"Az élet olyan, mint a szél.
A szél sem látszik szabad szemmel,
ha ott van, mégis tudja az ember.
Hova megy a szél, mikor nem látjuk,
hogy mozog, zizeg tőle minden?
Olyankor máshová megy innen."
Innes Shona: Az élet olyan, mint a szél (Varró Dani fordítása)
A gyermeknevelés egyik legnehezebb kérdése, hogyan segíthetünk feldolgozni kisgyerekünknek egy szeretett családtag, barát elvesztését vagy az elmúlás gondolatának kínzó kérdéseit. Halottak napja közeledtével a „Neveljünk olvasókat!” csoportban olyan könyveket kerestünk, amelyek már több családnak segítettek ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában. Nem is feltétlenül kell a szülői bölcsességet próbára tevő kérdésekhez egy családi tragédia. A napi hírek képei vagy egy halottak napi temetői séta is elindíthat egy folyamatot a kis buksiban, amivel kapcsolatban előbb-utóbb a szülőknek is véleményt kell formálniuk.
A most összeválogatott könyvek óriási segítséget nyújthatnak a családoknak a halál, az elmúlás és az elengedés témakörében. Közös olvasásuk is megnyugvást hozhat a gyerekeknek, de javasolnám, hogy szülőként, egyedül is lapozzunk fel közülük néhányat. Még akkor is, ha a téma a családban még nem aktuális. Készüljünk fel rá, hogy bármikor szembetalálhatjuk magunkat a ránk zúduló kérdésekkel. A saját tapasztalatom az, hogy a gyerekkönyvek szerzői pedig mindig olyan oldalról közelítenek a nehéz témákhoz, ami nekünk, szülőknek eszünkbe sem jutott volna.
Bízom benne, hogy a családokon túl a gyerekekkel foglalkozó pedagógusok, szakemberek is hasznosnak találják majd a listánkat, hiszen az élet bármikor hozhat olyan helyzeteket, amikor a szülők is segítségre szorulnak. Ilyenkor egy-egy segítő könyv címe aranyat érhet a problémák feldolgozásában.
3-6 éveseknek
Bartos Erika: Elmúlás (Móra Kiadó, 2018)

Uli Brée: Barátom, Gombocska (Naphegy Kiadó, 2006)

Benji Davies: Nagypapa szigete (Móra Kiadó 2016)

Peti szereti Nagypapát, Nagypapa szereti Petit. És ez már mindig így lesz.
Ebből a gyönyörű, vigasztaló könyvből megtanulhatjuk, hogy aki a szívünkben él, az mindig ott lesz velünk.
Benji Davies színes képeskönyve egy kisfiú, Peti története, aki nagypapájával fantasztikus tengeri utazásra indul. Távoli szigeten kötnek ki, gyönyörű vidékeken barangolnak, ám végül Peti egyedül tér haza. Minden éppen olyan, mint előtte, csak nagypapa nincs sehol.
A kötet egyszerű és természetes módon szól az elengedésről, elmúlásról Szabó T. Anna lírai fordításában. Segítségére lehet a szülőknek, gyerekeknek a gyászban, gyászfeldolgozásban.
Innes Shona, Agócs Írisz: Az élet olyan, mint a szél (Kolibri Kiadó, 2014)

Arcadio Lobato: Csillagmese (Naphegy Kiadó, 2006)

Arcadio Lobato meséjében költői módon keveredik az álom és a valóság. A bájos történetet a szerző művészi illusztrációi gazdagítják. Alkotásaiért több illusztrátori díjat elnyert, és művei Bolognában és Tokióban mindig nagy elismerést aratnak. A könyv a Naphegy Kiadó művészi mesekönyveket népszerűsítő sorozatában jelent meg, vászongerincű kötésben, ezüst nyomással. Igazi, megnyugtató esti mese.
Patrice Karst: A láthatatlan fonál (Kulcslyuk Kiadó, 2015)
A szeretteinktől való elszakadás és távollét mindannyiunknak nagyon nehéz élmény, de a gyerekek számára különösen ijesztő és fájdalmas. Márpedig az élet bőségesen teremt olyan alkalmakat, amikor ezt a félelmet és fájdalmat meg kell tapasztalniuk, legyen szó a szülők válásáról, valamelyikük külföldi munkavállalásáról, egy barátság megszakadásáról, vagy egy családtag haláláról.
Sőt, van, hogy semmi különös nem történik, a gyermek mégis nagyon szorong a hozzá közelállók elvesztésétől, az egyedül maradástól. Néha annyira, hogy még az elalvástól is fél. Ezt a félelmet enyhíti Patrice Karst lírai szépségű, szívmelengető meséje, mely a világ minden táján meghódítja a kicsiket és nagyokat. Beavat a láthatatlan és elszakíthatatlanul erős fonal titkába, amit csak azok ismerhetnek, akik szeretik egymást. Megnyugtat, vigasztalást és biztonságérzetet ad, segít átvészelni a nehéz korszakokat is.

„Ha hiszel a láthatatlan fonal létezésében – van; megjelenik és rángatni is tudod. Próbáld ki! Csodálkozni fogsz…”
Vekerdy Tamás
Sulyovszky Szilvia: A hálás virág (Csimota Kiadó, 2010)

6 éven felüli gyerekeknek
Kolozsi László: Apufa (Manó Könyvek, 2017)

„Apa azt mondta, a diófa árnyéka nélkül szinte semmit sem ér a ház. Ha kell, mondta, erre teszem fel az életemet, hogy megvédjem a fát. Nem kert nélküle a kert. Anya nevetett. Ha ennyire fontos neked, hagyta rá apára, akkor maradjon. És letett arról, hogy kivágás mellett kardoskodjon.”
Kiss Ottó: Ati és a holdvilág (Cerkabella, 2013)

Ati egy nyaraláson ismerkedik meg Ármin bácsival, aki érdekes dolgokat mesél neki a Holdról. De vajon honnan tud ilyen sok mindent róla? És vajon honnan ismeri azt a lányt, aki fent él a Holdon?
Ármin bácsi azt is elárulja, hogy egyszer járt már Hanna kisasszonynál, és nemsokára megint menni fog. A garázsban épp egy különleges autót épít, olyat, amilyennel annak idején a Holdra utazott. Már majdnem teljesen összeszerelte, és most megmutatja Atinak is.
Kiss Ottó könyve a klasszikus mesekönyvek hagyományát eleveníti fel: a főszereplő kisfiú és egy öregember megismerkedésének története hétköznapinak tűnik, de valójában tele van varázslattal.
Hanga Réka derűs színvilágú, részletgazdag, varázslatos illusztációjával a kiadvány megjelenésében is a régi, hagyományos, böngészésre, gyönyörködtetésre alkalmas mesekönyvek világát idézi.
Martin Baltscheit: Csak egy nap (Móra Kiadó, 2018)

Jan Godfrey: Hová tűnt a cseresznyefa, Nagypapa? (Életről és elmúlásról gyerekeknek)(Harmat Kiadó, 2014)

Robert Munsch: Örökké szeretlek (Manó Könyvek, 2016)
Robert Munsch ritmikus prózája emberek millióit érintette meg az 1986-os megjelenése óta, amit mi sem jelez jobban, mint az, hogy már 15 millió példányban kelt el világszerte. A titok a történet megható egyszerűségében rejlik: az anyai szeretetet és az élet körforgását sikerült megragadnia.
Magyarországon Szabó T. Anna zseniális fordításában és Megyeri Annamária szívmelengető képeivel jelenik meg.

Bátky András: Morci (General Press, 2011)

A több díjjal kitüntetett Takács Mari érzékeny képei szegődnek a lírai történet társául ebben a színekben tobzódó könyvben.
Florenze Jenner-Metz: Neked írok, Apu (Csimota Kiadó, 2009)

Dezső Andrea: Mamuska (Csimota Kiadó, 2010)

Molnár Krisztina Rita: Maléna kertje (Naphegy Kiadó, 2013)
Sok elfoglalt szülő szeretne olyan mesét találni gyermekének, amit akár másfél oldalanként, de ha úgy adódik, hosszabban, vagy egy családi vakáción akár egyvégtében is lehet együtt olvasni. Ez a könyv éppen erre való. Kiváló érzékkel adagolt összetevőkből áll: valóságból, csodából, humorból, mindennapokból és váratlan kalandokból. Máli – elfoglalt szülők gyermeke! – története igazi mai családi mese gyerekeknek és felnőtteknek, gyerekekről és felnőttekről egyaránt.
A Maléna kertje az átváltozás meséje, számtalan izgalmas fordulattal és meglepetéssel. Mindennapjaink valóságából bontakozik ki Maléna történetének csodája: hiszen bármelyik gyerekkel megtörténhet, hogy egy tücsökre bízza féltett titkait. Hogy belelát a nagyok világába és gyerekkézzel, gyerekszívvel formál rajta, még ha kicsit is.

Máli meséje elbűvöl kicsit és nagyot, miközben képessé tesz arra, hogy saját hétköznapjainkban is megleljük a csodákat és boldogabbak legyünk általuk.
Molnár Krisztina Rita: A víz ösvénye (Alexandra Kiadó, 2016)

„Eszter, Eszter, Eszter. Szeretem kimondani a nevét. Ha valami rossz történik velem, vagy izgulok, azonnal az ő neve jut eszembe. Ha azt mondom magamban, Eszter, azonnal tudom, hogy nem vagyok egyedül a világon.”
A tízéves Tamás és anyukája, Eszter gyógyulni érkeznek az erdőkkel tarkított vidékre. Gyógyulni az asztmából, a zajból, a városból, a múltból, az emlékekből és a nem-emlékezésből. Lillafüred épp ezt nyújtja nekik. A barlangmélyi csend, a vízesés megnyugtató csobogása és a táj leírhatatlan hangulata magával ragadja, és nem ereszti az idelátogatót.
Molnár Krisztina Rita meseszerű története valódi problémákat tár elénk: a szülő-gyerek kapcsolat nehézségeit, az örökbefogadás kérdéseit, az elmúlás és gyász, az elfogadás és újrakezdés lehetséges feldolgozását. Mindezt olyan bájjal és bölcsességgel teszi, hogy az olvasónak pityergés közben is mosolyra húzódik a szája. A történetet pedig tökéletesen kiegészítik Simonyi Cecília elragadó illusztrációi.
Olvassuk együtt a gyerekekkel, kicsikkel, közepesekkel és nagyokkal is.
Boldizsár Ildikó: Holle anyó (Cerkabella Kiadó)
Boldizsár Ildikó a hazai mesekutatás legismertebb, legnagyobb tudású szakértője, nevéhez számos elméleti munka és mesegyűjtemény kapcsolódik. A mesék pszichológiai sajátosságait, a mesevilág komplex, életvezetési vonatkozásait vizsgálva évek óta a mesék terápiás szerepével foglalkozik, a meseterápia fogalma s annak elméleti kidolgozása, gyakorlata mind neki köszönhető.
Boldizsár Ildikó Holle anyó meséjét nemcsak szerethetőbbé, személyesebbé tette, de a hangsúlyok áthelyezésével, azaz az anyó mindentudó alakjának központba helyezésével ki is tágította, egyetemes érvényűvé emelte azt.
Szegedi Katalin számos könyvét illusztrálta már a szerzőnek.

E mostani közös munkájukból is egyedülálló, különlegesen szép, a klasszikus esztétikai értékeket megőrző, azokat a lehető legmagasabb szinten reprezentáló könyv született.
Szabó T. Anna: Senki madara (Kossuth-Mojzer)

+1
Bajzáth Mária: Népmesekincstár-sorozat
A sorozat köteteiben különböző korosztályoknak ajánlott népmeséket találtok, a világ minden pontjáról összeválogatva. A halál, az elmúlás minden részben megjelenik. Lapozzátok fel ezeket is!

Segítő könyvek szülőknek
Singer Magdolna: Boldogan éltek, míg meg nem haltak...és azután? (Móra Kiadó, 2011)

„Boldogan éltek, míg meg nem haltak” – végződik a mese. És azután? Amikor a kisgyerek a „halál” szót hallja, vajon belegondol-e, mit is jelent valójában? Ha megkérdezi a szüleitől, vajon kap-e rá megnyugtató választ?
Ez a kötet megmutatja, hogy lehet és kell is beszélni a halálról, a szomorúságról, a dühről, a bűntudatról – és mindenféle érzelemről, amely a gyász gyakori kísérője. A szülőknek fogódzót nyújt, hogyan állhatnak gyászoló gyermekük mellé, foglalkoztató feladataival pedig segíti a gyerekek gyászfeldolgozását, és hogy eljussanak ahhoz a felismeréshez, hogy a halál az élet velejárója, nem titkolni és szégyellni való dolog, megtapasztalhatja, miképpen lehet a szeretetteljes együttlétekben kapaszkodót találni és eljutni a lelki megbékélés felé.
A kötetnek minden család könyvespolcán ott a helye, hiszen lehetőséget teremt az elveszett hozzátartozó hiányának feldolgozására, a közös családi beszélgetésekre.
7-11 éves korosztálynak
Polcz Alain: Élet és halál titkai (Mit mondjunk a gyermeknek?) (Pont Kiadó, 2001)

Polcz Alaine kisgyermekeknek szóló könyvében – mely Élet és halál titkai címmel jelent meg – segítséget nyújt a tanácstalan szülőknek, és természetes, egyszerű módon ad válaszokat a gyermekekben felmerülő kérdésekre. A kitűnő pszichológus a nagycsoportos óvodás és a kisiskolás gyerekeknek mesél két újszerű, őszinte, közvetlen és meleghangú könyvében: élet és halál titkairól, mely titkok között a halált is az élet természetes részeként szemlélhetjük. Ezeket a könyveket a gyerek egyedül is, de a szüleivel, nagyszüleivel együtt is forgathatja, olvashatja. A titkok előtt egyenlők vagyunk. Ezért e könyvek fölé hajolván gyerek és felnőtt az együtt-olvasás, közös titokfejtés bensőséges pillanatait, soha nem felejthető, életre szóló élményként éli meg. Olyan gyerekkönyvek ezek, amelyek idejekorán segítenek eligazodni, tájékozódni, nyugalmat és távlatot keresni-találni az életben. Mindegyik könyvben levélmelléklet található, a kisgyerek környezetében élő felnőttekhez szól, velük osztja meg gondolatait a szerző.
Segítő történet:
Lázár Ervin: Nagyapa meg a csillagok (A Hétfejű Tündér)
Bízom benne, hogy sikerült olyan gyerekkönyveket mutatnunk Nektek, melyek nagy segítségetekre lesznek!




