A Neveljünk olvasókat! csoportban állandóan visszatérő kérés, hogy olyan könyveket ajánljunk a csoporttagokkal, melyek nem csak a szokványos módon, a történetekben való "szimpla" elmerüléssel varázsolják el a gyerekeket. Talán sokan emlékeztek a Kaland, játék, kockázat könyvekre, amiket egymás kezéből kapkodtunk ki iskolás korunkban. A lehetőség, hogy a történetbe mi, az olvasók is "belenyúlhatunk", annak alakítói lehetünk, teljesen megrészegítette az akkori kiskamaszokat, kamaszokat.
Persze a gyerekkönyvek nem csak ilyen módon tudnak kilépni a tőlük már megszokott keretek közül. Szerencsére ma már szép számmal léteznek olyan kiadványok, melyekkel az olvasásra, mesehallgatásra nehezebben rávehető gyerekeket is könyvforgatásra tudjuk csábítani. Soha nem felejtem el az izgatottan tapsikoló szegedi bölcsisek, ovisok sorát, akiket Hervé Tullet Pötty könyvével és a könyvben jövő-menő, folytonosan változó pöttyökkel sikerült számtalanszor elvarázsolnom vagy kiskamasz lányomat, ahogy velem együtt igyekezett kitalálni, melyik megoldást válasszuk, hogy sikeres expedíciót tegyünk a Marsra. De jelentek már meg ugrálásra, tornázásra buzdító mesekönyvek és rejtélyes bűnügyeket furfangos feladványokkal megoldó ifjúsági kötetek is. A csoporttagok kérésére ezúttal csupa ilyen kiadványt gyűjtöttem össze, olvasókat nevelő szülők javaslataiból válogatva.
Miért is olyan jók ezek a könyvek? Azon túl, hogy egyel több bizonyítékát tudjuk a gyerekeknek adni, hogy a könyvek bizony izgalmas dolgok és hogy a nem éppen könyvmolyokat is könyvbújásra tudjuk csábítani, a közös családi móka lehet a legerősebb érv mellettük. Ezeknél a könyveknél nem csak a kicsiknek szóló kiadványokat érdemes együtt lapozni, de a nagyobbaknak szóló kalandokba is könnyebben tudunk szülőként becsatlakozni, tesókat bevonni, családilag rejtélyeket megoldani, történeteket alakítani. Már ha a gyerekek részéről hajlandóság mutatkozik erre. Amennyiben már nem tartanak igényt a jelenlétünkre, akkor csak irigykedhetünk rájuk, hogy milyen jól szórakoznak. 😁
Mielőtt belecsapnánk a csoport tagjainak gyerekei által kipróbált és kedvelt könyvek felsorolásába, egy fontos megjegyzést idebiggyesztenék, mely az Égigérő összes tematikus listájára vonatkozik: amint azt a korábbi években már megszokhattátok az Égigérő tematikus listáin nem csak bolti forgalomban kapható könyveket találtok. Ennek és a döntésnek, hogy a sok kritikus visszajelzés ellenére ez ebben az évben is így marad, két fontos oka van. Az első, hogy a magyar gyerekkönyvpiacon eligazodni igen nehezen lehet, a listákat folyamatosan aktualizálni nem áll módomban. Újonnan megjelent könyvek tűnnek el egy-két hónap (olykor hét) alatt a boltok polcairól és térnek vissza hónapok, évek múlva. A gyermekirodalom legnagyszerűbbjei kerülnek érthetetlen módon süllyesztőbe egy kiadás után, melyekről ennek ellenére nem vagyok hajlandó elfelejtkezni, mert ha nehezebben is beszerezhetőek, érdemesek a plusz erőfeszítéseinkre. Aztán az is előfordul, hogy pár éve de olykor több évtizede sikeres majd eltűnt történetek kerülnek hirtelen újra kiadásra, hogy aztán az első újranyomás kifogyása után ismét évekig vadászhassuk őket az antikváriumokban, könyvtárakban. És itt szépen át is csúszok a második érvemre:
A könyvek és könyvmolyok világa egy igen szerencsés világ. Az előbb említett antikváriumoknak és könyvtáraknak hála, könyvek teljesen eltűnni nem tudnak. Nem titkolt célom, hogy a könyvtári kölcsönzést ugyanolyan elfogadottá és népszerűvé tegyem az olvasókat nevelő családok körében, mint a bolti vásárlásokat. Arról nem beszélve, hogy az utóbbi években több olyan gyerekkönyv került újra kiadásra, mely hosszú évekig csak antikvár vagy könyvtári példányaival tudott rajongókat szerezni de ezek a rajongók olyan hangosan követelték az újra kiadást, hogy egy-egy ügyesebb kiadó élt a lehetőséggel és azt hiszem, nem is bánta ezt meg. Reményeim szerint a listákkal és a listákon szereplő "elveszett kincsekre" irányított figyelemmel ezekből egyre többet tudunk olvasói, vevői nyomással visszahozni a könyvesboltok polcaira. Köszönöm, ha ezt átgondolva böngészitek idén is tematikus könyvlistáimat és nem nehezteltek rám az esetleges plusz munkáért, kutatásért amennyiben egy-két, már nem kapható könyvet találtok szimpatikusnak. Higgyétek el, azért hozom elétek ezeket a könyveket, mert ha éppen ma már nem is kaphatók, bármikor újra kiadásra kerülhetnek ill. használtan vagy könyvtárból beszerezhetőek.
Jó böngészést!
Sabine Cuno: Fújd meg! - Első interaktív könyvem (Scolar Kiadó)
Jaj, a kis mókus megütötte a lábát. Rá tudsz fújni? És meg tudod csikizni a kis rókát, hogy visszatérjen a jókedve? Egy mókás interaktív könyv, amelynek lapozgatása közben a gyerekek segíthetnek az állatokon.
Jörg Mühle: Kisnyuszi aludni megy (Kisnyuszi-sorozat) (Pagony Kiadó)
Kisnyuszi egész nap játszott és már nagyon maszatos. Gyere, fürdesd meg, hogy a bundája újra szép tiszta legyen!
Bernd Penners: Megfújni és tapaszt rá! (Scolar Kiadó)
Az állatkák – a maci, a bárányka, a kutyus, a majom és az elefánt – megsérültek: sebaj, gyorsan fújjunk rá a bibire, és ragasszunk rá gyógyító tapaszt – máris begyógyul a sérülés! A bájos versikét Varró Dániel fordításában élvezhetik a kicsik, miközben valódi, többször felhasználható tapaszokkal gyógyítják a lapozó kis betegeit.
Adam David: Irány az ágy, Mackó! (Bújtasd a zsebekbe Mackót minden mókás jelenetnél) (Móra Kiadó)
Mackónak ideje lefeküdnie. Bújtasd be őt minden jelenetnél a könyvben található zsebekbe! Ebben a bájos interaktív könyvben egy kismackóval találkozhatsz, aki egy cseppet sem álmos. Vedd kézbe a történet főhősét, így minden szobában bújócskázhatsz Mackóval.
Ovisoknak
Bianca Schulze: Ki szereti a sárkányt? (Babilon Kiadó)
Szívmelengető, interaktív mesék, hogy öleléssel és nevetéssel zárjuk a napot, mielőtt bebújunk a takaró alá. És még sárkány is van benne – ki tudna mindennek ellenállni?Sárkány alig várta a PUSZINAPOT. Most mégis szomorú, mert mindenkinek más dolga akadt, és senki nem foglalkozik vele. Gyere, vidítsuk fel! Pislogj kettőt, ha készen állsz a mókára!
Bianca Schulz: Ne ébreszd fel a sárkányt! (Babilon Kiadó)
Szívmelengető, interaktív mesék, hogy öleléssel és nevetéssel zárjuk a napot, mielőtt bebújunk a takaró alá. És még sárkány is van benne – ki tudna mindennek ellenállni? Ssss! Most tényleg maradj csöndben! Ez a csibész sárkány végre elaludt. De bármikor felébredhet! Vigyázz, nehogy hangosan lapozz!
Kertész Erzsi: Kisfóka és a többiek - Játékötletekkel (Cerkabella Kiadó)
Kertész Erzsi ezúttal a legkisebbeknek mesél – kisállatokról, akik pontosan olyanok, mint a gyerekek. A 25 rövid, vicces mese mindegyikéhez játékötletet is írt a szerző, így az olvasók valóban játszótársként csatlakozhatnak Kisfókához és a többiekhez!
„Kertész Erzsi mesekönyvének szereplői pont olyanok, mint az igazi gyerekek: Kisfóka cuki, Kisszarvas csibész, Kisviharfelhő szeretne az apukájára hasonlítani, Kisbálna lusta, Kispelikán szereti néha bosszantani a mamáját…
A népszerű író-pszichológus minden történet végén játékos feladatot is ad kis olvasóinak, akik így még könnyebben tudnak a mesebeli gyerekhősökkel azonosulni. Miközben jót mulatunk Kisfókáék kalandjain és együtt játszunk, észrevétlenül tanulunk is egymás elfogadásáról, megértéséről és a szeretetről.
Szívből ajánlom ezt a mesekönyvet minden szülőnek és cuki, csibész, kíváncsi, lusta, szemtelen, ábrándozó, akaratos, félős vagy bátor gyereknek.” – Berg Judit
Hervé Tullet: Pötty könyvben (Vivandra Kiadó)
Ez egy könyv, csak tedd, amit mond, és láss csodát! Élvezetes könyv vagy játék? A könyv lapjain a sárga-piros-kék pöttyöket megdörzsöljük, nyomogatjuk, rákattintunk, a könyvet rázzuk, fújjuk, jobbra-balra döntjük, és a színes pöttyök engedelmeskednek nekünk. Önfeledt, varázslatos könyv vagy játék? mindenkinek.Hervé Tullet: Pötty játék (Vivandra Kiadó)
– Nahát, itt vagy? Már éppen kezdtem unatkozni. Játszol velem? Csak tedd az ujjad a fekete vonalra, és tedd azt, amit a sárga pötty kér tőled! Újabb varázslat a Pötty Könyv szerzőjétől! A színek és a mozgás, a képzelet és a meglepetések (pötty) játéka.
Izgő-mozgó könyv (General Press)
Nyisd ki a könyvet és kezdődhet a móka! Kopogj, lapozz, fordíts, fújj, bökj, rázz – ezt a foglalkoztatót nem lehet letenni!
Marie Morey: Mákszem királylány (Tessloff és Babilon Kiadó)
Egyetlen könyvben 8 történet! Alakítsd kedvedre, légy te a könyv hőse! Ezeket a könyveket újra és újra el lehet olvasni, a történet mindig más lesz! A királynőnek születésnapja van, de Mákszem királylány még nem tudja, mivel lepje meg az édesanyját. Merre induljon, hol keressen ajándékot neki?
Marie Morey: Csibész vitéz (Tessloff Babilon Kiadó)
Egyetlen könyvben 8 történet! Alakítsd kedvedre, légy te a könyv hőse! Ezeket a könyveket újra és újra el lehet olvasni, a történet mindig más lesz!Aki a királyt a legmesésebb kinccsel ajándékozza meg, az a sárkányrend lovagja lehet. Csibész vitéz alig várja, hogy bizonyíthassa rátermettségét. De hol keresse a kincset?Sylvie Misslin: Hahó, királyfi! Merre vagy? (Naphegy Kiadó)
Mi lehet unalmasabb, mint üldögélni a hercegnői lakosztályban és a mesebeli királyfira várni? Nem sok minden. Rozi és Lujzi is már torkig van a várakozással, ezért útra kel.
De merre induljanak, hogy a királyfi várához érjenek? Merre vezessen az útjuk? Az erdőn át vagy a patak mentén? Belépjenek a sötét barlangba, vagy másszanak fel a domb tetején emelkedő Sárkányvárhoz? Hallgassanak az ismeretlen vadászra, vagy kerüljék el a pókhálós titkos alagutat?
A kis hercegnők útkeresése kalandokkal, veszélyekkel teli, és olykor zsákutcába vezet. Segíts nekik választani a számtalan lehetőség között, és dönts te, amikor ők tanácstalanok! Keressétek meg együtt a szép királyfit! Vagy a csúnyát. Vagy valami egészen mást…
Maren Von Klitzing: Pihe-puha mesék – Álmok, csillagok, esős napok (Pagony Kiadó)
Vannak olyan napok, amikor nincs is jobb érzés, mint bekuckózni egy könyvvel, és csak olvasni. A gyerekek persze egy idő után már nem tudnak nyugton maradni. Valamit jó lenne játszani is!
Ebben a könyvben minden meséhez kapcsolódnak kérdések és szórakoztató feladatok, sőt, apró barkácstippeket is találunk minden mese végén, amik az olvasott történetekhez kapcsolódva biztatják a gyerekeket a kreativitásuk kibontakoztatásáraNagyobb ovisoknak, kisiskolásoknak
Balázs Ágnes: A beszélő kiskutya és más történetek (Mesék örökmozgóknak) (Móra Kiadó)
Hányszor hallottad már, hogy ne ugrándozz mesehallgatás közben, ne kiabálj, ne dobolj, ne trappolj, hanem ülj le szépen, és figyelj csöndben? Ha nehezedre esik egy helyben maradnod, ha te is örökmozgó vagy, akkor ezek a mesék éppen neked szólnak! A mulatságos történetek alatt ugrálhatsz, tapsolhatsz, szaladgálhatsz, sőt még kiabálhatsz is, de csak akkor, amikor elhangzanak a feladatokra buzdító szavak.Örökmozgó, mesehallgatásra és játékra fel! Keltsd életre a beszélő kiskutya, a zöld róka vagy a náthás kiskacsa történetét!
Dániel András: Mit keresett Jakab az ágy alatt? (és mi történik ott vele?) (Pagony Kiadó)
Jakab a szobájában játszik. Billenős teherautóját, Klárikát tologatja, amikor szörnyű dolog történik… Klárika felborul, és az üveggolyók begurulnak az ágy alá. Az ágy alatt bizony sötét van, nagyon sötét. Jakab fél – de mégis bemászik! Ebből a gyönyörű, hatalmas, böngészőszerű mesekönyvből kiderül, hogy az ágy alatt igaziból egy új, színes és izgalmas világ rejtőzik. Ott van persze a rémisztő Hómama meg a Szőrizéke, de talán mégsem kell tőlük annyira félni! És rajtuk kívül még rengeteg csodálatos hely a vízibusz pályaudvartól a Nyalókába Ragadt Legyek Szabadtéri Múzeumáig. Aki ismeri Dániel András szokatlan és végtelenül mulatságos lényekkel és eseményekkel benépesített színpompás és bizarr világát, az nem fog csalódni ebben az esztrádkönyvben – ami egyszerre böngésző, mese, interaktív képeskönyv. Aki nem ismeri, az pedig ne halogassa, kössön vele közeli ismeretséget, jól fog járni!5 évnél idősebb gyerekeknek és felnőtteknek
Berg Judit: Nádtengeri rejtélyek (Lengemesék-sorozat) (Centrál Könyvek)
Döntsd el te, mi legyen a mese vége!Ez a könyv nemcsak attól különleges, hogy a Nádtenger lakói vadonatúj kalandokba keverednek a már bebarnult hajú Füttyös Vilkó vezetésével, hanem azért is, mert rajtad múlik, hogyan alakuljon a történet! Elkezdődik a mese, de hamar felmerül a kérdés, merre folytassák útjukat a szereplők. Te döntesz, és így a bonyodalom az általad választott irányban kanyarog tovább. Ahány elágazás, annyi lehetséges folytatás. Van köztük vicces, meglepő, békés és harcias, izgalmas és szelíd. Persze itt-ott újra összefonódnak a szálak, míg a végére hét teljesen különböző befejezésű mesét „gyárthatsz” magadnak. És hogy még több meglepetést hozzon ez a fordulatos kötet: némelyik történetet és a meseváltozatok végét rajzfilmjelenetek egészítik ki. Ha okostelefonnal beolvassátok azokat a képeket, ahol LivePrint-logó szerepel, már meg is nézhetitek a rövid kis jeleneteket.
Gecsei Ádám – Gondár Flóra: Acca és Zokni felfedezi a Szigetközt
Kíváncsi vagy, hova tűnt a krumplibogárszobor és mitől apadt el a gyógyító forrás vize?
Vajon megmentenél egy madárfiókát, ha a táskádba bújna? Bepillantanál az aranymosás titkaiba? Elég eszes vagy ahhoz, hogy kiszabadítsd a hercegnőt a Sárkánygróf karmai közül?
Ne késlekedj, lapozd hát fel a könyvet, barangolj Accával és Zoknival a Szigetköz csodás tájain!
A kaland közben segítségedre lehet az ismeretterjesztő zseblexikon és a mesés térkép!
David Sundin: A könyv, amelyik nem akarta, hogy elolvassák (Cicero Kiadó)
E mese hőse A könyv, amelyik nem akarta, hogy elolvassák. Egy könyv, amely mindent megtesz azért, hogy békén hagyják. A szavak kicserélődnek, becsukod a könyvet, és máris aligátorrá változik!Egy szokatlanul eleven, megátalkodott és teljességgel varázslatos képeskönyv, amelyet egy vicces kis úr, bizonyos David Sundin írt.
Varró Dániel: A szomjas troll (Jelenkor Kiadó)
Varró Dánieltől rég várunk egy olyan mesevilágra, mint amilyet a Túl a Maszat-hegyenben teremtett. Ebben a skandinávoskodó mesefüzérben a szörnyű zord fjordok világába kalauzolja olvasóit. Megidézi és „varródanisítja” az északi és a kelta folklór néhány jellegzetes alakját: trollokat, mocsári goblinokat, orkokat, leprikónokat, hableányokat és hablegényeket. Van itt troll-legenda, finn minieposz, Andersen-paródia, sőt, tetszés szerint lehetünk főhősei egy vikinges gyerekfantasynek. A lapokon megelevenedő izgalmas, eseményekben és szójátékokban gazdag világban mindenki ráismerhet saját családi történeteire, ismerőseire és legfőképpen önmagára, amiben sokat segítenek Maros Krisztina pompás képei.Megjegyzés: a könyvből csak az utolsó történet, A leprikónok átka az útválasztós történet.
Bojti Anna: A kék ajtó titka (Pagony Kiadó)
Végre elmehetsz anyukáddal az állatkertbe! Olyan rég vártál erre, és most puff neki, összefuttok Jolán nénivel, aki lecsüccsen anyukáddal csevegni, te meg kóborolhatsz egyedül az állatok között. Szerencsére hamarosan elképesztő kalandokba keveredsz: varázsgyűrűd segítségével mindenféle állattá át tudsz változni, és csatlakozik hozzád Ottó bácsi, az állatgondozó is. De vajon a sok kalamajka hogy fog elvezetni a titokzatos kék ajtóhoz?
Ebben a könyvben TE segítesz a főhősnek megoldani a feladatokat és megfejteni a rejtvényeket, hogy célhoz érjetek! Közben megismerheted az állatok szokásait, a budapesti állatkertet, és észrevétlen kiolvasol egy izgalmas regényt!
Szükséged lesz dobókockára, ceruzára, ollóra, ragasztóra.
Kisiskolásoknak
Chiriho Maruyama: A Labirintustorony rejtélye (Pierre, a a labirintusnyomozó-sorozat) (Naphegy Kiadó)
Mr X-nek, a fantomtolvajnak ördögi terve van!
Azt forgatja a fejében, hogy ellopja Labirintusváros legdrágább kincsét, ami a Labirintustorony tetején világít. Pierre és barátnője, Carmen kapják a feladatot, hogy a legügyesebb labirintusnyomozók segítségével megoldják a feladványokat, megvédjék a Labirintus-kockát és megállítsák Mr X-et.
Segíts nekik, mielőtt lejár az idő!
Haladj végig a bonyolult útvesztőkön, keresd meg az elrejtett tárgyakat, és oldd meg a különleges rejtélyes feladványokat ebben a csodálatosan illusztrált labirintuskönyvben!
Mán-Várhegyi Réka: Dóri és Marci nyomoz (Tessloff és Babilon kiadó)
Ez a könyv más, mint a többi. Máshogy is kell olvasni! Főszereplője Dóri, Marci, Herkules… és TE! A történet egy nyomozásról szól, de a rejtélyt neked kell megoldanod!
Geronima Stilton: Csapdában a saját házamban (Szabadulós könyv) (Kolibri Kiadó)
Cinn, mi történik itt?! Távollétemben Volt professzor egy speciális biztonsági rendszert telepített a házamba, és most fogoly vagyok a saját otthonomban. Segítesz nekem kiszabadulni? Van egy alaprajzunk a házról, és rengeteg követésre váró nyom. Bajuszborzolóan izgalmas nyomozás lesz, szavamra!
Shuky – Waltch – Novy: Lovagok (GémKer-Gémklub)
Készülj fel egy lovaghoz méltó kalandra!Tedd próbára
az éberségedet,
a leleményességedet,
a bátorságodat!
Ennek a kalandnak te vagy a hőse!
Hókusz Pókusz – A fabulinmesterek próbatétele (GémKer-Gémklub)
Egy csábító mézeskalács ház, egy kedves leány talpig pirosban, hét fivér, akik eltévedtek az erdőben… Ismerős történetek – hihetnéd –, de valójában ezek mind bűvös titkokat rejtenek, és csak arra várnak, hogy felderítsd őket.
Bújj Hókusz vagy Pókusz szerepébe, válassz magad mellé egy mágikus állatkát, és fejtsd meg a talányokat, hogy sikerre vihesd a küldetést: két eltűnt gyermek felkutatását.A győzelem csakis a döntéseiden múlik…
8-12 éveseknek
Gareth Moore: Nyomozz, mint Sherlock Holmes (Ventus Libro)
Segíts Sherlock Holmesnak, a világ valaha kitalált legnagyobb detektívjének, és a társának, doktor Watsonnak! Legyél te is szuper nyomozó, aki pengeéles logikával megoldja a könyv több mint 35 esetét.
David Glover: A talányok bolygója (Kalandos küldetés-sorozat) (Napraforgó Kiadó)
Ez a kalandos küldetés az adatfeldolgozás világába vezet. Az Alfa űrbázist elfoglalták az idegen lények! Csak te mentheted meg a bázist és a legénységet. Ha nem sikerül, az űrbázis megsemmisül!
Alakítsd te a történetet, döntsd el magad, merre indulsz, hogyan oldod meg a rejtélyeket!
Meglátod, többet tudsz annál, mint gondolnád, s miközben rabul ejt a lebilincselő történet, még matekból is okosabb leszel!
Clive Gifford: A robotok lázadása (Rubik-misszió) (Napraforgó Kiadó)
Új kötetekkel bővül népszerű sorozatunk, a Kalandos küldetés! Ezúttal a tudományok világában mélyülhetünk el: Az Amazonas titka az esőerdők, a Zűr az űrben a csillagászat, A robotok lázadása a fizika, míg a Győzd le a programot az informatika világába vezeti el a kalandozásra vágyó gyerekeket.
Victor Escandell: Rejtélyes történetek – 25 furfangos fejtörő (HVG Kiadó)
JÁTÉK – FANTÁZIA – LOGIKA
Rejtélyes esetek nyomában
A 25 furfangos fejtörő megoldása szórakoztató időtöltést ígér, ugyanakkor igazi agytorna is, hiszen a logikádra és a fantáziádra egyaránt szükséged lesz. Játszhatsz egyedül is, de csapatban vagy a családdal együtt még izgalmasabb a kutakodás.
Mutasd meg, milyen ügyes detektív vagy! Nyomozz és deríts fényt minden titokra!
Helen Friel-Ian Friel: Titkok szigete - Kalandjátékok zseniális fejtörőkkel (Scolar Kiadó)
Mentsd meg a Hoakes-szigetet!Henry Hoakes rendkívüli szigetén beszélő állatok várják a látogatókat. Henry azonban nyomtalanul eltűnt, és egyedülálló vidámparkja veszélyben van – meg kell állítani az aljas üzletembereket, akik le akarják rombolni. Ez a füzet segíthet kideríteni, mi történt Henryvel…
Oldd meg a fejtörőket, és keresd a nyomokat! Készen állsz életed legnagyobb kalandjára? Ne késlekedj! Csak te segíthetsz!
Bojti Anna: Éjszaka az állatkertben (Pagony Kiadó)
Az Éjszaka az Állatkertben főhőse TE vagy, kedves olvasó! Egy éjszaka nem találod a tesódat az ágyában. Nem habozol, útnak indulsz, hogy megkeresd Dodót. Ám arra nem számítasz, hogy az éjszakai állatkertbe érkezel, ahol nyüzsögnek a furcsábbnál furcsább lények…Állj szóba az utadba akadó lényekkel, szerezz információkat és értékes tárgyakat tőlük, akárcsak egy kalandjátékban, és mentsd meg a testvéredet! Minden bekezdés végén választhatsz, hogy merre mész tovább és mit kérdezel.
MOST te alakítod a történetet!
Ám a rejtély nemcsak egyféleképpen fejthető meg: a 400 oldalas könyvön és az állatkert zegzugos útjain sokféleképpen végigmehetsz, különböző tárgyak segítségével oldhatod meg az előtted tornyosuló akadályokat, így egy olvasás során csak egy kis szeletét ismered meg ennek a varázslatos és nagyon vicces éjszakai világnak. Ezt a könyvet legalább négyszer el lehet olvasni úgy, hogy mindig más részeket fedezel fel benne!
Bojti Anna könyvét a Kaland-játék-kockázat könyvek inspirálták, de azoknál sokkal több lett: óda a budapesti Állatkerthez, az Alice Csodaországához hasonló eredeti, humoros, szerethető fantáziavilág, amiben az olvasói kíváncsiság dönti el, hogy merre visz az utunk.
Abszolút éjszaka
Abszolút nyomozás
Abszolút interaktív
Ced: Sherlock Holmes – Négy Rejtély (GémKer-Gémklub)
Lopások, rejtélyes eltűnések, gyilkosságok… A feladatok halomban állnak a híres detektív asztalán.
Bújj Sherlock Holmes vagy Dr. Watson bőrébe, és fejts meg négy ínyenceknek való, szövevényes rejtélyt!
Kihallgathatsz gyanúsítottakat, követhetsz nyomokat és felfedezheted a megoldás kulcsait.
Hozd meg a megfelelő döntéseket, mert a főhős TE vagy.
Anne Scheller – Martine Richter: A szálloda fogságában (Scolar Kiadó)
Ez nem egy szokványos könyv!
Ahogy kinyitod, máris foglyul ejt. Két izgalmas és rejtélyes eset vár egy halom csalafinta feladattal. Ezzel a könyvvel mindent megtehetsz: szabad beleírni, összehajtogatni, szétvágni vagy kitépni belőle a lapokat. Mert a végén csak egy a fontos: szabadulj meg a könyvtől!
Ebben a szállodában különféle rejtélyek várnak rád: miért van a szobában egy mutatók nélküli óra? Mit jelentenek a szanaszét heverő zoknik? És mik ezek a vérfoltok a konyhában? Fejtsd meg a rejtvényeket, mert másképp nem szabadulsz!
Bojti Anna: A lidércerdő mélyén (Pagony Kiadó)
Beszélgess az utadba kerülő lényekkel, figyelj nagyon, gondolkodj, szerezz értékes tárgyakat, és teljesítsd a küldetésedet! Az akadályokat többféleképpen is legyőzheted, sok úton-módon rájöhetsz a rejtélyek nyitjára, akár többször is végigjárva a könyvet!
A Pagony legújabb sorozatába, az Abszolút Könyvekbe olyan 9-12 éveseknek szóló, olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesek, abszolút színvonalasak, abszolút maiak. Abszolút könnyű őket olvasni, de mégsem felszínesek, abszolút nem megterhelőek, de mégis elgondolkodtatók. Van és lesz köztük magyar és külföldi, fantasy, kaland vagy éppen detektívregény – ami mindegyikben közös, és amit garantálunk: ezeket a könyveket jó olvasni!
Fabian Lenk: 1000 veszély a kísértetkastélyban (1000 veszély-sorozat) (Scolar kiadó)
Az 1000 veszély sorozat kötetei nem olyanok, mint az összes többi! 1000 veszély között te határozod meg, hogyan fordul a kocka, és hogyan végződik a kaland. Vigyázz: ha rosszul döntesz, komoly veszélybe kerülhetsz! Kaland – játék – kockázat!
Meglepetésként ér a hír, hogy William nagybátyád, aki eddig nem is törődött veled, rád hagyta a kastélyát és egy lovagi péncélt. Az ódon falak között borzongató alakok bujkálnak. Érzed, a kastély lakói meg akarnak tőled szabadulni, amilyen gyorsan csak tudnak. Elmenekülsz, vagy megpróbálsz összebarátkozni velük?
Nagy Ádám-Trencsényi László-Veszprémi Attila: A Pál utcai küldetés – Mentsük meg Ernőt! (Athenaeum Kiadó)
A Molnár Ferenc regénye nyomán készült interaktív könyven te alakítod a történetet, te választhatod meg az utad, Te döntheted el:
ELMÉSZ-E A FÜVÉSZKERTBE?
HA ELMÉSZ, EGYEDÜL TESZED-E, VAGY CSAPATBAN?
AKARSZ-E A PÁL UTCAIAK VEZÉRE LENNI?
ÁTÁLLSZ-E A VÖRÖSINGESEKHEZ?
VAGY MÉGIS INKÁBB MARADSZ A GRUND VÉDŐJE?
ÉLETED ÁLDOZOD-E A GRUNDÉRT?
MI ÉPÜLJÖN A GRUND HELYÉN?
Hogy ne keveredj el, ajándékba adunk két könyvjelzőt, amelyeket a könyv oldalhajtásából téphetsz le. A játékban segítségedre van három térkép és egy minilexikon, a Pufipédia is.
„Tanulságos átélni, hogy te hozod a döntéseket – de a következmények között már nem válogathatsz. Már a második változat "összerakásánál” verejtékezve rágtam a körmöm egy-egy szorult helyzetben."
Arató Hanna (13 éves)
Sophie Blitman: Irány az Északi-sark! - Hogy döntesz? (Móra Kiadó)
Milyen sarkkutató lenne belőled? Vedd fel az anorákod, húzz vastagon bélelt csizmát, és irány az Északi-sark!
Képes leszel megőrizni a hidegvéred ebben a fagyos, vad világban? Vajon ismered annyira a természettudományokat, hogy extrém körülmények között is boldogulj? Éld túl és vidd sikerre az expedíciót! A döntés minden fejezet végén a TE KEZEDBEN van…
Játékos felfedezőkönyv merész kalandoroknak.
Philippe Nessmann: Irány a Mars! - Hogy döntesz? (Móra Kiadó)
Milyen űrhajós lenne belőled? Vedd föld a szkafandert, szállj be az űrhajóba, és irány a Mars!
Ismerd meg az űrhajózás csínját-bínját, és landolj a vörös bolygón! Vajon ismered annyira a természettudományokat, hogy extrém körülmények között is boldogulj? Éld túl és vidd sikerre a Mars-expedíciót! A döntés minden fejezet végén a TE KEZEDBEN van.
Játékos felfedezőkönyv merész kalandoroknak.
Kép: Photo by Max Goncharov on Unsplash