A japán eredetű papírszínház, és a papírszínházas mesélés egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban is. Egyre több óvoda, könyvtár és egyéb intézmény szerez be magának olyan fakeretet, amelybe fantasztikusan illusztrált nagyméretű lapokon, tömören szövegezett meséket illeszthetnek. A mesélést egyszerre emelik így színházi élménnyé, fordítják a figyelmet az elhangzó szöveg mellett igen hangsúlyosan a képi megjelenítésre. A fakeret mögé bújó előadóval pedig a mese leválik a mesélőről, önálló életre kel, egy egészen másfajta varázslat teremtődik meg általa, mint egy átlagos felolvasással.
Nemcsak az intézmények számára elérhető azonban a papírszínházas mesélés, nemcsak szélesebb közönség elé érdemes vele lépni, a saját otthonunkban is kiválóan működhet. Egy olyan másfajta mesélési móddal ismerkedhetünk meg, ami újdonságot hozhat sokat és sok félét olvasó, hangos meséket gyakran hallgató családok életébe is.
A papírszínház kerete összecsukott állapotában tulajdonképpen egy fából készült kis bőrönd, amelyben meséket vihetsz magaddal, s alkalomadtán kinyitva, a tetőt felhajtva, az oldalszárnyakat pedig kitárva mini színházat rögtönözhetsz. Épp akkorát, hogy te magad mesemondóként elrejtőzhess mögötte, s a mese szinte magától születhessen meg. Használata nagyon egyszerű. Néhány perces beletanulás is elég a lapok cserélgetésének, a szöveg és az adott illusztrált oldal összehangolásának megszokásához. A kemény papírra nyomott, egész oldalasan illusztrált meselapok túloldalán, tehát a színházkeret mesélő fele néző oldalán találsz kisebb-nagyobb szövegegységeket, amelyek nem a túloldalra vonatkoznak, hanem mindig arra, amelyiket épp nézi a papírszínház közönsége. A mesét a saját mappájából sorban kell kivenni (számozás jelzi a nem illusztrált oldalon, hányadik a lap az adott mesénél a sorban), és mesélés után újra sorba rakni, hogy legközelebb azonnal keretbe helyezhetők, mesélhetők legyenek.
Első próbálkozásom a papírszínházas meséléssel azzal szembesített, hogy a gyermekeimnek az egyébként rendkívül egyszerű, letisztult fa keret milyen nagyon sokat számít. Mennyire kiemeli a meseolvasást/mesemondást a megszokott közegéből. Hogy a mi konyhaasztalunkon, a kakaófoltos terítőnkön tényleg színház születhet, s nekem mesélőként, előadóként bizony komolyan kell vennem a szerepem. Alig fogtam hozzá az első meséhez, amikor a gyerekeim fészkelődve bekiabáltak, hogy ez így nem jó. Mert nem kérdeztem meg tőlük, hogy vannak, várják-e, felkészültek-e már a mesehallgatásra, a színházi élményre. Nem mondtam továbbá varázsigét, ami kinyitja a bőrönd alakú papírszínház-keretet, s egyszerű fa kézi táskából színházzá varázsolja azt egy csapásra.
Abszolút megfeledkeztem róla, hogy az oviban és gyermekeknek szóló eseményeken is találkoztak már a kislányaim papírszínházas meséléssel. Amire a legjobban vágyott mindkét gyermek a korábbi élmények alapján, az az interaktivitás növelése volt alkalmas helyekre beszúrt kiszólásokkal, no és a már említett varázslatos felvezetés. S ami nagyon fontos, rendkívüli mértékben vágytak arra, hogy mindezek ellenére én ne is legyek ott. Ne kukucskáljak ki a keret mögül például, én csak egy hang legyek, a varázslat része, ne pedig ölbe húzó kéz, meseolvasás közben puszit nyomó száj, a mesehallgatástól elképedt arcukat bámuló szem.
A papírszínház rendkívül sokrétűen felhasználható otthon is. Azon túl, hogy én mesélek a 6 és a 8 éves kislányaimnak, rendkívül szívesen mesél belőle a 8 évesem is, akinek ez egyszerre hangos olvasási gyakorlat és az előadókészségét javító, a lámpalázát enyhítő módszer. A 6 éves kisebbik lányom nemcsak hallgatóság, hanem a mesélő mellett segédkező kis kéz is gyakran. Ő amolyan minden lében kanál, folyton pörgő, másokat sokszor túlharsogó típus. Nem kis erőfeszítésébe telik tehát összehangolódni a mesélővel, hiszen figyelnie kell a reakcióira, együtt rezegnie vele. Éreznie, értenie kell, mikor érdemes az aktuális mesélt oldalt kihúzni a keretből, hogy a nézőközönség, például a nagyszülők és apa mindig a megfelelő oldalt csodálhassák a megfelelő időben. Lehetőségünk van saját gyártású papírszínház mesék létrehozására is, csak a fantázia szab határt a lehetőségeinknek. A gyermekek képzelőereje pedig kiapadhatatlan kút. A papírszínház kerete tehát alkalmat ad akár családi közös események, emlékek vizuális megjelenítésére, újramesélésére vagy éppen égből pottyant mesék elmondására is az oviban, suliban készült rajzok alapján.
Nekem soha nem volt problémám azzal, hogy a gyerekeim esznek, isznak, téblábolnak mesehallgatás közben. Azzal sem, hogy kirakóznak, fel-felnéznek, úgy hallgatják, esetleg az autóban bámészkodnak vagy az udvarban hintáznak közben, míg én egy műanyag széken ücsörögve lapozom az adott könyvet. Ez a papírszínház azonban székhez szögezi őket, ülnek és áhítattal néznek, mintha megtörnék a varázst azzal, ha fekszenek, himbálóznak, fejen állva, hídban, stb. hallgatnak.
A papírszínházmeséket, akárcsak a mesekönyveket is különböző korosztályokba sorolják. A borító hátoldalán kapunk iránymutatást arra, hogy mekkora gyerekeknek ajánlják az adott mesét.
A Bújócska című mese (szerző: Agnès de Lestrade, illusztrációk: Juliette Boulard) például már 3 éves kortól ajánlott. Színes, vidám erdei állatok bújócskáznak a történetben. A hunyónak kinevezett Csibe társai keresése közben folyton mulatságos félreértésekbe keveredik. Összekeveri például a locsolócsövet az elefánt kék ormányával vagy a mókus vörös farkát egy seprűvel. A kevéske szöveg teret ad annak, hogy Csibével együtt kutakodjunk az erdőben a játszópajtások után. A mesehallgató koncentrációja inkább arra irányul, hogy a képeket figyelmesen tekintse meg, s esetleg be tudja előzni Csibét az értelmezéssel: hamarabb rájöjjön, hogy nem is valamelyik barátra talált rá, hanem egy bizonyos tárgy csapta be újra.
Tasi Katalin A soknevű macska című meséje a Maros Krisztinától már megszokott csodás színkavalkádot felvonultató képekkel a 4+ korosztálynak szól az ajánlás szerint. Itt szívem szerint egyébként egy kicsit magasabbra tolnám a korosztályi ajánlást mondjuk 6+-ra. A szöveg nemcsak mennyiségileg jóval több, mint például a Bújócska esetében, de a mese komolysága is egy magasabb értelmezői attitűdöt kíván. Egy kóbor macska sorsának jobbra fordulását követhetjük nyomon a mesében. Egy társasház különböző korú és kulturális közegeiben mozgó lakóit az köti össze, hogy mind egyként megszeretik a nap különböző pontjain a lakásukban fel-felbukkanó cicát. Annak megfelelően, hogy ki hogyan tudja kifejezni a szeretetét, és ragaszkodását, mindenki különféleképpen hívja a korábban névtelen, senkihez sem tartozó kóbor macskát. A soknevű macska bepillantást enged egy sokgyermekes család rohanós mindennapjaiba, egy fiatal nő és egy férfi magányos életébe, vagy például egy idős házaspár zsörtölődő, mégis szeretetteljes kapcsolatába is.
5 éves kortól ajánlott mese az Oroszlán úr sörénye (írta: Nordine Bouguerine, illusztrációk: Juliette Boulard). Oroszlán úr egy kis frizuraigazításra tér be a jó nevű Ficcs fodrászatba, ugyanis egykori csodálatraméltó sörénye igencsak megritkult. Ficcs úr számára ez nem lehet kihívás. A híres hajerősítő sampon azonban túlságosan is jól működik, Oroszlán úrt gyakorlatilag beborítja a sörény. Jóból is megárt a sok. A fodrászatban éktelen felfordulás alakul ki: ide-oda rohangálás, elveszett ollók keresése, kétségbeesés, bosszankodás. De azért ne aggódjunk! Mire jól kimulattuk magunkat Oroszlán úr esetén, nemcsak a frizura rendeződik, hanem a daliás oroszlán élete is. Oroszlán úr ugyanis az új frizurájától felbátorodva udvarolni kezd Tupír kisasszonynak.
Igazán komoly mesét adhat elő, akinek a Hogyan nőtt nagyra az égbolt című indián népmese átdolgozásra esik a választása (illusztráció: Cédric Abt, ford. Piróth Attila). Azokba a mitikus időkbe nyújt bepillantást a mese, amikor az égbolt még olyan alacsonyan volt, hogy a felnőttek csak hajlott háttal tudtak járni. A fák ágai szomorúan csüngtek alá, a madarak pedig képtelenek voltak a magasban szabadon szárnyalni. A gyerekek voltak a földön az egyetlenek, akik szabadnak érezhették magukat. Nekik azonban ez nem volt elég, hiszen a görnyedve járkáló, gondokba süppedt felnőttek láttán pontosan tudták, mi vár rájuk is, ha megnőnek. Ezeket a gyerekeket azonban nem olyan fából faragták, hogy belenyugodjanak sorsukba: elhatározták, hogy megkísérlik a lehetetlent, valahogy felemelik az eget, hogy ezentúl mindenki egyformán minőségi életet élhessen. Igazán komoly mondanivalóval bír tehát ez a mese. A kiadói 6+ ajánlás helyett inkább a kisiskolás korosztály számára lehet igazán megfelelő választás, kiváltképpen alkalmas lehet csoportos, problematizáló iskolai beszélgetésekre.
El tudom képzelni, hogy kisiskolás tanító nénik, óvodapedagógusok, szemfüles gyermekkönyvárusok, könyvtárosok, az olvasóvá nevelés szerelmesei igazi csodákat hoznak létre egy-egy papírszínházas mesélés során. Kis igyekezettel erre azonban nekünk magunknak is megvan otthon minden esélyünk, csak legyünk bátrak, és merjünk nyitni az új olvasási lehetőségek felé!
