Ma indul a 94. Ünnepi Könyvhét, így gyorsan hozom is a májusban megjelent gyerekkönyves újdonságokat, mert pár nap múlva már a könyvheti megjelenések kötik le a figyelmet.
Legesleg hír (számomra), hogy megjelent Hervé Tullet OH! Pötty hangok című könyve. Aki követi az Égigérőt annak talán nem lesz újdonság, hogy óriás rajongója vagyok a több mint 10 éve megjelent interaktív Pötty könyvnek és már nagyon vártam a nem csak a formákkal, színekkel, de hangokkal is játszó újabb Tullet-alkotást. Az örömhírek másik tuti dobogósa Schmal Róza Nagy folyók haragja-sorozatának 3. része, a Dalam könyve. Róza sorozatának első két részét már nem egyszer olvastam, mindig lenyűgöz az a világ, amit a szerző a szavakkal és a csodás város- és épület rajzaival megteremtett. Általános iskola végén, 7-8. osztály környékén már nagyon jó választás lehet a könyvekért rajongó iskolásoknak de (fiatal) felnőtteknek is remek szórakozás a sorozat. A "hurrá-megjelenések" 3. helyezetje ebben a hónapban Alex. T. Smith: Claude a palotában / Claude nyaral című könyve, mely az egyik legszórakoztatóbb sorozat kezdő olvasóknak. Nagyobb betűméret, oldalanként pár mondatos szöveg, vicces illusztrációk, humor... Évek óta azért drukkoltam, hogy a Manó Könyvek ne felejtkezzen el a sorozatról és újra érkezzenek a Claude-könyvek, most már csak azért kell szorítani, hogy ne álljon meg a folyamatos kiadás.
Kihagyhatatlan hír, hogy megjelent a Zabaszauruszok-sorozat 6. része, A sárkányok fővárosa és a Sárkánysuli-, Malac és Liba- és a Pitypang és Lili-sorozatok újabb kötetetei. A Babilon Kiadótól kaptam meg pár napja a Kicsi világ-sorozat első 4 részét, melyekben az érzelmekről, az éjszakai félelmekről, fürdőszoba-ügyekről és az ovis hétköznapokról olvashattok a kicsiknek. A Mini Micsoda-sorozat kisebbeknek szóló részeihez hasonlóan ezekben a könyvekben is a 2-4 éveseknek szóló tudnivalókat és izgi nyitogatós kisablakokat találtok. Az Égigérő facebook és insta oldalán is találtok a könyvekből belelapozós videókat.
A népmesék és Zalka Csenge Virág-rajongóknak jó hír, hogy egy nagyon izgalmas, a városi hétköznapokban fellelhető tárgyakhoz, jelenségekhez, helyszínekhez köthető mesék gyűjteménye jelent meg a Móra Kiadónál Nagyvárosi népmesék címmel. Apropó Móra Kiadó! Az év végi jutalomkönyves, ajánlott olvasmányos körképem posztjai között is megtaláljátok a kiadó 8-12 éveseknek szóló olvasóbarát ifjúsági könyveit, melyekből most a Sárkány akadémia és az Űrlény lett a tanárnőm! került fel a listára, mint újdonság. Mindkét könyvet ajánlom figyelmetekbe, ha nyári olvasmányt kerestek 3-4. osztályos iskolásaitoknak.
Böngészgessetek, nézelődjetek! Nektek melyik könyvön akad meg a szemetek?
A legkisebbeknek
Beatrix Potter: Esti nyuszivadászat (Nyúl Péter világa)
Mindjárt itt a lefekvés ideje, lassan jó éjszakát kívánhat Nyúl mama a kicsiknek.
De Nyúl Péter hirtelen észreveszi, hogy sehol sem találja a plüssnyusziját. Vajon előkerül még elalvás előtt?
Kukkants be a kis fülek alá és segíts Péternek a keresésben!
Ovisoknak
Kedvenc állataim (Találd meg!-sorozat) (HVG Könyvek)
Kövesd a szereplőket oldalról oldalra!
Böngészd át a vidám és mozgalmas jeleneteket!
Keresd meg kedvenc állataidat a tanyán, a tengerben, az esőerdőben és más izgalmas helyszíneken! Kövesd nyomon az óvodás csoportot, és meséld el, mi történik velük! Maci minden képen ott van - észreveszed, hol bujkál?
- Böngészőnkkel fejleszthető a gyerekek szókincse, mesélő- és koncentrálóképessége.
- A számolási, illetve a szín és forma alapján történő csoportosítási gyakorlatok a korai tanulást segítik.
Pásztohy Panka: Pitypang autózik (Pitypang és Lili) ( Pagony Kiadó)
Lili imádja a kisautókat! De amikor az igazi autóba kell beülni, és hosszú az utazás, akkor bizony sokszor nyűgösködik.
Pedig útközben lehet énekelni, játszani... és milyen jó, hogy még az autóban is vele van Pitypang!
Persze az utazásnál is jobb a megérkezés -- egy szuper nap után pedig a visszafelé úton egész biztosan nem lesz semmi probléma...
Vadadi Adrienn: Kicsimackó és Málnamaci (Pagony Kiadó)
Kicsimackónak testvére születik! Vajon milyen lesz vele az élet? Ugyanannyira fogja szeretni őt Mackómama és Mackópapa ezentúl is? Tud majd együtt játszani a kishúgával?
Hamar kiderül, hogy a pici macival ugyan sok a dolog, és gyakran sírdogál, de ha meghallja Kicsimackó hangját, ha meglátja a nagytestvérét bohóckodni, rögtön megvigasztalódik. Mackómama és Mackópapa pedig kedvesen, finoman terelgeti a bocsokat, hogy mindenkinek épp ugyanannyi szeretet, figyelem és málnalekvár jusson.
Tóth Krisztina: Rakjunk rendet! (Malac és Liba-sorozat) (Manó Könyvek)
"Porszívó, szemétlapát,
hogyha Liba nekilát,
gágogva tesz mindent rendbe:
ragyogni fog padló, csempe!"
Malaccal és Libával még a rendrakás és a takarítás is nagyon szórakoztató. Nem hiszitek? Olvassátok el a két vicces szereplő legfrissebb kalandjait, és döntsétek el ti magatok!
A második meséből az is kiderül, miért ne csúfolódjon senki sem. De ez nektek eszetekbe sem jutna, ugye?
Tóth Krisztina gyerekeknek és szüleiknek egyaránt kedves történetei bővelkednek a humorban, melyekkel igazi közös, családi élmény lesz a mesehallgatás.
Hervé Tullet: OH! Pötty hangok (Vivandra Kiadó)
"Ez egy hangos könyv: tedd a kezed a lapokra, és ... ha akarod, a pöttyök megszólalnak!"
Hervé Tullet, a PÖTTY KÖNYV szerzőjének újabb élvezetes, pöttyökkel szórakoztató, "hangoskodó", interaktív gyerekkönyve.
3-5-8 perces állatos mesék – A legjobb magyar szerzőktől (Pagony Kiadó)
3-5-8 perces állatos mesék - Légyszi, még egy utolsót! - Na jó, egy rövidet...Ismerős ez a párbeszéd az esti elalvás előtt? Akkor ezt a könyvet nektek találták ki!
Te milyen állatot szeretsz? Izgalmas kérdés, ugye? És milyen sok mindent tudtok mesélni egymásnak a kedvencetekről! Van, aki azt szereti, ha egy állat minél kisebb és aranyosabb, van, akinek a hatalmas, erős nagyvadak tetszenek, de egy biztos: az állatok érdekesek! Még azoknak a felnőtteknek is, akik a legjobb meséket írják!
Ebben az antológiában Berg Judit, Kiss Judit Ágnes, Harcos Bálint és még tizenhat kortárs magyar szerző meséiből választhattok: ha későn kerültök ágyba, 3 perceset, ha kicsit több időtök van, 5 vagy 8 perceset - ha rengeteg, akkor meg mindet egymás után!
Dirk Rossmann: Tintoretto és barátai (Manó Könyvek)
Ki lehet Tintoretto? Egy nyolckarú mélytengeri kenguru? Dehogyis! Ő egy tintahal, aki a barátaival - Zozóval, a medúzával, Duplakattal, a delfinnel, Terkával, a tarisznyarákkal és Malával, a színpompás mandarinhallal - vidáman éldegél egy öbölben.
A vidám csapat tagjai folyamatosan segítik egymást, és igazán izgalmas kalandokba keverednek, miközben a környezetszennyezés ellen is küzdenek.
Dirk Rossmann meséiben okos érzékenységgel és sok humorral mesél a gyerekeknek kisebb és nagyobb kérdésekről, kihívásokról. A bestsellerszerző első gyerekkönyvét Nádori Lídia fordította magyarra, és Pásztohy Panka bájosan kedves illusztrációi teszik teljessé.
5 éves kortól ajánljuk.
Mrena Julianna: Harusnya, a félpár zokni (Pagony Kiadó)
Volt egyszer egy zokni. Nem volt másik fele. Meg amúgy is sajnos jó sok baj volt vele. Csak néhanap hordták, de leginkább soha. És ez igazából egy kicsit sem csoda.
Mrena Julianna, a Mese a kislajhárról, aki nem akart elaludni szerzője ezúttal egy szeretetreméltó fél pár zokni kalandjait szedte rímbe, hogy rajta keresztül megmutassa, mindenki számára van egy hely a világban, ahol elismerik, és úgy fogadják el, ahogy van. Szert-Szabó Dorottya színes, bohókás képei pedig méltó társai a mese szövegének.
Balázs Ágnes: A hisztis kiselefánt (Mesék örökmozgóknak) (Móra Kiadó)
A hisztis kiselefánt Afrikában élt az anyukájával, a testvérkéivel és számtalan rokonával együtt. Nagyon szerencsés volt ez a kiselefánt, hiszen annyi testvér és unokatestvér vette körül, hogy megszámlálni is nehéz lett volna valamennyit. Ha játszani kerekedett kedve, mindig talált magának játszótársat. Egy idő után azonban hiába hívta a többieket hancúrozni, pancsolni vagy kergetőzni, mindannyian elfordultak tőle. Megelégelték, hogy minden alkalommal úgy ért véget a játék, hogy a kiselefánt toporzékolni kezdett, és visítva csapkodta magát a földhöz. Nem játszott vele senki, mégis hallgatniuk kellett a kiselefánt nyafogását.
Balázs Ágnes a Móra Könyvkiadó házi szerzője. Legismertebb karaktere a Pöttyös-sorozatban felbukkant Lufi, a cserfes kamaszlány, akinek nyolc köteten át izgulhatjuk végig hajmeresztő kalandjait, de az írónő kiválóan ismeri az óvodás és kisiskolás korosztály problémáit is, amelyről számos meséje, meseregénye tanúskodik. A csavargó kisautó a Mesék örökmozgóknak 5. kötete!
A Mesék örökmozgóknak különleges koncepciója utat talál a sokszor túlterhelt, hiperaktív vagy figyelemzavaros gyerekekhez, hiszen a felolvasásra szánt, rövid, humoros mesék egy-egy kiemelt kifejezéséhez egyszerű mozgásgyakorlatok társulnak. Keltsd életre a rosszcsont medvebocsok, a félénk helikopter vagy a csavargó kisautó történetét!
Nagy ovisoknak és kisiskolásoknak
Tapolczay-Zsuráfszky Lilla: Bartók és a tücsöklagzi (Napraforgó Kiadó)
Hallottatok már a tekerőről? Tudjátok, hogyan kell a dudát fújni? Vajon milyen hangja van a cimbalomnak? Ismerjétek meg a magyar tájak híres népi hangszereit és népdalait a világhírű zeneszerző, Bartók Béla és a kis erdei állatok segítségével.
A magyar népi kultúra csodálatos és sokszínű világába pillanthattok bele ebben a zenélő, nyomógombos mesekönyvben Tapolczai-Zsuráfszky Lilla történetének, zenész barátai muzsikájának, valamint Kiss Anna rajzainak köszönhetően.
Andrea Weller-Essers: De jó az oviban! (Kicsi világ-sorozat) (Tessloff-Babilon Kiadó)
Luca boldogan megy oviba, mégis kicsit nehéz a búcsúzás anyától. De nincs idő szomorkodni, annyi klassz dolog történik az oviban. A Mi MICSODA Kicsi világ sorozat bájos kötete elmeséli Luca első napját az óvodában. Az átélhető, kedves történet segíthet leküzdeni az oviba lépő kisgyerekeknek az első napok nehézségeit. Olvassátok csak el, hogy Luca milyen jól érezte magát, és menjetek bátran oviba!
A sorozat további most megjelent részei: Minek örülük, miért haragszom?, Mit rejt az éjszaka?, Pisilnem kell!
Gáll Viktória Emese: A koboz, a cimbalom, a tilinkó és a citera (Borsi mesék) (Ringató Könyv Kiadó)
Minden gyerek szereti a mesét, az állatokat és kíváncsi, ha hangszert lát: milyen a hangja, hogyan lehet megszólaltatni, miből készült és egyáltalán, mihez lehet kezdeni vele.
Az évekkel ezelőtt megjelent, nagysikerű Ringató mesék - A gazdi zenész című könyv történeteit - új illusztrációkkal bővítve - a Borsi mesék sorozatban jelentetjük meg újra.
A könyvhöz az interneten megtalálható dalanyag tartozik. Bemutatkoznak a mesékben megjelenő hangszerek, kiváló muzsikusok, énekesek előadásában ismert és kevésbé ismert magyar népdalok csendülnek fel.
A kiadvány a dalok kottáját is tartalmazza.
Nagyobb óvodásoknak, kisiskolásoknak szánjuk a mesekönyvet, amely egyben éneklésre, zenehallgatásra is lehetőséget ad.
Czernák Eszter: Sárkánysuli – Második félév (Pagony Kiadó)
Már meg is kezdődött a második félév a Kincskereső Iskolában!
Zoé, a háromfejű kissárkány és barátai ezúttal is belevetik magukat az iskolai hétköznapokba: pacsmagolnak, betűt vetnek, megismerkednek a hívótükör működésével, sőt, még Kende szülinapját is megmentik, mielőtt beköszöntene a papucsszezon, a nyári szünidő. Nincs olyan kihívás, amit együtt ne tudnának megoldani!
Válasszatok magatoknak padtársat, és üljetek mellé az iskolapadba, ahol varázslatos játékok és izgalmas történetek várnak rátok!
Berg Judit: Nádtengeri nyár (Lengemesék) (Lampion Könyvek)
Berg Judit népszerű mesesorozatának második részében a lengék nyári kalandjait élhetjük át.
Miközben Füttyös Vilkó elpusztíthatatlan csodahajó építésén fáradozik, vagy éppen játékos vízi csatát vív a barátaival, a harácsok egy fondorlatos csellel el akarják foglalni Lengevárat. Vajon Vilkó ezúttal is keresztül tudja húzni a számításaikat? Sikerül megmentenie a fogságba esett barátokat, és békét kötni a vízisiklókkal? Mindez kiderül ebből a vidám kötetből, amelyben Takács Viktória gyönyörű rajzai keltik életre a nádtengeri mesevilágot.
M. Kácsor Zoltán: A sárkányok fővárosa (Zabaszauruszok-sorozat) (Lampion Könyvek)
"- Mondd csak, befizetted már az adódat? - kérdi egy szigorú tekintetű sárkány, aki akár folyóhossznyi lángot is képes fújni, ha a kérdésre rossz választ kap."
Igen, Háromig Számolok, a Sárkánytörvény című 2. kötetből megismert kincstárnok visszatér!
Ám a mindig precíz és szigorú sárkány most maga kerül slamasztikába. De vajon mekkora vétség az, ha a kincstárnok elszámolja Leiszút Feliszút adóját? És melyik a jobb: a törvény minden betűjét betartani még akkor is, ha azzal egy gonosztevőnek segítünk, vagy szövetkezni egy adócsalóval, és leleplezni az évezred legnagyobb összeesküvését?
Tűzfészket, a sárkányok fővárosát olyan veszély fenyegeti, amilyennel a lakóinak évszázadok óta nem kellett szembenézniük. A vaskalapos Háromig Számolok csak úgy mentheti meg az otthonát, ha elfogadja, hogy az élet nem mindig fekete-fehér. Vajon egy rókaképű sárkány, egy különc tűzdzsinn és egy önmagával örökösen vitatkozó háromfejű fenevad segítségével szembeszállhat az ismeretlen ellenséggel? És vajon ki mer a sárkányokkal újat húzni?
M. Kácsor Zoltán legsikeresebb meseregény-sorozatának vadonatúj része Horváth Ildi rajzainak köszönhetően most új képi világgal és sok apró, böngészni való részlettel jelenik meg.
Kisiskolásoknak
Dr. Zalka Csenge Virág: Nagyvárosi népmesék (Móra Kiadó)
A gyűjtemény olyan népmeséket tartalmaz, amelyek a városi gyerekek számára felismerhető, mindennapi dolgokhoz kötődnek: a játszóterekhez, a parkok fáihoz, vagy épp a szobrok fején gubbasztó madarakhoz.
Zalka Csenge Virág több kontinens mesekincséből válogatta ezeket a történeteket, amelynek olvasói friss szemmel csodálkozhatnak rá megszokott környezetükre.Számukra a ginkófa már nemcsak dísznövény, hanem tündér is, és ha egymást szimatoló kutyákat vesznek észre, bizonyára eszükbe jut, hogy mint mindenről, erről is van egy mese.
Anja Kiel: Luna és a repülő póniló (Olvass Samuval-sorozat) (Scolar Kiadó)
Luna felébred az éjszaka közepén. Rózsaszín pónija hirtelen beszélni kezd hozzá. Stella, a póni szeretne elrepülni a varázslények találkozójára Meseerdőbe, de ehhez Luna segítségére van szüksége...
Alex. T. Smith: Claude a palotában / Claude nyaral (Claude-sorozat) (Manó Könyvek)
Ebben a könyvben igazából két könyvet találsz, a közös bennük az, hogy mindkettőnek a főszereplője, Claude, a micisapkás különleges kutya és Bolyhos Zokni uraság.
Az első történetben Claude egy esős séta után azon kapja magát, hogy bejutott a palotába, ahol a Királyi Csemetékre kell vigyáznia, mint dadus. De vajon ki fogja megmenti a királynőt, és ki menti meg Őfelsége születésnapi buliját?
Sandra Noa: Vulkánok (Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv) (Scolar Kiadó)
"A Ravensburger Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv sorozatának e kötete a vulkánokkal ismerteti meg az önállóan olvasó kisiskolásokat.
Miért vannak vulkánok? Mennyire veszélyesek? Hogyan keletkeznek? Milyen egy szunnyadó vulkán? Hogy keletkeznek a vulkáni szigetek? Milyen Földön kívüli vulkánok vannak? Miről híres a Vezúv? Mire használhatók a vulkánok? Ki tudja előrejelezni a vulkánkitöréseket? Melyek a csúcstaró vulkánok?
A Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv sorozat a népszerű, kinyitható ablakokkal készült Mit? Miért? Hogyan? sorozat tematikáját követve a 7-9 éves gyerekeket érdeklő témákat dolgozza fel. A képes szakkönyvek egyszerűen megfogalmazott ismereteit a kezdő olvasók már saját maguk olvashatják, és közben észrevétlenül elsajátíthatják a témakör szakkifejezéseit. A kötetek szövegértést ellenőrző rejtvényeket, tudáspróbát, kivágható képeket és párosító játékot is tartalmaznak.
A Mit? Miért? Hogyan? sorozat köteteivel A TANULÁS JÁTÉK."
S. J. King: Titkos küldetés a jégkorszakban (Titkos küldetés-sorozat) (Lampion Könyvek)
Ismerd meg a titkos felfedezőket! A csoport tagjai olyan gyerekek, akik az egyiptomi piramisoktól a vulkánokon át a dinoszauruszokig a legkülönbözőbb témákban jártasak. Minden kötetben más-más páros indul közülük titkos küldetésre.
Ezúttal egy őslényrajongó és az esőerdők megszállottja utazik vissza az időben a JÉGKORSZAKBA, hogy segítsen egy fiún, akit baleset ért, és elszakadt a családjától. A mentés során előbb BARLANGI OROSZLÁNOK, aztán DÜHÖS MAMUTOK támadják meg őket… Vajon elég ügyesek a titkos felfedezők ahhoz, hogy épségben megússzák a jégkorszaki küldetést?
A kezdő olvasóknak szóló sorozat első kötete az izgalmas kalandokon túl betekintést nyújt az őskorba, és sok mindent megtudhatunk kihalt állatokról és a Föld változó klímájáról is.
A regény végén fogalomtár és játékos kvíz található, valamint a küldetés jegyzetei, amelyek röviden összefoglalják a könyvben megismert tudományos tényeket és felfedezéseket.
A sorozat kötetei tetszőleges sorrendben olvashatók, egyedülálló ismeretterjesztő anyaguknak köszönhetően pedig akár iskolai segédanyagként is használhatók!
Már kapható a sorozat következő kötete: Titkos küldetés a füstölgő vulkánon
Hamarosan megjelenik a sorozat harmadik és negyedik kötete: Titkos küldetés a kísértetkastélyban, Titkos küldetés az Északi-sarkon.
Pamela Butchart: Űrlény lett a tanárnőm! (Móra Kiadó)
Miss Jones nagyon furán viselkedik: borzasztóan kedves mindenkivel, fejsimiket és édességet osztogat, matekozás helyett pedig táncra perdül az osztállyal. Hogy mi ebben a fura? Miss Jones eddig imádta a matekot, és utálta a gyerekeket - Maise Millert majdnem hangosan kinevette, mikor az hintázott a székével és elesett. Ráadásul Miss Jones asztalán felbukkan egy rózsaszínű plüssmaci, hasán felirattal: "Csodás vagy!" Ugye, milyen gyanús?
Izzy és barátai szerint egyetlen magyarázat lehet: tanárnőjüket űrlények szállták meg, pont, mint egy filmben! Akkor pedig mi más lehetne a célja, mint hogy leigázza a sulit? Sőt, talán az egész Földet!
FUTÁS!!!
A Pamela Butchart által írt és Thomas Flintham által illusztrált Blue Peter-díjas könyvsorozatban Izzy és barátai folyamatosan fura zűrökben keverednek, amik tele vannak félreértésekkel, rejtélyekkel és rengeteg őrülettel!
9-12 éveseknek
Alastair Chisholm: Sárkány akadémia (Sárkány akadémia-sorozat) (Móra Kiadó)
Mint Rivven minden lakója, Tomas is úgy tudta, hogy a sárkányok évszázadokkal ezelőtt kihaltak. Egy nap azonban felbukkan előtte egy izzó szempár a kovácsműhely tüzében... Kiderül, hogy a fiú azon kevesek egyike, akik képesek sárkányt megidézni, így meghívást kap a titkos Sárkány Akadémiára.
Tomnak nemcsak új képességével kell megküzdenie, hanem egy rejtélyes erővel is, ami veszélybe sodorja családját. Mit választ végül? A szüleit vagy fenséges sárkányát, Vasbőrűt?
A regény egy izgalmas, varázslatos és akciódús új fantasy-sorozat első kötete.
Az elismert ifjúsági szerző, Alastair Chisholm első fiatalabbaknak szóló sorozata a Sárkány Akadémia, Eric Deschamps illusztrációival. Izgalmas, esemény- és fantáziadús történet egy csapat különleges gyerekről, akikben egy dolog közös: képesek megidézni a rég elveszettnek hitt sárkányokat, ezért meghívást kapnak a Sárkány Akadémiára, hogy ott fejleszthessék tovább képességüket.
Miklya Luzsányi Mónika: Petőfi, a sztár (Móra Kiadó)
A gazdagon illusztrált könyv célja, hogy a kétszáz éve született költőt új megvilágításba helyezze.
Miklya Mónika pedagógus alapos kutatómunkája után oly' módon rendszerezte a szakirodalmat, hogy az 9 éves kortól egészen a 99-ig mindenki számára izgalmas olvasmány legyen. A kézikönyvből megismerhetjük Petőfi Sándor kalandos életútját és azt az izgalmas korszakot, amelyben élt, különös tekintettel az 1848-49-es szabadságharcra, de a kor nőalakjai is fontos szerepet kapnak. A könyv ideális lehet az iskolai tananyagot kiegészítő olvasmánynak is.
Pifkó Célia: A füveskönyv (A holdfény őrei-sorozat) (Cerkabella Kiadó)
Vakációs kalandregény egy különleges szigeten!
Mi történik, ha az, amit mesének hittél, hirtelen valósággá válik? Ha a kerti növényekről kiderül, nemcsak illatosak, de varázsos erejük is van?
Két kiskamasz a hóbortos nagynénjük szigetén kénytelen tölteni a nyarat, és nem is gondolják, hogy a szigetlakók különcsége mögött szövevényes családi rejtélyek, ősi titkok lapulnak...
És ez még csak a kalandok kezdete.
"Pifkó Célia világa izgalmas, tele vagány és rejtélyes szereplőkkel, fordulatokkal. Nagyon örülök, hogy megszületett ez a könyv - annál is inkább, mert mindig is elbűvölt a boszorkányok (vagy tudós asszonyok?) titokzatos, sejtelmes világa. A receptjeik, főzeteik, a sokszor nehéz sorsuk, a hatalmuk és bűvös erejük. Az az érzésem, hogy Célia nagyon is jól ismeri a titkaikat. Olvassátok el A Füveskönyvet, ígérem, nem bánjátok meg!"
Kertész Erzsi
Asa Larsson: Az éjilidérc (Pax-sorozat) (Könyvmolyképző Kiadó)
Sietni kell! A könyvtár védelme meggyengül, és a fekete boszorkány halálos üzletet köt a rémálmok királynőjével! Estrid az éjlidérc hatalmába kerül, és csak a hollótestvérek, Alrik és Viggo tudják megmenteni őt és egész Mariefredet. De rendkívül veszélyes alászállni az álmok birodalmába...
Alrik és Viggo segítségével Irisnek sikerült kiszabadulnia a sötét boszorkány karmai közül. Ám a fiatalok meggondolatlan cselekedeteinek hamarosan súlyos következményei lesznek. Migrén-Maggi a sebeit nyalogatja a háttérbe húzódva, de baljós tervei még nem értek véget: hamarosan alkut köt a rettegett éjlidérccel.
Az éjlidérc az ünnepelt PAX-sorozat kilencedik, utolsó előtti könyve.
Ruff Orsolya: Orczy Mimi kalandjai – A londoni gyémántrablás (Manó Könyvek)
Báró Orczy Mimi mindennél jobban szereti a kalandokat. Mikor Őfelsége Színházában, a Renegát londoni előadásán váratlanul tűz üt ki, a kavarodásban eltűnik Lady Mortimer értékes gyémántja. A Scotland Yard egy fiatalembert gyanúsít, Mimi pedig még aznap éjszaka titokzatos üzenetet kap - valaki a segítségét kéri. Az idő szorít, a gyanús jelek egyre szaporodnak, a nyomozás szálai pedig a Néma Sírásóba vezetnek, ahol két gyanús alak ad találkozót egymásnak...
A viktoriánus Londonban játszódó kalandregény főhősét, a bátor, kalandvágyó Mimit valóságos személy inspirálta, mégpedig a világ egyik legolvasottabb magyar származású szerzője, báró Orczy Emma, a Vörös Pimpernel írója. Ruff Orsolya nemcsak mesteri kézzel szövi a szálakat, de egy mára letűnt világba is elvezet, remek szórakozást nyújtva fiatal olvasóinak. 10+
12-14 éveseknek
Sara Pennypacker: Pax úton hazafelé (Pax-sorozat) (Könyvmolyképző Kiadó)
"Miután megszeretsz valakit, félni kezdesz",
de mégis megéri.
Peter és rókája, Pax már rég nem találkoztak. A korábban elválaszthatatlan társak mostanra merőben másfajta életet élnek.
Paxnak és társának, Borzasnak kicsinyei születtek, akiket óvniuk kell a világ veszedelmeitől. Eközben Peter, a háború következtében árván maradt fiú, akit mardos a bűntudat és a magány, hátrahagyja fogadott otthonát és Volát, hogy csatlakozzon a Vízi Harcosokhoz - ahhoz a csapathoz, akik eltökélten dolgoznak azon, hogy meggyógyítsák a földet a háború okozta sebektől.
Amikor Pax egyik kicsinye súlyosan megbetegszik, a róka az egyetlen emberi lényhez fordul, akiről biztosan tudja, bízhat benne.
És nem számít, Peter mennyire igyekszik megkeményíteni a szívét, a szeretet mindig utat tör magának. Így a fiú és a róka is azon kapják magukat, hogy újfent útra kelnek:
haza, a gyógyulás és ismételten egymás felé.
"Történet az emberi szív törékenységéről és erejéről. Lenyűgöző folytatás." - Kirkus Reviews
Hagyd, hogy magával ragadjon!
"Szívszorító és csodálatosan életigenlő regény." - Booklist
"Legalább olyan gyönyörű, szívet melengető és vigaszt nyújtó volt, mint az első rész."
- Amy Farrell, goodreads.com
12 éves kortól ajánljuk!
Schmal Róza: A Dalam könyve (Nagy folyók haragja-sorozat) (Lampion Könyvek)
Ladanniak és hurrogónok békét kötöttek. A trónfosztott királyok elmenekültek, a túlélők lassan előmerészkednek a romok alól.
De valóban véget ért a háború? Ha igen, miért késik a régóta vágyott nyugalom? Miért fogynak megállíthatatlanul a hurrogónok, hova tűnnek a lasnapoli kereskedőhajók és miért menti meg korábbi ádáz ellensége a száműzött királyt? Ha pedig a háború csak a kezdete volt egy sötétebb korszaknak, meg lehet-e még fordítani az események baljós áramlását?
Lombmélyfények kerülnek elő a mélyből, kihalt városok népesülnek be ismét, és feledésre ítélt szerelmek lángolnak fel - a feltörő múlt azonban elfeledettnek hitt bűnöket is a napvilágra hoz, és forgószélként kavarja fel Ladann-völgy életét a trilógia záró kötetében.
SCHMAL RÓZA fantasy-trilógiájában kibontakozik a ladanni birodalom története, a nemesi családok hatalomért és szerelemért folytatott harca. A lenyűgöző, képzeletbeli középkori világot a szerző által rajzolt, a kötetekben bekövetkező változásokat megjelenítő térkép, családfák, vadonatúj városképek, és egy teljessé vált ladanni lexikon egészíti ki.
"Gyerekkoromban szerettem történeteket kitalálni és rajzokat készíteni hozzájuk. Mire felnőttem, ebből az utóbbi maradt: miután elvégeztem a Képzőművészeti Egyetem festő szakát, könyvillusztrálással kezdtem foglalkozni. Ladann-völgy első terveit kamaszkoromban, a szentendrei HÉV-en és balatoni nyarakon firkáltam a füzeteimbe, de csak akkor tértem vissza hozzájuk, amikor már a fiam volt kamasz, és nem nagyon lehetett vele másról beszélgetni, mint a Trónok harcáról. Ezek a beszélgetések felidézték, hogy milyen jó volt a saját kitalált királyságom történetét szőni. A felfedezés, hogy ezt most is megtehetem, hirtelen jött, és a mai napig örömmel tölt el."
Schmal Róza
14 éven felülieknek
Viola Szandra: A világfa kilenc ága (Scolar Kiadó)
"A tizenhat éves Lichtenberg Hajnal pörgős budapesti élete egy csapásra megváltozik, amikor a koronavírus-járvány idején az apjával vidékre költözik. A világ végi Piliscsudán a barátai nélkül halálra unja magát, amíg meg nem ismerkedik egy boszorkány-szerű öregasszonnyal, Lucával. Luca folyton túlvilági lényekről és lidércekről locsog. Váltig állítja, hogy Piliscsuda a világ közepe, hiszen itt áll a Világfa, ami kilenc ágával tartja az ég kilenc rétegét. Bármelyik rétegben felborul a rend, összezavarodik a lidérc-ökoszisztéma. Amikor Lucát meglátogatja a szuperhelyes unokája, Dávid, Hajnal nem unatkozik többet, ketten már remekül szórakoznak az öregasszony sztorijain. Ám egyszer csak furcsábbnál furcsább lények lepik el a falut, és kezdetét veszi a hihetetlen események sora.
Viola Szandra fantasy regényében a modern kamaszok világa és az ősi mitológia elemei keverednek egy izgalmas és szórakoztató kaland során, amelynek a tétje nem más, mint a természet rendjének helyreállítása és a Világfa megmentése."