Érkezem a 2023 első újdonság mustrájával. A januári és februári friss gyermek- és ifjúsági könyveket egyben bogarásztam át, hiszen a nagy év végi könyvcunami után a január nem szokott olyan erős lenni. Na, de a február! Azért már érkeznek az izgi lapoznivalók! Tavaszra készülős könyvben ajánlom figyelmetekbe a Babilon Kiadó Élet a lombok közt című keménylapos kiadványát csodás, sokszor böngészgetős illusztrációkkal. A Kaland a tavaszi réten, az Ella és a tavaszi szél, az új illusztrációval megjelent Lengemesék rész, a Tavasz a nádtengeren mind-mind remek lehetőségek az évszakváltás mesés feldolgozására.
Jönnek a "nagy öröm"-könyvek: Megyeri Annamária A mi kertünk című ismeretterjesztős gyerekkönyvét igen nehéz műfajilag és életkorilag is besorolni. A lényeg, hogy ez egy kertészkedős, kertépítős könyv, amivel felnőttként is nagyon sok segítséget kapunk ha a házunk táján szeretnénk családilag egy kis csodavilágot kialakítani, de a könyvben leírt történetekkel, mesékkel és gyerekbarát ötletekkel (DIY kerti játékok, tündérlak, gyerekkuckó, mezítlábas ösvény...) ez mégsem egy felnőtt szakkönyv, hanem egy igazi családi móka lesz, amibe már az ovis gyerekeket is be lehet vonni. Ritkán érzem indokoltnak egy könyvnél a 3-99 éves korig megadott életkori ajánlást, de most nem kötnék ebbe bele. Ez valóban egy többgenerációs könyvélmény!
Még két csoda és ígérem nem szaporítom tovább a szót: Katarzyna Ryrych A Bojtorjánmező titkai és Torben Kuhlmann Einstein – Egy egér fantasztikus utazása térben és időben című könyveiket minden gyerekkönyvszerető olvasónknak kötelezően megnézősnek gondolnám. Kuhlmann két korábbi Magyarországon megjelent könyve a Lindbergh és az Armstrong sajnos csúfos véget értek. Bár a magyar gyerekkönyvkiadás legszebbjei közé tartoztak, annyira szerencsétlen vagyis inkább nem létező volt a marketing, hogy nagyon későn találtak rájuk a népek, így mire hírük ment volna el is tűntek a könyvesboltok polcairól. A Zille Kiadó pici de lelkes kiadóként most nagy bátorsággal újra próbálkozik és csak remélni tudom, hogy ők jobban odafigyelnek a hírvivésre és nem várják csendben, hogy rájuk találjanak, hanem hozzák, viszik, mutogatják csodás könyvüket, hogy minél hamarabb jöhessen a sorozat újabb része.
A Bojtorjánmező titkai a Móra Kiadó újdonsága. Az elmúlt évben több lengyel mesekönyv is megjelent a magyar gyerekkönyves piacon és bevallom, nagy rajongójuk lettem. (És itt most csendben újra megmutatnám óriás szerelmemet a Ha lúd, legyen kövér című zseniális mesekönyvet. :D). Ezért is volt nagy öröm, hogy a csöpp kiadók után a nagy Móra is belevágott a dologba és megpróbálkozik egy lengyel szerző művével. Sajnos még nem volt módom kézbe venni, elolvasni de van az úgy, hogy lassan 25 év könyvek között téblábolás után az ember messziről, olykor csak képernyőn látva is érzi, itt bizony valami nagyon mesés dolog rejtőzik. És ha erre még érkezik egy számomra mérvadó, szintén könyves kolléga visszajelzése, hogy ő már olvasta és úgy gondolja ez a kötet lesz 2023 egyik legjobb gyerekkönyve, én meg vagyok győzve. Kukkantsatok bele a kiadó oldalán, hátha nektek is megjön hozzá a kedvetek.
Kész, ennyi, befejeztem! Ennyi kiemelést engedélyeztem magamnak és muszáj szigorúnak lennem, mert legszívesebben megint felsorolnám majd' az összes könyvet.
Nézelődjetek, válogassatok! Mesés szórakozást!
Legkisebbeknek
A tanyán (Tapintsd és találd meg!-sorozat) (Móra Kiadó)
Fedezd fel, mi mindent rejt a tanya! Érintsd, dörzsöld, simogasd a különféle tapintható anyagokat, és oldd meg a feladványokat!
A sorozat további friss része: A dzsungelben
Ruth Symons: Jó éjszakát! - Első altató lapozóm (Sophie-sorozat) (Móra Kiadó)
Ez a különleges, interaktív lapozókönyv sok közös élménnyel ajándékoz meg kicsiket és nagyokat egyaránt. A könyvből megismerhetjük a fontos esti rítusokat, megtudhatjuk, hogy miként segíthetjük elő a nyugodt éjszakai alvást. Emellett a könyv segít fejleszteni a szókincset, a kidomborodó formák fejlesztik a szenzoros képességeket, a praktikus tanácsok pedig jól hasznosíthatók a hétköznapok során.
A sorozat további friss részei: Sophie és barátai, Jó étvágyat!
Ovisoknak
Meggie Li: Hernyó (Az élet körforgása-sorozat) (Móra Kiadó)
Hernyó erre-arra tekereg. Vajon mi lesz a kis csavargóból? Csak nem egy pillangó?
A sorozat további friss része: Meggie Li - Béka
Anna Taube: Élet a lombok közt (Babilon Kiadó)
Én vagyok a liliomfa.
Tavasszal rajtam fészkelnek a tengelicek. Nyáron dús lombom ad hűs árnyékot. Ősszel ágaimon gyülekeznek a vándormadarak. Télen alszom, és a tavaszról álmodom...
Varázslatos, szívmelengető képeskönyv az évszakok váltakozásáról és a természet csodáiról a legkisebbeknek. A vidám, művészi illusztrációk sok-sok felfedezni valót tartogatnak.
Doris Rübel: Már tudok számolni! (Mit? Miért? Hogyan? Mini-sorozat) (Scolar Kiadó)
A Ravensburger gyermekkönyvsorozatának e kötete bevezeti a kisgyerekeket a számok csodálatos világába. Megtudhatják többek között, mi mindent lehet megszámolni, hogyan kell írni a számokat egytől tízig, és vajon mire is használjuk a számokat. A könyvet lapozgatva egyszerű feladatokat is megoldhatnak, testrészeket, labdákat, játékokat vagy éppen fagyigombócokat számolva.
A kötet óvodai foglalkozásokhoz is jól használható.
Parányi állatok (Első könyvem a természetről-sorozat) (Pannon-Literatúra)
Ugye,mennyi aprócska élőlény éledegél körölöttünk? Kiváncsi vagy rá, mivel töltik a mindennapjaikat? Ebből a csodaszép rajzokkal illusztált könyvből most sok hasznos dolgot, érdekességet és apró titkot megtudhatsz róluk! Ismerd meg ezeket a kedves, kicsi állatokat!
A sorozat további friss része: Az állatok otthona
Laura Driscoll: Toppancs tojásra lel (Toppancs-sorozat) (Manó Könyvek)
Egy nap Toppancs vidáman ugrabugrál az erdőben, amikor váratlanul egy fényes kék tojásra bukkan. Vajon honnan került oda az a tojás? Sehol egy fészek a közelben…
Toppancs és kishúga, Nelli őrzik a tojást, amíg a többiek a mamáját keresik.
Bárcsak még időben megtalálnák!
Építkezés (Ismerd meg a világot!-sorozat) (Móra Kiadó)
Milyen gépeket használnak az építkezésen? Mit csinálnak a különböző munkások? Hogyan készülnek az utak és a hidak? Mindenki ért az építkezéshez? Ezekre és más érdekes kérdésekre is választ ad a kötet, melynek kihajtható fülei alatt izgalmas felfedeznivalók rejlenek.
A sorozat egyéb friss része: Állatkölykök
Rachel Williams: Láss csodát! - Jó éjszakát! (Babilon Kiadó)
Nyújtózz egyet, ásíts nagyot!
Csak be ne kapd a Holdat!
Ezüst fénye utat mutat
az éjjel sompolygóknak.
Találd meg a nyugalmat és varázslatot ezekben az esti rímekben! Ints búcsút a napnak, és ringasd álomba magad!
A szerzőpáros sikeres Láss csodát! kötetét követi ez a hasonló, esti mese idejére szóló, varázslatos hangulatú könyv.
Regina Schwarz: Nyuszi, tojás, húsvétolás (Scolar Kiadó)
Nyuszi Gyusziéknál vidáman telik a húsvéti készülődés, tojásfestés. De ki is festi a hímes tojást? Hát, a nyuszi, ugyan, ki más? Vagy van még ott másvalaki? Lapozz, és megtudod, hogy ki! E bájos, verses húsvéti böngészőben számos kacagtató részletet rejtettünk el az egész család örömére.
Vadadi Adrienn: A nagy cékla (Barkamesék-sorozat) (Pagony Kiadó)
Pipi és Patyi, a kis barkák a tölgyfa aljában laknak a házikójukban. Egyik nap egy magocska pottyan a ház elé, és hatalmas céklává növekszik. A barkáknak kell locsolni, gondozni, megvédeni éjszaka a falánk csigától. Amikor megérik a cékla, az összes barátjukat meghívják egy nagy lakomára, ahol céklaleves, céklafelfújt és még a cickány kedvence is elkészül!
Vadadi Adrienn kedves meséi az egyszerű gyerekkor és a természet megnyugtató világába kalauzolnak.
Liane Schneider: Bori és Miaú titka (Bori-sorozat) (Manó Könyvek)
Milyen izgalmas! Bori most először indul útnak Anya és Apa nélkül. De szerencsére nem lesz egyedül, mert természetesen Anna és Balázs is vele tart, csak Miaú macskát nem viheti magával. Így még nagyobb a meglepetés, amikor kiderül, hogy Bori szeretett macskája potyautasként mégis velük együtt elutazott!
De háziállatot nem lehet bevinni a régi kastély szomszédságában kialakított szálláshelyre, így Bori igyekszik elrejteni Miaút. A pimasz macskát ez nem nagyon érdekli, és sok huncutságot okoz, amiért Oszkárt, a mosómedvét okolják. Amikor aztán fényes tárgyak is eltűnnek, Bori és barátai elhatározzák, hogy a dolgok végére járnak. Vajon elkapják az igazi tolvajt?
Sophie Schoenwald: Jelmezbál az állatkertben (Az állatkert-sorozat) (Manó Könyvek)
Szuroszlán, zümifánt, tapuszkár – vajon milyen állatok ezek? Az állatkertben csupa furcsa állat tűnik fel, mert a bentlakók jelmezbált tartanak! Majmok, vízilovak, zebrák – mindegyikük beöltözik egy másik állatnak. De mégis melyikük melyik?
Száy Lehel igazgató úr elhatározza, hogy mindennek a végére jár, és kedves sünbarátjával, Menta Mártonnal körbejárják az állatkertet, hogy mire megnyitja kapuit a látogatók előtt, újra mindenki a régi legyen.
Ez a vicces állatkerti történet jó szórakozást nyújt kicsiknek, nagyoknak egyaránt, akár csatlakozhatunk is hozzájuk, és alkothatunk, összegyúrhatunk mi magunk is vicces állatokat.
Rajmondas Jurgaitis: A zsiráf, aki nem fért el egy lapon (Pannon-Literatúra)
Biztosan ez lesz a kedvenc mesekönyved, ha szereted a kedves, vicces, szokatlan történeteket. Kíváncsi vagy a zsiráfra, aki szeretett volna szerepelni egy könyvben, de nem fért el az oldalon? Na persze, minden jó, ha a vége jó!
Kestutis Navakas: Mesék a barátságról (Pannon Literatúra)
Ebben a mesekönyvben négy gyönyörűen illusztrált történetet találsz a barátságról, mások elfogadásáról és arról, mennyire bátor az, aki minden helyzetben önmaga tud maradni.
A szerző a kortárs litván irodalom népszerű alakja: költő, műfordító, esszéista. Ebben a kötetben kedves és különleges állatmeséivel ismerkedhetsz meg.
Chris Saunders: Kívánságok (Scolar Kiadó)
Felröppennek a kívánságok egyszer egy évben,
reménnyel megtelve úszkálnak a fényben.
Nyuszót eddig a kívánságok elkerülték,
de egy szép nap aztán hárman is elérték.
Megtanítják a nyuszit barátai: Egérke, Róka és Mackó,
hogy mások kedvében járni sokszor milyen jó.
Corinne Giampaglia: Ella és a tavaszi szél (Manó Könyvek)
Egymást követik az évszakok, és a vidéket betölti a faleveleken doboló esőcseppek hangja. Ella és Erik türelmetlenül várja a tavaszt, amikor majd eső helyett szirmok hullanak az erdő közepén álló ősöreg almafáról, a kikelet titkának őrzőjéről. A két testvér a szél nyomába eredve bejárja az erdőt, és egy kis nyúl vezetésével a tavasz keresésére indul…
Judith Allert: Kaland a tavaszi réten (Scolar Kiadó)
A zsibongó réten a három jóbarát: Lili, a kisegér, Kalle, a ganajtúró bogár és Pepe, a gyík is előbújik téli rejtekhelyéről.
Nagy az öröm, hogy újra látják egymást. Ám a tavaszi első reggeli közben valami hatalmas, tarkabarka, furcsa labdára hasonlító dologra bukkannak. Ez csak egy tojás lehet! De vajon milyen állat fog kikelni belőle? Egy biztos: meg kell találniuk, hogy kié is lehet a tojás. Talán valaki már nagyon hiányolja! Ezért aztán életükben először elhagyják a rét ismerős kis szegletét, és egy kalandos kutatásra indulnak.
A könyvben érdekes információkat találsz a rétről és annak lakóiról!
Nana Neßhöver: Tüncsi – a kis denevér (Scolar Kiadó)
Tüncsi a világ legkülönlegesebb denevére!
Ilyet se hallottak még a denevérek világában! Tüncsi, az ügyetlen kis bőregér – nem elég, hogy hatalmas lábai vannak. és bizony nagy szárnyaival is meggyűlik olykor a baja-, társaival ellentétben éjszaka alszik és nappal virgonc. Igaz, így sokkal több kalandban van része: megtanul biciklizni, megismerkedik egy macskával, és megment egy mókust a sas karmaiból. De legfőképpen barátokat szerez, és megtanulja, hogy a valódi boldogság, ha élményeinket másokkal is megoszthatjuk.
Kedves altató történetek az esti összebújáshoz és a szép álmokhoz.
Mechler Anna: Zebulon, az autódaru (Kerér mesék-sorozat) (Manó Könyvek)
Hallottatok már pizzaimádó autódaruról? És olyanról, aki barátságot köt egy kiselefánttal? A Kerék mesék legújabb részének hőse – Zebulon – ilyen. Ellátogat egy cirkuszba, egy osztálynyi gyerek pizzakirállyá választja, irodaházat épít, majd máskor Bartoló, a markoló segédletével medencét varázsol egy udvarra. A tizenegy izgalmas mesét Mechler Anna írta, és Hajba László részletgazdag rajzai keltik életre. A történetek nemcsak szórakoztatnak, hanem rengeteg hasznos dolgot is megtanítanak a daruk munkájával kapcsolatban. Ajánljuk a daruk és járművek szerelmeseinek, és annak, aki szerette a Kerék mesék korábbi köteteit – most sem fog csalódni!
Nagyobb ovisoknak és kisiskolásoknak
Shonna Innes: Ez mind te vagy (Ölelj meg!-sorozat) (Pagony Kiadó)
Óvodáskor körül kezd el tudatosulni egy gyerekben, hogy milyen, milyennek látják őt mások, milyennek szeretné, hogy mások lássák. Ahogy egyre fontosabb számára a másik véleménye (játszanak-e vele, elhívják-e születésnapi zsúrba), úgy egyre fontosabb az is, hogy közben önmaga maradjon. Ebben segít ez a könyv.
Szél Dávid, pszichológus
Shona Innes pszichológus könyvei segítenek a gyerekeknek megbirkózni az élet olyan kérdéseivel, amelyek néha még felnőttként is nehezen emészthetők. Agócs Írisz pedig csodálatosan érzékeny rajzokat készít hozzájuk – ez az Ölelj meg! Sorozat.
Torben Kuhlmann: Einstein – Egy egér fantasztikus utazása térben és időben (Zille Könyv)
Torben Kuhlmann legújabb könyve egy gyönyörűen illusztrált és ezernyi apró felfedeznivaló részletet tartalmazó mesekönyv ahol ismét egy kisegér a főszereplő, aki sajnos lekési a sajtfesztivált. Mit lehet ilyenkor tenni? Esetleg visszautazni egy napot az időben? Szerencsére Einstein hozzásegíti a kisegeret egy hihetetlen kalandhoz.
Mi van akkor, ha Einstein híres elméletei kizárólag egy kisegérrel való véletlen találkozásnak köszönhetőek?
Talán megmagyarázná, hogy a Svájci Szabadalmi Hivatal egy alkalmazottja hogyan volt képes a feje tetejére állítani a fizika világát és mindent, amit addig a térről és időről tudtunk.
Megyeri Annamária: A mi kertünk (Kertészkedj okosan!) (Cerkabella Kiadó)
Egy kert a világ legjobb helye lehet: felüdülés, menedék, éléskamra vagy éppen játszótér. De legjobb, ha mindez egyszerre!
Van kerted, de nem igazán olyan, amilyet szeretnél? Még csak ábrándozol egy kertről, milyen lenne?
Megyeri Annamária kerttervező és illusztrátor könyve mindenkinek szól, teljesen kezdőknek is.
Gyerekeknek mesét, felnőtteknek remek ötleteket, érthető, okos, könnyen megvalósítható gyakorlati fogásokat kínál, hogy a kert, amit létrehozunk, álmaink kertje lehessen!
Kertészeti öröknaptárral és a legfontosabb kerti szerszámok listájával.
Berg Judit: Tavasz a nádtengeren (Lengemesék-sorozat) (Lampion Könyvek)
Messze-messze, a Sustorgó erdő mélyén, a Locsogó-tó partján hullámzik a végtelen Nádtenger, ahol vízimadarak építik fészküket, nádirigók terelgetik fiókáikat, és vízisiklók, gőték siklanak a nádtövek között. Itt élnek a lengék. Még sosem hallottál róluk?
Az bizony nem csoda. Egyedül a Nádtenger lakói tudják, hogy a lengék a nádas nyugalmának zöld bőrű őrzői, az itt élő állatok védelmezői. Róluk és Füttyös Vilkóról, a bátor lengefiú nem mindennapi kalandjairól szól ez a mese.
Berg Judit legújabb mesekönyvében a Nádtenger világába kalauzolja olvasóit, ahol a kedves, de harcias lengék életében minden napra jut egy-egy izgalmas kaland. A szabad szemmel alig látható, zöld lengeőrök és ellenségeik, a harácsok Takács Viktória képein kelnek új életre, és olyan világot tárnak a szemünk elé, amiről eddig csak álmodni mertünk!
Berg Judit: Vilkó útra kel (Lengemesék-sorozat) (Lampion könyvek)
A Lengemesék négy évszakával körbeért az év, lezárult a Nádtenger történetének egy időszaka. Tél végére a főszereplő, Füttyös Vilkó korábban zöld haja bebarnult, így végre ő is igazi őrző lehet. Vajon mi lesz az első nagy feladata?
Berg Judit most tovább meséli a bátor lengefiú kalandjait és a négy évszak egyik nagy rejtélye is megoldódik. Minden rajongó tudja, hogy Vilkó édesapja, Füttyös Tóbiás évekkel ezelőtt nyomtalanul eltűnt. Nemcsak a lengék keresték hiába, hanem az olvasók is számos levéllel ostromolták a szerzőt, hogy kiderüljön, mi történt a híres őrzővel azon a végzetes bevetésen, amikor nem tért vissza Lengevárba. Most mindenre fény derül!
Füttyös Vilkó híreket kap, amelyek alapján úgy tűnik: apukája Afrikába került, ahonnan nem tud hazatérni. A bátor lengefiú ezért útra kel immár saját hátasrigóján, legjobb barátja, Lile társaságában, hogy megkeresse Tóbiást Afrika ismeretlen vidékén.
Kadri Hinrikus: Tacskó és Dog (Cerkabella Kiadó)
Humoros, rövid mesék kutyarajongóknak - és azoknak is, akik eddig még nem mertek kutyákkal barátkozni!
Kadri Hinrikus (1970) elismert észt gyermekíró, tucatnál is több könyv szerzője.
Ezt a könyvet az Észt Gyerekirodalmi Központ gyerekzsűrije 2022-ben a legjobb három gyerekkönyv közé választotta!
Tacskó és Dog elválaszthatatlan jóbarátok, legszívesebben minden percüket egymással töltenék. Együtt mennek szánkózni, együtt gyűjtik a tavaszi illatokat, edzéstervet állítanak össze, vagy csak jólesően heverésznek a napsütötte kanapén, az élet dolgairól elmélkedve.
De nem csak ők kutyálkodnak a könyv lapjain: felbukkan a segítőkész Labrador, a hencegő Spániel, a lassú felfogású Corgi, a szórakozott Korcs, az álomszuszék Basset, a hirtelen haragú Bernáthegyi és a szertelen Husky is.
Kisiskolásoknak
Berg Judit: Rumini kincsei (Most én olvasok – 1. szint) (Pagony Kiadó)
Mit csinált Rumini, mielőtt hajósinas lett? Papó, a nagypapája nevelte fel: megtanította számolni, írni, olvasni és dolgozni is. Sokat játszottak, piacra és könyvtárba jártak, de kincset is kerestek. Később a Szélkirálynőn talált otthonra és igaz barátokra.
A Most én olvasok!-sorozat kötetei szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott szövegek azoknak a gyerekeknek, akik először szeretnék átélni az önállóan elolvasott könyv örömét. A Pagony legjobb szerzői különböző nehézségi szinteken írnak meséket, és gondoskodnak arról, hogy a kezdő olvasók kedves, izgalmas, vicces történetekbe feledkezve tehessék meg ezt a fontos lépést.
Kemendy Júlia Csenge: Az anyacsalogató hadművelet (Tündérfürt utca 12. -sorozat) (Napkút Kiadó)
Különös legendák keringenek a Tündérfürt utca egyetlen épülete, egy elhagyatott szélmalom körül. Egyesek szerint ha tizenkétszer körbeszaladod, a malom tündérei valóra váltják a kívánságodat. A falubeli gyerekek vágyai pedig sorra teljesülnek is.
Szilágyi Filkó bármit megtenne azért, hogy bizonyítékot találjon a tündérek létezésére, és végre elhallgattassa kételkedő ikertestvérét, Kelement.
A nyomozásnak újabb lendületet ad a malomba költöző új jövevény, aki bátorrá tevő gumicsizmájában fenekestül felforgatja a fiúk mindennapjait.
De vajon tényleg tündérek teljesítik a kívánságokat? Mi van akkor, ha egy kívánság örökre kívánság marad? Szegődj a tündérek nyomába Bertivel, Filkóval és Kelemennel, hogy megtudd a választ!
Kisiskolásoknak
Katarzyna Ryrych: A Bojtorjánmező titkai (Móra Kiadó)
A Bojtorján-mező szomszédságában álló ház egykor a Boszorkány lakhelye volt, jelenlegi lakói pedig különleges események szemtanúivá válnak. Valaki békává változik, a zoknikon fekete lyukak kezdenek nőni, egy titokzatos alak egy madzagra kötött felhővel sétál…
A Katarzyna Ryrych mágikus történetei izgalmas világokat nyitnak meg kicsik és nagyon előtt egyaránt. A Bojtorján-mező lakói 2017-ben elnyerte a lengyelországi IBBY-díjat (International Board on Books for Young People) és az év legjobb gyerekkönyve lett.
8-12 éveseknek
Jill Murphy: Botcsinálta Boszi (Botcsinálta Boszi-sorozat) (Móra Kiadó)
Seprűn lovagolni nem is olyan könnyű! Szerényi Mildred a legrosszabb diák Kotkot kisasszony boszorkányakadémiáján. A varázslatai rendre félresikerülnek, de valahogy mindig megússza, hogy kicsapják. Egy nap azonban Ethel, a tanárok kedvence úgy felmérgesíti, hogy meggondolatlanul őt is elvarázsolja, s ezzel halálos ellenséget szerez magának…
Katya Balen: Október, október (Abszulút könyvek) (Pagony Kiadó)
„Az erdőben lakunk, vadak vagyunk."
Október az erdőben lakik az apukájával, és ez így van, amióta az eszét tudja. De a tizenegyedik születésnapján minden megváltozik. Apja lezuhan egy fáról, kórházba kerül, Október pedig kénytelen beköltözni az anyukájához Londonba. Hogyan sikerül alkalmazkodnia a nyüzsgő nagyvároshoz, és a maga vadságával megtalálnia a helyét az emberek között?
A lélegzetelállító regény minden érzékszervedre hatni fog a csípős októberi reggelekkel, a lobogó tűz illatával, a gumicsizma cuppogásával a sárban!
Október története megmelengeti az olvasó lelkét, miközben tele van kalandokkal! Tarts te is vad hősünkkel, fedezd fel magad, és fedezd fel a világot!
Antonia Michaelis: Jorunn hercegnő és a vízi troll (Malombéli mesék-sorozat) (Főnix Könyvműhely)
„Az északkeleti szél életre kelti a malmot.”
Így érkezik új kaland a malombéli Livhez és három húgához. Egy reggelen mágikus otthonuk kastéllyá, a lányok pedig hercegnőkké változnak. Sajnos egyiküket, Jorunn hercegnőt elrabolják! Nővérei – minden veszély ellenére – a keresésére indulnak. Az út a vad folyó mentén a gonosz vízi troll kastélyához vezet. A lányoknak ezúttal minden bátorságukra és ügyességükre szükségük lesz, hogy kiszabadíthassák a testvérüket.
Michael Ende: Momo - avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt (Móra Kiadó)
Momo története a fantázia világában játszódik, a Soha és a Sehol birodalmában, avagy a kitágított, időtlen jelenben. Nem királyfiak, tündérek és varázslók népesítik be ezt a birodalmat, helyszíne egy modern nagyváros, valahol Dél-Európában. De ha ezt a világot Momónak és barátainak a szemével látjuk, kiderül, hogy a mi korunk sem szegényebb csodákban és titkokban, mint a rég letűntek.
Kamaszoknak
Lynette Noni: A gyógyító (A gyógyító-sorozat) (Maxim Kiadó)
A tizenhét éves Kiva Meridan a hírhedt halálbörtön, a Zalindov rabjaként él, ahol gyógyítóként tevékenykedik. Amikor a Lázadó Királynőt letartóztatják, arra ítélik, hogy kiállja a Végzet Próbáját. Aki győzedelmeskedik, azt ártatlannak nyilvánítják, és szabadon engedik – csakhogy eddig még senki sem élte túl. Így hát a súlyosan beteg Lázadó Királynőnek esélye sincs. Egyik nap Kiva egy kódolt üzenetet kap a családjától: „Ne hagyd meghalni! Jövünk.” Ezért önként jelentkezik, és átveszi a Lázadó Királynő helyét a próbán, hogy mindketten megszabadulhassanak. A börtön már a lázadás küszöbén áll, ráadásul megjelenik egy rejtélyes, új rab, aki a lány szívéért küzd. Kiva úgy érzi, a megpróbáltatásai még csak most kezdődnek.
Marisha Rasi-Koskinen: A Nap sötét oldala (Cerkabella Kiadó)
Marisha Rasi-Koskinen Tamperében élő, többszörös irodalmi díjas finn író és pszichológus. Első ifjúsági regényét, A Nap sötét oldalát 2019-ben hazája legrangosabb ifjúsági irodalmi elismerésével, a Finlandia Junior-díjjal jutalmazták.
Regény a barátságról, a családról, a szerelemről.
Titokzatos történet az idő természetéről és az emlékekről.
Könyv a jövő megváltoztatásának lehetőségéről.
A tizenhat éves Emília egész életében Bánya városában lakott a nagyapjával. Az udvaruk végében álló öreg fészert Emília születése és anyja halála óta lakatra zárva tartják. Mikor az ajtó végre kinyílik, a lány egy fénykép pontosságú rajzot talál odabent. A kép őt magát ábrázolja... Emíliát örvény ragadja el, amely a város rémisztő titkainak közelébe és a saját múltjába sodorja. Ahogy alámerül a bánya sötét vizében, élete örökre megváltozik.
A Nap sötét oldala meglepetésekkel teli, titokzatos regény egy kamaszlány saját múltjában tett útjáról. Az idő korlátain átlépő, lebilincselő elbeszélés az utolsó oldalig izgalomban tartja az olvasót.
"Lebilincselő és elgondolkodtató disztópikus fantázia, töprengésre késztet ? és reményt kínál."
A Finlandia Junior-díj zsűrije