Pár hete egy újabb izgalmas kalandba vágtunk a Neveljünk olvasókat! csoportban. Olyan csoporttagok jelentkezését vártuk, akik szívesen elolvasnának és véleményeznének egy általunk kiválasztott könyvet. Első kalandunk alanya egy friss kiadású kötet lett, a Kisgombos Kiadó A két csillag - Egy vándor mesemondó történetei című kötete. Bevallom, a hét különleges, a világ különböző pontjáról származó történet engem levett a lábamról, a könyv megjelenését az utóbbi évek egyik legfontosabb, legkülönlegesebb magyar (gyerek)könyves "történésének" gondolom. Szövegében és művészi megjelenésében is érződik a tisztelet, mellyel a szerző, az illusztrátor és a kiadó fordul felénk és ad át számunkra és családjaink, gyermekeink számára egy sokgeneráción át őrizni érdemes mesés kincset.
Az olvasós, véleményezős felhívásunkra igen sokan jelentkeztek és a szerencsére bíztuk, ki lesz a három társunk a mesés kalandban. A következőkben az ő véleményüket, tapasztalataikat olvashatjátok. Közvetítésükkel családban, iskolában és egy idősekkel foglalkozó intézményben is megméretetett Samuel könyve. Természetesen állandó véleményezőnket Daniellát sem tudtam kihagyni a jóból és Farsang Anita óvodapedagógus is csatlakozott a csapathoz. Anitát még Borka lányom bölcsődéjében ismertem meg 12 évvel ezelőtt de a gyerekkönyvek imádata azóta is összehoz bennünket egy-egy tapasztalatcserére. A könyv iránti lelkesedése nem tudta elkerülni a figyelmemet, nagy öröm volt, hogy velünk is megosztotta rajongásának okait.
Lássuk hát a mesés tapasztalatokat!
Schmidt-Mézes Mónika – osztálytanító
Azt a megtisztelő felkérést kaptam a Tamási Aranyalma Waldorf Iskola negyedikes osztálytanítójaként, hogy Samuel Allo A két csillag című csodálatos mesegyűjteményét dolgozzam fel a gyerekekkel.
Amikor a könyvet először megpillantottam, máris tudtam, hogy különleges élményben lesz részünk. Szimonidesz Hajnalka finom ecsetvonásai, színgazdag festményei szemet gyönyörködtetőek, már akkor is nagyon kifejezőek, ha a történet olvasása előtt lapozgatjuk a könyvet. A lapok közti “tündérfátyol” mintha álom és valóság közé repítene, pont oda, ahol a mesék önálló életre kelnek. Az érzékek, az érzelmek finom játékba kezdenek gyerekben, felnőttben egyaránt.
A hét történet mindegyike nagyon mély tartalmú. Meséken, énekeken, történeteken felnőtt gyermekek számára 10 éves kor táján nagyszerű választás lehet. A kiskamaszkor küszöbére érkezetteknek érzelmi viharokban szelíd támaszt nyújtanak az elmesélt történetek. Maga az útkeresés már az író személyéből, élettörténetéből fakadóan is izgalmassá, hitelessé teszi a leírtakat.
Az osztályom tagjai (10-11 évesek) mindannyian elmélyülten hallgatták a mesék szövevényét. Mindenki számára ott nyújtottak segítő kezet a történetek, ahol épp tartanak a saját életükben. Felnőttként tolmácsolva, felolvasva Allo írásait, nemegyszer könny szökött a szemembe. Egyszerűen, szépen, mégis olyan fontos dolgokról mesél, melyekhez vissza kéne találni mindannyiunknak. A gyerekek néma csendben engedték magukba a történeteket, hogy aztán rajzban, egy-két szóban engedjék át magukon az esszenciát. Csodálatos hét napot töltöttünk együtt.
Ez a könyv most azok közé az alkotások közé kerül a könyvespolcon, melyek örök érvényű értékeket hordoznak, és amikor nehéz időszak érkezik el az életemben, tudom, hogy benne útmutatásra lelek. Egyensúlyba hoz amikor elveszettnek érezném magam. Segítség lesz akkor is, amikor a gyermekeimnek (sajátoknak és iskolaiaknak egyaránt) van útmutatásra szüksége.
Lugosiné Kiss Andrea – Egy 6, 9 és 14 éves gyermek édesanyja
Izgatottan vártuk már a gyerekekkel a könyv érkezését, és nem okozott csalódást. Amint a kezünkbe kaparintottuk az volt az első, hogy gyorsan belelapoztunk. A borítón megjelenő füves domboldal, és a felette ragyogó csillagos égbolt mintha csak arra hívogatna, hogy leheveredjünk és csukott szemmel átadjuk magunkat a mese varázsának. Különleges és újszerű megoldás volt számunkra az átlátszó papírlapokon megjelenő apró lábnyomok, amik meséről mesére vezetik az olvasót. A gyermekeimet mindig izgalommal töltötte el, hogy vajon hova, milyen tájra, milyen meséhez vezetnek minket. Az illusztráció hangulata teljes összhangban van a történetekkel és az egész könyvvel. Számomra ez a jó könyv egyik kritériuma.
A mesék olvasása során mindig egy-egy újabb világba, földrészre csöppenhettünk. Érdekes volt számomra az, hogy az egyes mesék különbözőképpen hatott ránk. A két csillag története nekem könnyeket csalt a szemembe, és melegséggel töltött el, de a 9 éves lányomból ellentétes hatást váltott ki. Benne a szeretett személytől való elválás, elszakadás félelemmel teli érzéseket keltett. Olyan érzéseket hozott a felszínre bennünk, amikkel ritkán szembesülünk. Jó alkalom volt, hogy a mesék elolvasása után ezekről beszélgethettünk, így fel tudtuk oldani ezeket a mélyen rejlő problémákat. A bölcs és a madár című mese engem igazán elgondolkodtatott. A végén feltett kérdést, hogy ki mentett meg kit, a saját életemen is végig vezettem.
Így a végén elmondhatom, hogy ez a könyv nem csak különböző tájakon, földrészeken visz keresztül, hanem egy igazán mély lelki utazáson is részt vehetünk.
Sándor Judit – meseterapeuta
A két csillag című könyv nagy hatással volt rám, de nem csak rám, hanem az idősekre is, akikhez elvittem a könyv egyik történetét egy meseterápiás foglalkozás keretein belül. Erről egy picit később.
Ami már az első kézhez vételnél megragadott, a könyv illusztrációja, különlegessége, hogy átlátszó pauszpapírokkal is színesítették a történeteket, és Szimonidesz Hajnalka illusztrációi élővé tettek számomra a történetek helyszíneit. A történetekről egyszerűen csak annyi jutott eszembe, hogy egyediek és megismételhetetlenek. Letehetetlen, és alig tudtam uralkodni magamon hogy ne egyszerre olvassam el őket! Olyan meséket kapunk a könyvben amik befészkelik magukat a lelkünk legmélyére. Olyan témákat érintenek a történetek, a teljesség igénye nélkül, mint a remény, hit, szeretet, tisztelet, bátorság, elszántság, bölcsesség, emberség. Sok népmesei kötetet olvastam, de ebben van valami ősi, valami meghatározhatatlan erő, mélység.
Úgy gondolom, hogy ez a könyv méltón foglalhat helyet egy életen át társként, mindennapi segítőként, útmutatóként az élet nehezebb időszakaiban.
A meseterápiás foglalkozáson mély csend és figyelem övezte a történetet. Egy idős demens bácsi azt mondta, hogy ő minden nap hallgat meséket, történeteket, de ilyen csodálatosat még életében nem hallott. Hálásak voltak hogy meg osztottam velük a Juhász és a szántóvető történetét! A mese és a relaxáció után mindenki megalkotta agyagból a saját magját, melyet az idei év, és vagy az életük teremtett! Ezt mindenkinek szabadon választható feladat volt!
Decemberben ismét viszem a könyvet az időseknek!
Farsang Anita óvodapedagógus, a Szívemcsücske gyerekkönyves facebook oldal írója
Várakozón végre kezembe fogtam, mint valami igazit, valami „gyönyörűszépet”! Kinyitottam, láttam az apró, finom, szél ringatta növényzetet, láttam az elrebbenő madár nyomát, éreztem, hogy a rebbenéssel valami a szívembe férkőzik, valami, ami több, mint leírható, ami, talán csak füllel látható, és szívvel hallható.
Napokon keresztül kerestem a legszelídebb, legszebb szavakat, hogy formába öntsem hálámat, akár a szabó, majd legszívesebben tanácsot kértem volna a bölcs legtisztább szívű tanítványától, hogy segítsen dönteni, mégis hány szalatarzennel tartozom e kincsért, melyet Samuel Allo, Gombos Kata, és Szimonidesz Hajnalka felajánlott nekem, nekünk az Önzetlenség és Együttérzés kertjében, a „tiszta forrásra szomjazó” egyszerű, sokszor megfáradt vándoroknak. Majd elgondolkodtam, akár a Bölcs és a madár tanítványai tanakodtak, hogy e közös utazásban ki is valójában a szalatarzent felajánló? Végül, arra jutottam az utazó lábnyomok mentén, a baobabfa tövében kissé megpihenve, hogy másfél szalatarzent ajánlok fel hálámul, ha A vízhordó asszony e kevéssel is teremtett, én is fogok. Hisz, akármerre is vezessen az út, A két csillag hangját követve - tehetségemmel élve- hírét viszem e csodálatos mesegyűjteménynek, s minden egyes pillanatban, amikor valaki otthonra, barátra lel, időt és erőt áldoz nemesebb célokért, szívvel észlel és érzékel, belát és elfogad, akkor tudom, hogy a cipész már nincs egyedül az úton…
Mert az értékek bennünk teremtődnek, és ha megosztjuk, megőrződnek! Hazataláltam!!!
ui.: Ha valaki keresni kezdene, először a „világító toronyban” tegye! :)
Boldog Daniella, egy nagycsoportos és egy másodikos kislány anyukája
„Kinek a lábnyomai ezek?" Kérdezte a kisiskolás lányom az illusztrációkat nézegetve, amikor olvasni kezdtük A két csillagot. Valószínűleg a kötettel kapcsolatos egyik legfontosabb kérdést fogalmazta meg. Szimonidesz Hajnalka illusztrátor finom érzékenységgel ragadta meg képein a történetek hagyományozódásának módját. Megannyi mozgó lábnyommal találkozunk ugyanis az illusztrációkon, amelyek közelítenek az adott meséhez, vagy éppenséggel távolodnak tőle attól függően, merre hajtjuk a lapot, amelyen szerepelnek. Szimonidesz Hajnalka kiváló érzékkel és alázattal mutatja meg, hogy nemcsak szájról szájra, de lépésről lépésre is születtek, formálódtak ezek a mesék. Samuel Allo vándor mesemondó lába nyomán jártak, mint egy láthatatlan útitárs.
Ezek a történetek varázserővel hatnak, ezernyi kérdést hagynak maguk után, amelyek hol torokszorongatóak, hol megnyugtató válaszokat rejtenek magukban. Tulajdonképpen minden egyes mese ugyanazt fogalmazza meg más és más helyszíneken, élethelyzetekben megmutatott szereplőkön keresztül. Mégpedig azt, hogy meg kellene tanulnunk bölcsen élni az életet, hálásnak, elégedettnek lenni, a fájó pillanatokat is megélni. S ami a legnehezebb, az elénk gördített akadályokat is a javunkra fordítani valamiképpen.
A nagycsoportos ovis és a kisiskolás lányaim már többször is kérték a kötet befejezése után egy-egy mese újraolvasását. Mert egyszer csak mindennél fontosabbnak tűnik számukra a kérdés, hogy "miért is vágta ketté az almát az apuka?" vagy éppen "hogy is volt azzal a csöpögő korsóval"? Szerencsére a lábnyomok utat mutatnak nekünk. Vissza a mesékhez.
Szerző: Samuel Allo
Illusztrátor: Szimonidesz Hajnalka
Cím: A két csillag - Egy vándor mesemondó történetei
Fordítás: Gombos Kata
Kiadó: Kisgombos Kiadó
Év: 2021
Oldalszám: 88
Korosztály: 6+