2016-ban a 7 éves Sophia Spencer iskolatársai céltáblájává vált azért, mert rajongott a bogarakért. A világ entomológusnői összefogtak, hogy megvédjék. Most, négy évvel később, a már 11 éves Sophiát büszke szerzőként láthatjuk viszont. Megjelent ugyanis a történetét feldolgozó The Bug Girl: A True Story című képeskönyv.
Sophia még csak két és fél éves volt, amikor ellátogatott a Niagara-vízesésnél található lepkeházba, itt kezdődött a rovarok iránti rajongása.
Amint beléptem, egy kék pillangó szállt a vállamra. Körbe-körbe mászkált az arcomon, nem akart elrepülni.
Sophia a kirándulás után a bogarak megszállottja lett. Édesanyja, amiben csak tudta, segítette a kislányt:
Az életem szerves részévé vált a Google-ben történő keresés. Minden egyes alkalommal, amikor Sophia talált valamit, utána kellett néznünk, hogy milyen rovarral van dolgunk.
Az óvodában, a csoporttársai között nagy népszerűségnek örvendett a kislány és lenyűgöző tudása. „
Ha valaki talált valamilyen bogarat megkérdezte tőlem, tudom-e milyen bogár és legtöbbször válaszolni is tudtam.
2016-ban mindez megváltozott. Amikor a kislány első osztályos lett, a családja Ontario keleti részére költözött. Az új iskolában a gyerekek furcsának tartották Sophiát bogármániáját és piszkálni kezdték. Az egyik osztálytársa eltörte a lány lepkehálóját, egy másik pedig szándékosan összetaposott egy szöcskét, Sophia kedvencét, amikor a kislány bevitte az iskolába, hogy mindenkinek megmutassa. A szomorú és megtört Sophia ezek után otthon összeszedte és elpakolta a bogarakkal kapcsolatos dolgait, elengedte az összes rovart, amit addig gyűjtött.
Anyukája a kislány letörtségét látva email-t írt a Kanadai Rovartani Társaságnak remélve, hogy ők tudnak tanácsot adni.
Már nem tudom, hogyan támogathatnám! Szeretném, ha egy szakmabelitől hallaná, nem furcsa, amiért szereti a bogarakat, rovarokat.
A levelet olvasva a rovartani társaság a Twitteren lépett akcióba. „Egy rovarimádó kislánynak, akit emiatt bántanak az iskolában, szüksége van a támogatásunkra!” A felhívásra több ezer rovarokért rajongó lány és entomológus fogott össze. A #BugsR4Girls hashtaget használva ezrek biztosították támogatásukról Sophiát.
A megmozdulásnak köszönhetően Sophia egy tudományos folyóiratban is publikálhatott mint társszerző. 2017-ben Morgan Jackson entomológussal és a #BugsR4Girls hashtag megalkotójával közösen megírtak egy tanulmányt, melyben Jackson a közösségi oldalak és a tudomány kapcsolatát vizsgálta. A cikkben többek között arról is szó esik, hogy a tudósok milyen nagy hatással bírnak, legyen szó egyénről vagy társadalomról. Sophia a saját kis részében leírta, milyen hatással volt rá a Kanadai Rovartani Társaság akciója.
Anyukám szerint újra a régi vagyok, a többi bogárimádó lány üzenetét látva sokkal nagyobb lett az önbizalmam. Nagyon jó volt látni, hogy ilyen sokan szeretik és tanulmányozzák a rovarokat.”
– írta Sophia.
A kislánynak lehetősége nyílt, hogy történetét egy képeskönyvben is megoszthassa a világgal. Margaret McNamara író segítségével megalkotta The Bug Girl: A True Story történetet. Sophia bogarak iránti rajongásának és a természet szépségeinek megörökítését a Kerascoët-házaspárnak köszönhetjük.
Sophia bízik benne, hogy a történetével inspirálni tud más olyan gyerekeket, akik esetleg olyan dolgokért rajonganak, amelyek ellentmondanak a sztereotípiáknak. „Csak folytasd!” – tanácsolja Sophia – „Végül minden rendben lesz!”
És mivel szeretne foglalkozni Sophia felnőtt korában? Természetesen rovarokkal!
forrás, kép: amightygirl.com