Nem olyan könyvekről fogok most írni, amelyek annyira szörnyűek voltak, hogy nem tudtuk elolvasni őket a két kislányommal. Ellenkezőleg: olyanokról, amik nagyon is értékes szövegek kiváló illusztrációkkal társítva, és mi mégsem tudtuk végigolvasni őket.
Most már jó ideje írok ajánlókat az Égigérő blogra, amelyek első kézből kerülnek a Neveljünk olvasókat! csoport népes közössége elé, s ezekből sokaknak úgy tűnhet, a most 6-hoz és 8-hoz közelítő lányaim valamint én magam is mindenevők vagyunk, mindig mindenért egyformán rajongunk.
Ez természetesen nincs így. Jó néhány olyan könyvet tettünk félre már, amik miatt vérzett a szívem, mert nagyon szerettem volna megmutatni a gyerekeimnek, s megosztani velük az élményt. Majd bánkódtam hetekig, hogy valami nagyon fontosról maradnak le, és nekem ezt egyszerűen hagynom kell. Ilyen nagy szívfájdalmaim pl. Timo Parvelatól a Miú és Vau könyvek vagy Mészöly Ágnestől a Dalmorka, a hobbivarázsló. De kínkeservesen tologattuk ide-oda Erwin Mosertől A macskakirály születésnapját is, míg a teljes ellenkezés egyszer át nem csapott lelkesültségbe (ez végül sikertörténet lett, de igen rögös út vezetett hozzá).
Ezernyi oka van annak, hogy valamit nem tudunk elolvasni, és az a legritkább, hogy valami nem elég jó szöveg vagy vizuálisan nem tud megérinteni. Hiszen válogatjuk az olvasnivalókat, nem nagyon kerül a házba olyan könyv, amely abszolút kívül esik az ízlésünkön. Én (talán már nevetségesen) sokat töröm a fejem, mit válasszak, ha amellett döntök, hogy megveszek egy könyvet otthonra. Ha könyvtárazunk, akkor is többször átrostáljuk, miket vigyünk haza, és miket csak ott helyben lapozzanak át a gyerekek. Így nagyon ritkán fordul elő, hogy egy könyvet azért teszünk félre, mert előzetesen kifejezetten rosszul ítéltük meg. Az is előfordul időnként, hogy a korosztályt nem jól választom meg, ez is egy gyakori és sokat emlegetett indoka annak, ha valamit félre kell tenni.
Sok-sok más ok is állhat amögött azonban, hogy valamilyen könyvvel nem birkózik meg egy meseolvasó család. A megannyi indok közül, nálunk többször előforduló probléma, hogy a korábbi olvasmány leuralja a következőt. Egy kalandos, pörgős cselekményű mesevilág után például nem is olyan könnyű lelassulni, elmélkedő, csendesen befelé forduló, esetleg önelemző hallgatósággá változni. Így nem tudtuk elolvasni Molnár Krisztina Rita Sálmeséjét a Lengemesék befejezése után. Rá kellett jönnöm, hogy valami pörgős, fordulatos, kalandos sztorira vágynak a gyerekeim továbbra is, s nem fog menni a Sálmese, akárhogy is vágyom rá én.
Időnként előfordul az is, hogy korábbi olvasmánytól függetlenül valamilyen szövegre egyszerűen nem tudnak ráhangolódni. Hallama Erzsébet Hisziapiszi könyveivel sehogy sem tudnak együtt rezegni, miközben ismerőseimnél a kedvencpiramis tetején állnak ezek a szövegek.
Olyan is előfordul persze, hogy valamely könyv olvasása érdektelenségbe fullad. Ez főként akkor fordul elő, ha több hosszú szövegben haladunk párhuzamosan. Így raktuk félre a Rumini 4. részét. Elnyomta ugyanis azt az újraolvasott Viplala (Annie M. G. Schmidt) és Bálint Ágnes Az elvarázsolt egérkisasszonya.
Olyan eset is előfordul, hogy olvasás előtt félreteszik a gyerekek az adott könyvet, mert valamiféle ellenszenv alakul ki bennük már a lapozgatás során is és ezt az ellenszenvet semmilyen módon nem tudom megtörni. Azt hiszem, így jártunk a Christmasaurusszal (Tom Fletcher).
Amikor véleményt formálunk egy könyvről, s azt tovább adjuk másoknak, könnyen fogalmazunk sommásan és végletesen. Pl.
Ez egy rossz könyv, mert az én nagyon okos gyermekemet nem érdekelte.
Érdemes lehet azonban az "ítélet kihirdetése" előtt először az okokon gondolkodni, főként azért is, mert ha az megvan, később, egy más élethelyzetben, más lélekállapotban ugyanaz a könyv, amit korábban félre kellett tenni, még igen nagyot szólhat, sokat adhat.
Nem feltétlenül kell azt gondolnunk, hogy az egyébként nagy mesehallgató, jó szövegértésű 8 éves gyermek azért nem szeretne Zalka Virág Csengét vagy Lázár Ervint hallgatni, mert azok értéktelen, rossz szöveget tettek le az asztalra. Érdemes feltenni a kérdést, hogy miért nem működik az adott könyv. Aztán elengedni ideig-óráig vagy ha kell, örökre.
Felnőtteknél sincs ez másként. Én magam sem mindig tudom jól megválasztani, melyik könyv való éppen nekem, mi kell a lelkemnek, mi tud megszólítani. Az előző hónapokban legalább hat könyvet tettem félre 60-80 %-os olvasottságnál vagy épp 30 oldal után, mert nem jól választottam. Aztán elért egy ajánlás hatására a Sült zöld paradicsom (Fannie Flagg), ami jelenleg a bibliám, s ami válaszokat tud adni azokra a kérdésekre, amelyek mostanában foglalkoztatnak. Sőt: segít tisztességesen megfogalmazni önmagamnak ezeket a kérdéseket.
Mielőtt sommás ítéletet fogalmaznánk meg egy-egy gyerekkönyvről, íróról, illusztrátorról, érdemes elgondolkodni azon, milyen hangulatban, milyen élethelyzetben, milyen olvasmányok után vagy között talált az meg minket (a meseolvasót) és a gyermekeinket (a hallgatóságot). S hogy vajon nem lehetséges-e, hogy a gyermek egy jövőbeli énje, mondjuk az iskolakezdő szorongó vagy a dackorszakban hánykolódó gyermekünk nem fogadja-e majd ugyanazt nagyon hálásan.
