Picit csalok. Bizony, áprilisban vesztek el a kínálatban izgi újdonságok, igyekszem most azokat is hozni, mutatni. Hol is kezdjem? Hol is kezdjem? Életkor szerint előre haladva mutatom a kedvenceimet.
A csöppeknek indít új sorozatot a Tessloff és Babilon Kiadó, Képes könyvecském néven. Egyik oldalon teljes jelenet, oldalpárján kiemelt tárgyakkal, ételekkel, szereplőkkel... Jó kis dumcsialap mindegyik rész, amolyan böngésző-előkészítőnek mondanám. Nyulász Péter Baba bab-sorozata is kibővült a Medverssel, mutatom is kicsit jobban jövő héten a Neveljünk olvasókat! csoportban, mert annyira szép és okos kis könyvecske. Rövid versikék, mondókák olyan ritmussal, szöveggel, humorral melyekkel garantáltan napok alatt visszatérők lesznek a szürke hétköznapok megszínesítésére. Apropó, szürke hétköznapok! A Micsoda család! című lapozóban két szivárványcsaládban cseperedő kisgyerek hétköznapi reggelét és estéjét ismerhetjük meg. Cuki rajzok és Szabó T. Anna fordítása garantálják a sokszor olvasást.
Első látásra szerelem Várszegi Adél Zümmögés erdőn-mezőn című képeskönyve, A kalaposok című ifjúsági regény és a már nagyobb középiskolásoknak és felnőtteknek is szóló Ház az égszínkék tengernél. Az ehavi kívánságlistám abszolút dobogósai. Na, jó! Haász János Mire felnövünk verses könyve és a Helló, nagyvilág különleges gyerekek sorát felvonultató könyv is ott toporog a sor elején. Oh! És majdnem elfelejtettem a Szederberek mesegyűjteményt, melyet szívből ajánlok azoknak, akik szeretik Beatrix Potter állatos meséit (azt hiszem első pillantásra a legtöbbünknek eszébe jut ez a párhuzam) és azoknak is, akik számára a Potter-mesék már nem minden esetben felelnek meg a mai kor elvárásainak. A szerző, Jill Barklem remekül ötvözte a kortárs világot és a békebeli hangulatot. A gyönyörű illusztrációkkal érkező meséket a legtöbb helyen 3 éves kortól ajánlják, a teljesebb élvezethez én biztosan várnék nagyobb ovis korig. Aztán ott a Kicsikből nagyok-sorozat, az új köntösbe bújtatott Barni és a lányok, ami szerintem az egyik legjobb tesós könyv... Mielőtt megint mindent felsorolnék inkább gyertek és nézzétek meg magatok, milyen mesés volt is ez a május!
Legkisebbeknek
Claire Shorock: Képes könyvecském – A piacon (Tessloff és Babilon Kiadó)
Egy lexikon a legkisebbek kezébe: fedezzük fel a szavakat, a környezetünket a tematikus könyvecskékben! A végén egy kihajtható nagy panorámaképen minden együtt van.
„Nézd csak! Tudod mi ez? Mutasd meg a képen is!”
A sorozat most megjelent részei:
Az oviban, Otthon, Állatok
Nyulász Péter: A baba bab – Medvers (Betűtészta Kiadó)
Nyulász Péter beszédfejlesztő mondókái hihetetlen népszerűségnek örvendenek, gyerekek ezrei nőttek már fel "babababozva". A legújabb (3.) részben többek közt lábbal hajtós kismotorról, vadasparkról, reggeli ébredésről szólnak a verses mondókák, és persze bundás barátainkról, hiszen "...költő csakis az lehet, kinek legalább egy versét barna medve ihletett!"
2011-ben jelent meg először Nyulász Péter mondókáskönyve A baba ba címmel. A könyv sorozattá nőtte ki magát, új versekkel gazdagodott. Mindegyik kötet 9 mondókát tartalmaz, korhatár nélkül játszható - mondható, 0 éves kortól. Ami a szülőknek a „kerekecske-gombocska” volt, gyermekeiknek A baba bab. A beszédtanulást segítő lapozó illusztrációit Schall Eszter grafikus készítette, természetbe olvadó színeket használt, rajzai új látásmódot hoztak be a mondókáskönyvek világába.
A sorozat további részei:
A baba bab – Babagombóc
A baba bab – Morzsakutya
Lawrence Schimel: Micsoda család! (Szivárványcsaládokért Alapítvány)
Egy kisfiú korábban ébred, mint mindenki más…vagy csak majdnem mindenki más?
Ideje ágyba bújni, de Rexnek, a kislány kutyájának más tervei vannak…
Két szivárványcsalád története, akiknek épp úgy telnek a mindennapjai, mint bárki másnak: tele vidámsággal és szeretettel.
Ovisoknak
Liane Schneider: Bori a nagyszülőknél alszik (Barátnőm, Bori) (Manó Könyvek)
Bori Nagymamáéknál alszik! A nagyszülőknél minden olyan érdekes - és kicsit más, mint otthon. Mások az illatok, az ételnek is más íze van, és Apa régi szobájában is más aludni. Borinak kicsit honvágya lesz, hiányoznak a szülei, de Nagymama és Nagypapa mindig ott vannak, ha szüksége van rájuk. Így aztán a hétvégéből igazi kaland lesz.
Christian Tielmann: Berci nyaralni megy (Barátom, Berci) (Manó Könyvek)
Hurrá! Berci Mamával és Papával egy tanyára indul nyaralni. Természetesen csupa fontos dolgot pakolt be az útra: a plüssnyusziját, a gumicsizmáját, a fürdőnadrágját és a zseblámpáját. Az autó gyorsan megtelik, és kezdődhet az utazás. Elmennek csónakázni, nagy biciklitúrát tesznek, és sátorban alszanak. Sajnos a nyaralás túl gyorsan elrepül… Vidám nyári mese – remek szünidei olvasmány gyerekeknek és szülőknek.
Várszegi Adél: Zümmögés erdőn-mezőn – Bolyhos és Szofi kalandjai (Boook Kiadó)
Egy nap Bolyhos, a méhecske szokásos napi zümmögése során Szofiék konyhájában köt ki. A kislány és a cseppnyi rovar azonnal szoros barátságot köt egymással. A méhecske mesélni, Szofi pedig rajzolni kezd, és így fontos titkokra derül fény. Tudod, hogy mi a különbség egy méhecske és egy darázs között? És hogy mit csinálnak a méhek télen? Vagy hallottad már egy mézkészítő szájából, hogyan készül a méz, mielőtt a Szofibendőbe kerülne? Ha minderre igen a válasz és további izgalmakra vágysz, hallgasd meg Bolyhos bátor megmenekülését mindenféle gyíkoktól és békáktól.
Szó esik még a méhek barátairól is, és ha meggyőződtél róla, hogy ezek a kis rovarok legalább olyan klassz társak, mint a kutyák, megtudhatod, hogy lehetsz te is az ő legjobb pajtásuk.
A könyv szerzője, a nagy sikerű Várszegi Adél könnyed stílusban, a gyerekek számára érthető formában mutatja meg a méhek világának sokszínűségét és fontosságát, Szert-Szabó Dorottya egyszerre művészi és gyermekbarát illusztrációi pedig kicsiket, nagyokat egyaránt rabul ejtenek.
María Isabel Sanchez Vegara: David Attenborough (Kicsikből NAGYOK) (HVG Könyvek)
Ismerd meg kiemelkedő emberek – tudósok, művészek, újítók – életét! Valamennyien hihetetlen dolgokat vittek véghez, pedig életüket ők is nagy álmokat dédelgető kisgyerekként kezdték.
David kisfiúként szenvedélyesen gyűjtötte a fosszíliákat és a növényeket. A természet iránti érdeklődése a tudományok, emberszeretete a televíziózás felé terelte. Elkötelezett kutatóként mindenkivel megismertette az élővilág csodáit, és megváltoztatta gondolkodásunkat a bolygónkról. Az inspiráló történet végén fényképes összefoglaló olvasható David életéről.
A sorozat most megjelent részei:
Jane Goodall, Frida Kahlo, Coco Chanel
Jill Barklem: Szederberek összes meséje (Manó Könyvek)
Szederberek egereinek történetei először negyven évvel ezelőtt jelentek meg. Azóta ezek a csodálatos mesék bejárták a világot és most végre Magyarországra is megérkeztek. Kicsiknek és nagyoknak is hatalmas öröm bekukkantani Jill Barklem miniatűr, elragadó világába, hosszan elidőzni a részletgazdag képeken és együtt izgulni a szereplőkkel kalandjaik során. Nyolc varázslatos történet a szerző előszavával végre magyarul is!
Nagyobb ovisoknak, kisiskolásoknak
Zágoni Balázs: Barni és a lányok (Koinónia Könyvkiadó)
A Barni-sorozat harmadik darabjában nem csak Barnit láthatják viszont „barátai”, hanem megismerkedhetnek húgaival, Hannával és Dorkával is. A két könyvből – Barni második könyve és Ikrek könyve – álló kötet nyomon követi az immár iskolás Barni kalandjait, repülők, buldózerek, görkori-forradalmak, iskolás élmények, önálló megvalósítások világába enged bepillantást, majd a kistestvérek megszületésének varázsa, az együtt játszás forgataga, a közös csínytevések és az ikrek szimpatikus, sajátos világa ragadja magával az olvasót.
Megumi Iwasa: Szeretettel üdvözöl: Bálna (Szeretettel üdvözöl 2.) (Pagony)
Mióta utolsó tanítványa, Pingvin visszatért tanítani a Pingvin-szigetre, Bálna professzor rettentő magányos. Egyre csak várja a választ a levelekre, amiket Pelikánnal küldött a látóhatáron túlra.
Egy napon végre levelet kap – méghozzá egy magányos kisbálnától!
Tarts Bálna professzorral ezen a megható, vicces, kalandokkal teli úton, ahol még egy olimpia megrendezése sem lehetetlen feladat!
Már megjelent:
Szeretettel üdvözöl: Pingvin
Michael Rosen: A banánfüles fiú (Pagony)
Akkor hirtelen a bátyja
figyelmes lett a banánra.
– Banán van a füledben! – mondta.
– Tessék…?
– Ba-nán-van-a-fü-led-ben! – mondta.
– Tessék…?
A bátyja most már ordította:
– BANÁN VAN A FÜLEDBEN!!!!
A kisfiú hangosabban mondta:
– Bocs, nem hallok semmit! Banán van a fülemben!
Reggel sietve készülődik a család, betegen nyomod az ágyat, a tengerparton nyaraltok, vagy állatorvoshoz kell vinni a kedvencedet? A reggel könyvében, a Nyaralókönyvben, az Orvosi könyvben és az Esti mesék könyvében az unalmas hétköznapok is tele vannak mókás pillanatokkal!
Az angol gyerekirodalom két óriása (a „brit Janikovszky-Réber páros”), Michael Rosen és Quentin Blake könyvét Szabó T. Anna vicces fordításában hozzuk el a magyar olvasóknak.
Predrag Stepanović: Nyulacska huszonöt meséje (Móra Könyvkiadó)
Lázár Ervin egyetlen műfordítása igazán mesés irodalmi csemege. A huszonöt rövid, hol humoros, hol izgalmas vagy épp megható történet főszereplője, Nyulacska mindannyiunk számára ismerős lehet. Születése pillanatától kezdve olyan kalandokba keveredik ugyanis, amelyek bármilyen kölyökkel megeshetnek, akár embergyerek, akár kisnyuszi az illető. Bambihoz és Vukhoz hasonlóan fokozatosan fedezi fel a világot maga körül - a kényelmes nyúlüregtől a tágas mezőn és a veszélyekkel teli erdőn át egészen a közeli faluig. Ahogy a szemünk láttára felcseperedik, megtanul húsvéti tojást festeni, csatangolásai közben barátokra tesz szert, sőt velük együtt bátran szembeszáll a ravaszdi rókával meg a kistestvéreire támadó karvalyokkal. S ki tudja, talán egy szép napon még a szerelem is rátalál!
Predrag Stepanović, a Magyarországon élő kiváló szerb író bájos és szerethető meseregénye ezúttal Szabó Nyulász Melinda rajzaival jelenik meg.
M. Kácsor Zoltán: A Százfok-öböl réme (Zabaszauruszok 5.) (Kolibri Kiadó)
A három jó barát, Rilex, Kunyi és Barmol CSÚF CSAPDÁBA esnek a Végtelen-síkságon. A szabadulásuk egyedül Kunyin múlik, mint ahogyan az is, eljutnak-e végül a bölcsek falujába, VALAMIDERENGBE.
…A FÖRTELMES DRAGALÁD eközben rajtaüt Gyíktaréjon, Leiszút Feliszút és barátai csak egy TITKOS JÓAKARÓNAK köszönhetik, hogy az utolsó pillanatban megmenekülnek.
De vajon elérik a céljukat, és le tudják csendesíteni a Csendetlen-óceánt? Egy biztos: a JÓSLAT szerint a világot csak a JÓSZÍVŰ ÉNEKES TOLVAJ mentheti meg!
A gyerekek és a szülők körében is nagy népszerűségnek örvendő Zabaszauroszok 5. kötetét már népes rajongótábor várja, és szerencsére ezúttal sem kell csalódniuk. Kunyi pimaszabb, Rilex pedig bölcsebb, mint valaha ̶ ész mi tagadász, Leiszút Feliszút isz hossza a szokászos formáját. Szőt! A történet ezúttal is bővelkedik izgalmas kalandokban, váratlan fordulatokban, ráadásul előbukkan benne néhány soha nem látott fura teremtmény is.
Kisiskolásoknak
Bendl Vera: A galamb, aki megette az időgyurmát – Most én olvasok! 0. (Pagony)
Józsi átlagos galamb egy apró jellegzetességgel: imádja a körözöttet. Mivel az időgyurma körözöttből készül, Józsi véletlenül csippant abból is. Elképesztő, váratlan következményei lesznek a csippantásnak, annyira, hogy Józsi egy egész életre elegendő kalandot él át rövid idő alatt. Tartsatok vele, és meglátjátok!
A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar „olvasni tanulok”-sorozatot építünk.
A Pagony legkiválóbb szerzői öt-öt könyvet írnak, öt különböző nehézségi szinten, melyek közül az első NAGYBETŰS kötet. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen önállóan is olvashatók.
Peter Wohlleben: Érted az állatok beszédét? - Kalandozások az erdőben és a ház körül (Kolibri Kiadó)
Mit gondolsz, vajon honnan tudja egy ló, hogy milyen kedvedben vagy?
Hallottál már olyan halakról, amik pukizva üzennek egymásnak?
Szerinted egy bálna vagy egy kagyló él hosszabb ideig?
A könyvből kiderül, miért félnek a földigiliszták az esőtől, és mit tehetünk azért, hogy a Föld minél kellemesebb élőhely maradhasson az állatok számára. Ha kíváncsi vagy, hogyan építs rovarovit, és megismernéd a lakás legkisebb élőlényeit is, tarts velünk!
Peter Wohlleben erdész, aki több mint 20 éve vezet családi és iskolai túrákat az erdőben. Gyerekeknek írt könyvében megfigyeléseiről és kutatásairól mesél a kisebbek számára is érthető módon. Egyedülálló ismeretterjesztő kötetét számos kvíz és játékos feladat teszi még szórakoztatóbbá.
Mágikus állatok iskolája - Kinyomoztuk! 1. /Levélrejtély (Tessloff és Babilon Kiadó)
Ideális olvasmány kezdő olvasóknak: önálló, izgalmas történet, nagy betűk, rövid sorok, sok színes kép és rejtvények a Mágikus állatok iskolája szereplőivel. Murphy a kanadai jegesmedve nyomoz. Ida furcsa, széttépett levelet talál a postaládájában. Valaki meg akarja ijeszteni? De kicsoda? Talán egy gyerek a mágikus állatok iskolájából? Az nem lehet, ők aranyosak! A jegesmedve különös nyomokra bukkan…
Kyla May: Egy mopsz naplója – Kutya a rakétán (Maxim Könyvkiadó)
Ismerd meg a földkerekség legcukibb mopszliját!
Név: Buborék Báró
Becenév: Bubi
Mit szeret? A ruhákat, a mogyoróvajat és a gazdáját, Bellát.
Mit nem szeret? Mogyit, a mókust, a fürdést és az esőt.
Miután Bella benevez az iskolai feltaláló versenyre, Bubi segíteni akar neki, hogy ő legyen a nyertes. Bubi azonban véletlenül tönkreteszi Bella művét. Most mi lesz? Vajon sikerül neki mindent helyrehozni?
Marc-Uwe Kling: A nap, amikor a nagypapa tönkretette a vízforralót (Scolar Kiadó)
„Amikor a Nagypapa kicsi volt, még nem léteztek vízforralók. Legalábbis semmiképpen sem olyanok, mint amilyeneket ma ismerünk. Akkoriban az embereknek fütyülős kannájuk volt. Miután vizet töltöttek bele, feltették egy főzőplatnira, amit aztán bekapcsoltak. Majd a víz, láss csodát, felmelegedett. Egyszerű, mint az egyszeregy.”
A Nagymama és a Nagypapa látogatóba érkezik, hogy vigyázzon az unokákra. De Tifani, Max és Lujza tudják, hogy valójában nekik kell szemmel tartaniuk a nagyszüleiket. Ennek ellenére óriási hibát követnek el: egy pillanatra egyedül hagyják a Nagypapát a konyhában. És a Nagypapa ráteszi a vízforralót a rezsóra, amitől fullasztó szag és irdatlan füst keletkezik…
A katasztrófába torkolló nap mégis csodás véget ér. Kiderül, hogy mindenki csinált már valami csacsiságot. Még Anya és Apa is.
Kiss Judit Ágnes: Kincs a roncson - Most én olvasok! 1. (Pagony)
Pandara és Felderen, a két kalózgyerek titokzatos hajóroncsra bukkan a tenger fenekén. Lent a mélyben sötét van, a zár pedig nem enged: a kalózkésre meg a víz alatti lámpára is szükség lesz! A kitartás jutalma egy kincsesláda: vajon miféle kincset rejt?
A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar „olvasni tanulok”-sorozatot építünk.
A Pagony legkiválóbb szerzői öt-öt könyvet írnak, öt különböző nehézségi szinten, melyek közül az első NAGYBETŰS kötet. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen önállóan is olvashatók.
Harris Gemma Elwin: Az univerzum, a tehenek meg minden - fontos kérdések, egyszerű válaszok (Pagony)
Veled is elő szokott fordulni, hogy a legizgalmasabb kérdéseidre sem az anyukád, sem az apukád nem tud válaszolni? Milyen jól jönne ilyenkor egy mindentudó zsebszakértő, aki a nehéz kérdésekre egyszerű magyarázatokkal szolgál!
Gemma Elwin Harris több ezer általános iskolás gyerektől gyűjtött össze kérdéseket. A legérdekesebbeket, legviccesebbeket, legfilozofikusabbakat továbbította a témák legnagyobb szakértőinek, akik fáradságot nem kímélve írták meg humoros és könnyen érthető válaszaikat.
Szóval ha legközelebb felmerül a vacsoraasztalnál a kérdés, hogy miért alszunk éjszaka, hogyan keletkeznek a villámok, ehetőek-e a kukacok, csak vegyétek elő ezt a könyvet, és keressétek ki belőle David Attenborough, Michael Rosen vagy Bear Grylls (és még sok-sok kiváló tudós és újságíró) válaszát. Talán meg is jegyeztek pár érdekes tényt – például hogy el tud-e repülni a tehén az űrbe egy metánmeghajtású rakétával.
Haász János: Mire felnövünk (Athenaeum)
Fanni ma a halmazokról tanult.
Azt mondta, nem fogom érteni,
aztán mégis lerajzolta.
Két karika,
ami középen összeér.
Nagyon nevettem,
hogyne érteném.
Hogy amikor anyával és apával sétálunk,
azért én vagyok középen,
mert én vagyok,
akiben anya és apa összeér.
Van egy gyerek. Vannak kérdései, és őszinte – néha túlzottan őszinte – pillanatai.
Van egy gyerek. Nézi a világot. Keresi benne a helyét.
A Mire felnövünk versek füzére, amelyek főszereplője egy kisiskolás fiú, akinek boldog, kiegyensúlyozott családjában egy betegség hirtelen mindent megváltoztat, a fiú pedig szívfájdító kérdések és bizonytalanságok sorával kénytelen szembesülni.
Vibók Ildi: A szuperlétra – Mire jó a DNS? (Pagony)
Gondolkoztál már azon, hogy a füled miért pont ugyanolyan, mint apué, az orrod meg, mint anyué, de egyébként egyáltalán nem hasonlítasz rájuk, hanem pont olyan vagy, mint… saját magad? Vajon mi az a titkos recept, amitől épp ilyen lettél, és hol rejtőzik benned? Honnan tudja a tested, hogy kisbaba korodban nem kell bajuszt növesztened, sőt, ha lány vagy, akkor lehetőleg soha?
Az öröklődés és a gének nyomába indul Emma és Doki – és persze megint egy csomó érdekes alakkal találkoznak, akik mind-mind Emmában laknak, és végzik a munkájukat: lemásolják a géneket, rohannak a fehérjegyárba dolgozni, vagy éppen megszerelik, ha elromlik valami. Sőt, van köztük igazi nyomozó is, akinek a segítségével akár bűnügyeket is fel lehet deríteni!
Vibók Ildi mindenre kiterjedő, mégis könnyen befogadható, mesés magyarázatait Mayer Tamás rajzai teszik még érthetőbbé.
Már megjelent:
A szupercsapat – Mire jó az oltás? (Emma és az immunrendszer)
8-12 éveseknek
Julien Hervieux: Viharka, a sötétség ura (Móra Könyvkiadó)
Viharkának, a sötétség ifjú urának sorsát előre eldöntötték. Ha nagykorúvá válik, el kell majd rabolnia egy hercegnőt, hogy – a hagyomány szerint – alulmaradjon a lovaggal szemben, aki végül megmenti a lányt. A nagy pillanatig azonban a kis uraságnak leckéket kell vennie gonoszságból, csakhogy pokolian untatják a tanórák… Egy napon óriási ötlete támad: nem vár tovább, MOST AZONNAL elrabolja a hercegkisasszonyt! Vajon mi sül ki ebből a vakmerő cselekedetből?
Katherine Rundell: A Hudson kastély kincse (Manó Könyvek)
Vita alig várja, hogy találkozzon a nagypapájával New Yorkban. Ám amikor meglátja a megtört öregembert, rögtön tudja, hogy komoly feladat vár rá. Vissza kell szereznie nagypapa otthonát, a titokzatos Hudson kastélyt, amit egy hírhedt szélhámos, bizonyos Sorrotore elvett tőle.
Egy ügyes zsebtolvaj lány és két különleges adottságokkal rendelkező fiú segítségével nekivág, hogy megvalósítsa korántsem veszélytelen tervét.
Katherine Rundell regénye tele van lélegzetelállító akciókkal, izgalmas kalandokkal és persze szívvel meg lélekkel, hiszen főhőseit, akárcsak korábbi történetében, a Sophie és a tetőjárókban, most is a szeretet vezérli.
Erin Entrada Kelly: Helló, nagyvilág! (Könyvmolyképző Kiadó)
Mindannyiunkban ott rejtőzik a hős!
Egy napon négy sors keresztezi egymást. Virgil Salinas visszahúzódó, jószívű fiú, aki nem találja a helyét hangos és heves családjában. Valencia Somerset siket, de okos és bátor lány, aki imádja a természetet, és titokban rettentően magányos. Kaori Tanaka meg van győződve arról, hogy természetfeletti képességekkel bír, Gen, a kishúga pedig árnyékként követi mindenhová. Chet Bullens csak annyit akar, hogy a különc kölykök kevésbé legyenek különcök, és hogy ő legyen a legmenőbb kosaras.
Ám Chet egyik gonosz húzása miatt Virgil és a tengerimalaca csapdába esik egy kút alján, és senki sem tud róluk semmit. Kaori, Gen és Valencia összefog a küldetésre, hogy felkutassák az eltűnt fiút.
Vajon sikerrel zárul a mentési akció?
Hogyan nyerheti el a bűnös a méltó büntetését?
Tamzin Merchant: A Kalaposok (Manó Könyvek)
Kordélia a legifjabb Kalapos. Családjának tagjai nemzedékek óta varázserejű fejfedők készítésével foglalkoznak. Akárcsak a Csizmadiák vagy a Kesztyűkészítők, ők is a Királyi Öltözék Mestereinek leszármazottai, akik munkájuk során mágikus összetevőket használnak és az alkímiában is járatosak. Jelmondatuk non nocere, azaz: ne árts!
Amikor Kordélia meghallja, hogy apja, Proszperó kapitány a hajójával együtt a tengerbe veszett, nem akar hinni a fülének, és elhatározza, hogy felkutatja őt, akárhol is legyen. Nyomozása során olyan titokra derül fény, amire álmában sem gondolt volna. Úgy tűnik, hogy valaki a Mesterek közül arra használja a varázserejét, hogy háborút szítson...
Kordélia talán kiderítheti, ki az, és miért vetemedett ilyen gaztettre.
14 év felettieknek
T. J. Klune: Ház az égszínkék tengernél (Metropolis Media)
Egy varázslatos sziget. Egy veszélyes feladat. Egy égető titok.
Linus Baker, a Mágikus Ifjakért Felelős Minisztérium munkatársa az agglegények csendes, magányos életét éli egy apró házban, egy kiállhatatlan macskával, az esős és szürke nagyvárosban. Feladata, hogy a kormány által fenntartott árvaházakban élő gyermekek jólétét felügyelje.
Egy nap berendeli a Rendkívül Magas Felsővezetés, hogy életbevágóan fontos és szupertitkos küldetéssel bízza meg. El kell utaznia a Marsyas-szigeten működő árvaházba, ahol hat különleges gyermek lakik: egy gnóm, egy tündér, egy wyvren, egy azonosíthatatlan, zöld paca, egy alakváltó törpespicc és a hatéves Antikrisztus. Linusnak el kell nyomnia magában a félelmeit, és meg kell állapítania, mennyire veszélyesek a gyermekek önmagukra, egymásra és a világra.
Az árvaház vezetője a szimpatikus és kissé rejtélyes Arthur Parnassus, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy a védencei és a saját titkai biztonságban legyenek.
A ház az égszínkék tengernél elbűvölően bájos és humoros szerelmi történet. Ezenkívül mesterien mesél arról, hogy mennyire vagyunk foglyai az előítéleteinknek, valamint arról, hogy az ember a legváratlanabb pillanatokban találhatja meg a helyét a világban.
Marie Pavlenko: Akár egy kismadár (Menő Könyvek)
Abigail állatorvosnak készül, amióta az eszét tudja, azonban egy autóbaleset kettétöri az álmait még a felvételi előtt. Hazatérve a kórházból súlyos testi és lelki sérülésekkel kell szembenéznie. Minden barátjával megszakítja a kapcsolatot, mert képtelen folytatni korábbi életét. Hogy is határozhatná meg magát az ember, ha elveszítette a fogódzóit, ha már nem igazán tudja, ki is ő valójában, és a testében robbanásra készen mindig ott lapul a fájdalom? Családja és régi-új barátai szeretetének, a könyveknek, a természetnek és a nevetésnek köszönhetően Abi végül mégis megtanulja, hogyan találja meg újra az örömöket az életben.