiadó, 2013)
Mese egy mindentudó toronyról és egy kisfiúról.
Annette Hackbarth: A természet - Ismerd meg és vigyázz rá! (Tessloff Babilon, 2014)
Exner Nika, Binges Viki és Virág Annamária: A víz (Bolba mesék)
A Bolba Mesék című mesekönyv-sorozat első része a víz témakörét járja körbe. Bolba, a bölcs bagoly segítségével a 6 és 9 év közötti gyerekek és szüleik közelebbről megismerhetik azt a kincset, amit a víz jelent.
A “Bolba Mesék – A víz” 5 részre tagolódik. Az első három a kicsiket, míg a következő kettő a nagyokat szólítja meg.
Gévai Csilla: Nagyon zöld könyv (Pagony, 2019)
Ez a könyv igazi hiánypótló mű: tanítva mesél a Földön működő kölcsönhatásokról, a világ működéséről, és mesélve tanítja meg mindazt, ami a gyerekek számára személyes üggyé teszi a környezetvédelmet. Minden gyerekszobában és iskolai könyvtárban ott a helye – nem is a polcon, hanem a gyerekek kezében! A könyv szerzője az eddig főként illusztrátori tevékenységéről ismert Gévai Csilla, aki nem csak illusztrátor, hanem kulturális antropológus; nem csak kulturális antropológus, de pedagógus; nem csak pedagógus, de kivételes érzékenységgel és humorérzékkel megáldott író.
Jess French: A csimpánz-mentőakció (Mentőakció-sorozat) (HVG Könyvek, 2018)
A vadállatoknak a vadon az otthonuk, szabadon kellene élniük, nem az emberek szolgálatában. A Born Free Alapítvány küldetése, hogy minél több fogságban élő állatot visszajuttasson a természetes környezetébe.
Ismerd meg Chinoise, egy elbűvölő csimpánzkölyök igaz történetét, akit egy zajos étterem acélketrecében tartottak fogva…
A sorozat további részei: A tigris-mentőakció, A leopárd-mentőakció, A medve-mentőakció
Dózsa Tamás, Forgács Ildikó: Bolygóvigyázók kézikönyve - Felkészülés egy másfajta életre
A „bolygóvigyázás" valójában ezt szolgálja. Segít idejében átváltani egy másfajta, környezettudatos, fenntartható életre, melyben nem az anyagi fogyasztás és felhalmozás az egyetlen cél. A változás nem könnyű. Hosszabb távú gondolkodást, összefüggések látását igényli. Erre kell nekünk és gyermekeinknek felkészülni, s ehhez nyújt óriási segítséget ez a könyv. Forgács Ildikó és Dózsa Tamás szinte játékos egyszerűséggel mutatja meg, hogy hányféle apró dologban tudunk valamit tenni, – ha akarunk, – egy másfajta, valóban fenntartható világ megvalósításáért. Gyerekeknek és felnőtteknek is ajánlom e kézikönyv gyakori használatát! (Dr. Vida Gábor, akadémikus)
Anita Ganeri: Veszélyeztetett növények és állatok - Utoljára láthatod (HVG Könyvek, 2018)
A világ tele van csodálatos növényekkel és állatokkal, némelyik azonban hamarosan örökre eltűnhet. Ez a gazdagon illusztrált könyv magával ragadó részletességgel mutat be néhányat a Föld kihalófélben lévő növény- és állatfajai közül. Kiderül az is, hogyan váltak veszélyeztetetté, mennyivel szegényebbek lennénk, ha végleg eltűnnének, és mit lehet tenni, hogy megmentsük őket.
Az Utoljára láthatod sorozat rávilágít, milyen visszafordíthatatlan károkat okoz bolygónkon a környezetszennyezés, a globális felmelegedés, az erdőirtás és a természetes élőhelyek drasztikus fogyása.
Dunajcsik Mátyás: A szemüveges szirén (Kolibri Kiadó, 2016)
Atlanta egy apró, világvégi sziget világítótornyában él. Mikor nem Kamillával, a falubéli tanítónővel beszélget rádión vagy az apja jazz-lemezeit hallgatja, általában a tenger végtelen horizontját kémleli. Egy napon azonban különös vendég érkezik Szelesszirtre, aki olyan kalandba keveri Atlantát, amit még a kislány híres tengerész ősei is megirigyelnének…
Dunajcsik Mátyás ifjúsági regényének hősei titokzatos madarak, világjáró kísértetek és szerelmes bálnavadászok. A Szemüveges Szirént a szerző Izlandon töltött évei ihlették.
Szabó Róbert Csaba: Vajon Nagyi (Gutenberg, 2017)
Szabó Róbert Csaba meseregénye a verespataki ciános bányászati technológia bevezetése elleni küzdelemből ihletődött. A Vajon Nagyi… a környezetünk iránti felelősségről szól, így kicsit a felnőtté válásról is: arról az egyre erősebb hitről, hogy a világot talán már csak a gyerekeink menthetik meg.
Gerald Durrell: Fogjál nekem kolóbuszt! (Európa Kiadó, 2010)
Gerald Durrell: Állatkert a poggyászomban (Ciceró, 2010)
Gerralld Durell könyvei minden mennyiségben ajánlottak a természet és környezetvédelem iránt érdeklődő kis- és nagy iskolásoknak! :)
Annie Groovie: Leon és a környezetvédelem (Csimota Kiadó, 2010)
Joy Adamson: Oroszlánhűség (Könyvmolyképző, 2010)
A vadászati főfelügyelő és felesége nekivág a szokatlan kísérletnek: „visszavadítani” neveltjüket, s nem utolsó sorban „férjhez adni” őt… s mindezt, a kedves epizódok sorozatát, a nagy és izgató kísérletet annyi bájjal közvetíti az írónő (aki pedig nem hivatásos tollforgató), hogy valóban nem tudjuk letenni ezt a változatos és színes írást, amelynek végén a hűséges Elzát és körülötte forgolódó embereket, fehéreket és feketéket, egyaránt.
Jostein Gaarder: Anna világa (Noran Libro, 2016)
2082-t írunk, és Anna egy dühös kislánnyal, Novával társalog, aki Anna jövőbeli unokája. Nova az álmokban egy olyan világban él, amelyben már nincs klasszikus tél, tavasz, nyár, ősz, hanem meleg van, sokat esik az eső, és a déli országokból özönlenek a klímamenekültek északra. Nova dühös nagyszülei generációjára, vagyis Annára, mert hagyták, hogy mindez megtörténjen. Ő már nem láthat jegesmedvéket, oroszlánokat és még számos más állatot, a körülötte létező világ problémáktól terhes. Nova számítógépére installált egy applikációt, amely üzenetet küld neki, ha egy újabb állatfaj kihal a földön.
Anna szülei aggódnak a kislány álmai miatt, ezért pszichiáterhez küldik, aki komolyan veszi őt. Megnyugtatja, hogy nincs semmi különös probléma az efféle álmokkal, viszont igen érdekes párbeszéd alakul ki kettejük között a klímaváltozásról. Ráadásul a leánya, Ester, klímakutató, és Szomáliában dolgozik egy nemzetközi szervezetnek. Esterről egy nap az a hír érkezik, hogy szomáliai kalózok elrabolták.
A rendkívül okos és érzékeny könyvben képzelet és valóság, álom és realitás keveredik. Végig érződik, hogy a szerző elkötelezett környezetvédő, és okosan hívja fel olvasói figyelmét egy valós probléma komolyságára, nem fél tudományosan igazolt adatokkal és tényekkel alátámasztani mondandóját.
Kép: Photo by Annie Spratt on Unsplash