2. rész: külföldi gyermek - és ifjúsági könyvek
Tegnapi bejegyzésemben már megmutattam Nektek a Magyar Gyermekirodalmi Intézet szakemberekből összeállított zsűrije által kiválasztott, az olvasók figyelmére leginkább érdemesnek gondolt 25 magyar szerző és illusztrátor által alkotott gyerekkönyvet, amely 2018-ban került a könyvesboltok polcaira.
Természetesen a magyar könyvek mellett a külföldi szerzők könyveiből is kiválasztásra kerültek a legjobbak. Emelnék ki ebből a sorból saját kedvenceket, de amíg ezen a bejegyzésen dolgoztam, nem sikerült dűlőre jutnom. 10 kedvenc után feladtam a dolgot! :) Nézzétek meg ezeket a könyveket, és látjátok majd, mind milyen izgalmas témát mutat meg a gyerekeinknek, mennyi okosságot tanít Nekik és sokszor még nekünk is.
Ha nem is könyvet, de egy kiadót, a Csirimojót azért csak kiemelném, mert egy igen fiatal, 2017-ben alapított műhelyről van szó, és nagyon izgalmas könyvekkel érkeztek a Gyerekkönyvszemlére. Érdemes a többi kiadványukat is szemügyre venni, mert a környező országok kis kiadóinak értékes gyerekkönyveit kutatják fel és hozzák el nekünk.
Jöhet a 25 díjnyertes, külföldi gyerekkönyv? Mutatom:
Óvodásoknak
1. Magali Le Huche: Pepe és Mozart (Geopen Kiadó)

Ugyanis ma van a zene ünnepe!
Egy mese és 16 zenei részlet
Fedezd fel Pepével a zseniális Mozart remekműveit!
Nyomd meg a hangszórót, és megszólal a zene.
Nagyobb ovisoknak, kisiskolásoknak
2. Drew Daywalt: A nap, amikor a zsírkréták fellázadtak (Centrál Médiacsoport)
Duncan zsírkrétái fellázadtak! Bézs megunta, hogy folyton másodhegedűs legyen Barna mellett, Rózsaszín azért elégedetlenkedik, mert soha nem használják, Narancssárga és Citromsárga zsírkréta pedig már nem is áll szóba egymással. Vajon mit tehet ilyenkor egy gyerek?
Aki elolvassa ezt a vicces történetet, biztosan kedvet kap a rajzoláshoz – és közben egészen más szemmel néz majd a zsírkrétáira!
A könyv, amely hetekig vezette a New York Times sikerlistáját!

3. Maurice Sendak: Ahol a vadak várnak (Kolibri Kiadó)

Barack Obama kedvenc gyerekkönyveinek egyike, amelyet Amerikában nemrég minden idők legnépszerűbb képeskönyvének választottak, végre magyarul is megjelenik.
Maurice Sendak könyve egy folyton rosszalkodó kisfiúról szól, aki útra kel a félelmetes vadak közé. Az Ahol a vadak várnak több mint 50 éve a világ egyik leghíresebb és legnépszerűbb gyerekkönyve. Elnyerte a legjelentősebb gyerekirodalmi díjakat, 30 nyelvre fordították le, készült belőle opera és filmfeldolgozás is – utóbbit Spike Jonze rendezte 2009-ben.
4. David Litchfield: A mackó és a zongora (Álomgyár Kiadó)
***30 ország, 200 ezer gyermek kedvence***
Egy nap egy fiatal medvebocs olyat látott az erdőben, amilyet azelőtt még soha. Nem tudta pontosan, mi lehet az, de csodálatos hangokat csalt elő belőle. Ahogy telt-múlt az idő, megtanult játszani ezen a furcsa hangszeren.
Egy nap egy kislány és az apukája éppen az erdőben sétáltak. Ahogy meghallották a szépséges muzsikát, elindultak a zene irányába. Mackó nagyon vágyott rá, hogy megismerje a világot az erdőn túl is, ezért új barátaival New Yorkba ment, hogy része legyen egy fantasztikus kalandban.
Mindene megvolt, amire korábban vágyott: siker, hírnév és zene. De hiányoztak a barátai és a családja, akik az erdőben maradtak.
A bájosan illusztrált mese egy megindító történet a felfedezés öröméről és a valahova tartozás fontosságáról.

Ajánlások:
." Egy könyv az álmok valóra váltásáról és a biztonságos otthonba visszatérésről. " Kirkus
„Gyönyörű illusztráció és végtelenül kedves történet. Mindenképpen ajánljuk!” The Guardian
„Egy mackó, aki elindul meghódítani a világot, és mégis otthon találja meg a boldogságot. Imádjuk!” Kids on the Coast
5. Annie M. G. Schmidt: Ábel és a repülő lift (Pagony Kiadó)

Persze ott is hamar forró lesz a lábuk alatt a talaj…
Izgalmas és vicces kalandregény Annie M.G. Schmidttől, a holland irodalom királynőjétől megszokott tökéletes stílusban.
6. Tereza Vostradovska: Egérke enciklopédiája (Csirimojó Kiadó)

7. Anti Saar: Így mennek nálunk a dolgok (Cser Kiadó)

Anti Saar 1980-ban született, az észtországi Tartuban él, íróként, fordítóként és játéktervezőként tevékenykedik.
Így mennek nálunk a dolgok című kötetéért 2013-ban az Észt Gyerekirodalmi Központ az év legkülönlegesebb gyerekkönyvének járó díjjal tüntette ki. A könyv azóta több nyelven is megjelent, és gyerekeknek szánt további művek követték.
Villu egy hangulatos észt városban él szüleivel és kisöccsével, a „fél három” éves Janekkel együtt. A tizennégy fejezetben Villu szemével láthatjuk a család hétköznapjait: megtudhatjuk, hogyan olvasnak, írnak és rajzolnak, hogyan főznek és hogyan esznek, hogyan mesélnek, hogyan autóznak, hogyan fekszenek le aludni, hogyan kerülnek veszélybe, hogyan fociznak és hogyan felejtenek el dolgokat.
A szerző – sokak szerint Janikovszky Éva világát idéző – történeteit Alvar Jaakson vidám illusztrációi is nagyban gazdagítják.
8. Clive Glifford: Arányok atlasza - Mérd fel a világot magad körül! (Babilon Kiadó)
Kicsi és nagy, lassú és gyors, könnyű és nehéz, magas és mély – na de mihez képest? Az izgalmas összehasonlításokat böngészve az eddig ismert jelenségek új megvilágításba kerülnek.
Próbáld ki, milyen, ha nézőpontot váltasz! Mérd fel a világot magad körül!
– A Földön 1386 millió billió liter víz van. Ebből körülbelül 554 billió olimpiai úszómedencét lehetne megtölteni.
– Az óriáskalmár szeme majdnem akkora, mint egy focilabda. A mélytenger sötétjében nagy hasznát veszi.
– A csőre nélkül 7 cm-es anna kolibri másodpercenként a saját testhossza 385-szörösét teszi meg, vagyis arányosan gyorsabb, mint a Föld légkörébe visszalépő űrsikló.
– A villámcsapás majdnem 28 000 Celsius-fokra forrósítja a levegőt maga körül: 5-ször olyan forróra, mint a Nap felszíne.
– A kék bálnának csak a nyelve annyit nyom, mint az elefánt 2/3-a.

9. Junot Diaz: Szigetlakó (Cor Leonis Films)

A Pulitzer-díjas és New York Times sikerlistás Junot Díaz lírai hangnemben megírt, és Leo Espinosa által gyönyörűen illusztrált könyve a kreativitás, különbözőség, és képzeletünk azon képességének dícsérete, hogy összekötnek bennünket – a családunkkal, a múltunkkal, és önmagunkkal.
10. Tove Jansson: Jön az üstökös (Geopen Kiadó)
A Jön az üstökös című kötettel indul Tove Jansson muminokról szóló meseregényeinek sorozata. A finn-svéd írónő saját finom, humoros rajzaival illusztrált történetei több évtizede elbűvölnek kicsiket és nagyokat. A jelenlegi kiadás az 1968-as szerzői változat új fordítása.

11. Claire Gratias: Elég legyen az olvasásból! (Gutenberg Kiadó)

A könyv a mindene.
Mire vágyik? Hogy könyvtári pacapocok legyen!
Horáció mindig, mindenütt olvas… aggódó szülei legnagyobb bánatára.
„Megsüketülsz és megvakulsz! ELÉG LEGYEN AZ OLVASÁSBÓL!” – rivalltak rá állandóan.
Végül szörnyű dolog történt: Horáció édesapja dühében fia teljes könyvtárát elkobozta!
Miután olvasmányaitól megfosztják, Horáció élete dögunalommá válik… mindaddig, amíg egy szép napon rábukkan egy apróhirdetésre, amely mindent megváltoztat.
12. Victoria Patrascu: Mesepörgettyű (Gutenberg Kiadó)

Kisiskolásoknak
13. Katharina Neuschaefer: A világ legszebb mondái (Naphegy Kiadó)

Legendás történetek, eredetmondák és vándormondák hősei ők – életük, tetteik és kalandjaik a világ gazdag mondakincsét gyarapítják.
A széles kitekintést nyújtó válogatás ismert vagy sosem hallott-olvasott mítoszok, legendák és valós történelmi események gyűjteménye. A legszebb északi, kelta, görög-római, germán, egyiptomi, sumer regék és mondák olyan könnyen befogadható, izgalmas olvasmánnyá válnak a kötet lapjain, amely végre gyerekekhez szólóan, gyereknyelven beszéli el az emberiség közös kulturális örökségét."
14. Janusz Korczak: I. Matykó király (Pagony Kiadó)
A fordulatokban gazadag meseregény részletesen bemutatja, hova vezet a tapasztalat nélküli jó szándék, hogy milyen veszélyeket rejtenek az át nem gondolt reformok, s végül belátjuk, egyáltalán nem baj az, hogy a gyerekeknek tanulniuk kell, a felnőtteknek pedig dolgozniuk.
Az I. Matykó király a felelősségvállalás könyve is. Megtanulhatjuk belőle, hogy mekkora kincs az igaz barátság, a bátorság és az őszinteség.
A regény közel harminc nyelven jelent meg; több film, rajzfilm és libretto is készült belőle.
Kiadónk számára fontos a lengyel-magyar barátság ápolása, ezért a Móra Könyvkiadó gondozásában 1969-ben megjelent művet most újrafordított, ünnepi kiadásban veheti kézbe az olvasó.

9-12 éveseknek
15. Piotr Socha: Méhek (Manó Könyvek)

16. Lucy Strange: A fülemüleerdő titka (Manó Könyvek)
1919-et írunk. Mama beteg. Papa külföldön kap munkát. Jane dadus túl elfoglalt, hogy odafigyeljen Henriettára, és az árnyakra amiket lát – vagy látni vél – az új házukban, Remény-lakban. Teljesen egyedül, néhány mese társaságában Henry felfedezi, hogy Remény-lak tele van különös titkokkal: elfeledett padlás, kísérteties alakok, rejtélyes tűz, ami a kert mögötti fák között pislákol.
Egy éjjel kimerészkedik a Fülemüle-erdő sötétjébe. Vajon mit talál, ami az egész életét megváltoztatja?

„Ahogy keresztülsétáltam a kerten, az árnyékom megnyúlt előttem a rejtélyes erdő felé. Sötéten állt, mint egy viharfelhő, ami leesett az égből.”
17. Kate Scott: Óriás (Pagony Kiadó)

„Rájöttem, hogy számomra ez a boldogság. Okésnak lenni.”
Anzo nagyon-nagyon kicsi. A szülei nagyon-nagyon magasak és hangosak. Talán ezért nem hallják meg, amit mondani szeretne nekik. Mit kéne tennie Anzónak, hogy a szülei meghallgassák, az iskolában ne csúfolják, és végre a legjobb barátain kívül más is észrevegye, hogy milyen fantasztikus és tehetséges? Amikor rajzaival megnyeri a képregényszövetség különdíját, elhatározza (vagy inkább a barátai határozzák el helyette), hogy a kezébe veszi a sorsát. Lehet, hogy néha nem árt kockáztatni, és bízni benne, hogy a legjobb dolog igenis meg fog történni velünk.
18. Hakon Oevreas: Feketeo (Scolar Kiadó)
Amikor a jól kifundált „híressé válási akció” nem a tervek szerint alakul, akcióba kell lépnie a szuperhős Feketeónak és két hű társának, Barninak és Kéklának.

A szuperhőscsapat: Barni, Feketeo és Kékla! Kezdődik a kaland!
19. Helen Friel, Ian Friel: Titkok szigete - Kalandjáték zseniális fejtörőkkel (Scolar Kiadó)

Henry Hoakes rendkívüli szigetén beszélő állatok várják a látogatókat. Henry azonban nyomtalanul eltűnt, és egyedülálló vidámparkja veszélyben van – meg kell állítani az aljas üzletembereket, akik le akarják rombolni. Ez a füzet segíthet kideríteni, mi történt Henryvel…
Oldd meg a fejtörőket, és keresd a nyomokat! Készen állsz életed legnagyobb kalandjára? Ne késlekedj! Csak te segíthetsz!
20. Helena Duggan: A tökéletes város (Holnap Kiadó)
Ki is akarna egy olyan városban élni, ahol mindenkinek szemüveget kell viselnie, nehogy megvakuljon? És ki akarna folyton rendes, tiszta és jólnevelt lenni? Violet hamar rájön, hogy valami furcsa dolog történik a városban – hangokat kezd hallani, az anyukája különösen viselkedik, az apukája pedig eltűnik.
Amikor találkozik Fiúval, rájön, hogy nem csak az apukájának veszett nyoma… és hogy a titokzatos strázsák egy hátborzongató titkot őriznek!

12-14 éveseknek
21. B. A. Korgyemszkij: A nyúl nem tanult matematikát - Mesés fejtörők nem csak iskolásoknak (Typotex Kiadó)

Néha azon múlhat egy randi, hogy ki veszi el az utolsó fánkot a tálcáról. Máskor pedig a nyúl élete múlhat azon, hogy milyen feltételeket szabhat a farkasnak. Vagy éppen azt kell kitalálni, hogy három francia lány látszólag egyforma farmere miben is tér el egymástól.
A kötetben lévő szórakoztató fejtörők célja a matematika megszerettetése. A feladványok nem közvetlenül akarják tanítani az olvasót, inkább lehetőséget adnak a matematika ösvényein való bolyongásra, és segítenek feljebb jutni a megismerés lépcsőfokain: a tapasztalattól, a szemlélődéstől, az észlelések összegyűjtésétől indulva a megfigyelt anyag elméleti alapjainak megértéséig, és végül a következtetésekig.
A sokszor humorral felvázolt helyzetek, a váratlan kérdések nem hagyják lankadni a figyelmet, és nincs az a kíváncsi elme, amely ne akarná megismerni az izgalmas címek alatt található feladatok megoldásait.
22. Tatjana Rubasová: Bámulatos Robotexpedíció (Csirimojó Kiadó)

23. Jessica Townsend: Nevermoor (Kolibri Kiadó)

Csakhogy épp mielőtt tizenkettőt ütne az óra, az ajtóban megjelenik egy különös férfi, és azt kérdezi: „Mondd csak, akarsz-e élni?” Jupiter kimenti a Füst és Árny Vadászainak karmából Morrigant, és egy titokzatos városba, Nevermoorba viszi. Ahhoz azonban, hogy maradhasson, és felvételt nyerjen a Csudálatos Társaságba, a lánynak négy próbát kell kiállnia.
Az élete a tét: ha sikerül, biztonságban élhet tovább Nevermoorban, ha nem, el kell hagynia a várost, és szembenéznie a végzetével.
14 éven felülieknek
24. Daniel Höra: Betolakodók (Scolar Kiadó)
Benjamin árva gyerek, a nagynénjével és családjával a tizenöt évesek egyhangú életét éli egy sosemvolt kis németországi községben, Bütenowban. Ám a falu nyugalmát egy nap megzavarja valami: idegenek érkeztek a nagyvárosból, megvették a régi udvarházat, és az a tervük, hogy rendbe hozzák maguknak.
Eleinte mindenki gyanakodva figyeli őket, nem értik, mit akarnak ezek itt, az isten háta mögött. Ám az új lakók közösségi aktivizmusukkal lassanként megnyerik a falusiak jóindulatát, Benjamin is összebarátkozik a fiúkkal, sőt még valami szerelemféle is szövődik közte és a lány között. Valami mégsem stimmel. Nagyon nem. Benjamin egyszerre látja és nem akarja látni, és mire ráeszmél, mibe keveredett, már késő…

25. Lisa Klein: Ophélia (Ciceró Kiadó)

A fiú Hamlet, Dánia hercege. A lány egyszerűen csak Ophelia.
Ha azt hiszed, ismered történetüket, gondold át még egyszer.
Shakespeare világhírű drámájának új feldolgozásában Ophelia kap főszerepet. A kíváncsi, szellemes és szépséges Ophelia felkelti a fiatal Hamlet herceg figyelmét, és szerelmük titokban beteljesedik. Csakhogy Dániát hamarosan véres események forgatják fel, és Opheliának döntenie kell: Hamlet szerelmét vagy a saját túlélését választja. Kétségbeesett tervet eszel ki, hogy örökre elszökhessen a helsingőri udvarból… és magával vigye veszélyes titkát.
„Elkápráztatja az olvasót az életszerű, hangulatos környezet, a felkavaró szerelmi történet, az átélhető szenvedés és Ophelia rendíthetetlen felfedezőútja a szerelem felé.” – Booklist
Köszönet a Gyermekirodalmi Intézetnek, hogy Gyerekkönyvszemlén keresztül még több szülő és pedagógus ismerheti meg ezeket a könyveket!
Gratulálunk az alkotóknak és a kiadóknak!