Gyerek- és ifjúsági könyvek 0-12 éveseknek
"Ajánlanátok olyan könyvet, ami segít az ovisomnak nyitottabbnak, barátkozósabbnak lenni? Az óvónénije szerint, az élő fába is beleköt, így nem nagyon tud barátkozni" "Olyan könyvet keresek, ami a 8 éves fiamnak elmagyarázza, hogy nem dől össze a világ, ha van piros javítás a dolgozatán". "Mesekönyv ajánlásokat kérek szorongó elsős kislánynak." "Önállóan olvasó 4.-es fiúnak szeretnék ajánlatot kérni iskolai konfliktusokról szóló könyvekről. Úgy látom, nagyon megviselik az osztálytársak közötti veszekedések."...
Hetente érkeznek hozzánk, a Neveljünk olvasókat! csoporthoz az ilyen és hasonló kérdések. Szülőként gyakran keresünk a gyerekkönyvekben segítséget, kapaszkodót, ha a kicsi csemeténk nem találja a szerintünk (!) helyes viszonyítási pontokat a saját közösségében. Látjuk, hogy naponta vívja a kisebb-nagyobb csatáit a saját vagy környezete elvárásaival, társaival vagy éppen saját magával. Legrosszabb esetben áldozatként, olykor csendes, tehetetlen szemlélőként vagy éppen - legnagyobb megdöbbenésünkre - "támadóként".
Pár hete olyan könyvcímeket kértem a csoport tagjaitól, amelyek segítettek a gyerekeiknek egy-egy ilyen helyzetben megnyugodni, átgondolni, megérteni, elfogadni vagy éppen kiállni. Több száz történet érkezett, és el sem tudtam képzelni, hogyan sikerül ekkora mennyiséget megmutatni nektek úgy, hogy az átlátható, feldolgozható legyen. Elkezdtem a kis kézzel írt listáimat gyártani, és ahogy haladtam előre az ajánlott könyvekben, szépen kezdett kirajzolódni egy "folyamat", ami mentén, ha nem is tudatosan, de kívülről szépen követhetően haladnak a gyerekkönyvekkel is "nevelő" szülők.
Így azt gondoltam, ha már itt van egy több tucat család tapasztalatai alapján működő rendszer, kövessük talán ezt. A javasolt könyvek listáját nézegetve, elemezgetve úgy tűnik, 3 típusú könyv közül válogatnak a szülők, ha érzékenyítő, erősítő, a világ lelki dolgaiban útmutatást ajánló gyerekkönyveket keresnek. (A könyvtípusok neve természetesen csak a "mezei szülő"-fantáziám szüleménye, nem fogtok irodalmi szakanyagokban ilyen csoportokat találni :D) A következő napokban ezeket a listákat fogom megmutatni nektek:
1. "Ki vagyok én?" könyvek
2. "Meg tudod csinálni!" könyvek
3. "Ha megismered, elfogadod" könyvek
Rögtön csapjunk is az elsőbe, az önmagunk kereséséről és megtalálásáról szóló történetekbe.
Azt gondolom, önmagunk megismerése, elfogadása csuda izgalmas téma. Még nekünk felnőtteknek is gyakran feladja a leckét, nemhogy a zsenge, a szülők és a környezet állandó duruzsolásától, "okoskodásától" gyakran összezavarodott gyerekeinknek. Pedig talán ez az alapja mindennek.
Biztosan Ti is olvasgattatok már önfejlesztő könyveket, okos cikkeket arról, hogy csak akkor tudsz másokat elfogadni, ha saját magaddal rendben vagy. Úgy tudod elhelyezni magadat egy rendszerben, közösségben, ha tisztában vagy vele, milyen vagy, mire van szükséged és elég erős vagy ahhoz, hogy az általad fontosnak tartott értékek mellett ki tudj állni. Akkor tudsz nyitottan fordulni mások felé, ha van bátorságod magadat is megmutatni... Közhelyek? Talán. De gondolj bele a kicsi gyereked hétköznapjaiba, előforduló problémáiba, és rájössz, hogy mennyire igazak.
Éppen ezért kezdjük itt a dolgot! Jönnek azok a történetek, amelyek segítenek a kicsiknek és a még mindig a helyüket kereső nagyobbacskáknak megtalálni az origót, amihez képest kialakíthatják a saját maguk számára kényelmes kis környezetüket.
Legkisebbeknek
Eric Carle: A kelekótya kaméleon (Pagony Kiadó)
David Mckee: Elmer (Elmer-sorozat) (Könyvmolykiadó)
Ovisoknak
Bencs Tünde: Kockacukor - Mese a póniről, aki nem akart póni lenni (Abrakadabra Kiadó)
Kockacukor negyedik születésnapján meghökkentő kívánsággal áll a mamája elé:
– Anyu! Én nem akarok többé póni lenni! A pónik olyan unalmasak…
Ezzel kezdetét veszi Kockacukor kalandjainak sorozata. A kis póni barátjával, Maszat kutyával felfedezi a Kesze-kusza farmot, találkozik az ott élő állatokkal és a szomszéd versenyistálló lakóival, miközben Zimm és Zümm, a mókás riporterek minden lépéséről fáradhatatlanul tudósítanak. A kalandok során Kockacukor önmagát is jobban megismeri, s a mese végére már a pónikról is egészen más lesz a véleménye…
Kockacukor története egy szórakoztató, ugyanakkor megható mese a gyermeki útkeresésről és a mindenek fölött átívelő barátságról.
Mira Lobe: A kicsi én én vagyok (Ecovit Kiadó)
Kicsoda ő valójában? Maga sem tudja. De nem is bánja, míg egy ismeretlen béka rá nem kérdez: „Hát te ki vagy?”
Mira Lobe gyönyörűen illusztrált, kedves, okos, mulatságos verses meséjét elolvasva az öntudatra ébredésről, önmagunk megismeréséről és vállalásáról beszélgethetünk kisgyerekünkkel.
„A kicsi én én vagyok Németországban és más európai országokban hosszú évek óta a gyerekek kedvence. Varró Dániel szenzációs fordításának köszönhetően most nálunk is nevetve idézhető klasszikussá válhat: "Te te vagy! / És aki még ezt sem tudja, / az egy buta, ütődött / okleveles sütőtök.” (Berg Judit)
Catherina Leblanc: Akkor is szeretnél? (Manó Könyvek)
Kismackót nyugtalanítja valami.
Vajon mennyire szereti őt az édesanyja? Akkor is szereti, ha Kismackó rosszalkodik?
Akkor is, ha valami nagy baj lesz?
Igen. Az anyai szeretet mindennél erősebb, és Kismackó megtanulja, hogy ez nem fog megváltozni soha.
Megható történet az anyai szeretetről és a gyermeki kíváncsiságról Szabó T. Anna és Dragomán Pali – anya és fia – közös fordításában.
Csukás István: A kelekótya kiskakas (Szalay Kiadó)
Lorenz Pauli: Hű, de bátor! (Scolar Kiadó)
Emily Winfield Martin: Bármi lehetsz! (Centrál Médiacsoport)
Don Freeman: Pitypang, a hiú oroszlán (Móra Kiadó)
Giles Andreae: A táncoló zsiráf (Centrál Médiacsoport)
Nagyobb ovisoknak, kisiskolásoknak
Győri Bori - Szamarasz Vera Zoé: Nézd, ez én vagyok! (Csimota Kiadó)
Játékos színező és foglalkoztató füzet, ami arra tanít, hogy ismerd meg magad és másokat.
„A fák mélyre fúrják saját földjükbe gyökereiket, de lombjukat a közös ég felé emelik, ugyanabba a szélbe. Az emberiség egy, sokféle ember van, de mind: ember. Az ismeretlent távolinak és ijesztőnek érezzük, de a távolság a megismeréssel leküzdhető. Te is akkor lehetsz igazán az, aki vagy, ha megismered és elfogadod a másik embert. Erre tanít meg ez a könyv – akár szülő vagy, akár kisgyerek.” Vekerdy Tamás
Önismeret-fejlesztő színező 5 éves kortól
Max Lucado: Értékes vagy (Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány)
Max Lucado szívet melengető meséjében Éli, a fafaragómester segítségével Pancsinelló felismeri, hogy milyen értékes – függetlenül attól, hogy a többi foltmanó mit gondol róla.
Max Lucado: A legnemesebb (Keresztény ismeretterjesztő Alapítvány)
De Éli, a fafaragómester helyrehozza Pancsinelló kibillent érzéseit, amikor elmondja, hogy nem kell ahhoz egy bizonyos fából készülnie, hogy értékes legyen. „Azért vagy ilyen, amilyen, mert direkt ilyennek faragtalak.”
Néha úgy gondoljuk, híresnek vagy szépnek kell lennünk ahhoz, hogy különlegesek legyünk. De isten máshogy gondolja; ő egy bizonyos céllal teremtett minket olyannak, amilyenek vagyunk.
Max Lucado: A zöld orr (Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány)
Micsoda ostobaság! Miért akarja mindenki zöldre festetni az orrát? Pancsinello először nem érti, miért akarnak a többiek mind egyformák lenni, ha egyszer Éli direkt különbözővé formálta őket.
De ahogy leszokik arról, hogy rendszeresen meglátogassa Élit, a festett orr már nem is tűnik olyan butaságnak.
Ez a csodálatos mese arra tanít, hogy ne felejtsük el: van valaki, aki mindig szívesen segít, hogy olyanok legyünk, amilyennek ő alkotott minket.
Boldizsár Ildikó: Királylány születik (Naphegy Kiadó)
Minden kislány királylánynak születik. És a mesékből tudjuk, hogy a királylányok születésénél gyakorta bábáskodnak tündérek, akik megáldják az újszülöttet.
A kisbabák a szívükben őrzik ezeket a jókívánságokat, ám ahogy telnek-múlnak az évek, lassanként megfeledkeznek róluk.
Boldizsár Ildikó és Szegedi Katalin azonban emlékszik, és ebben a könyvben elmeséli nekünk, hogy milyen kincset rejt a kislányok szíve…
Boldizsár Ildikó: Királyfi születik (Naphegy Kiadó)
Boldizsár Ildikó mesekutató és mesepedagógus Szegedi Katalin illusztrációival megjelenő új kötete a 2009-ben megjelent „Királylány születik” "fiús" párja. Szemben a „Királylány” otthonosságot, biztonságot sugalló világával a „Királyfi születik” mitikus hangulatú eredetmese, az elfeledett, ám emlékeink mélyén mégis továbbélő közös múlt keresésének kalandos története.
Lázár Ervin: A nagyravágyó feketerigó (Móra Kiadó)
Jill Tomlinson: A földimalac, aki semmiben sem volt biztos (Pagony Kiadó)
Jill Tomlinson: A gorilla, aki olyan akart lenni, mint az apukája (Pagony Kiadó)
Otfried Preussler: A kis boszorka (Kolibri Kiadó)
Petr Stancik: Furda Borz filmet forgat (Csirimojó Kiadó)
Al Ghaoui Hesna: Holli, a hős (Kolibri Kiadó)
Amikor egy szikla szélén állsz, vagy egy sötét szobába lépsz, esetleg nagy közönség előtt kell szerepelned – teljesen természetes, hogy félsz. De a félelem, bármilyen furcsán is hangzik, fontos és hasznos érzés. Sőt, a segítségedre lehet, ha megtanulod kezelni!
Holli rettenetesen izgul az iskolai fellépése miatt. Ekkor szegődik mellé egy apró és barátságos házirém, Mumus, akitől a kislány megtanulja, hogyan állíthatja a félelmet a saját oldalára. Kalandjaik során kiderül, hogy néha bizony még a felnőttek is félnek, ám ebben nincs semmi szégyellni való.
Al Ghaoui Hesna, a haditudósításairól híres, immár kétgyermekes riporter, saját rajzaival illusztrált könyvében egyszerű gyakorlatok és egy könnyen megjegyezhető bátorságinduló segít erőt meríteni a gyerekeknek a nehéz helyzetekben, hogy bátran és magabiztosan nézhessenek szembe a kihívásokkal.
Csak az ne olvassa el, aki sohasem félt!
Kisiskolásoknak
Békés Pál: A Bölcs hiánypótló (Móra Kiadó)
Békés Pál meseregényének hősei reménykedhetnek: talán az ő bajukra is talál orvosságot a Bölcs Hiánypótló.
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek erdő (Móra Kiadó)
Bosnyák Viktória: Bátorság, Tomi! (Mantyusok-sorozat) (Kolibri Kiadó)
Ki ne szeretne kiskutyát? Tomi is vágyik rá, de ahhoz le kell küzdenie félénkségét. Ha ez sikerül, nemcsak kutyát kap, de, bármilyen hihetetlen, vele együtt egy manót is. Kíváncsi vagy, hogyan? Mindjárt elmesélem!
Végre ismét olvasható Bosnyák Viktória nagy sikerű Mantyusok- sorozata! A kötetekhez Rippl Renáta készített új és imádnivaló rajzokat, a lehető legkönnyebben olvasható betűk kialakításában pedig segítségünkre volt a diszlexiával foglalkozó Meixner Alapítvány. A meséhez otthon és az iskolában egyaránt eljátszható drámapedagógiai feladatok is kapcsolódnak.
"Ritka öröm olyan történettel találkozni, ami ilyen sokoldalúan segít a gyermekeknek gyakorló szövegolvasóvá válni. Eleinte, amikor az olvasástechnika és a szövegértés még egymást támogatják, az érdeklődés hamarabb véget érhet, mint maga a szöveg. A Mantyusok története izgalmas, szókincse, nyelvezete optimális a kezdő könyvolvasóknak. Jó szívvel ajánljuk az első olvasmányok egyikének."
Meixner Alapítvány
Michal Sznunit: A lélekmadár (Kolibri Kiadó)
Michal Sznunit Lélekmadara már bejárta az egész világot. Eddig 45 nyelven jelent meg, most egy csapat lelkes diáknak és Lackfi Jánosnak köszönhetően már magyarul is olvasható.
8-12 éveseknek
Kertész Erzsi: Ne parázz! (Göröngyös-úti iskola-sorozat) (Cerkabella Kiadó)
Saci mindig kedves, rendes és szorgalmas. Igaz, a matekot mostanában egyre kevésbé érti, és amikor becsúszik egy kettes, el is titkolja. Sőt, akkor sem szól semmit, amikor észreveszi, hogy az egyik osztálytársnője rosszban sántikál. Mindennek tetejébe ott van még a karácsonyi fellépés is. A család már nagyon várja, hogy énekelni lássák őt a színpadon. A kislány borzasztóan izgul, és mintha egyre jobban kaparna a torka…. Még szerencse, hogy idős barátjának, a bolondos Tata bácsinak minden nehézségre akad egy-két jó ötlete. Hogy micsoda? Kiderül a könyvből!
Kertész Erzsi regény sorozata, a gyerekirodalomban éppen csak felfedezett műfaj, az úgynevezett problémaorientált gyerekkönyvek sorába tartozik. Ezek a könyvek egy jól meghatározott, pontosan körvonalazható problémát mutatnak be, ez többnyire a gyerekek mindennapjaiban hangsúlyozottan van jelen.
Kertész Edina: A milliomos szamár (Manó Könyvek)
Ami a szívedet nyomja - Kortárs svéd gyerekversek (Móra Kiadó)
Ecsédi Orsolya: Cirrus a tűzfalon - Egy rendbontó vírus kalandjai (Könyvmolyképző Kiadó)
Cirrus születése megszokott dolog lenne, hiszen a számítógépes vírusok gyorsan szaporodnak. Mégis felforgatja a Nagy Szerver életét az utolsó áramkörig. Mert ő soha, semmit nem képes rendes vírus módjára intézni.
Nehezen megy a rombolás. Gondot okoz a törlés. A megsemmisítésről, lopásról, olvashatatlanná tételről ne is beszéljünk.
Mégis eljön a nap, amikor a vírusirtókkal folytatott háborúban az iskola kétbalkezes tanulója kap főszerepet.
Cirrusnak van egy különleges titka.
Egy olyan képesség, ami átsegítheti a kíméletlen Tűzfalon. Oda, ahonnan még soha, senki nem tért vissza…
Cirrusnak nem csak magáért, hanem a társaiért is ki kell állnia. Persze ezt sem úgy csinálja, ahogy a többiek elképzelik.
Szabó Magda: Tündér Lala (Móra Kiadó)
A varázslatosan szép meseregény gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt maradandó élmény.
Kép: